|
Ima meghallgatások
Ezen az oldalon szeretnénk lehetőséget adni nektek, hogy megírhassátok,
hogyan hallgatta meg Isten az értetek elmondott imádságokat, mit
tett az életetekben, mit változtatott meg, és milyen csodákat éltetek
át. Ezzel is kifejezitek hálátokat az Úrnak és dicsőséget adtok
Istennek, egyben másokat is megerősít a tanúságtételetek.
Kérünk benneteket, hogy töltsétek ki az űrlapot és küldjétek el.
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a személyes adataitok védelmére ügyeljetek!
Küldd el ima meghallgatásodat!
TISZTELTLASZLO ATYA!koszonom az imajat mert apukam jobban erzi magat de azert meg kerem erte tovab az imajat mert nagyon sokat hasznalt koszonom.
jutka (51) e-mail (2010. 09. 03., 17:18)
A kislanyom harom honapos a fiam pedig tizenegy eves volt mikor az edesapjuk elhagyott bennunket meg a hazunkat is elveszitettuk de ISTEN gondoskodott es egy nap alatt tudtam hazat venni pedig a duplajaert akartak adni de az UR olyan erot adott amilyen nekem sosem volt es a kis penzemert megvettem a hazat azota is mondom hogy ISTEN a kotenyeben hordoz koszono URAM
terez (43) e-mail (2010. 09. 02., 05:42)
drága atya kőszőnőm az imáidat meg hallgattatot épségben haza jőttem külfőldről kőszőnőm haleluja
tünde (40) e-mail (2010. 09. 01., 14:18)
Tisztelt Laszlo Tiszteletes nagyon szepen koszonom hoogy imatkozott a fiamert Isten meg segitette .Koszonom ezt a csodalatos iget Istenek es Laszlo Tisztelatesnek !
marta (38) e-mail (2010. 08. 31., 17:05)
tisztelt laszlo atya!nagyon halas vagyok neked mert edesapam mar joban erzi magat de azert meg kerem az imat tovab is.
jutka (51) e-mail (2010. 08. 26., 16:20)
Kedves László Tiszteletes!
Nagyon szépen köszönjük az imát , megoldódott az albérleti problémánk a semmiből hirtelen jött egy olcsó albérlet és még közel a mostanihoz is, Úr áldja meg magát és mindenkit aki imádkozott értünk ,
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK AKI MEGHALLGATJA IMÁINKAT ÉS VELÜNK VAN SEGÍT NEKÜNK!!!
Tamás (33) e-mail (2010. 08. 19., 06:30)
2010.08.16 Isten meghalgatott ,februárban elutasítottak egy kérelmet most pedig váratlanul megkaptam .Isten gondoskodik az övéiről. Áldott legyen a neve, köszönöm atyán az imát meghalgatásra talált.Isten áldja érte.
JUHÁSZ KÁROLY (44) e-mail (2010. 08. 18., 18:51)
Tisztelt László atya,hetente néha betérek a templomba,de most hogy írók mégis lelkiismeret furdalásom van,kérlek szépen imádkozz értünk,egyedül nevelem gyermekem,állásom hamarosan elveszítem,imádkozz ,jó Istentől kérek csodát találjak biztos állást,mutasson nekem Isten útat,Kérlek szépen testvérek imádkozzatok értünk.Köszönöm
adrien (42) e-mail (2010. 08. 17., 03:42)
Kedves László Tiszteletes!Köszönöm a fájó térdemért mondott imát-jó orvoskhoz kerültem, a fájdalmat min. csökkentették, a teljes gyógyulás kicsit hosszabb idő.Csodálatos, hogy fájdalom nélkül lehetek és éjszaka tudok aludni.
Köszönöm és Isten áldja meg Önt és azokat akik még imádkoztak értem.
Ági (54) e-mail (2010. 08. 14., 21:37)
Tisztelt László Atya!
Hálás vagyok a sok imáért, mely eddig meghallgatásra talált. Gyermekeim útja szerencsés volt. Kérem továbbra is imáját! Isten áldja!
molnár (57) e-mail (2010. 08. 13., 19:07)
tisztelt laszlo atya! nagyon halas vagyok neked mert a nagybatyam kezd jobbanleni kezd eni de azert meg kerlek,hogy imatkozz erte tovabra is nagyon halas vagyok.
jutka (51) e-mail (2010. 08. 12., 22:00)
Édes istenem a segitséged kérem imán keresztül ,gyogyts meg a betegségembe ne szenvedjek ,segitsd meg a gyerekeimet ,és adj nekünk szerencsét az életbe ,ne szoroljunk másra!
Végül Add meg nekem a boldogságot amire rég vágyom ,és csak egy személy adhatná meg nekem ,nyisd meg az utat felém neki!!!
Piriska Veronika (46) e-mail (2010. 08. 11., 19:23)
Köszönöm Úr Jézusnak a munkahelyem!
Ma írtam alá a szerződést.
Köszönöm László Tiszteletesnek a hűséges imáit. Nagyon boldog vagyok.
Weigertné Dóra
Dór (33) e-mail (2010. 08. 11., 16:11)
KOSZONOM!KOSZONOM!KOSZONOM!
HORVAT ANIKO (31) e-mail (2010. 08. 10., 20:13)
miatyan udvolegy szivem elso godolatja en istenem jo istenem szibo kerlek istenem mos segis meg marija
szocs elod (18) e-mail (2010. 08. 08., 18:38)
Pál arra buzdít,h.hálaadással tárjuk Isten elé kívánságainkat-Fil.4:6-.Mi ezt tettük László tiszteletessel,s imáink válaszaként a testvérem kapott munkahelyet s látható jelei vannak a közelmúlt fájdalmainak begyógyulására.Atyánk karja nem rövidült meg!!!Hála és dicsőség NEKI!
NYIRI EDIT (40) e-mail (2010. 08. 08., 12:24)
Arra kérlek még benneteket, hogy a barátnőm árva gyerekeiért(11 hónapos kislány és 5 éves kisfiú) is imádkozzatok, hogy nem érezzék az árvaság fájdalmát. Hogy a Mennyei Atya legyen apjuk helyett édesapa, őriző Pásztora.Köszönettel!
Kati (29) e-mail (2010. 08. 08., 12:13)
Kedves Testvérek! Nemrégen kértem tőletek és László tiszteletestől, hogy imádkozzatok kedves barátnőmért, aki elveszítette férjét autóbalesetben, hogy Isten megerősítse és megóvja, hogy rossz irányba térjen. Csodálatos az Úr kegyelme, hogy micsoda erővel áldotta meg őt és a családját.Nagy a fájdalma még, de hiszem, hogy Isten mindennap szólni fog hozzá és mindennap ad erőt a folytatáshoz.És ad kiútat a kilátástalanságában.Köszönöm az imákat!
Kati (29) e-mail (2010. 08. 08., 11:53)
Legyen Dicsőség és Hála az Irgalmas , Szerető Istennek, mert már teljesen kigyógyultam egy nagyon veszélyes vírusfertőzésből! Tavaly ezért kellett megműtetnem magam, mert rossz leletem volt, műtét után egyre jobbak lettek a leletek, s a legutóbbi szerint már nincs jelen a vírus a szervezetemben kis mennyiségben sem.Hálásan köszönöm az imákat László tiszteletesnek és mindenki másnak aki imádkozott értem!Isten áldja meg őket gazdagon!
Ildikó (36) e-mail (2010. 08. 06., 11:21)
kedves lászlo tíszteles én naprol napra olyan bakikat hüyeséget amít utána győzők hejre hozní semmit nem jol teszek szeretném ha imádkona értem ésakét gyermekemért hogy szot fogadjanak és nekem legyen olyan akaratomajohoz amit az ur szeretne tőlem és hogyénne legyek ídeges vísza térően
koltaíné (43) e-mail (2010. 08. 03., 16:26)
tisztelt laszlo atya! hasas vagyok az imadert mert a ferjemnek nem meg faj a laba meg gyogyult nem egeszen de nem faj oljon erosen nagyon koszonom az imat tesztelt laszlo atya
jutka (51) e-mail (2010. 08. 03., 10:24)
Koszonom a beteg fiuert elmondott Imait ,jol van mar nem szukseges a lelegezteto gep ,jar ,beszel.Egy kis neurologiai kezeles utan teljesen jol lessz.
m (35) e-mail (2010. 07. 31., 15:34)
Tisztelt László Atya!
Hálás szívvel köszönöm imáit!Közös imánk meghallgatásra talált :gyermekeim szerencsésen hazaérkeztek a kirándulásról. Köszönöm. Isten legyen Önnel is!
molnár (57) e-mail (2010. 07. 30., 07:34)
Hálával tartozom mert Az Urunk ránk tekintett és meghallgatta kérésem.Áldott legyen a pillanat mikor hozzátok is fordultam,és áldottak legyetek imáitokért.
Ibolya (41) e-mail (2010. 07. 29., 12:41)
Hálával tartozok Istennek, mert az Ő segítsége nélkül nem sikerültek volna a vizsgáim! Köszönöm Istenem!
Timi (21) e-mail (2010. 07. 28., 10:46)
draga Laszlo Atya.Koszonom a Jo Istennek es Onnek hogy egy ilyen szep igevel erositett meg engem.Tudom hogy Istennel semmi sem lehetetlen es o megerosit engem es koszonjuk hogy ilyen embereket adott kozenk mint on is.Aldott legyen erte Szent Neve.
HORVAT ANIKO (31) e-mail (2010. 07. 25., 19:45)
Drága ATYA!kÖSZÖNÖM HOGY IMÁDKOZOTT ÉRTÜNK!A fiam elvitte akishugát templomba,meg gyont,áldozott,feltöltödött szeretettel.Teljesen más lett.kérem imádkozzon azért is hogy meg legyen a kocsim tolvaja,mert fizetnem kell a semmit.Hálásan köszönöm,Ég Áldja,Marika!
SZABÓNÉ LÁZÁR MÁRIA () e-mail (2010. 07. 23., 19:14)
Az imám meghallgatása után hallgassátok meg:YouTube-Leborulva-Golgota
Imám meghallgatása után hallgassátok meg:YouTube-Leborulva-Golgota http://www.youtube.com/watch?v=f3sRU818514
Kéri Jánosné (65) e-mail (2010. 07. 23., 12:00)
Istenem!győztes akarok lenni abban,hogy meggyőzzem az embereket a Te jóságodról,mert én Benned bízok,segíted a bajbajutottakat,Te vagy a megváltó és az örök igazságtevő.Benned még nem csalódott senki és továbbra is mutasd meg hatalmadat.Kérlek téged hallgasd meg kérésem:vigyázz a családomra és az egész világra! Tedd széppé napjaikat.Ámen
Kéri Jánosné (65) e-mail (2010. 07. 23., 11:50)
Kedves László Atya! Szívből köszönöm, hogy fiamért imádkozott, magas pontszámmal egyetemi felvételt nyert!Dicsőség az Úrnak, Önnek örök hála és köszönet a mindenkori segítségéért. Köszönjük, hogy közöttünk van! Szeretettel, Elisabeth
Elisabeth (55) e-mail (2010. 07. 22., 20:15)
Kérem imádkozzon egy fiúért(L.-ért), hogy megtérjen.
gondva () (2010. 07. 19., 23:40)
Kedves László Atya!
Köszönöm közben járását. Csodálatos dolog látni azt, hogy Isten, hogyan ad vigasztalást és reményt a megfáradtaknak és, hogyan ad gyógyulást a súlyos betegeknek. Köszönöm a Glóriáért és Cecíliáért mondott imákat. Dicsőség az Úrnak!
Tisztelettel Éva
Éva (20) e-mail (2010. 07. 18., 20:40)
Köszönöm az IMÁKAT! Az Úr meghallgatta kérésünket, tavaly novemberben kértem imát, hogy Juditnak és Csabának legyen gyermeke! Az Úr teljesítette kérésünket, és július 18-20 körül fog megszületni a kislányuk! Dicsőség az Úrnak! Köszönöm László Atya az imákat és az Úr áldjon meg a szolgálatodért. Áldás és hálás köszönet!!!
Erika (57) (2010. 07. 16., 21:26)
Köszönöm szépen hogy tecet imátkozni mi értünk ,már regisztráltak mindenhova mind rehabilitációs munkakörben,a munkanélküli központban.Tisztelattel Olga
Kálmánné Orosz Olga (46) e-mail (2010. 07. 14., 14:09)
Az Úr jó, az Úr kegyes!! Néhány hete kértem mert nagyon beteg voltam. Ma már újra dolgozom!!! Boldog vagyok , higye el mindenki Vannak Csodák!!! Isten megsegít !!!
Edit (43) (2010. 07. 14., 09:43)
Néhány hete kértem Tiszteletes Úr imáját,vasárnap épségben hazatértünk egy hosszú útról; a mai UH szerint nincs daganat a torkomban,köszönöm László Tiszteletes, és KÖSZÖNÖM,URAM!
Márta (54) e-mail (2010. 07. 13., 15:50)
2-éves kisfiam 1-éve éber kómában van,áprilisban kértem ,hogy imádkozzon érte lászló atya,azóta szemlátomást javult az állapota,több dologra reagál!köszönöm.andrea
farkas andrea (34) e-mail (2010. 07. 10., 22:31)
Kedves László Atya!
Még a télen kértem, hogy imádkozzon súlyosan beteg Édesanyámért. Tegnap -túl 6 kemoterápián-kaptuk a csodálatos hírt, hogy a tumor jelentősen összehúzódott és Ő Hála a Jóistennek, jól van! Köszönöm közbenjárását istenünknél!Áldja meg Önt is az Úr!
Renáta (42) e-mail (2010. 07. 10., 18:31)
Tisztelt László atya!
Még június másodikán fordultam Önhöz segítségül, hogy segítsen egy lányért imádkozni, aki rákos volt. Óriási örömmel kaptam tőle a hírt minap, hogy meggyógyult, sőt teljesen tünetmentes!Hálás köszönetem mindenkinek aki segített, és dícsőség az Úrnak!
M Zsolt (21) e-mail (2010. 07. 09., 18:56)
el szeretném nektek mondani,mindenkinek,aki Joistentöl s tiszteletes atyátol kér segitséget,oly mélyröl jöttem már fel számtalanszor,s erösen hiszem,imáimnak, s az ö imáiknak köszönhetöen,picit mindig elöbbre vagyok.tudom ha itt nem kérhetek segitséget s nem kapom meg a reményr,már nem vagyok.hát ezért imádkozom s ti is imádkozzatok mindannyiunkért
boja (40) e-mail (2010. 07. 08., 21:40)
Imát kérnék azért, hogy megtaláljam valódi hivatásomat, az én utamat, legyen biztos megélhetésünk és örömtelibb életünk. Előre is köszönöm
Lona (36) e-mail (2010. 07. 08., 16:59)
Drága László Tiszteletes és Testvéreim! Június közepén kértem imát és köszönöm, mert határozottan éreztem, ahogy elmúlt a félelmem és befogadtam Isten végtelen szeretetét, Jézus Krisztus gyógyító erejét,kétségem nem volt, hogy meggyógyít és mára eltűnt a cisztám a petefészkemről! Egyszerűen nincs!Nem találok szavakat.Ő ezért halt meg!!!A testi-lelki gyógyulásunkért!Dicsőség Istennek!!!Köszönöm!
Nemes Gabriella (46) e-mail (2010. 07. 08., 15:03)
Hála Istennek, hogy meghallgatta imáinkat! Csak ennyit írok. Az előbb próbáltam megfogalmazni, hogy Isten milyen csodás tetteket vitt véghez az életemben (kivezetett a sötétségből és megmutatta életem feladatát), ill. hogyan tanított a nehézségeken keresztül (túlhajszoltság, kimerültség, üresség, munkanélküliség, elviselhetetlen munkahely; betegség, haláleset a családban). Azonban mindez nehezen fér bele 500 karakterbe, de száz szónak is egy a vége: hála Istennek a kegyelméért, szeretetéért, és vezetéséért!
Márton (24) e-mail (2010. 07. 07., 18:41)
Isten meghallgatta imádságaink és sikerültek a vizsgáim! Hálásan köszönöm, azt az erőt és kitartást amit Ő adott nekem. Isten áldja.
Ibolya () e-mail (2010. 07. 04., 18:01)
Köszönjük imájukat az ÚR meghallgatta,kérem imádkozzanak értünk mindannyiunkért továbbá,páromért,lányomért,párjáért és értem,egészségünkért,békességünkért,munkahelyekért,anyagi nehézségeinkért,lányomnak testi lelki gyógyulásáért,szabadulást a gonosz szándékoktól és ellenségeinktől,egy lakásért páromnak és nekem és javaink vissza szerzéséért.Hálásan köszönjük.
Gyöngyi (50) e-mail (2010. 07. 03., 21:56)
Isten meghallgatta imáimat!
Sikerült munkát találnom és remélem a betegségemből is kigyógyulok!
Köszönöm!
Roland () (2010. 07. 03., 17:40)
Kedves Lászlo atya !
Hálás szívvel szeretném megkôszônni,hogy imádkozott értem ,érzem és tudom ,hogy a jo Isten meg az angyalok velem vannak és vigyáznak rám.Kérném szépen további imáít az operáciomhoz ,hogy sikeres legyen .Kôszônôm,Szeretet teljes napokat kivánok!
Erika (40) e-mail (2010. 07. 02., 09:16)
Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves László Tiszteletes!
Kérem, imádkozzon értem, nagyon nehéz helyzetben vagyok.A holnap délelőtt döntő fontosságú. Minden reményem az Úrban van, végtelen az Ő jósága, irgalma és szeretete.
Imáját hálásan köszönöm!
hóvirág (24) (2010. 06. 28., 17:10)
Kedves Lászlo atya!imáidba ajánlottam gondjaimat,hogy minden problémám megoldásáért imádkozz velem a Jjoistenhez.segitett nekem hogy még idöm legyen,s tudom továbbsegit majd,hisz elé viszem testem lelkem njugalmáért,anyagiaim megoldásáért imáim.ahogy eddig ,legyen velem tovább is.
boja (-) e-mail (2010. 06. 27., 19:43)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm, hogy imádkozott értem, a dolgaim rendeződni látszanak.
- (-) e-mail (2010. 06. 27., 08:10)
Kedves László tiszteletes!
Köszönöm imáit melyek által megérezhetem a Gondviselő újabb és újabb segítő erejét és útmutatását.
A (20) e-mail (2010. 06. 22., 23:18)
Tisztelt László Atya!
Áldom a Mennyei Atyát, hogy őrködik fölöttem. Dicsőség neki!
Erzsi () (2010. 06. 22., 20:58)
Kedves László Atya! Kértem, hogy imádkozzon fiamért a sikeres érettségiért.Gyermekem sokat dolgozott, de tudom, hogy az Úr meghallgatta az Ön imáit és a gyermekem így kitűnően vizsgázott! Tiszta szívből áldom az Urat és köszönöm Önnek az imáit és fáradhatatlan segítségét!Testvéri szeretettel, Elisabeth
Elisabeth (55) e-mail (2010. 06. 22., 18:30)
Laszlo atya,mennyei Atyam,kőszőnőm hogy imadkozot értem Laszlo atya.Istenem hogy segitettel és hogy velem vagy a rosszban és erőt adsz nekem.parommal megbeszéljűk a dolgot.Apam sajnos iszik,ma is neki ment Anyunak de Te Istenem velűnk vagy és megvédesz.sajnos nehéz,de mindenért hálát adok az Istenek.Kőszőnőm
rinni (28) e-mail (2010. 06. 21., 18:23)
Kedves László atya!
Köszönöm, hogy imádkozott értem!
Kértem, hogy kapjak munkahelyet és ez meg is történt, ráadásul olyan munkát kaptam, amit mindig szerettem volna végezni!
Ez biztos, hogy Istentől van!
Hálás vagyok Neki!
Azért is kértem imát, hogy az anyagi helyzetem is rendeződjön!
Hiszem, hogy az anyagi életemben is ez a folyamat már elkezdődött!
Ámen!
T.Attila (40) e-mail (2010. 06. 20., 18:40)
+! Kedves László Tiszteletes! Hálás szívvel köszönöm, az imát! Isten kegyelméből sikeres államvizsgát tettem. Kérem, imádkozzon továbbra is értem, hogy megtaláljam a számomra legkedvezőbb munkahelyet! Isten áldja munkáját! Üdvözlettel: T. Schmidt Andrea
T.Schmidt Andrea (39) e-mail (2010. 06. 19., 13:22)
Aldott legyen az Ur ! Boldog vagyok mert segitett rajtam,meghallgatta az IMAMAT! Sokkal jobban vagyok!
Edit (43) e-mail (2010. 06. 19., 10:55)
Aldott legyen az UR, Izrael Istene hogy meghallgatta konyorgesem.
Ibi () (2010. 06. 14., 08:22)
Kedves Tiszteletes Úr,egy hete kértem Ön imáját, az Úr kegyelmét, férjem a héten megkapott CT eredménye nem mutat áttétet.Hálás köszönetem,minden nap megköszönöm Istennek.
Márta (54) e-mail (2010. 06. 13., 21:35)
Köszönjük hogy imádkoztak értünk eddigi nehézségeinkben az ÚR átsegített és meg vigasztalt lelki problémánkban.Hálásan köszönjük.
Gyöngyi (50) e-mail (2010. 06. 13., 12:16)
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki imádkozott értem, a vizsgáimért. A JóIsten nagyon mellettem volt 2 megmérettetésemen.
leány (24) (2010. 06. 13., 10:16)
Tisztelt László Atya! A megtérés lapra jelentkeztem tegnap délután. Tudom, hogy meghallgat az Úr. Tegnap délután a férjem karmbolozott az autóval, de az autón kívül senkinek nem lett baja.
Én nagyon sokat imádkozom érte is, mert beteg ember, kegyelemre, Isten segítségérevan szüksége.
molnár (57) e-mail (2010. 06. 03., 12:30)
Kedves Atyám! Köszönöm hogy imádkoztál a fiamért és családjáért. A tanácsodat megértettem és megfogadtam és a családom broblémás tagja velem szemben megváltozott. Köszönöm a segítséget, Mária
Bajai Mária (63) e-mail (2010. 06. 02., 14:08)
Kedves László Atya! Köszönöm az imádságot értem, végre az eg.ügyi leleteim jók lettek és egyenlőre nemkell ujabb műtétre mennem. köszönöm az Úrnak és Szűz Máriának a segitséget amiért minden nap imádkoztam.Nagy lelki tehertől szabadultam meg, és köszönöm Nekik és önnek a lelki megerősitést hitemben, továbbra is imádkozom,és másokat is biztatok a hitre, reményre.
éva (7l) e-mail (2010. 06. 01., 15:01)
Kedves Laszlo Atya.Nagyon regota varom ezt a pillanatot, hogy megtudjam koszonni Onnek az imait, hogy sikerulot a lanom baratjanak munkaba allnia. Nagyon halas vagyok a draga jo Istenkenek, Jezuskanak Szuz Anyanak mert meg a lanyom is dolgozik, egyutt vannak. megint bebizonyosodott hogy az imak meghallgatasra jutnak. Koszonom szepen
jutka (42) e-mail (2010. 05. 25., 09:59)
Tisztelt László atya!
Nagyon szépen köszönöm az imával való segitségét az egész családom nevében.
Érezük az imái segitségét és mi is imátkozunk az Isten kegyelméért amit eg is kaunk nap mint nap.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2010. 05. 23., 15:58)
Tisztelt László atya. én egyszer kértem imát anyagi gondjaim megoldásárt és azota én oldom a másét ahogy tudom anélkül hogy az enyém megoldodott volna teljesen. De már nem aggodom , csoda történt.Köszönettel
enci_68 (42) e-mail (2010. 05. 20., 21:24)
Kedves László Atya!
Múlt héten kértem Önt, hogy imádkozzon a páromért, hogy az itélete kedvező legyen!Túl vagyun a tárgyaláson és nagyon-nagyon jól alakult, az ön közbenjárásával és a Jóisten segítségével amiért nem tudok elégszer köszönettet mondani!
Köszönettel,Hálával És Tisztelettel!!!Remény
remény () (2010. 05. 20., 08:07)
jojjon visszq hozam akit szeretek!!!
mocik (27) e-mail (2010. 05. 18., 18:44)
Tisztelt László Atya! A fiam és társai szerencsésen hazaértek.Köszönöm imáját, én is sokat imádkoztam.
molnár (57) e-mail (2010. 05. 17., 15:18)
Kedves László Tiszteletes!
Szívből köszönöm imatámogatását!
A férfi, akit késszúrás ért, életben maradt!Hála az Úrnak hamar kikerült hamar az életveszélyes állapotból!
Édesapám egy éjszakát volt csak fogdában.Kiengedték.Nagyon úgy néz ki, hogy nem Ő követte el az esetet.
Kérem, imádkozzon tovább, hogy a továbbiakban is jóra forduljon édesapám ügye!
Előre is köszönöm!
Az Úr áldja!
Anikó
Anikó (37) e-mail (2010. 05. 17., 14:48)
Tisztelt László Atya!
Imám meghallgatásra kereült, szerencsés volt a fiam útja. Köszönöm
molnár (57) e-mail (2010. 05. 16., 08:17)
Hálát adok Istennek mindenért a Jézus nevében.
Ha Ő nem lenne lehet már én sem!
Roland () (2010. 05. 14., 20:23)
A fiam első házasságából született unokáimat nem ism-em.Most érets.a lány és meglepetésemre titokban küldött nekem magáról képet.Úgy sírtam,hogy így ismerem a drágát amit Istennek köszönhetem.titokban küldte.én szerncsére lemásoltam ,mert egy nap volt látható.A gyerek akkor csak szeret engem,hogy erre rászánta magát!!!
Eszter (65) e-mail (2010. 05. 11., 18:09)
Kedves László Tiszteletes!
A lányom az új óvodába nagyon jól érzi magát. Az Úr a legrosszabból a legjobbat adta. Dicsőség az úrnak. Köszönöm az imádságot. Weigertné Dóra
Dóra (33) e-mail (2010. 05. 11., 11:30)
Ima meghallgatasod: a csaladomert,ertem
h.kati () e-mail (2010. 05. 09., 17:35)
Köszönöm.Az értem tett imádság teljes mértékben meghallgatásra talált.Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3:16
gábor (39) e-mail (2010. 05. 06., 07:37)
Drága Úr Jézus!
Köszönm mindennapi kegyelmedet.Ma is és mindennap!!!Hálás vagyok a Te kegyelmedért és szeretetedért!!!Mily jó veled!!Áldalak ezért és mindenért Uram!!Köszönöm, hogy ma is vigyáztál és gondoskodtál és gondoskodsz rólam!A Te kegyelmedből!Szeretlek Atyám!Ámen
gondva () (2010. 05. 04., 14:09)
HÁLÁS KÖSZÖNET KEDVES LÁSZLO ATYA NEKED,IMÁIDÉRT,AMIKET KÉRTEM TÖLED,MERT JOISTEN SEGITETT ABBAN HOGY TOVÁBBLÉPJEK,ÉS ERÖSÖDJÖN HITEM.A LELKEM NYUGALOMMAL ÉS BÉKÉVEL TELITÖDÖTT,S GONDJAIM ,HA PILLANATNJILAG IS,DE ELODÁZODTAK,S UJRA ERÖT GYÜJTOK A HOLNAP FELÉ,CSALÁDOMÉRT S MAGAMÉRT.KÖSZÖNÖM.NEKED LÁSZLO TISZTELETES S AZ URNAK.
RUSAK IBOLYA (41) e-mail (2010. 05. 02., 20:44)
Tisztelt Laszlo Tiszteletes koszonom hogy imatkozott ertem es a csaladomert mert eresztuk az UR Jezus jelenletet es segitseget a nehez faraszto napokban koszonom az iget ami altal szolt Isten hozzam .Minden nap elolvasom es erzem Isten szeretetet es kozelseget.koszonom!!!
marta (38) e-mail (2010. 04. 29., 17:17)
Köszönjük imájukat,köszönjük az ÚRNAK,hogy a napokban is meg mutatta hogy mindig velünk van.KÖSZÖNÖM,KÖSZÖNÖM URAM!
Gyöngyi (50) e-mail (2010. 04. 27., 22:23)
Hálás vagyok az Úrnak, hogy megsegített.
Köszönöm Uram, hogy segítettél a vizsgán.
Erőt és egészséget kívánok Önnek!
Roli () (2010. 04. 23., 12:22)
Kedves László Atya!
Köszönöm szépen, hogy imádkozott értem, és kérem szépen tegye ezt továbbra is.Kezdek gyógyulgatni a betegségemből.
Hálát adok a Jó Istennek, hogy ilyen jóságos, és mellettem van.Ez adjon erőt,hitet mindenkinek!
Köszönettel
Reményke
Reményke () (2010. 04. 21., 19:13)
Hála és dicsőség az Istennek, csodát tett, meghallgatta imáinkat és megsegített. Köszönet Önnek, László tiszteletes, hogy Ön is imádkozott a keresztfiamért. Sikerült neki a felvételije, megsegítette őt a mi Istenünk, s megmentette a csalódástól. S miközben aggódtunk, reménykedtünk... közelebb vitt Jézushoz és egymáshoz is. Ez egy újabb csoda!
Mónika (37) (2010. 04. 21., 11:09)
istenem segits!Nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültem.Nemtalálok ki utat a helyzetemböl.
fekete csilla (33) e-mail (2010. 04. 20., 10:47)
Koszonom szepen h imatkozot edesapamert es eleg sokat javult azota
nagyon remenytelen volt az alapota de fel epult
es kezd jobban leni naprol napra! Halas vagyok hogy segitet koszonom szepen!
Orsolya (17) e-mail (2010. 04. 18., 00:13)
Kedves László tiszteletes! Köszönöm önnek hogy 77 éves nagymamám felépüléséért közbenjárt és imádkozott. Az atya meghallgatta a kérésünket és újból a családja körében lehet. Áldja meg az Isten!
Ifj.Kónya Ferenc (32) e-mail (2010. 04. 16., 11:20)
Kedves László tiszteletes! Köszönöm,hogy imádkozott értünk. Feleségem orvosi vizsgálata, jó eredménnyel zárult. Hamarosan újra együtt lehetek velük. Fafejűnek, elvakultnak tartanak sokan, amiért Isten útján szeretnék járni. De nem érdekel. Szeretem Jézust és ma ismét segített rajtunk. Hálát adok a mennyei atyának, hogy gyermeke lehetek. Kérem, hogy adjon nekünk, neki tetsző életet. Isten áldja László tiszteletes!
Sanyi (30) e-mail (2010. 04. 12., 19:56)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm az Úrnak és önnek hogy eddig is segitet,mindig meghalgatta kérésem.
Igyekszem méltó lenni a segitségre.
Dezsõ (53) e-mail (2010. 04. 11., 06:23)
Kedves László Tiszteletes! Kérem imátkozzon értünk, hogy kellő odaadással, kedvességgel,gerincesen viselkedjünk a másikkal.
Legyenszíves imátkozzon a családért, hogy béke,szerelem,s nyugalom legyen valamint, hogy rossz emberek hagyjanak minket békén, hogy édesanyámnak az étvágya és az alvása álljon helyre, és kérem, hogy imátkozzon, hogy megtudjam valósítani az álmaimat, és hogy tudjak türelemmel tanulni!
Előre is köszönöm! Isten fizesse meg!
Szandi (17) e-mail (2010. 04. 10., 14:35)
Kedves László Tiszteletes! Szívből kértem, hogy imádkozzon kicsi beteg unokámért.Ma már boldogan mondok szívem teljes szeretetével hálát mert teljesen felépült!Dicsőség az Úr Kegyelmének, Önnek örök hála, áldás odaadó munkájáért és köszönet, hogy az Úr közzénk elküldte! Szeretettel, Sissy
Sissy (55) e-mail (2010. 04. 10., 12:24)
az ur meghalgata imaitokat es imamat meg aldot az ur ,5 honapos kis mama vagyok koszonom istenek dicsoseg neki .es nektek is ,
ibolya (36) e-mail (2010. 04. 06., 20:00)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm a Mennyei Atyának hogy mindig segit.
Dezsõ (53) e-mail (2010. 04. 06., 04:27)
Végezetül köszönöm nekd László tiszteletes a te kegyelmes és szeretetteljes imádságodat, imádságaidat.Az Úr Jézus áldja meg életed minden egyes napját és világosítson meg téged és szeretteidet az Ő kegyelmével, és értelmével minden napon.
gondva III. () (2010. 04. 06., 01:02)
Köszönöm még a te mindennapi kegyelmedet, szeretetedet, erődet.Meggyógyítottad a betegeket és, hogy a te Szentlelked ereje bárhol tud munkálkodni, ott is ahol mi esetleg nem is látjuk, de tudjuk, hogy mégis.
gondva II. () (2010. 04. 06., 01:00)
Drága Uram és üdvözítőm!!!Köszönöm neked minden tettedet és szeretetedet és azt, hogy sokat-nagyon sokat tanulhattam, tanulhatok te általad,minden napon.A könnyek által,között is.Köszönöm,hogy a tévelygő juh,megtért oly sok idő múltán a lelkek pásztorához.EZT NEM felejtem el soha neked a te kegyelmednek és kérlek ne engedd, hogy valaha,vagy bármikor is az életben erre a tévelygő, rossz útra térjen.
gondva () (2010. 04. 06., 00:58)
köszönöm az imákat vigyáztak rám
tünde (40) e-mail (2010. 04. 02., 15:04)
Tisztelt László Atya, Testvéreim!
Az Úr csodálatos. Meghallgatta imámat, megtartotta, amit ígért egészséges vagyok. Köszönöm a közös imát. Higgyetek Testvéreim, s nem csalatkoztok.
Isten Áldja meg Atyám és drága Testvéreim
Anna
Tóth Anna Mária (55) e-mail (2010. 03. 29., 19:43)
2004-ben Szent Ferenc fohászaim eredményeként kaptam munkát épp azon a napon, amikor elvileg és gyakorlatilag is a Munkaügyi Kp.-ban regisztráltatnom kellett volna magamat.Nem sokkal később
A Villányi úton a Cisztereknél Brückner Atya miséjének végén ezt a velem történt csodát a híveknek el is meséltem.
Gyõry Éva (50) e-mail (2010. 03. 29., 09:45)
draga jo istenem segits rajtam es a csaladomon az utobi idoben anyi betegseg es banat volt a csaladomban kerlek imadkozatok ertunk
Benedek Laszlo (41) e-mail (2010. 03. 28., 09:54)
Kedves Atyám!Kérlek kérd meg jó istent igaz hogy csak egy porszem vagyok hogy segítsen gyermekemnek és nekem hogy boldogságra találjunk végre mert ez már nagyon sok nekünk.
Cigánylány (38) (2010. 03. 26., 07:41)
Drága Testvéreim!
Köszönöm az Édesapámért mondott imát, Jézus Urunk meghallgatta, és elénk vezette a megfelelő orvost aki sikeresen megmútötte.Hála érte.
Dicsőség az Urnak
Rudi Ágnes
Rudi Ágnes (48) e-mail (2010. 03. 25., 12:22)
Tisztelt László atya!
Tiszta szivemböl köszönöm a családomért tet fáradozásáért és az imáival való segitségéért.Van sok munkám és szépen haladunk.Isten áldja meg a segitségéért.Köszönxük.
Balázs (52) e-mail (2010. 03. 24., 18:39)
Kedves László tiszteletes!
Köszönöm, hogy imádkozott értünk, mert
Isten meghallgatta és sikerült megmenteni
édesapámat a haláltól.
Isten áldja minden jóságáért!
I.t.r.k. (56) e-mail (2010. 03. 23., 21:51)
Isten meghallgatta imáimat!
Rengeteget javult az állapotom.
Köszönöm az Úrnak és Önnek!
R () (2010. 03. 18., 07:27)
azért szeretném ha könyörögnének értem hogy Ribár Jánossal ki tudjak békülni és le rendezni vele a probléma okát köszönöm hogy könyörögnek értem
kovács mariann (34) e-mail (2010. 03. 17., 14:35)
Kedves Lászlo atya.Köszönöm hogy imatkoztak édesapáméert,nyogodtabb volt és éjszaka is tudott pihenni.Az Ur aldja meg!!!!
eva (20) e-mail (2010. 03. 16., 14:03)
Kedves sorstársaim!
Bár én nem itt kértem imát, csak otthon imádkotam, de akár itt is megtehettem volna.
Nagyon szeretném megköszönni az Úrnak, hgy segít nekem és erőt ad.Egy nagyon nehéz időszakot élek, magánéleti problémák miatt.Úgy érzem most már kicsit kezdke megnyugodni.Adja a Jó Isten, hogy ez továbbra is így legyen, és teljesen megnyugodhassak.
Köszönettel:
Lili
Lili (26) (2010. 03. 15., 11:09)
Isten minden rosszat jóra tud fordítani! Néhány hónapja kértem itt imát, mert olyat dolgokat mondtam egy hitetlen barátomnak, amiről úgy gondoltam, hogy megbotránkozhat benne. Viszont a barátom máshogy értelmezte szavaimat, elkezdte ő is keresni Jézust! Istené a dicsőség örökké!
Laci (22) e-mail (2010. 03. 14., 22:59)
Legyen Dicsőség az Örökké Irgalmas Istennek, mert egy nagyon csúnya és veszélyes vírusfertőzésből csaknem teljesen kigyógyultam, a legutóbbi kontrollvizsgálat eredménye szerint már csak nagyon elenyésző mennyiségben van a szervezetemben!Köszönöm, hogy László tiszteletes és máok is imádkoztak értem,Isten áldja meg önöket gazdagon.
Ildikó (36) e-mail (2010. 03. 12., 12:08)
Köszönjük az eddigi imát,az ÚR meghallgatta.Kérem imádkozzanak értünk továbbá is páromnak munkahelyiért és szerencsés útjaiért,lányomnak gyógyulásáért és minél hamarabbi jó munkahelyekért neki is és párjának is,egészségünkért,békességért,anyagi helyzetünk javulásáért,a gonosz szándékok legyőzéséért,törvényes ügyeinkben szerencsét és igazságot.ÁLDJON AZ ÚR.
Gyöngyi (50) e-mail (2010. 03. 11., 21:19)
Halas vagyok az Urnak hogy mellettem volt a nehez pillanatokban.Koszonom mindenki imadsagat .Kerem az Urat hogy tovabbra is kiserjen utamon hogy a gondok elkeruljenek,Onoket pedig kerem hogy tovabbra is imadkozzanak minden raszoruloert,mert ez valahol megterul.Isten aldjon mindenkit.
jutka (41) e-mail (2010. 03. 10., 12:29)
Kedves László Tiszteletes! Hálás szivvel mondok köszönetet,amiért imájával támogatta az enyémet az Úr felé gyermekemért. Tudom,hogy a Jó Isten előtt különösen kedves a gyermeki ragaszkodás és szeretet,ezért biztos vagyok benne,hogy az ő kéréseiket az Úr mindenek előtt teljesiti! Bátoritok mindenkit,kérje bizalommal a Tiszteletes imaszándékát,mert vele együtt imádkozva kérésünk kedves lesz a Mindenható előtt! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
egy anya (40) e-mail (2010. 03. 09., 11:31)
Kedves László Tiszteletes! Hálás szivvel mondok köszönetet,amiért imájával támogatta az enyémet az Úr felé gyermekemért. Tudom,hogy a Jó Isten előtt különösen kedves a gyermeki ragaszkodás és szeretet,ezért biztos vagyok benne,hogy az ő kéréseiket az Úr mindenek előtt teljesiti! Bátoritok mindenkit,kérje bizalommal a Tiszteletes imaszándékát,mert vele együtt imádkozva kérésünk kedves lesz a Mindenható előtt! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
egy anya (40) e-mail (2010. 03. 09., 11:26)
Kedves László Atya! Köszönöm az imát, amit Édesanyám gyógyulásáért kértem, már sokkal jobb az egészsége és hiszem, hogy a Jóisten küldte segítségünkre azt az orvost is. Kérem, hogy továbbra is foglalja imáiba az elesett embereket!
Köszönettel.
Dorina (34) (2010. 03. 02., 18:55)
Köszönöm az ÚRNAK, hogy meghallgatott és köszönöm a Tiszteletesnek hogy imádkozott értem. Kérem, imádkozni továbbra is értem hogy jó legyen az új munkahelyem (eddig nem volt hosszú ideig és ezért imádkoztunk). Üdv. Viola
Viola (26) e-mail (2010. 03. 01., 14:22)
Köszönöm az ÚRNAK,hogy meghallgatta imánkat a lányom egészségéért és munkahelyeikért,kérem továbbá is imádkozzanak értünk és értük,hogy meg gyógyuljon és meg felelő munkahelyük legyen,életükben és a mi életünkben is jobbulás legye.Hálása köszönjük.
Gyöngyi (50) e-mail (2010. 02. 27., 11:33)
Drága László Tiszteletes!
Köszönöm a férjem munkájáért mondott imáit, túl van azon a nehéz napon, és a JÓ ISTENNEK köszönhetően sikeresen zárult. Üdvözlettel Anna.
Csaszny Anna (27) e-mail (2010. 02. 27., 08:45)
Tisztelt László Atya!
Köszönet az Édasanyámért mondott imáért, az Úr meghallgatta. Másnap közölték a kórházban, hogy van esély a gyógyulásra egy műtét után.
Köszönöm Atyám!
Gyura Zoltán (54) e-mail (2010. 02. 24., 20:09)
Drága tiszeteletesúr! Ezúton tanácsot szeretnék kérni, mert nem nagyon tudok imádkozni, meg stb... És, pont most nagyon, de nagyon beteg a hörcsögöm, és megszeretném valósítani hogy felépüljön, és újra egézséges legyen.Kérlek, adj tanácsot hogy, hogyan tudjak istentől kérni segítséget, hogy meggyógyúljon a hörcsögöm!Tiszetelettel:Noémi
Noémi (13 éves) (13) e-mail (2010. 02. 24., 14:25)
Drága László tiszteletes úr.Köszönöm az imát édesanyám megszabadult a halál torkából.Álldjuk érte az Urat.
mia (52) e-mail (2010. 02. 21., 10:32)
Köszönet, hála az Úrnak!!!
Köszönet nektek, köszönet László tiszteletesnek az imákért.
Dezsõ (53) e-mail (2010. 02. 20., 19:59)
Kedves László atya!
Kérlek imádkozz értem,hogy sikerüljön a holnapi vizsgám. Köszönöm. Isten áldja munkásságát.
Ibi () e-mail (2010. 02. 17., 21:26)
Édesanyám egészségéért, gyógyulásáért imátkozom.
Gyura Zoltán (54) e-mail (2010. 02. 16., 21:21)
Hálás szivel köszönom az imát amely segitete a leányom sikeres vizsgáinal és tovabbra is kérem imádkozék férjem gyogyulásáért aki jelenleg is korházba fekszik és csak jo Isten segitségáére számithatunk az ima erejében reménykedünk még egyszer köszönöm Isten áldja meg.
Dicsertesék az Ur neve most és mindöröké
fekete berta (52) e-mail (2010. 02. 16., 09:10)
Kedves László Tiszteletes! Imáit kértem kis unokámért betegségében. Imáit az Úr meghallgatta és állapota már javult! Válaszlevelében nekem lelki támaszt nyújtott és nem éreztem magam egyedül! "Áldom Istent, ki nekem megváltást hozott, és Azt, Aki értem imádkozott." Tisztelettel és szeretettel.
Sissy (55) e-mail (2010. 02. 16., 07:04)
Koszonom Imait ertunk .Ugy erzem mrgjavult a helyzetem ,de ebben sokat kell en is valtozzak uralkodjak erzelmeimen.Koszonom ,kerem tovabbi Imait ertunk
m (35) e-mail (2010. 02. 15., 17:06)
Nagyon szépen köszönöm, akik imádkoztak értem. A vizsgámon teljes pontszámot értem el.Magam sem hittem. Köszönöm,az Úr áldjon.
Ibolya () e-mail (2010. 02. 15., 15:24)
Hálát adok az Istennek, hogy az nehéz helyzetemben jelet adott, s a továbbiakban elé helyezem minden gondomat őrá bízom családomat, az Ő békéjét és igazságosságát kérve tőle.Jézus a mi gyógyítónk és megszabadítónk, egyszóval az életünk.
Erzsi (51) (2010. 02. 14., 20:01)
Kedves László Tiszteletes! Kértem, hogy imátkozzon fiamért, és az Úr meghallgatta imáit!! Gyermekem ma már megnyugodott, önmagára és a helyes útra talált. Tudatában van a helyes útnak és feladatainak!Szívből köszönöm, hogy megoszthattam gondjaimat, félelmeimet és NEM MARADTAM egyedül! Az Úr, Ön által, útmutatást, erőt és kegyelmet árasztott ránk! Az Úrnak örök dicsőség és hála, hogy Önt közzénk küldte! Tisztelettel és szeretettel!
Sissy (55) e-mail (2010. 02. 14., 08:31)
Kedves László Tiszteletes!!!! Nagyon nagyon köszönöm az imáját,és annak aki még imádkozott értem!!!! Az Úr megsegített,és jóindulatú ez a göb és a nyirokcsomóm is!!!! JÓ az ÚR! És erősít nap mint nap,hogy visszaálljak a szolgálatomba,amit tőle kaptam!Ráadásul egy új embert is adott az utamba,akit remélem,hogy JÉzushoz vezethetek!!!!Köszönöm,az Úr áldjon!!!!!
Mónika (26) e-mail (2010. 02. 12., 11:25)
Kérlek Atyám!segíts nekem.Van egy férfi az életembe aki boldogságot és szerelmet ígért de még a reményt is megölte a szívemből.Ezért kezedbe adom a döntést ha már tiszta szívből nem szeret őrökre hagyjon el.Csak boldog akartam lenni vele!!
Cigánylány (38) (2010. 02. 10., 12:49)
Hallgasd meg Atyám halk kérésemet ami csak annyi,hogy gyermekem és köztem a szeretet soha ne múljon.Ad áldásodat ránk,hogy vágyunk teljesüljön lelkünk megnyugodjon.
YDA (37) (2010. 02. 09., 14:15)
Kérlek Uram.áld meg gyermekemet és adj neki erőt egészséget közeledő érettségijéhez ,hogy jól sikerüljön és sikeres további lépést pályaválasztásában amiben örömét találja.
Brigitta (37) (2010. 02. 09., 13:53)
Hála , dicsőség a Gondviselőnek minden eddigiért, bizodalmam, reményem csak a Mennyei Atya, aki megvédelmezi a családomat.
Erzsi (51) e-mail (2010. 02. 07., 19:40)
Tisztelt László Atya!
Bizakodó örömmel írom le, hogy imáim, melyhez a Te segítségedet is kértem meghalgetásra találtak és sikerült megtennem az első lépéseket, hogy életemet megváltoztassam.
Köszönök minden égi és földi segítséget!
József (54) e-mail (2010. 01. 28., 16:37)
Tavaly kértem imát ezen az oldalon, mivel akkor már több hónapja munkanélküli voltam. A mai nap aláírtam az új munkaszerződésem. Éppen olyan, mint amit szerettem volna. Hála az Úrnak!
Pazdernyik Adrián (31) e-mail (2010. 01. 27., 17:50)
2010.01.10-én küldtem imakérést,mert 10 éve naponta bántalmaz a férjem.A csoda megtörtént!Imakérésem megírásakor épp külföldön volt, de hazaérkezésekor már azonnal éreztem, hogy valami történt.Igen,CSODA!Már 10 napja nem bántalamaz, és kedves és arról számolt be, hogy külföldön minden este az Újszövetséget hallgatta! Dicsőség az Úrnak és köszönöm László tiszteletesnek és mindenkinek az imáját.
agnes (53) e-mail (2010. 01. 25., 16:37)
Sokat imádkoztam érte, hogy megtaláljam a párom. Írtam erre az oldalra is, és kértem imatámogatást. És a társkeresőbe is írtam magamról néhány szót. :) Múlt év októberében találkoztam egy aranyos fiúval- aki ide írt nekem először, a társkeresőben megadott e- mail címemre. Azóta - illetve "hivatalosan" november elejétől egy pár vagyunk. Nagyon hálás vagyok Istennek Érte, és köszönöm mindazoknak akik imádkoztak értem:)
Eszterc (30) e-mail (2010. 01. 25., 12:11)
Kedves László Tiszteletes!Köszönöm hogy meghallgatott és imádkozott érem,és mindazoknak akik eggyütt éreztek velem a bajban.Imáim meghallgattatak és ugy néz ki még a jövö héten lesz munkám!Nagyon boldog vagyok.Köszönöm mindenkinek,az Úr küldjön áldást mindannyiotokra!
Szabó Viktória (23) e-mail (2010. 01. 23., 14:18)
Kedves László tiszteletes, köszönöm, hogy imádkozott értem! A szívemet nyugalom önti el, ha rágondolok, hogy Isten minden bűnömet megbocsátja, ez a tudat ad erőt, hogy tovább tudjak lépni, és törekedhessek arra, hogy minél inkább Istennek tetsző életet éljek. Isten áldja meg, és mindenkit aki imádkozott értem! Istené a dicsőség örökké!
Laci (22) e-mail (2010. 01. 16., 11:02)
Hálás vagyok minden földi és mennyei közbenjáróimért,öröm tölti el a lelkemet,mert látom Isten vezetését és segítségét az életünkben.Köszönöm.Dicsértessék a Jézus Krisztus.
AGI () e-mail (2010. 01. 13., 07:25)
Atyám, köszönöm,hogy imádkozott a kéréseimre,most megkaptam.
Mert a hit azt mondja:"Ez az enyém-most megkaptam!"
A remény azt mondja:"Egyszer majd megkapom."
És én hiszek,-most megkaptam!
Köszönöm Atyám!
I.t.r.k. (55) e-mail (2010. 01. 10., 11:11)
Hálásan köszönöm közbenjáró imáit,sikeres volt az utazásom minden rendben volt.ISTEN ÁLLDJA ATYÁM
Emese () (2010. 01. 07., 21:30)
Ismét bizonyosságot kaptam arról, hogy a teljes szívből jövő kívánságok meghallgattatnak.Köszönöm László atyának, hogy közvetítte az imakérésemet.Megkaptam a bocsánatot, amit kértem. Köszönöm!
Ilona (52) e-mail (2010. 01. 07., 16:48)
Kértem az Urat, hogy adja meg számnkra a várt boldogságot, hogy áldott állapotba kerülje. Csodálatos módon másfél év után teherbe estem. Sajnos azonban 6 hetesen elesztettük a babát, mert elvetéltem.
A (35) (2010. 01. 06., 08:44)
Tisztelt Lászlo Atya
Kivánok Istentöl áldásokban gazdag évet eröt hogy segitséget tudjon nyujtani azok felé aki Önökhöz fordulnak. Köszönöm minden imát amelyet az Urhoz intézet s amelyeket meghalgatattak
Az Ur szeretetével s enyémel köszönök mindent
Tisztelettel
Szabo Mária (svédország)
Mária (59) e-mail (2010. 01. 05., 08:32)
Nekem mindig segitett az Istenke! Az utazásaimnál,a vállalkozásomban és minden célomat mindig elértem amit csak kivántam.Köszönöm drága Istenem
Gyuris Kálmán (48) e-mail (2010. 01. 04., 14:53)
Kedves László Atya!Kérlek szépen,hogy imádkozzál értem,hogy rendbe jöjjön a családommal az életem,az anyagi helyzetem,a magánéletem és a vállalkozásom.Köszönöm Kálmán.
Gyuris Kálmán (48) e-mail (2010. 01. 04., 14:49)
Kedves László Atya!
Ma azt a jóhírt kaptam a kórházból, hogy a féjem az altatás megvonása után eszméletre tért, kinyitotta a szemét és mozgatta 3 ujját.
Az orvos szerint ahogy húzódik vissza a vérömleny, annál többre lesz képes önállóan.
Türelemre és időre van szüksége a folyamatos javuláshoz.
Nekem ez a legszebb újévi ajándék és szeretném megosztani Veled és Mindenkivel.
Boldog Újévet!
Meixnerné Magdi
Mné.Magdi (59) e-mail (2010. 01. 01., 18:29)
HÁLÁS SZIVEL KÖSZÖNÖM MEG ÖNNEK ÉRTÜNK MONDOTT IMÁIT! KIVÁNOK ÖNNEK ÉS SZERETEINEK ÁLDOTT BÉKÉS UJ ESZTENDŐT! AZ UR ÁLDÁSA KISÉRJE ÉLETÉT ÉS MUNKÁJÁT!
JULIANNA (45) e-mail (2009. 12. 31., 20:31)
Köszönjük az ÚRNAK,hogy meghallgatta imánkat és egész évben vigyázott ránk,gondjainkban segített.
Gyöngyi (50) e-mail (2009. 12. 31., 20:20)
Köszönet, hála az Úrnak!!!
Köszönet nektek, köszönet László tiszteletesnek az imákért.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 12. 20., 19:31)
Köszönöm az imát. Meggyógyultam a szivárványhártya gyulladásból.
Balázs (36) e-mail (2009. 12. 20., 19:28)
Mikeiás 6bek.8.szerint:Megjelentette néked,oh ember,mi légyen a jó,és mit kíván azÚr tetőled:csak azt,hogy igazságot cselekedjél,szeressed az irgalmasságot és hogy alázatosan járj el a te Isteneddel.Bűnre büntetés jön:
Eszter (65) e-mail (2009. 12. 18., 23:17)
Kedves Tiszteletes Úr!
Köszönöm az imáikat.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 12. 13., 20:11)
A jó Drága Istenem segítségét megköszönve,azért,hogy az ikrek a szüleivel megjelentek ma.ide hozzánk.Olyan boldog volt a fiam és a párja is.A drágák meg egyszerre ugrottak az ölembe.Megőrültem volna ha nem szoríhattam volna magamhoz.A fiam a sarkára állt és megtörtént amire vágytam a kicsikre.Mindenkinek köszönöm! Bízzatok Istenben Ő segít.
eszter (65) e-mail (2009. 12. 09., 19:29)
Istenemben nagyon bízom<,hogy jön a tél > még rikábban látom őket
keri janosne (65) e-mail (2009. 12. 07., 22:19)
Drága < jó Istenem én,mint anya ,mint mama> kérlek Téged,hogy a családom boldog legyen a szent ünnepen! >A lányom és a fiam problémái oldodjanak meg>elhozza valaki akkor látomőket.>a testvérei sosem hozták még el a 16,18 é.k
Kéri Jánosné (65) e-mail (2009. 12. 07., 22:10)
Kedves Testvérek, László Tiszteletes!
Az Úr igen megsegített. Nagyon kilátástalan helyzetből hozott vissza, de Hála Neki, megoldódott a probléma.
Munkahelyet kaptam, külföldön, Németországban, így újra tudok dolgozni valamit, és segíteni családomat.
Nagyon nagy köszönet az Úrnak!
Andras (32) e-mail (2009. 12. 07., 16:53)
Köszönet, hála az Úrnak!!!
Köszönet nektek, köszönet László tiszteletesnek az imákért. Feleségem sokkat javult.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 12. 05., 09:32)
Isten megsegít! Köszönöm Tiszteletes az imáit,amit másokért és értem mond.
Istennek hála sok problémám megoldódott Neki köszönhetően. Nélküle már nem itt
lennék.
Roland () (2009. 12. 04., 15:32)
Én Istenemnek jóságát, szeretetét köszönöm meg
Ibolya (45) e-mail (2009. 12. 03., 22:26)
Kedves László Atya!
Köszönöm a közös imát,az Úr meghallgatta kérésemet.
Egy e-mailt kaptam istentisztelet aláírással, hogy megszűnik az oldal. Örülök, hogy ez nem igaz.Az oldal számomra nagyon sokat ad, s ezután is támaszkodhatom hittársaimra ezen az úton is.
Isten Áldja meg
Tóth Anna Mária (55) e-mail (2009. 12. 03., 09:05)
Kedves László Tiszteletes!
Szeretném megosztani örömömet, mellyel az ÚR megajándékozott. Meghallgatta közös imánkat, s adott munkahelyet a lányomnak, akiért oly sokat imádkoztunk.
Tényleg megszűnik ez az oldal? Nagyon sajnálnám, nekem nagyon sokat adott. Napi rendszerességgel magamévá tette a napi imákat. Ha lesz helyette más kérem értesítését.
Áldja meg az Úr
Tóth Anna Mária (55) e-mail (2009. 12. 01., 19:42)
eszutal szeretnem meg koszoni a te imaidat es a minden hatalmas jo isztennek hogy meg halgata az imajimat es koszonom hogy jo utra terel minket bele ertve a ferjemet a harom gyermekeimet es a csaladomat remelem hogy tovabra is szamithatok az imaidra tiszta szivembol halas vagyok mindener draga Tiszteletes Laszlo atya meg edcer koszonom Marika
marika (36) e-mail (2009. 11. 27., 19:23)
Kedves László Tiszteletes!
Nagyon köszönöm a segítségét, úgy tűnik meghallgatásra találtak imáink, fellendülni látszanak cégünk megrendelései. Isten segítségével semmi sem lehetetlen. Hálás vagyok az imákért amiket értünk mondott. Üdvözlettel: Anna
Csaszny Anna (26) e-mail (2009. 11. 27., 11:11)
Isten meghallgatta az imákat és az utolsó pillanatban segítséget kaptam olyan családtagokon keresztül, akikre nem is számítottam, mivel tudtam róluk, hogy szerény jövedelemből élnek. Mégis tudtak áldozni javaikból, így egyik problémám megoldott, amiért hálás vagy Istennek. Isten vigyáz rám és ezért hálás vagyok. Kérem az Urat, hogy keresztény testvéreim hasonló helyzetében is legyen legalább annyira kegyes, mint velem volt. Ámen.
László (28) (2009. 11. 26., 23:20)
Én elég problémás eset vagyok. Ugyan jó kereső státuszban dolgozok, mégis úgy alakult az életem, hogy fizetésemből nem tudok félre tenni, sőt kötelező kifizetéseket is halasztanom kell. Az elmúlt héten olyan helyzetbe kerültem, hogy egy nagyobb összeget kellett visszafizetnem, de erre nem volt lehetőségem. Kértem imádságot és én magam is rendszeresen imádkoztam, hogy valamilyen formában oldódjon meg ez a problémám. (folyt.köv.)
László (28) (2009. 11. 26., 23:19)
Köszönet minden keresztény testvéremnek, akik imájukkal hozzájárultak Édesanyám gyógyulásához. Köszönet a mi Drága Mennyei Atyánknak, aki meghalgatta közös imánkat
Dezsõ (53) e-mail (2009. 11. 24., 19:22)
Hálás vagyok Tisztelt Lászó Atya, ha Te is imádkozol azért,hogy a kis unokáimnak öröme legyen.Legyen szerencséjük akármiben,vagy egyéb javakba részesülhessenek Isten és Te általad.Köszönm szépen.
Kéri Jánosné (65) e-mail (2009. 11. 24., 14:22)
Hálát adok Uram Tenéked,felém tanusított jóvoltodért.Igédet bátran hallgatom,szívem ,lelkem nyitva áll előtted,hogy minél mályebben hatolj a lelkembe!Köszönöm Istenem hogy elmondhttam!
Kéri Jánosné (65) e-mail (2009. 11. 24., 14:15)
Tisztelt László Atya.Köszönjük,hogy Te erősitel meg nap,mint nap,hogy Istenhez forduljunk hitben ,lélekben aki vigyáz ránk és eltávolt bennünket a gonosztól.Ebben László Atya,mint követítő az Drága megváltó felé.Őt is áldja meg a JÓ Istenünk.
Kéri Jánosné (65) e-mail (2009. 11. 22., 19:52)
Istenem kezedbe ajánlom lelkemet,hogy mai nap is tápláltad testemet.Védelmezzed Uram a mi életünket.Testi-Leki veszélytől mentsd meg családommal minket ! ÁMEN
Kéri Jánosné (65) e-mail (2009. 11. 22., 19:39)
édes istenem arra kérlek a korházban fekfö édes apámat ha lehet talpra áljon vagy köztünk maradjon ha ápolni is kell mert ketönknek sokat számit kérlek segits
GUTTYÁN LÁSZLÓ (33) e-mail (2009. 11. 20., 17:27)
Tisztelt László Atya! Köszönöm imáját, mely meghallgatásra talált. Sikerült a fiamnak az álláspályázata. Továbbra is kitartóan imádkozom családom, s magam egészségéért,megélhetéséért, békességért, nyugalomért, az emberiségért.
molnár (56) e-mail (2009. 11. 19., 21:49)
Tisztelt László Tiszteletes!
Nagyon szépen köszönöm az ima támogatást.
Isten meg hallgatta imánkat,olyan munkát kaptam amiről mindig álmodtam.Dolgozni kell de megéri.Nem csak nekem,de másoknak is tudok munkát biztosítani aki akar dolgozni van lehetősége.Az ige is sokat segített amit kaptam.
Dicsőség Istennek.Az Úr áldja.
H.Éva
Huszár Éva (59) e-mail (2009. 11. 19., 11:41)
Kedves attyám.kérem önt imátkozzon értünk.6-gyermekem van,nehéz anyagi körülmények között élünk.A vilanyom elzárják.A tél itva ,se tüzeö ,se ennivalo.Attyám imátkozon értün,mert minket isten elhagyott.Kérlek uram, nehagy el minkett,hiszen megigérted, hogy nemhagyod el atieidett.
karola (45) e-mail (2009. 11. 18., 08:39)
Kedves László Atya !
Az elmúlt 10 hónapban kitartóan küzdve sikerült az egészségemet visszanyerni orvosi, kórházi segítséggel. Hála a Mindenhatónak, és Mindazoknak, akik fáradhatatlanul imádkoztak értem. Az utolsó leheletig hálát kell adni, és úgy kell élni. Tisztelő Híve Ferenc
Ferenc (59) e-mail (2009. 11. 16., 20:15)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm az értem, értünk mondott imákat. A Jó Isten meghallgatta a kérésem mikor imát kértem. Most párkapcsolatban élek, és azzal akivel szerettem volna, akiért imát kértem. Adja a Jó Isten, hogy továbbra is,nagy szerelemben, boldogságban, szeretetben, egyetértésben, éljünk együtt.
Köszönöm
Kati () (2009. 11. 16., 16:02)
Jel.könyv.3.b.10,11.bek.hez.Köszönöm Istenem,hogy megtartol engem a megpr.idejénés megtartom ami nálam van ,hogy győzzek és oszlop leszek ISTEN HÁZÁBAN.rem;lem akinek f-le van ay mind meghallja a lÉLEK SZAVÁTÉS UGY CSELEKSZIK áMEN.
Eszter (65) e-mail (2009. 11. 15., 19:53)
Kedves Testvéreim,kértem az Urat,segítsen férjem és fiam betgéségét legyőzni,László Tiszteletes imáját - a Mindenható meghallgatott, a vizsgálati eredmények egyelőre biztatóak. Köszönöm,Uram, és köszönöm Tiszteletes Úr imáját, szerető támogatását!Márta
Márta (53) e-mail (2009. 11. 14., 21:46)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm a Mennyei Atyának hogy mindig megsegit.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 11. 12., 21:04)
Kérem a 'Tiszteletes urat'hogy imátkozzon értünk.A mi 'Istenünk'látja fentröl a menyböl hogy milyen súlyos gondokkal küzködünk.Rengeteget imátkozom mégis úgy érzem hogy elhagyott bennünket a 'Jóisten'.
Kétgyermekes családanya kétségbeesve kéri hogy imátkozzon érettünk minden istentisztelö ember!
Köszönöm!
Fehérné Noémi (41) e-mail (2009. 11. 12., 10:22)
Hálát adok Istennek!
Bár! nem kértem! Isten mégis adott nekünk egy igazi Lelkipásztort....Interneten keresztül..
Isten áldását kérve életére, munkájára, szeretettel, Margit
Margit (59) e-mail (2009. 11. 11., 08:07)
Hálát adok Istennek!
Köszönetet mondok a mi internetes Lelkipásztorunknak!
Bajaimban nem kell olyan módszert alkalmaznom,amit inkább mellőznék.
Ez a jelen, remélem, így is marad.
Istenáldotta napot kérve Mindenkinek!Margit
Margit (59) e-mail (2009. 11. 11., 08:00)
Kedves László atya! Továbbra is szeretnék kérni imát, hogy mielőbb álláshoz jussak. Illetve, hogy végre megtaláljam a leendő társamat, férjemet. Szeretném ha egészségért is imádkozna az atya! Előre is köszönöm szépen!
Katika (24) e-mail (2009. 11. 10., 14:06)
Kedves Atya és testvérek! A vőlegényemmel nagyon szép esküvők volt és hála az imáknak a férjemnek ismét van munkája, és nekem is lesz rövid időn belül.
Köszönöm a közben járást!
Móni (24) (2009. 11. 05., 07:28)
Kedves László Tiszteletes! Köszönöm, hogy értünk imátkozott! Az Úr megsegített és sok dolog a helyére került! A fiam is sikeresen levizsgázott! Szívből köszönöm a közbenjárását és kérem hálásan emlékezzen meg rólunk a jövőben is imáiban! Köszönöm!
Elisabeth (55) e-mail (2009. 11. 04., 15:31)
Atyám!Szeretnék imát kérni tőled,mert a szüleim nagyon boldogtalanok és keseredettek az anyagi gondok miatt.segíts nekik megmenekülni és ujra mosolyogni.És akkor én is boldog tudnék lenni.Minket is segíts hogy ne nélkülözzünk minden hónapban.Köszönöm az imáidat
K.monika (27) e-mail (2009. 10. 28., 13:24)
Koszonom Atyám, hogy meghallgattál.Fiamnak jelenleg van már munkája. Tudom ez te általad tortént. Kérésem után l nappal már adtak neki munkát. Ez kész csoda.
Nagyon szépen koszonom. Hálát adok érte az Úrnak, imámmal. Kérem az úr további áldását családomra és kornyezetemre.
Koszonom Lászlo atya, hogy imátkoztál érettunk. Koszonom.
erzsébet (52) e-mail (2009. 10. 22., 11:43)
Szeretném megosztan mindenkivel az ur csodát tett Németországból keresett egy kedves hölgy testvér és segitett nekem.annyi a kérése 1oszázalékADJAK RÁSZORULÓ EMBERNEK az általa kültekből.kicsi de a kicsiből is lehet picit adni.DICSŐSÉG AZ URNAK Ő SOHA NEM FELEDKEZIK MEG EGYETLEN GYERMEKÉRŐL SEM.HIGGYETEK ÉS BIZZATOK.
Borsik Zsuzsanna (52) e-mail (2009. 10. 21., 22:56)
Kedves Testvéreim!
Folytatom..
Tízenéves koromban, naponta, komoly veszélynek voltam kitéve..ember nem vigyázott rám, sőt! Ők küldtek oda...
Számtalanszor, pár méterre, mellettem, haladt el a veszedelem úgy, hogy nem tudott észrevenni..
Az én mennyei Atyámnak volt gondja rám..több évig tartó, valóságos csoda volt a megmenekülésem...Teljes szívemből köszönöm ezt Neked, én Istenem!!!
Margit (59) e-mail (2009. 10. 21., 21:38)
Kedves Testvéreim!
Addig is, míg jelenlegi próblémám megoldásáról beszámolhatnék, elbeszélek egy gyermekkori élményemet.
Kilenc éves koromban egy gyerekes,de!emberi szemmel, nagy jelentőségű kérésem volt Istenhez..Teljesítette..
A következmények nem úgy alakultak, ahogy ember elvárná..Isten akaratát tükrözte a következmény..Hálát adok mennyei Atyámnak, hogy Ő igazgatott, segített, tanított..Gyermekkoromban megbizonyosodhattam Isten valóságáról..
Bárcsak! minden ember átélhetné ezt...
Margit (59) e-mail (2009. 10. 21., 21:22)
Nagyon rovid idon belul az ima meghalgatasa utan es a Laszlo tiszteletes ur ,imai utan ,mar erzen az Urunk segito kezeit,mivel az egeszsegem kezd javulni es megmenekultem egy nagyon nagy penzvesztesegtol,mert Urunk oltalmaba vett es iranyitotta cselekedeteimet.Igy koszonetet mondok ,halat, a jo Urunknak hogy parfogasaba fogadott es kerem hogy tovabbra is vezerelje lepteimet ez eletben.Bekesseg istentol.Dicsertessek az Ur Jezus Krisztus, mindorokke.Amen.
Benedek Gyula (58) e-mail (2009. 10. 21., 12:53)
Kedves Testvérek! Szeretnék imát kérni arra a szándékokra, hogy mielőbb találjam meg végre azt a 8 órás munkahelyet ahol jól érzem majd magam és hogy mielőbb meggyógyuljak!!
Köszönöm előre is nektek!!
KATIKA (24) e-mail (2009. 10. 20., 14:03)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm a Mennyei Atyának hogy mindig megsegit.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 10. 18., 21:15)
Kedves László Atya!
Nagyon szépen köszönöm az ima támogatást.Mai napon szabadon engedték a fiamat dicsőség Istennek.Pedig valaki nagyon nem akarta.Isten az igaz bíró és szabadító. Az Úr áldja meg.
Huszár Éva (59) e-mail (2009. 10. 16., 21:28)
Isten megsegít!
Kezdenek megoldódni a problémáim.
Jézus az út, az élet forrása.
Roland () (2009. 10. 13., 20:12)
Kérem Atyám segítsen nekem az imájával,hogy találjak munkát,mert már nem bírok így élni,lassan semmit nem tudok kifizetni,és ezen felül nagyon egyedül vagyok!Szeretném megtalálni az a férfit,akivel boldog lehetek,mert ezt az érzést még soha nem éreztem!
Eryka (35) e-mail (2009. 10. 13., 19:34)
Kérem segítsen imájával engem és családom.Nehéz anyagi helyzetbe kerültünk,lassan már semmit nem tudok fizetni,és Isten természetfeletti áldására van szükségünk.Köszönettel:Gyöngyi.
Barta Ferncné (31) e-mail (2009. 10. 12., 21:07)
Tisztelt László atya!
Megköszönöm önnek hogy segitet imáival az elörehaladásomban és családoméban,igenis haladunk érzelmileg és anyagilag is kezdünk hejreálni Hála az Istenek és az ön ima segitségének.Kérem továbra is imátkozon családomért hogy hálásak legyünk mindenért amit kapunk,és a beteg feleségem gyógyulásáért.
Isten áldja meg a fáradhatatlan munkájáért.Köszönjük.
balázs (52) e-mail (2009. 10. 12., 05:31)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm a Mennyei Atyának hogy mindig segit.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 10. 11., 20:04)
Kérlek Atyám mondj imát a lányaimért és értem.Sikerüljön nekem munkahely a lányoknak az akadály mentes tanulás.Köszönöm a segítségét.
Nagy Ágnes (46) e-mail (2009. 10. 06., 11:16)
KEdves László Tiszteletes!Hálásan köszönöm imáját,nem volt hiába.Mikor elküldtem imakérésem,mintha egy kő esett volna szivemről.Tisztázottak a dolgok,nem kaptam átutalást,semmink nem volt,hogy mit adjak a gyerekeknek,tegnap váratlanul kaptam segítséget,mire nem is számítottam,mai nap is tapasztalom a pozitív változást,jó dolgok történnek velem.Köszönet önnek és a jó Istennek,hogy megsegített.
szilvia (34) e-mail (2009. 09. 23., 17:06)
Draga LASZLO Tiszteletes!
Halasan koszonom imajat, mellyel megerositette keresem.Az UR meghallgatta imamat es csodat tett! Sikerult a vizsgam jo munkahelyet kaptam,melyert orokke dicserem az UR Szent nevet!
anyuci (46) e-mail (2009. 09. 18., 23:47)
Isten meghallgatta könyörgésem.
Elkezdődtek megoldódni a problémáim, persze ehhez az is kell, hogy én is szilárdan megmaradjak hitben,bűnök nélkül.
Roli () (2009. 09. 18., 13:37)
Tisztelt László atya!
Boldogan és sok szeretettel megköszönöm a családom és én szeméjes nevemben az értünk tet fáradozásait,mostmár érezük az ön imáinak hatását ami örömel tölt el.
,munkahejeinken is és az életben is.Kérem segitsen imáival a továbiakban is.
Isten áldja meg a fáradhatatlan imáiért.Köszönjük szépen.
Balázs (52) e-mail (2009. 09. 13., 10:09)
Kedves László Atya! A férjemmel segítségét kérjük imátkozzon érettünk, hogy életünk legboldogabb pillanata beteljesedhessen: egézséges gyermekáldára.
(lassan négy éve várjuk)Nagyon türelmetlen, depressziós vagyok miatta, ingerült és az emberekkel agresszív.
Isten Áldja!
Zsuzsi (29) e-mail (2009. 09. 09., 22:07)
Szeretném kéni, imáját édesapámért, hogy megtérjen, illetve hogy családomba visszatérjen a HIT!
Tisztelettel:Gábor
Gábor (24) e-mail (2009. 09. 07., 10:42)
Hálás a szívem mindazért a jóért amellyel az Úr megáldja mindennapjaimat! Köszönöm az életemet, a családomat.Hálás vagyok hogy tartod bűnös életem, s kész vagy megbocsátani! Hiszem és vallom, hogy az Úr jobban tudja mire van szükségem, ezért tiszta szívből hálás vagyok Neki mindezért! S köszönöm, hogy társat ad nekem!
Legyen Övé a dicsőség!!!!
Ámen!
Timike (22) e-mail (2009. 09. 06., 21:41)
Augusztus végén a következő imakéréssel fordultam a Tiszteleteshez:
"Kérem szépen segítsen nekem imádkozni azért, hogy jelenlegi munkahelyemen megtaláljam a helyem, és boldogan teljenek ott a mindennapijaim. A másik imakérésem az, hogy megtaláljam végre azt az embert, akit az Úr nekem szánt..."
A munkahelyemen ma már jól érzem magam :) Nagyon köszönöm! A másik ima meghallgatásáról még nem tudok beszámolni, de írni fogok, ha itt az ideje! Köszönöm még egyszer!!p.
pancsi (22) e-mail (2009. 09. 04., 19:09)
Köszönöm!
w () (2009. 09. 01., 11:58)
Tisztelt László Atya!
A nővéremért kértem egy imát és ma kaptam a jó hírt, mely szerint kapott állást. Bízom benne, hogy minden szempontból kielégítő lesz a számára és végre megnyugszik.
Ugyanakkor kérésem másik fele is teljesül, egy igaz társ megtalálása, boldog párkapcsolat kialakítása.
Nagyon köszönöm!
Kitty (34) e-mail (2009. 08. 25., 16:29)
koszonom az imajat,jol vagyok,es az ige verset is nagyon koszonom ,meghato mar az is ha valaki velunk egyutt imatkozik,az ige is azt mondja ha valahol ketten egy akaraton vannak isten meghallgatja azt koszonom az ur aldja meg es adjon erot tovabbra is onnek!!!!
ilona (40) e-mail (2009. 08. 25., 15:01)
Kértem segítséget a testvérektől beteg kislányom ruházkodásában! Köszönöm az Úrnak azt a jószándékú hölgyet aki segített nekünk!!! Az Úr áldja meg őt és családját!!!!
Soósné Losonczi Ilona (40) e-mail (2009. 08. 25., 11:52)
Draga Laszlo Atya a lanyert akiert kertem Imajat jol van esik ,beszel elment az intenziv osztalyrol.Hamarosan hazamegy gyerekeihez.A ferfi is jol van nincs mar lelegezteto gepen lehet vele beszelni ,kozerzete jobb.kOszonom Isten aldja
m (34) e-mail (2009. 08. 24., 15:27)
A lany akiert kertem Imajat jobban vam ,mar nincs lelegezteto gepen.Jobbult keveset .A ferfi nem igazan gepre kerult ,de lehet vele eggyezkedni.Koszonom
m (34) e-mail (2009. 08. 21., 01:21)
Nagyon szépen köszönöm az Úrnak,hogy meg hallgatta ima kérését, mert műthető a kislányom szíve eddigi vizsgálatok alapján azt mondták nem műthető de Isten csodát tett! Köszönöm Tiszteletes imádságát!Kérem tiszteletes továbbra is mondjunk imát kislányomért mert szüksége van Isten segítségére!
Ibolya (32) (2009. 08. 20., 20:31)
Koszonom Imajat Isten megsegitett a ferjemnek jo eredmenye jott ki .Nem volt rakos a biopszia.Aldja meg az UR .Kerem ne feletkezzen meg csaladomrol a tovabbi imaiban sem.Imatkozzon tovabbra is ertunk ,halas koszonetem Isten nagyon Szereti Laszlo Atyat
m (34) e-mail (2009. 08. 17., 16:13)
Isten rengeteg kérésemet teljesítette.
Nagyon sokat köszönhetek neki. De Atya módjára neveli, terelgeti is az embert.
Ez, így van rendjén.
Köszönöm az imát Kedves Tiszteletes!
Roland () (2009. 08. 16., 12:02)
t.lÁSZLÓ TISZTELETES UR! EZUTON SZERETNÉM NAGYRABECSÜLÉSEM KIFEJEZNI MINDEN IMÁJÁÉRT MELLYLK SEGITETTE KÉRÉSEIM MEGVALÓSULÁSÁT.KIVÁNOK ÖNNEK BOLDOG HOSSZU SZERETETBEN GAZDAG ÉLETET!!!! JULIANNA
julianna (55) e-mail (2009. 08. 12., 16:32)
Hálás köszönetünk ima kérésért,a JOATYA meghallgata kérésünket.Kérjük imáját továbbá is,anyag gondjainkért,munkahelyekért,családi problémáinkért,javaink vissza szerzéséért,törvényes ügyeinkért,páromnak szerencsés utjaiért,a gonosz szándékok legyözéséért,egészségért,békeségért.
Gyöngyi (50) e-mail (2009. 08. 11., 22:23)
Két hete kértem, hogy imádkozzanak édesapámért, aki akkor műtét után válságos állapotban volt. Ma délelőtt hoztam haza a kórházból, a körülményekhez képest jól van. Tudom, hogy gyógyulása Istennek köszönhető, mindenkinek, aki imádkozott érte. Látom, hogy ő is hálás a gondviselésnek, hogy jobban van, bízik, hogy teljesen felépül, és mi is bízunk benne. Még egyszer köszönöm!!!!
Csilla (41) e-mail (2009. 08. 10., 18:00)
Koszonom Imajat es Isten Aldja meg.Ferjemmel ujbol helyreallt a kapcsolatom.Remelem nem fogom elrontani megint bizalmatlansagommal.Imaja segitsegevel ujra meg ujra helyreall a kaocsolat .Kerem tovabbi imait csaladunkert .AZ UR ALDJA MEG
m (34) e-mail (2009. 08. 10., 08:21)
Kedves Tiszteltes Úr, hálásan köszönöm értünk mondott imáit,kérésemet meghallgatta az Úr, férjem mai vizsgálata kedvező eredményt hozott. Szavakkal nem kifejezhető, mekkora erőt jelent, hogy minden nehéz élethelyzetben bizalommal fordulhatok Önhöz. Köszönöm és kérem továbbra is támogasson a szeretete!Isten áldása kísérje Önt!
Márta (52) e-mail (2009. 08. 07., 23:27)
T.László Tiszteletes Ur!Szeretném megköszönni , hogy imakéréseimért imádkozott,ill.imádkozik. Nagyon-nagy segitség ez számomra,az hogy kéréseim meghallgatásra kerültek ennek tudom,be és tiszteletem és hálás sztném kifejezni.Áldja meg érte a Jóisten!!! köszönettel :julianna
julianna (55) e-mail (2009. 08. 06., 09:56)
László Atya köszönöm!!!
Orsolya (13) e-mail (2009. 08. 05., 20:26)
Köszönöm imáit,hogy együtt tudtam tölteni távoli barátommal 2,5hetet,munkával töltöttük,jobban kiismertük egymást.kérem további imáit,hogy a különbözőségenkkel kiegészitsük egymást,ne vita legyen belőle,máskor is tudjunk találkozni,segitsük egymást.
Móni (40) e-mail (2009. 08. 05., 17:26)
Hálás szivel köszönöm meg önnek az értünk mondott imáit. A Fiamnak az életében is sok változás van, hála ISTENEK .Minden ima meghalgatásra talál.Mindenkinek ajánlom hogy kérjen bátran imát mert az igaz ember imája meghalgatásra talál.AZ UR ÁLDJA MEG ÁLDOZATKÉSZ MUNKÁJÁÉRT IULIANNA
VAS IULIANNA (45) e-mail (2009. 08. 04., 20:58)
Kedves László Tiszteletes!
Imakérésünk meghallgatásra talált az Úrnál. A műtét sikeres volt.A fennálló kockázatok közül egy sem következett be,sőt amiben az orvos biztos volt,hogy az egyik szemének a látóhatára szükülni fog, végül rendben lett.Mindkét szemére teljesen normálisan lát.
Hálás köszönet, Tibor
Tibor (39) e-mail (2009. 08. 04., 14:14)
testverek szeretete,segitsek a nagyok a kissebbet.nagy seretettel.
trrez (54) e-mail (2009. 08. 04., 09:39)
Koszonet, amiert epp a nekem valo iget kuldte Laszlo Atya,pedig nem is irtam le , mi nyomaszt.Ez csoda! Isteni csoda.
Nagyon ratapintott a lenyegre.Koszonom, es kerem, imadkozzon meg ertunk.
Erika (46) (2009. 08. 03., 22:41)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm,h.imádkozott!Az ige,amit kaptam a velőmig hatoló,elemembe vágó válasz,sok-sok még ki nem mondott kérdésemre.Templomba is sikerült eljutnunk!Áldja meg az Úr!
H.né A. Ágnes (35) e-mail (2009. 08. 03., 17:20)
Kedves László atya
Isten áldja meg,h. imádkozott értem, és tiszta szívből köszönöm az üzenetet a Zsidólev.2,6-ot,ez a 8 Zsolt.5 verse is mindkettőt elolvastam és elgondolkodtam rajta,hát nagyon szeret engem az ÚR,becses vagyok ,a szeme fénye.Dícsőség Istennek mindörökké Ámen
Sükösd Edit (45) e-mail (2009. 07. 28., 19:38)
László Tiszteletes örömöm kezd lenni mert édesanyámnak kezd meggyógyulni a halása.Áldja meg az Úr,most még az az örömöm szeretném hogy betejesüljön hogy a tyúkok tojásai áltál meg tudjanak gyógyítani lelki ismeretesen mindenkit.elöre is köszönöm szépen
Kálmánné Orosz Olga (45) e-mail (2009. 07. 27., 07:27)
Kedves László Tiszteletes!
Nagyon köszönöm eddigi imáit,mindig kapok segitséget az Úrtól.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 07. 26., 20:49)
Köszönöm, hogy gyermekeim, unokám épségben hazaértek a nyaralásból.továbbra is imádkozom.
molnár (55) e-mail (2009. 07. 26., 05:00)
Köszönöm szépen hogy tecet fáradozni értem imátkozásal,mert meghalgata a mi imátcságainkat és meg érkeztek ép egészségesen Édesanyám és Lacika.Hála istenünknek.
Kálmánné Orosz Olga (45) e-mail (2009. 07. 25., 20:48)
Tisztelt Lászlo Atya!
Köszönöm a ima támogatást melyet május végén kértem édesanyám juniusi mütétjével kapcsolatosan. A mütét sikerült bár bonyolult volt igaz még nincs teljesen rendben de hiszem a teljes gyogyuasában a Jézus nevében
Az Ur Jézus áldásaval
Mária
Marika (59) e-mail (2009. 07. 20., 09:18)
KOszonom Laszlo atya Imait ,helyreallt a ferjemmel a kapcsolat .Nekem a ketelyeim nem oszlattak teljesen el ,remelem ez is megtortenik majd .Ferjem azt mondja engem szeret es senki mast nem is szeretett.Kerem tovabbi Imait ertunk ,halas koszonetem.
m (34) e-mail (2009. 07. 19., 12:35)
Nagytiszteletu Laszlo Atya.
Halasan koszonom, hogy imadkoztal ertem es Isten megsegitett vizsgamon .Aldom az o szent nevet es hirdetem orokke az o jotetemenyeit melyeket csoodaval hataros modon adott meg nekem ez alkalommal is.Uram legyen aldott szent neved!
anyuci (46) e-mail (2009. 07. 17., 22:44)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm,hogy többször imádkozott értem és családomért.Sikerült a fiamnak a jogi doktori végzettség. Sokat imádkozott ő és én is érte.Tanult is nagyon szorgalmasan. Köszönöm az Istennek azt a csodálatos erőt, amit a fiamnak adott,s az Ön imáit.Üzenem:rendszeresen, s hittel kell imádkozni!
molnár (55) e-mail (2009. 07. 17., 20:38)
László atyának és aki olvassa!
Imakérésemre olyan igeverset kaptam válaszul az Úrtól László atyán keresztül, amely illik a sorsomra. Most már nemcsak az imameghallgatásban hiszek, hanem a teljesítésében is.
Igaz az, hogy az Úr minden hajunk szálát számon tartja.
Jöjj Szentlélek Úristen!!!
Erzsi (51) e-mail (2009. 07. 16., 15:21)
Tisztelt László lelkiatya!
Kérem imátkozzon azért, hogy szűnjenek meg a cigaretta gyárak és hogy édesanyám szokjon le a dohányzásról és gyógyuljon ki a skizofrén depresszióból!Azt szeretném, ha megint a régi lenne!
Előre is nagyon szépen köszönöm!
Kálmán Alexandra (16) e-mail (2009. 07. 16., 10:44)
Azota is kaptam egy Medjugorej rozsafűzért amelyen ÉGI ÉDESANYÁNK VAN RAJTA és ISTEN,ÉS A MI KINCSÜNK DRÁGA DRÁGA ATYNK ANYIRA SZERET HOGY szemvedéseimben még igazi öröm könyek által sirtam.A Lengyeltótiban a Katolikus eggyházban.
Kálmánné Orosz Olga (45) (2009. 07. 13., 06:10)
köszönöm szépen hogy tecet imátkozni értem.Isten áldja meg.
Kálmánné Orosz Olga (45) (2009. 07. 11., 14:37)
Kedves Atya.
Hála és köszonet önnek és az Urnak,hogy meghalgatta kéresemet.
Dezsõ (53) e-mail (2009. 07. 09., 04:37)
Hálás szivel köszönöm értünk mondot imáit. A fiam sikerült majdnem minden vizsgán egy kivételével .Azt az egyet augusztusban ujra adhatja.AZ UR áldja meg áldozatos munkáját .Julianna .
Iulianna (45) (2009. 07. 07., 19:36)
Köszönöm eddigi imáit,lassú javulást tapasztalok azóta életemben.Kérem további imáit életem tlejes renbejövetelééért.
Móni (40) e-mail (2009. 07. 06., 17:44)
Kedves Atya!!!Hala es koszonet onnek es az Urnak,hogy meghalgatta keresemet.Tudtunk lakast venni ferjemnek es nekem.Csodakat muvel az Ur csak turelmunk kell legyen.KOszonom
Eva (29) e-mail (2009. 06. 30., 10:08)
Kedves László Tiszteletes!
Kérlek imádkozz értem is, hogy semmisem téríthessen le a megkezdett útról.Van még sok megoldásra váró feladatom az életben, amelyen változtatnom kell, s ez nem mindig fájdalommentes.Kérlek imádkozz azért, hogy azok a dolgok, amelyek nem rajtam múlnak, azok is sikerüljenek.
Hálás köszönetem!
Sz.M.
szakmonika (37) e-mail (2009. 06. 28., 16:33)
Tisztelt Laszlo Atya!Koszonom a csodalatos igeverseket nagyon jo hatassal volt ram mert miutan elolvastam megnyugvast erzek a lelkemben.Erzem Isten kozzelseget. Koszonom ! A Jo Isten aldja meg!
marta (37) e-mail (2009. 06. 25., 19:05)
Kerlek segits meg hogy az eretsegi vizsgaim sikeresek legyenek . Amen
Oliver (19) e-mail (2009. 06. 24., 10:23)
Koszonom Laszlo Atyanak es a Josagos istennek, hogy meghallgatta ima keresemet.Ugy ereztem beleorulok, amikor harom hettel ezelott edesanyamat eltemettuk 69 evesen.A sirjanal allva, egy furcsa nyugodtsag erzes jarta at lelkemet, elapadtak konnyeim es ereztem, hogy azt szeretne , hogy tobbet ne sirjak,"Leanyom, neked elned kell tovabb"!
Mindeg biztam Isten josagos hatalmaban, hiszen edesanyam is arra tanitott, bizzal Istenben es o megsegit- KOSZONOM EZT NEKED EDESANYAM es NEKED LELKI ATYAM!
Magdolna (39) e-mail (2009. 06. 23., 08:34)
Tisztelt atya
Köszönöm imáit,a szóbeli éretsségim jól sikerült
Zoli (19) (2009. 06. 22., 15:00)
Kedves Tiszteletes!
Szeretném először is megköszönni a vizsgáimat Önnek és mindenkinek, aki imádkozott értem. Kérem segítsen egy imát mondjon értem legyen szíves, mert nagyon el vagyok keseredve. Most a magánéletem hever romokban. Köszönöm
doki 84 () e-mail (2009. 06. 22., 08:42)
Tisztelt László atya.
Köszönöm imáit ,bár fiam még mindig elkerüli a családját,mi hárman már tudunk a holnapra is gondolni,nem csak a fiam jár az eszünkbe.Köszönöm az igeküldést is ,próbálom megszívlelni a tanácsait.Köszönöm
Fekete Edit (43) (2009. 06. 20., 11:10)
Tisztelt lászló Atya!Sikerült minden vizsgája a fiamnak. Isten meghallgatta imánkat.Üzenem az olvasóknak is, hogy kitartóan kell imádkozni, bízni. Kérem az áldást továbbra is az egész családomra, nemzetünkre.
molnár (55) (2009. 06. 18., 13:12)
drága atya imáidat kérem szépen hogy a lányom szakitson a barátjával mert nem hozzá valo és rossz irányba tereli és hogy a mi kettőnk kapcsolata javuljon imáidat előre kőstőnőm
tünde (39) e-mail (2009. 06. 16., 18:48)
Kértem istent,hogy segitsen egy kis pénzhez jutni és amikor pár perccel később játszottam a puttó játékkal nyertem 22.000 ft-ot!Nem véletlen volt!
Köszönöm istennek!
Takács Margit (54) e-mail (2009. 06. 16., 17:19)
KéREM széápen mindenkinek az egész világban küldjön igéket.Köszönöm szépen.3 órakor IRGALMAZ az ÚR JÉZUS mindenkinek kérem szépen kérjen te magad élő testvér Tiszta tiszta tiszteletel Áldja .Meg ÚRISTENÜNK.ÁMEN.
Kálmánné Orosz Olga4 (44) e-mail (2009. 06. 15., 08:45)
EZUTON SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI LÁSZLÓ TISZTELETTESNEK ÉS A JÓ ISTENNEK HOGY SEGÍT RAJTAM, JÓ UTON HALADOK, ÉS TOVÁBBRA IS KÉREM HOGY NE HAGYON EL, ÉS LEGYEN MELLETTEM ÉS SEGÍTSEN RAJTAM HOGY MINÉL HAMARABB ELÉRJEM A CÉLOMAT ÉS BOLDOG TELJES ÉLETETT TUDJAK ÉLNI.
MARADOK TISZTELETTEL ABAI ANITA
Anita (25) e-mail (2009. 06. 15., 08:06)
Köszönöm az imáit atyám,mert bár a fiam még nem tért haza,de az életem már nem mindig csak a fájdalomról szól.Tudok foglalkozni a lányommal is és néha teljesen kitisztul az elmém.Köszönöm Istennek ,hogy a fájdalom még nem vette el az eszemet
Fekete Edit (43) e-mail (2009. 06. 03., 20:49)
Köszönet az Imáért, az Úr meghallgatta könyörgésünket, Édesapám meggyógyult, élet-halál között volt januárban (aneorizma tágulat a koszoruérben, megrepedt és szivárgott a vér, de az Úr a kezét ráhelyezte és csodát tett!
83 évesen új életet kapott! Meggyógyult.Áldjon meg benneteket az Úr ezért a szolgálatért. Dicsőség az Úrnak, köszönet és Áldás erika
erika (56) (2009. 06. 03., 18:43)
koszonom az imat mert a jo Isten meghallgat es eltudtuk adni az ingatlan ami nagyon nehez eletet nyujtott. koszonom, es az Isten akarata teljesult.
rozsika (0) e-mail (2009. 05. 29., 14:00)
Isten újból reményt adott nekem!
Meghallgatja imánkat,de Ő neki tetsző életet is kell élnünk!
Roli () (2009. 05. 28., 22:22)
Tisztelt László Atya!
Hálás köszönetem, sikerült a fiam vizsgája. Én is kitartóan, bízva imádkozom tovább.
molnár (55) e-mail (2009. 05. 28., 20:12)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm áldozatos imádságát. A férjem ateista rokonaival javulni látszik a kapcsolatunk.Istennek legyen hála!
Köszönöm.
Rita (36) e-mail (2009. 05. 25., 12:22)
"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." János 8:36
Kedves László Tiszteletes!
Ezúton szeretném Önnek is megköszönni imádságát a 18 éve tartó cigaretta megkötözöttségemből. Hitre térésem után fél évvel az Úr egyik napról a másikra megszabadított ettől a rossz szokásomtól. A háttérben rengeteg ima áll és hiszem azt, hogy csakis az Úr Jézus tud minket úgy megszabadítani a függőségeinktől, hogy szinte eszünkbe sem jutnak azok többé.
Isten áldja a szolgálatát és egész életét!
Boglárka (32) (2009. 05. 22., 10:18)
Köszönet és hála a Jó Istennek, és köszönöm Önnek is hogy imádkozott értem mikor nagy gondban voltam és a volt férjem hazug rágalmaságokkal akkart ártani, de a Jó Isten meghalgatta a könyörgésemet és a rágalom nyila a földe hult. Anyiszor megsegitett a Jó Isten csodaképpen hogy csak hálás köszönettet tuddok mondani!
Éva Peiciu (52) e-mail (2009. 05. 17., 19:45)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm az értünk mondott imákat, kicsit javult az anyagi helyzetünk, amiben biztos, hogy szerepe van önzetlen segítségednek. Nagyon köszönjük, és mi is imádkozunk érted, áldásos munkádért. A Jóisten segítse és hallgassa meg az ilyen ritka emberek könyörgését embertársaikért!
Köszönjük Lászlúó Tiszteletes!
boróka (52) e-mail (2009. 05. 15., 23:39)
Hálát adok Istennek,hogy mindíg meghallgatja imáimat,a mi Megváltó Jézus Krisztusunk nevében.Köszönöm Önnek is,hogy imádkozott értem.
Ilona (60) e-mail (2009. 05. 15., 13:04)
Köszönöm Istennek és Önnek, hogy imádkozott értem.
Nagyon sok dologban megsegített az Úr és történtek nekem szinte csodaszámba menő dolgok is. Istennek minden lehetséges.
Roland () (2009. 05. 07., 11:56)
AZ imátsága meghalgatatik mert eddig mindenért amiért kértem hogy imátkozék megtörtént és minden jóra fordult.A sogorom sem halt meg,édesanyám is sikeresen túl jutott az epe műtéten és nekem is meg van agyógyszerem amit jól írtak a skizofreniára.Dicsőség Istennek,Hála az Úr Jézus Krisztusnak és a maga áldott munkéjának.Köszönöm szépen Istennek AZ úr Jézus Krisztusnak és magának.OLGA
Kálmánné Orosz Olga (44) e-mail (2009. 05. 04., 13:50)
Igen, megtaláltam, amit kerestem:-)
ai (30) e-mail (2009. 04. 27., 14:26)
Köszönöm imait, kaptam többfele allast is.
Z (33) (2009. 04. 25., 15:17)
Szeretnék élni a lehetőséggel ,hogy ujra megköszönjem Tiszteletes Ur imáit, melyek imakéréseimmal kapcsolatosak. SEGITETTEK SIKERREL ZÁRULT eüi problémámmal, munkahelyi gondommal kapcsolatban eddig minden!!!! Hálás köszönettel Julianna
julianna (55) e-mail (2009. 04. 25., 08:20)
Kedves László Tiszteletes! Köszönetet mondok az értünk mondott imáidért és az oldal üzemeltetésért, nagyon sok embernek nyújtasz vele vígaszt és segítséget! Az utóbbi időben egyre többször érzem hogy az imáim meghalgatásra találnak, és ez mindig újabb erővel és reménnyel tölt el! Jó tudni hogy -a manapság divatos materialista nézetekkel ellentétben- mégsem vagyunk egyedül a világban.
Bálint () (2009. 04. 23., 22:21)
Ezuton szeretném én is hálámat kifejezni László tiszteletesnek , mert kért imáim az Ő segitsége nélkül nemtudom és nemhisz6em h. meghallgattattak volna. HISZEK IMA EREJÉBEN ÉS HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM!!!!!ŐSZINTE TISZTELETEM A JÓISTENN ÉLTESSE SOKÁIG EGÉSZSÉGBEN BOLDOGSÁGBEN!JULIKA
julianna (55) e-mail (2009. 04. 22., 06:05)
Kedves László atya!
Méj hálámat szeretném kifejezni önnek a saok segitségéért ami imáiva tet értem és családomért.
Hála Istenek egéségileg is hejre áltunk.anyagilag is sokat javult a hejzetünk.Most békében élünk és kérjük a Jóisten továbi segitségét és az ön közbenjárását.
Isten áldja meg a fáradhatatlan munkájáért.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2009. 04. 19., 21:01)
Isten már nagyon sokszor megsegített.
Nagyon sok problémám megoldódott!
Köszönöm Istennek a Jézus nevében és Önnek!
Roli () (2009. 04. 19., 13:18)
tisztelt László tiszteletes!nagyon köszönöm hogy imádkoztál értünk,találtunk munkát angliába!!a jó isten áldjon meg!!!nagyon szépen köszönjük neked és a jó istennek!!
kocsis renáta (34) e-mail (2009. 04. 19., 00:28)
Kedves László Atya és Testvéreim! Köszönöm hogy mindennap imádkoztok értünk, érzem mindennap a Jóisten segítségét, néha apróbb dolgok képében, néha hatalmas segítségek formájában. Jó érezni hogy a mi Urunk fogja a kezünket, és meghalgatja az imáinkat.
Bálint () (2009. 04. 17., 20:12)
Köszönöm Istenem,hogy az imám és az értem mondott imákat meghallgattad!
Majdnem széthullt a családunk,de TE ezt nem engedted.Nagy a TE hatalmad és ezen alkalommal is bebizony1tottad,hogy előtted nincs lehetetlen.Legyen áldott ezért mindörökké a te háromszor Szent neved,Atya,Fiú,Szentlélek!
Légy a továbbiakban is mivelünk,kísérd minden lépésünket!
Minden családtagomra TE vigyázz és testi lelki erővel láss el bennünket a mindennapokban! ÁMEN
Magdi (43) (2009. 04. 17., 07:09)
Ezuton szerretném megköszönni T.Lázló tiszteltes Úrnak,hogy imádkozott értem!!!! Sikerült a leszázalékolásom ,mely nélkül nemcsak mhelyem hanem lakásom is elvesztettem volna.MINDENKINEK ÜZENEM HIGGYEN AZ IMA EREJÉBEN!nAGYON BOLDOG VAGYOK ÉS KÖSZÖNÖM JULIANNA
julianna (55) e-mail (2009. 04. 16., 14:15)
Köszönöm, hogy imádkoznak nagytatámért.
w () (2009. 04. 15., 09:15)
Köszönöm László Atya hogy mindennap segítesz nekünk és imádkozol az érdekünkben, én is kérem mindennap a Jóistent hogy vigyázzon Rád és segítse küldetésedet!
Bálint () (2009. 04. 09., 09:47)
T.LÁSZLÓ tiszteletes Urnak és a Mindenható Atyának köszönöm megjöttem az eü i bizottságtól s rendkivül szépen bántak velem mely nagyon megnyugtatta LELKEM.Hálás köszönetem minden imáért bármi lesz is a végkimenetele leszázalékolásomnak akár sikerült akár nem /az Ur már tudja/ ez is nagyon nagy lelki segitség volt számomra. megköszönve tisztelettel julika
julianna (55) e-mail (2009. 04. 07., 16:24)
Tisztelt László atya!
Köszönöm önnek, és a Mindenhatónak, hogy meghallgatta az imádságunkat.Unokatestvérem a mély kómából ébredezni látszik,szemével már kommunikál.
Hála az ön imájának és a mi urunk Jézus Krisztus segítségének!
Isten áldása kísérje tevékenységében!
Ferenc (58) e-mail (2009. 04. 04., 17:25)
Szeretve tisztelt László Tiszteletes Úr!
Őszinte hálával tartozom a Mindenható Istennek, és önnek tiszteletes úr,mert imája, és a mi Urunk kegyelme révén a gyerekeink házassága pozitív irányba mozdult,némileg rendeződtek anyagi gondjaik, és így boldogság költözött ismét a családba!
Őszinte köszönet mindenkinek, mindenért.
Farkas Ferenc (58) e-mail (2009. 04. 04., 17:18)
Azt mondják, hogy az imádkozáshoz csendes hely és csendes idő kell és mindenekelött csendes szivre van szükség... Mond ezt a mai világban hogyan lehet elérni? van még ilyen hely? Mert ha létezik kérlek segitsd,hogy megtaláljam. Vigasz, Szeretet, Remény, még létezik ez a fogalom vagy már kihalt az emberi köztudatból...
Jeremiaes (42) e-mail (2009. 04. 02., 04:22)
Kedves László atya! Sok szeretettel köszöntelek, és köszönöm imáitokat. Csodálatos fordulatot vett az életem. Kezdek "egyenesbe" jönni .Meg vagyok győződve, hogy ez az ima hatása.Köszönöm. A jó Isten áldjon meg mindenkit érte.Mindenkinek a FELTÁMADT KRISZTUS ÖRÖMÉT, BÉKÉJÉT ÉS SZERETETÉT KíVÁNOM. Imádságos lelkülettel és szeretettel : Mária. /Kérem imáitokat továbbra is. hálásan köszönom.
Mária (56) e-mail (2009. 03. 31., 08:59)
Köszönöm a közbenjárást! Még abban a hónapban megfogant a kisbabám! :-) Most egészséges 11 hetes magzatot hordok a szívem alatt! Örök hála és köszönet!
Malinalli (31) e-mail (2009. 03. 30., 20:06)
Köszönöm Atyám és mindenkinek, az Úrnak! Imádkoztam, a hétvégén a kislányommal elmentünk a templomba is. Bíztam az Úrban és végre megjött az a pénz, amire bár már vártunk, de nem tudtuk mikor jön. Meghallgatott az Úr és segített. Bár még ezzel sem jutunk ki a gödörből, de továbbra is imádkozni fogunk és kérlek titeket is.
Köszönöm Uram!
Jajnalka (29) e-mail (2009. 03. 30., 15:10)
Tisztelt László Atya! Köszönöm értem mondott imáidat, nap mint nap érzem hogy megsegít a Jóisten, mindennap érezteti valamilyen apró jellel hogy vigyáz ránk és fogja a kezünket!
Bálint () (2009. 03. 26., 20:36)
Kedves László Atya!
Köszönöm az imádságot, az Úr meghallgatta
sikerült a fiam vizsgája, jobban mint reméltük.
Erzsébet (59) (2009. 03. 25., 21:17)
Tisztelt lászló atya!
Hálás vagyok aJó Istenek amiért erzem minden pilanatban segitségét és jelenlétét.Köszönöm önnek a fáradhatatlan munkáját és imával való segitségét.Kérem erösitsen továbea is hitemben az imáival és kérem a szeretetre méltó testvéreimet hogy imátkozunk együt a mások hitének megerösitéséért.Isten áldja meg érte.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2009. 03. 25., 18:09)
Kérek imát a felnőtt gyermekemért,hogy megtérjen Istenhez,segítségével megtalálja a helyes utat az életében,ellene tudjon mondani a gonosz csábításának ,legyenek jó emberi kapcsolatai,megtalálja élete párját. Köszönöm.
Ági () e-mail (2009. 03. 25., 07:59)
Köszönöm a Jóistennek hogy egész eddigi életemben támogatott, hogy mindig megmutatta a jó irányt, és hogy nem hagyta mindig hogy az én akaratom érvényesüljön, mert ezzel rengeteg veszélytől megóvott. Bízzatok benne Ti is és szeressétek!
Bálint () (2009. 03. 23., 21:27)
Nagyon köszönöm hogy edig is melettem voltál drága jó Istenem.
Dezsõ (52) e-mail (2009. 03. 22., 19:11)
KEDVES László atya,köszönöm imádat,mert barátommal hosszu idő után ujra tudtam találkozni szeretetben.
Móni (40) e-mail (2009. 03. 20., 15:31)
T.László Tiszteletes .Imakéréseim nagyon fontos része valóra vált. Megkaptam táppénzem végre köszönhetően imáinak. HÁLÁS KÖSZÖNETEM!mindenkinek üzenem higgyen az Urban és az ima erejében .julianna
julianna (55) e-mail (2009. 03. 20., 13:06)
Kedves László Tiszteletes!
Nem rég arra vonatkozólag kértem segítséget ezen az oldalon,hogy legyen végre egy olyan munkám,amelyhez igazán kedvem van.Ehez ugymond semmi reális lehetőségem nem volt,de kb. 1-2 hónap telt el azóta és lett egy olyan munkám.Végleten hálás vagyok és köszönöm az értem való imádkozást.
Sz.Mónika Rita (37) e-mail (2009. 03. 18., 17:47)
Tisztelt László atya!
Köszönöm az imáival való segitségét.A szeretetre méltó Jóisten meghalgata könyörgésünket és segit.Anagilag ugy látszik hogy kezünk hejre álni ,és mostmár van munkám is.Áldot legyen az Úr neve az emberek közöt.Isten áldja meg önt és Krisztusban szerettet testvéreimet akik segitetek imájukal.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2009. 03. 16., 18:26)
Köszönöm Laszlo tiszteletes az imait. Talaltam megfelelö munkat, söt mar valogatnom kell a sok ajanlatbol, es mind nagyon jo. A lelki bekem is megleltem. Tovabbi imait is megköszönöm.
Z. (33) (2009. 03. 14., 17:10)
Köszönöm!!
Állástalanságért imátkoztam és az illetőnek lett állása!
Köszönöm az imát!!
ai () e-mail (2009. 03. 14., 09:58)
Azota hogy tecet imátkozni az egyik sogoromért akinek rosszindulatu daganata volt a gyomrában,már kiszedték és hála a jó istennek s magának már lasacskán jobban van.Köszönöm szépen.Olga
Kálmánné Orosz Olga (44) e-mail (2009. 03. 14., 08:02)
Azota hogy imátkozott édesanyámért mert epeköve volt,már túl van a mütéten és jobban érzi magát csak még diétáznia kell.Köszönöm szépen!
Kálmánné Orosz Olga (44) e-mail (2009. 03. 14., 07:58)
Atyám!
Köszönöm hogy fáradhatatlanul imátkozot értem s családomért mostmár kezdünk hejrejöni lasan.Kérem segitsen imáival továbra is.
Isten áldja megt érte.
Balázs (52) e-mail (2009. 03. 12., 17:05)
Drága László Atya!
Nagyon köszönöm az imáit. Isten szeretetében, nap mint nap részesülök enyhülni látszanak a problémáim. Amiért nagyon hálás vagyok. De teljesen még nem szűntek meg. Isten további segítségében bízva maradok tisztelettel: Csaszny Anna
Panka (26) e-mail (2009. 03. 12., 15:26)
Megtertem az Urhoz es o megsegitett sokat imatkozok es sokat segitettek az imatamogatasok is amit hallasan megkoszonok Laszlo atyanak.A sulyosan beteg fiam naprol napra jobban van.Az UR meggyogyitotta .Aldott legyen az Ur neve.Mert Jezus az ut az igazsag az elet
Benedek Ibolya (42) e-mail (2009. 03. 11., 21:06)
Tisztelt László Atya!
Szeretettel kérem, hogy imádkozzék ismerős családunkért,akik autóbaleset
következtében elvesztették kedves nagymamájukat.Isten áldja meg érte!
Gabriella (50) e-mail (2009. 03. 11., 16:57)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm ,hogy imádkozott értem,de elsősorban Istennek köszönöm meg,hogy megsegített és helyt tudtam állni minden feladatnak,ami a közelmúltban rám hárult.Sikeresen alakultak a dolgaink,amiért egyedül az Övé a dicsőség!!!
Tovább is kérem imádkozzon a lelki békémért,a családom minden tagjának a testi és lelki épségéért,valamint azért ,hogy férjemmel rendbe jöjjön a kapcsolatunk,vagy ha nem,szétválhassanak az útjaink!
Magdi (43) (2009. 03. 10., 19:57)
Atyám!
Köszönöm az imával való segitségét A fiam kezd anyagilag hejreálni talán nekem is sikerül lasan,bizok bene.Minden a Jóisten szent akarata szerint alakul életemben nés boldog vagyok.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2009. 03. 10., 17:05)
Tisztelt László atya!
Köszönöm a Jóistennek önek és szerettet testvéreimnek hogy segitenek imáival,ugy néz ki hogy beindult a munkám tehát az anyagiak is lasan job utra vezetnek.Isten áldja meg mindenkit aki imátkozot értem és családomért.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2009. 03. 07., 18:48)
Megkérem szépen a Lászlo Tiszteletes atyát,hogy imátkozon értem mivel holnap megyek jelenkezni egy állásra. S mivel az ön imája mindig segitett igy megint önhöz fordulok. Nagyon szépen köszönöm. Edit
Edit (36) e-mail (2009. 03. 05., 22:08)
Tisztelt László atya!
Köszönöm a fáradhatatlan munkáját és segitségét a hitem megerösitésében.Már van egyenlöre munkám s talán a pénzügyeim is kezdenek egyenesben jöni.Köszönöm önek és szerettet testvéreimnek imával való segitségeit.Isten áldja meg önt és szeretett testvéreimet.
Balázs (52) e-mail (2009. 03. 04., 16:18)
Köszönöm László Atya, hogy velem imádkozott értünk.Imánkat meghallgatta Isten és ezért hálásan köszönöm...továbbra is imádkozom és köszönetet mondok!
emymano () e-mail (2009. 03. 01., 18:04)
Köszönöm!
w () (2009. 03. 01., 17:59)
Köszönöm László tiszteletes úr hogy 3 napig imátkozott édesanyám epekő műtétéért ,imár sikeresen túl van rajta,Hála a jó Istennek Jézus Krisztus Nevében .Ámen.az ÚR Áldja megmindenért.Köszönöm szépen.OLGA
Kálmánné Orosz Olga (44) e-mail (2009. 02. 28., 07:40)
Nagyon jó érezni hogy Isten nap mint nap meghalgatja az imáinkat, igaz hogy nem mindig ismerjük fel a jeleket és a segítséget amit küld, de ha jobban figyelünk érezzük!
Bálint () (2009. 02. 26., 21:34)
köszönöm Uram, hogy útbaigazítasz és vigyázol rám,ill.ránk.Kérlek légy velünk ma ill.most du.is és minden nap. Krisztus nevében kérlek.Ámen.Köszönöm, hogy szeretsz és, hogy szerethetlek.Ámen.
gondva () (2009. 02. 25., 14:32)
Melyen tisztelt Laszlo tiszteletes,Jezus krisztus neveben imat kerek, hogy csaladomban a beke, egeszseg, szeretet meg maradjon, a Szentlelek munkalkodjon szivünkben, gondolatunkban es fiam kisertesbe ne essen, hogy a gonosz eröt ne vehessen rajta. Ne az en akaratom legyen, hanem Urunke Istenünke.
erzsebet () (2009. 02. 25., 11:13)
Isten mindig válaszol imáinkra csak lehet sokat kell rá várni.
Rengeteget köszönhetek Istennek!
Isten áldja a "munkáját" Tiszteletes!
Roli () (2009. 02. 23., 07:58)
Tisztelt László atya!
Köszönöm a családom nevéden is a fáradhatatlan munkájájt ,imáit amit értünk tesz.Nap mint nap látszik az eredmény.Nem lehet egyböl mindent de érezük az Istentöl jövö segitséget.Kérem segitsen imáival továbra is.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2009. 02. 22., 19:33)
Sítúrán lévő gyermekemért,a társaiért,oktatóiért és az ikolájáért kérek közbenjáró imát.Köszönöm.
Agota (45) e-mail (2009. 02. 22., 13:41)
Köszönöm az értem mondott imát ,de tudom,hogy élsősorban ISTENNEK tartozom köszönettel,hogy minden lépésemet Ő vigyázza.Túl vagyok a vizsgákon a lányommal együtt,sikeresen.Ezért is és mindenért,EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!!!
Magdi (43) (2009. 02. 21., 22:00)
köszönöm , hogy minden napon megvédsz engem és kérlek vigyázz rám bűnösre, hisz tudom, hogy nem vagyok ártatlan sőt, de köszönöm, hogy te mindig vigyázol rám.Ámen.Köszönöm László tiszteletes eddigi imáit, kérem továbbra se felejtkezzen el rólam.
remény () (2009. 02. 19., 16:10)
Kedves László Atya! Köszönöm hogy imádkozol mindenkiért aki rajtad keresztül kér segítséget a Jóistentől, és kívánom hogy legyen mindig erőd és kitartásod foglalkozni velünk és a problémáinkkal!
Bálint () (2009. 02. 18., 09:35)
Kérlek hogy visszakaphassam a családom!
József (54) e-mail (2009. 02. 16., 20:39)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm az Úrnak és önnek hogy eddig is segitet
Dezsõ (52) e-mail (2009. 02. 14., 19:59)
Tisztelt László atya!
Kérem fogadja szeretettel hálámat amiért már 1 éve körül mindég segit imáival és mindig mrghalgtatásra találnak.Sok jó történik velem és 2 fiamal,s feleségemel.Kérem segitsen továbra is.
Isten áldja meg érte önt és Krisztusban szeretet testvéreimet akik segitenek imáival és meghalgatásra talál mindég,a szeretetre mélto Istennél.Én is imátkozok a rászorulókért.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2009. 02. 13., 13:49)
Tisztelt László atya!
Köszönöm az értem és családomért tet fáradságát és imáit de ma nagyon észlelhetö volt a segitség amit a menyböl küldöt nekem a Jóisten .Kéerm imatkozon értünk továbra is.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2009. 02. 10., 18:58)
Szégyellem kimondani, de már majdnem elvesztettem a hitemet. Végső elkeseredésemben az Úrhoz fohászkodtam, és a jó Isten meghallgatta imádságomat. Imádkoztam azért, hogy adjon hitet a férjemnek is, bízzon Isten erejében. Végül kértem őt, hogy imádkozzon ő is és kérje Isten segítségét. Tegnap meghosszabbították a munkaszerződését, amitől a családunk megélhetése függött. Hálát adunk az Úrnak, hogy megmentett minket!
Sz. Andrea (38) (2009. 02. 10., 09:57)
Kérlek szépen imádkozzon mindenki Felföldi Dávid 14 éves fiúért, aki az unokatestvérem és most derült ki, hogy leukémiában szenved. A kezelések folyamán állapota romlik és hiába imádkozom én, családom, barátaim, az ifim érte, úgy érzem Isten nem hallgat meg engem. Kérem önt/önöket, hogy imádkozzanak érte! Én hiszek Istenben! Az ima erejében! Köszönöm a lehetőséget!
Ildikó (14) e-mail (2009. 02. 08., 20:32)
Kedves László Atya!
Köszönöm az értem mondott imát. Nem győzök hálát adni a Jó Istennek, azért, hogy a dolgok úgy kezdenek alakulni ahogy szerettem volna.
Ez hihetelen, hogy a Jó Isten mennyire jóságos, és ez nagyon jó dolog:)
Lili (25) (2009. 02. 08., 18:12)
Köszönöm László atya és minden szerettet testvéremnek hogy segitenek imájukal a családom hite megerösitéséért anyagi hejeráláűsáért és a töbi kéréseim teljesedéséért.Isten áldja meg önöket.
Balázs (52) e-mail (2009. 02. 08., 18:06)
Köszönöm a Mindenhatónak és az értem imádkozóknak, hogy a Jó Isten Jeleket küld , éreztet, mely jobbá teheti családom életét és engem is !
Vali (38) e-mail (2009. 02. 06., 15:47)
Hálásan köszönöm, hogy imádkozott értem! Sikerült a vizsgám és ezt Istennek köszönhetem!
hóvirág () (2009. 02. 05., 19:14)
Tisztelt László Atya!!!
Hálásan köszönjük imáját tesvéremnek sikerült az anatómia vizsgája,nagy az ima ereje:)))
ISTEN ÁLLDJA MUNKÁSÁGÁT!! Tiszteletel:E
emese () (2009. 02. 02., 11:13)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm az Úrnak és önnek hogy eddig is segitet,mindig meghalgatta kérésem.
Igyekszem méltó lenni a segitségre.
Dezsõ (52) e-mail (2009. 01. 31., 19:47)
Köszönöm Istenem a sok örömöt a barátaimmal és szeretteimmel kapcsolatban és hogy mindenkire gondod van.Köszönöma te szeretetedet és hogy nem felejtesz el soha,de soha. szeretle atyám, a te "próbálkozó" hűséges szolgád.Ámen
remény () (2009. 01. 30., 13:46)
Minden segítséget köszönök Istennek és Önnek!
Mindenkinek hirdetni kell, hogy Jézus visszajön!
Roli () (2009. 01. 29., 10:00)
Tisztelt László atya!
Köszönöm hogy imátkozik értem és családomért.Nap mint nap érzem az Isteni segitséget.Isten Áldja meg:
Balázs (52) e-mail (2009. 01. 28., 19:58)
Tisztelt Atyám!AZén életem borzalmas volt
csak az ISTENBENvaló hitem által tartattam meg és naponta imádkozva már gyermekkortól fogva,kértem és kérem naponta viseljen gondot rám,és kísérje utamat vigyázzon a családomra eddig mindig éreztem a jelenlétét,csak ő menthet meg és ő óvhat meg minden bajtól hálás vagyok mindenért és köszönetem fejezem ki, mert imáim mindig meghalgatásra találnak. Erzsébet
Tóth Zoltánné (60) e-mail (2009. 01. 28., 19:29)
Kedves Laszlo atya,meg szeretnem koszonni onnek es mindenkinek aki ertem es foleg Lacikaert imatkozott.Negy es fel honapi letartoztatas utan a Jo Isten hazasegitette .Meg lessz egy targyalas,de nagyon remeljuk,hogy tovabbra is ilyen csodalatosan fog segiteni JEZUS.Soha meg nem fogom tudi koszonni azt a boldogsagot amit erdemtelenul kaptam amikor a fiamat elengedtek es megolelhettem.
ILDIKO (49) e-mail (2009. 01. 25., 19:30)
Köszönöm Lelkész Úr az értem mondott imáit! Sikeresen túl vagyok ezen a vizsgaidőszakon is! Az Úrnak legyen hála!!
Icu (44) (2009. 01. 24., 17:37)
Igen Tisztelt Jóságos László atya kérem kilátástalan helyzetemben imádkozzon értem h.sikewrüljön leszázalékolásom mert eredeti munkám nem végezhetem ápolónő voltam de agyi inf miatt ezt a fewlelőss teljes szép hivatást nem gyakorolhatom to vább életem kilátástalan ilyen idősen nincs lehetőségem h kapjak munkát v talán mégis .tisztelettel megköszönöm segitő imáját. Jo Isten áldja meg !!!Kérem segitsen imájával Julianna
julianna (55) e-mail (2009. 01. 23., 08:17)
Az Isten ismét megsegített.
Dicsőség Neki!
Jézus Krisztus nem feledkezik meg senkiről! Önnek pedig Isten gazdag áldását kívánom!
Roland () (2009. 01. 23., 07:51)
Köszönöm Istennek, hogy meghallgatta a tegnap kért imátságot.Megsegitett egy általam nagyrabecsült személyt,igy sikeres volt eg nagyon nehéz,hosszu,áldozatos,munkás napja!
Ferenc (54) e-mail (2009. 01. 22., 21:07)
és köszönöm tiszteletes ezt a háládatos munkát amit végezneki, hiszen tudom a mindennapi ima mindig segít és erőt ad bármiféle megpróbáltatás közepette.Az Úr mindig meghallgatja imáinkat bármikor hozzá fordulhatunk és hihetetlen, hogy olyan helyzetekben, és helyen, helyeken is meg tud védeni és küldi őrző angyalait amikor nekünk a lábunk már teljesen elomlik és a földi csúszik. de ő megtart mindig , az ő nagyszerű kegyelme és szeretete által. Dicsőség neki mindetzért.
remény(I.) () (2009. 01. 22., 16:20)
Köszönöm tiszteletes eddigi imáit is és hálás vagyok istennek hogy mindig minden körülmények között meg tud és meg is véd és mindig gondoskodik azokról akik őt szeretik.Dicsőség neki minden napon. Az úr Jézus kegyelme veletek.Ámen.
remény () (2009. 01. 22., 16:15)
Köszönöm imait, talaltam munkat. Mar csak ki kellene tudnom tartanom benne,ami nagy küzdelem.Minden kezdet nehez, ezert kerem tovabbi imait is.
sokszor szorongok belul reggelente,felek minden uj naptol. Imaiban bizok hogy ez is elmulik egyszer. Halas koszonet.
Z. (33) (2009. 01. 22., 15:14)
Kedves László atya! Köszönöm a jó Istennek, hogy vagy nekünk. Neked pedig köszönöm imáidat.Megoldódott szörnyű nagy gondom,végre visszatért a derű az életemben. Köszönöm.
Marika (56) e-mail (2009. 01. 20., 22:12)
Kedves László Testvér, Édesanyám súlyos beteg, sok erőre van szüksége, s lehet, hogy visszafordítható lenne a betegsége. Sok erőre van szüksége! Hálásan köszönöm, hogy így törödik személytelenül is az emberekkel!
Éva (37) e-mail (2009. 01. 17., 21:43)
Tisztelt Lelkész Úr!
Köszönöm az értem mondott imáját sikeresen levizsgáztam! Dicsőség az Űrnak!
Icu (44) (2009. 01. 16., 06:19)
Kedves László tiszteletes testvér!
Múlt héten kértem imát egyik testvérnőnkért aki súlyos állapotban volt, gerinműtét előtt állt. Hála Istennek aki közelhajol és megmenti a benne bízókat, a testvérnő túl van a műtéten, sikerült! Már lábadozik és nagyon köszönöm az imát! Isten áldjon meg érte. Dicsőség Istennek! Ámen
testvérnõ () (2009. 01. 13., 17:01)
Uram köszönöm, hogy minden nap gondot viselsz rám és szeretteimre.Védsz, óvsz,karoddak folyton átölelsz. és nemcsak rám hanem szeretteimre is. Köszönöma te kegyelmedet Uram.Ámen.Szeretlek örökké.Köszönöm, h. szerethetlek.
remény () (2009. 01. 13., 14:16)
Meghalgatott a jo Istenke. Lászlo atya koszonom neked. Ěn éjszaka írtam a kérésemet hozzád. Reggelre mindent kigondoltam, hogy segíthetek fiam gyógyulásán, amit már hetek óta igyekszem megoldani.Felvilágosított az Úr. Koszonom.
erzsike (51) e-mail (2009. 01. 12., 21:32)
Kedves László Testvér!
Köszönöm, hogy Édesapám (83 éves) gyógyulásáért imádkoztál. Nem kellett megoperálni, stabilizálódott az állapota, és a héten hazajöhet a kórházból. Dicsőség Istennek a kegyelemért. Köszönöm közbenjárásodat, imáidat. Úr áldjon meg mindenben! Köszönöm erika
erika (55) (2009. 01. 12., 19:03)
Tisztelt László atya!
Köszönöm, hogy imádságoddal hozzájárultál, hogy a gyógyulás útjára lépjek.
Köszönöm Istennek, hogy mindig segít, amikor bajban vagyok!
Köszönöm, hogy vigyázol rám, és családomra ebben az új évben is!
István (41) (2009. 01. 12., 18:28)
Köszönöm Tiszteletes Ur a te közbenjarasodat, hogy Urunk Istenünk meg hallgatta imainkat a 2008-as evben is, meg ha sokszor nem is erdemeltük ki meg is minden pillanatban velünk volt.Meg igerte es ugy is lessz, velünk marad a vilag vegezeteig csak mi kell minnel közelebb kerüjünk hozza ebben az evben is.A jo isten aldja meg eletedet es munkadat tovabbra is Laszlo tiszteletes.
erzsebet () (2009. 01. 11., 13:26)
Örülök, hogy megtalálta párját Szabol Eszter. :)
pille () (2009. 01. 09., 13:10)
Teljesült a kérésem.
Örök hála ezért Istennek a mi urunknak Jézusnak! Köszönöm a Tiszteletes úrnak!
Roland () (2009. 01. 07., 12:18)
Köszönöm Istenem mindennapi szereteted és gondoskodásod.Örök szeretettel a te lányod.
remény () (2009. 01. 02., 22:10)
hálás vagyok Istennek mindennemű jótéteményéért az elmúlt évben, gondoskodásáért és szereteéért, nemcsak rólam hanem szeretteimre és akikre gondoltam.Köszönöm László Atya a maga imáit is.Áldja meg Isten minden munkáját és töltse be Szentlélekkel!Az Úr jézus Krisztus legyen vele mindenkor!!Ámen.Dicsőség az Úrnak az ő tettiért mindenkor!!!Ámen.Benne soha meg nem botránkounk!!!Bízzatok benne mindenkor ti népek, mert ő a mi segítségünk és mentsvárunk örökké!!!
Remény(I.II)-gondolat () (2009. 01. 01., 13:44)
Tisztelt László Atya!Köszönöm,hogy imádkozott a testvéremért!Hálát adok a jó Istennek és a Szűzanyának,hogy minden tragédia és szomorúság között erőt és kitartást adott a családomnak,és továbbra is kérem,hogy imádkozzon a testvéremért,hogy legyen ereje az újrakezdéshez!Köszönöm imáikat,és kívánok Békés Boldog Új Évet!
denesi (30) e-mail (2008. 12. 31., 23:13)
Tisztelt László atya!
Köszönjük az egész családom nevében az ön egesz évi segitségeit az imakéréseimre.Isten áldja meg önt és szerettet testvéreimet akik imáival segitetek átvészelni a nehezeb idöszakokat és önek köszönük külön hogy erösitet hitünkben.Békés és szeretetben gazdag uj évet kivánok önnek és Krisztusban szeretet testvéreimnak is.Dicsértesék a Jézus Krisztus.
Balázs (52) e-mail (2008. 12. 31., 08:53)
Istenem köszönöm a lehetőséget, hogy másokért imádkozhatom és hogy rólak és hogy másokról is gondoskodsz. a te szentlelked élő és ható
remény () (2008. 12. 30., 23:20)
Koszonom az imadsagokat , mert minden nap latom hogy a kislanyom egy kicsit erosebb es tudom hogy as Isten nem hadja el.
A vizsgai is jo lett.
Koszonom,
rozsika () e-mail (2008. 12. 27., 01:42)
Kösznöm Istenem, hogy benned SOHA de SOha nem botránkozom ill.botránkoztam és tudom, hogy benned mindig bízhatok és te mindig velem vagy.Köszönöm, hogy szeretsz és a lehetőséget, hogy veled lehetek.Ámen.Köszönöm Uram!!
ReményI. () (2008. 12. 25., 22:22)
Köszönöm az Úr eddigi minden szeretetét, gondoskodását és hálás vagyok neki életem minden egyes napjáért és köszönöm a szentlélek munkáját is.
ReményI. () (2008. 12. 25., 22:08)
Koszonom az imakat!! Vegre a sztrajknak, vonattal tudok ma hazautazni. Igy mar nyugodtan indulok el. Noverem is orul, hogy nem buszozunk annyi oran keresztul.
Halas koszonet imakert.
Z. (33) (2008. 12. 23., 14:18)
kedves atya és testvérek kérlek titeket imádkozzatok értem hogy a lelki békém egyensujba kerülhessen a testemmel.mert rendkivüli harcot vivok nap mint nap magammal az isten tudja hogy mi az ti csak az imáitokkal tudtok segiteni kőszönöm nektek és békés boldog karácsonyt mindenkinek
tünde (39) e-mail (2008. 12. 22., 18:50)
Tibivel itt találtuk meg egymást és ISTENnek hála,nemsokára találkozunk.360 km-re lakik tőlem és ha jó az út,tud csak elindulni.DRÁGA KRISZTUS URUNK!HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM ŐT ÉS HOGY MEGADTAD,MEGADOD SZÜKSÉGEINK.ÁLDOTTA NEVED JÉZUS URUNK!
HALLELLUJA!
ÁLDOTT BÉKÉS ÜNNEPEKET TESTVÉREIM KRISZTUS FÉNYÉBEN,DICSŐSÉGÉRE.AMEN.
Szabol Eszter (44) e-mail (2008. 12. 22., 13:58)
Kedves László Atya!
Kérlek imádkozz érte, hogy ne tegyenek ki a lakásból ahol lakom.Azért is kérek egy imát, hogy kitűzött célomat, mely a pránanadival való gyógyítás,elérhessem.A kiskutyáimat szeretetben szeretném felnevelni,ehhez egészséget adj nekem.Kérlek add meg nekem a lehetőséget, hogy láthassam szellemi vezetőmet és angyalaimat.Add hogy anyagi helyzetem ne legyen rosszabb, mint eddig volt.Köszönettel Ámen
walczer richardné erzsébet (49) e-mail (2008. 12. 20., 14:53)
Tisztelt Lelkész Úr!
Köszönöm az értem mondott imáit és az útmutatásokat bátorításokat amit Öntől kaptam. Szeretném megköszönni egész éves munkáját és Önnek valamint kedves családjának nagyon boldog ünnepeket kívánni! Az Úr áldja meg lelkiismeretes és kitartó munkájáért!!
Icu (44) (2008. 12. 19., 19:30)
Köszönöm szépen kedves László tiszteletes az értem és családomért elmondott imákat! Most már sokkal jobban vagyok, de nagyon kérem imádkozzon értem továbbra is, kérje a nevemben Jó Istenünktől a segitséget, hogy újra boldog lehessek.És óvja meg családomat minden bajtól. Nagyon köszönöm!
Tamara (26) e-mail (2008. 12. 16., 22:00)
Tisztelt László Atya! Örülök,mert a várt üzenet -ugyan telefonálssal együtt-, de megérkezett.A kis unokám étvágya is jobb, múlt a láza. Köszönöm az imát
molnár (55) e-mail (2008. 12. 16., 19:34)
Kedves László tiszteletes. Kérem mondjon egy imát hogy végre megtaláljam magam és a párom.
Áldást Békességet
Papp Mátá (26) e-mail (2008. 12. 15., 21:28)
kedves atya kérlek imádkozzál értem hogy meg maradjon a munka helyem- vagy
tünde (39) e-mail (2008. 12. 15., 17:46)
Valamikor azt kértem erősödjön meg a hitem.
Megerősödött mert megtértem!
Hála az Úrnak és Önnek!
Roli () (2008. 12. 14., 16:46)
Kedves László Atya!
Köszönöm szépen az értem mondott imáit, igaz állást még nem sikerült találnom, de gyakornokként sikerült elhelyezkednem. Sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi emberek szeretnénk, de Isten mindent aprólékosan eltervezett, és hálás vagyok az ő jóságáért,szeretetéért!
Köszönöm! :)
Timcsi () e-mail (2008. 12. 09., 22:20)
Kedves László atya!
Köszönöm szépen az értem mondott imákat. Hála a Jó Istennek a betegségem tünetei elmúltak. Áldott legyen az Úr neve! Ő mindenre képes. Adja az Úr, hogy továbbra is így maradjon mindez.
Szaffi (24) (2008. 12. 09., 16:59)
tisztelt lászlo atya köszönöm az imáikat és egyben szeretném kérni a gyulekezetet hogy imátkozanak a testvéremért aki bunben eset és van kétt kis gyermeke segitse a joisten haza öt hozájuk a szeretet unepére köszönöm és algya meg a joisten minden kedves hivö társamat továbi szép napot
olgi (52) e-mail (2008. 12. 08., 14:55)
Tisztelt László atya! Szeretnék bizonyságot tenni az ima erejéről. :)
Hála Istennek úgy néz ki,sikerült meggyógyulnom. Nagyon köszönöm az értem mondott imádságokat! Hála az Úrnak,az Istennek!! Dicsérjük őt mindörökké!!!! :) Dicsértessék a Jézus Krisztus!
krisztián (26) e-mail (2008. 12. 07., 22:23)
Szeretnék köszönetet mondani az Úrnak, hogy olyan sok bánat, magány és reménykedés után ezen az oldalon ismerkedhettünk össze a párommal. Azóta igazán boldogok vagyunk. A keresztény társkereső nélkül valószínűleg sosem találkoztunk volna, mivel nem is egy városban élünk. Örülök, hogy létrejött az oldal, valamint hogy sokan találtak itt egymásra. Kívánom, hogy ez a jövőben is így legyen, az Úr áldjon mindnyájunkat. :)
Anna (23) e-mail (2008. 12. 07., 21:51)
kerem istent hogy ne hagyjon el soha mert egyedul nelkule nem erzek oromet szivemben es ne hagyja el azokat akik egy paranyit is hisznek
nagy lenke (43) e-mail (2008. 12. 07., 13:45)
Amen!
Köszönöm Uram,hogy László tiszteletest megáldod és vezeted ebben a feladatban,mellyel felemeli a Te nagy neved Mennyei Atyám.
Szabol Eszter (44) e-mail (2008. 12. 06., 11:55)
Köszönöm imádott Istenem,hogy ismerkedhetünk Tibivel,akivel itt találtunk egymásra a párkereső rovatban.Nagyon megszerettem őt és azt hiszem szerelmes vagyok belé.Olyan sok szeretet van benne és türelem,békesség és ég a szíve Érted,Uram.Kérlek tartsd meg őt ilyennek és még ilyenebb legyen.Hiszem,ha te akarod,hogy egymáséi legyünk örökre,tovább viszed kapcsolatunkat.
Szabol Eszter (44) e-mail (2008. 12. 06., 11:52)
Tisztelt László Atya!Imáim még nem találtak meghallgatásra, de bízom az Úrban, hogy velünk van,reménykedem, hogy egyszer lesz boldogabb élete is a családomnak, s nekem.
molnár (55) e-mail (2008. 12. 04., 20:45)
Hálás vagyok, hogy Isten megtartott eddig is és remélem ,hogy ezután is meg fog tartani.Pedig semmit se érdemelnék.Köszönöm imáit is.Az Úr legyen Önnel és családjával.
reményI. () (2008. 12. 04., 13:54)
KEDVES SOFÓRÓK KÖZLEKEDJETEK OVATOSAN MERT NINCSEN PÉNZÜN KOPORSORA CSAK SZEGEKREÚGY INDULJATOK ÉL IMÁTSÁGOSAN MIINTHA EGY FÉLELEM ANGYAL LENE BENETEK ÉS MELETETEK jJÉZUS KRIRISZTUS NEVÉBEN ÁMEN
Kálmánné Orosz Olga (44) e-mail (2008. 12. 02., 10:21)
Tisztelt László atya!Szeretném megköszöni Atyámnak a szives közremüködését és fáradhatatlan munkáját amit irántam és családomért tesz .Mindezért az Isten áldja meg.Köszönök minden segitséget.
Balázs (52) e-mail (2008. 12. 01., 15:38)
Kedves Testvérek!
Imám meghallgatásra talált, sokat imádkoztam magam is, és László Tiszteletes is, hogy találjam meg társamat hosszas keresés, várakozás után, és lelki gyógyulást találjak. Ha nem is úgy és akkor vált valóra kívánságom, ahogy és amikor én akartam, ez így annál szebb és igazibb.Isten útjai csodásak, és számunkra érthetelenek, de az ima ereje tényleg hatalmas! Mindig bízzatok , hogy Atyánk soha nem hagy el minket!
Farkas Dóra Petra (29) e-mail (2008. 12. 01., 00:19)
imátkozzatok bocsánatért mert akkor ti is meglátjátok KRISZTUS JÉZUST ÉS A SZENTLELKET ÉS IRGALOMBAN RÉSZESÜLTÖK MIND ÉN IS:GYERTYÁVAL A TISZTA SAROKBAN TÉRDEPELVE DE ADDIG IS :MI ATYÁNK!ÜDVÖZLÉGY TISZTA SZENT SZÜZ MÁRIA JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN :ÉLJETEK ÉS HOZZÁTOK HELYRE HIBÁITOKATMINDENT MERT A 10PARANCSOLAT AZ 10PARANCSOLAT ÉS KÖZLEKEDJ OKKOSAN AZ KÖZLEKEDJ OKOSAN .DRAGA KINCSES TESTVÉREIM.ÜDVÖZÖLLEK ÉS IDVEZITELEK ADDIG TEREMTŐ SZENT ATYA ÁLTAL.OLGA
Kálmáné OROSZ Olga (44) e-mail (2008. 11. 30., 07:24)
Sikerült egy korábbi vizsgám amiért imát kértem!
Köszönöm Istennek és Önnek!
Roli () (2008. 11. 26., 21:57)
Kedves László Atya!
Kértelek,hogy imádkozz értünk,munkanélkül maradtam özvegyen egy kisgyerekkel és ím láss csodát ma munkát ajánlottak hála neked és a Jóistennek.Kérlek továbbra is imádkozz értünk,hogy lelki békém és hű társam megtaláljam és azéletünk minden területe rendben menjen.Adjon ezen levelem mindenkinek erőt,s hitet,hogy a küzdelmes időszakban is van mindig segítség.Nagyon köszönöm,imádkozz értünk.Adrienn
adrienn (41) e-mail (2008. 11. 26., 19:54)
Gyermekemért sokat imadkoztam, aki 17 évesen egy váratlan fordulat miatt egyedül maradt egy lakásba hétközben.
Kértem az Atyát és a Szűzanyát vigyázzanak rá, amig haza nem érek, pénteken.
Az imám eddig meghallgatásra talált.
Életünk folyamán mindig van miért imádkozni.
Helga
Helga (45) e-mail (2008. 11. 24., 08:29)
Kedves László Atya!Imádkozz kérlek a férjemért,hogy minél hamarabb legyen munkahelye!Induljon el a férjem is a munkakeresés útján és nyíljanak meg előtte az eddig zártnak hitt kapuk!Adjon neki az Isten alázatos szívet és bölcsességet,hogy megfelelő embereket tudjon megszólítani a megsegítésére!Köszönöm az imákat!
elza (37) e-mail (2008. 11. 23., 23:01)
Kedves László Atya!Úgy érzem válságba került az életünk!Tudom sok család van ugyanebben a helyzetben,de mindenki a magáét érzi a legsúlyosabbnak.Már a mindennapi megélhetésért küzdünk!Bár eddig mindig megsegített a Jóisten én ennek ellenére kételkedem benne,hogy innen még tud csodát tenni!Szégyellem magam miközben ezeket a sorokat írom ezért arra kérlek imádkozz értem,hogy tűnjön el belőlem a félelem és az aggódás!Adjon erőt nekem és másoknak is akik ugyanebben a helyzetben vannak!Köszönöm az imákat!
elza (37) e-mail (2008. 11. 23., 22:55)
kertem Laszlo atya imajat a lanyom egeszsegi es lelki problemainak megoldasaban.eltelt egy fel ev azt hittuk a baratja mar sose fog vele talalkozni ,es hala istennek ujra kibekultek ,az unokam zarkozott volt senkivel nem talalkozott internet fuggo volt,most udvarol ,kirandul ,kommunikal,anyja oromere koszonom meg egyszer irenke
kallos iren (55) e-mail (2008. 11. 22., 10:43)
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Tisztelt László atya .Köszönöm ,hogy imátkozik értem és családomért mert érzem az ima erejét és én is imátkozok ,és kérem továbbra is hogy imátkozzék,értem,családomért és az uj munkahelyemért,mert sok gonddal küszködünk.KÖSZÖNÖM ÉS ISTEN ÁLDJA MEG EZÉRT TERÉZ
csiki terez (43) e-mail (2008. 11. 21., 11:10)
Kedves Laszlo atya!!!Kerem az imatamogatast ertem es ferjemert,hogy tudjunk venni lakast.Hogy az Ur oldja meg ezt a problemankat.Kerem, nagyon szeretnenek mar!!!!!!
Eva (28) e-mail (2008. 11. 21., 10:08)
Tisztelt László Atya! Most a mindennapi nehézségek miatt úgy érzem még több imára és az Úristen kegyelmére, segítségére van szükségem. Fogy az erőm, de imádkozom. Kérem Önt, segítse családomat., engem imájával
molnár (55) e-mail (2008. 11. 21., 05:31)
Tisztelt László Atya! Most a mindrnnapi nehézségek miatt úgy érzem még több imára és az Úristen kegyelmére, segítségére van szükségem. Fogy az erőm, de imádkozom. Kérem Önt, segítse családomat., engem imájával
molnár (55) e-mail (2008. 11. 21., 05:30)
Tisztelt László Atya! köszönöm a mindennapi imáját. Megerősít engem is az ima.
molnár (55) e-mail (2008. 11. 19., 20:26)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm az Úrnak és önnek hogy eddig is segitet
Dezsõ (52) e-mail (2008. 11. 19., 20:11)
Az Úrral sohasemszégyenününk meg.Hála neki mindezért.Köszönöm Uram, hogy szeretsz és én is szerethetlek.ne engedd, hogy bármikor is elengjem a kezed és minazok akik szeretnek téged, de sajnos most kissé távol vannak tőled.Ne engedd, hogy elszakadjanka tőled Atyám.Ámen
remény () (2008. 11. 19., 13:57)
Köszönöm Uram,hogy Ferenc-Piroska reám bízta gyülekezeti házat itt Zákány Látóhegyen ahol Te olyan tisztán vagy jelen mint még sosem tapasztaltam másutt.Gondozhatom és felügyelhetem Téged szolgálva Krisztusom ezt a házat ahol mostanában kevesen,de hiszem,hogy egyre többen összejövünk a Te nagy nevedben.Amen!
Szabol Eszter (44 év) e-mail (2008. 11. 19., 11:02)
Tisztelt Atyám! Az imádkozásban kitartó vagyok. ezt kérem a fiamtól, a családomtól is. Úgy érzem ez nyugalommal tölt el, az úr velem van könyörgéseimben.
molnár (54) e-mail (2008. 11. 18., 05:12)
Dicsértesék a Jézus Krisztus!
Tisztelt László Atya!
Ezutal szeretném megköszöni fáradságát és imáival való segitségét mert mostmár kezd az életem egyenesben jöni hála a Szeretetre méltó Jóistenek és az ön és hittestvéreim ima segitségével való közbenjárásával.Isten áldja meg minyájukat a segitségért.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2008. 11. 17., 14:19)
köszönöm Istenem a te áldó kezed , hogy mindig tartod felettem,pedig meg se érdemelném. Ámen .Köszönöm,hogy te mindig velem vagy.Ámen
reményI. () (2008. 11. 17., 13:48)
Tisztelt Atyám! Imái után úgy érzem, a fiam nyugodtabb.Ha imátkozom, úgy érzem, nekem is minden könnyebb. Templomba, ha tudok, elmegyek, de a honlapon való ima is sokat segít.
molnár () e-mail (2008. 11. 16., 08:26)
Az embernek nincsenek jobb és igazibb barátai,mint azok akik teljes szívvel tudnak a másikért imádkozni.Köszönöm . és mégegyszer Áldott hétvégét!!! soha ne add fel az imádságot senkiért, mert az Úr se teszi!!!
reményIII. () (2008. 11. 14., 16:00)
Hálás szívvel gondolok Önre és arra, hogy szüntelen imádkozik az emberekért.minden területén.Köszönöm,hogy Ön is imádkozik értettünk, Istenen és a szentlelken kívül.Áldja meg az Isten az élet minden területén.
reményII. () (2008. 11. 14., 15:59)
dicsőség Istennek életembeni minden jótéteményéért!! Krisztus legyen mindannyiótokkal!! Áldott hétvégét mindenkinek!!
remény () (2008. 11. 14., 15:50)
Kedves László Atya!Szeretném megköszönni a férjemért és rokonomért mondott imákat!A férjemnek hála Istennek nincs komoly baja a szemének és a rokonom is szépen épülget a bénult állapotából!Kívánom,hogy mindenki tapasztalja meg Istennek csodálatos hatalmát és adjon az Isten mindnyájunknak szilárd megingathatatlan Hitet!Legyen meg az Úr akarata!Ő mindig jót akar csak mi későn vesszük észre!
elza (37) e-mail (2008. 11. 12., 23:26)
Köszönöm az eddigi imáit és kérem továbbra se feledkezzen el rólam.Köszönöm Istenem minden Jóságodat! Az Úr kegyelme legyen Mindenkivel!!!Ámen
Juditka () (2008. 11. 10., 15:40)
Kedves Tiszteletesatya!Kérem imádkozzon értem,úgyérzem a lelkembe,hogymost 48 évesn találtam meg a lelkitársamat,CSak egybaj van, hogy messze lakikhozzám, mostmég levelezünk,deszeretnék személyesen is, találkoznivele mertúgyérzem, nagyon megérintet, Kérem László Atya imádkózzon értűnk, hogy egymásé legyünk,Köszönöm szépen, ÁGNES
Ágnes (48) e-mail (2008. 11. 04., 18:43)
ISTENÜNK MINDENKIT MEGHALGAT MÉG AKKOR MÁR MIKOR FOGALMAZZÁTOK ÉS LE ÍRJÁTOK ÉS MINDENKIVEL VAN,DE CSAK A JÓT ADJA ÉS NEM AMI SZÜGSÉGTELEN VAGY AMI ÁRTANA NEKÜNK:MERT A MI TEREMTÖNK JÓ ÉS TŐKÉLETTES ÉS BIZTOS HOGY MINDENKIN SEGÍT A JÉZUS KRISZTUS ESEDEZÉSE ÁLTAL AKI UGYAN UGY TÖKÉLETTES MINDENBEN:KÖSZÖNJÜK TENÉKED TEREMTŐ JÓ ISTENNÜNK :A TEREMTŐ ATYA ,A FIÚ,ÉS A SZENTLÉLEK NEVÉBEN ÉS MINDANYIUNK NEVÉBEN :ÁMEN ÉS ÁMEN SZEWRETETTEL ÉS ÜDVÖZLETTEL OLGA
OLGA (44) e-mail (2008. 11. 04., 08:49)
Kedves László Tiszteletes!
Kértem Önt, hogy imádkozzon, hogy Isten mutasson utat, mert nem találom, és Ő utat mutatott. Megismerkedtem valakivel innen és nem csak hogy úgy érzem, hogy ő a jó út, hanem hogy Ő az akit mellém rendeltek! :) Nagyon szépen köszönöm!
Viki-01 (24) e-mail (2008. 11. 02., 07:55)
Összekilcsolt kezzel es le hajtott fejjel adok halat Urunknak istenünknek es Laszlo atya neked hogy imaink meghallgatast nyertek es ezen a heten a fiamnak nagy sikere lett, amitöl az elete függ.Isten aldja meg eletedet es munkadat Tisztelt Laszlo atya, maradjon mindig az ima a mi ,,kardunk es kapaszkodonk".
erzsebet () (2008. 11. 01., 09:52)
Kedves László tiszteletes testvérünk!
Kértem imáidat Zoltán nagybátyámért aki súlyos szívbeteg. Hirtelen rosszul lett és sürgős szívműtétre szorult. Hála a jó Istennek hogy túl van a műtéten és már jobban érzi magát. Sok testvér imádkozott veled együtt és a mi Igaz Istenünk meghallgatta könyörgéseink szavát. Dicsőség érte Istennek, köszönjük szépen imáidat. Kérjük Istent hogy áldja mag szolgálatodat és éltedet vezesse továbbra is. Szeretettel: Márti
Márti () (2008. 10. 31., 15:44)
Köszönöm eddigi imáit és azt az erőt amit z Úr d mindennap ill.gondoskodó kezét és szereteté.Tudom,hogy Isten valóban minden bajomban velem van és Szeret engem,jobban,mint ahogy én tudnám őt.Őrülten.
Judit () (2008. 10. 30., 15:42)
Dicsértesék a Jézus Krisztus!
Tisztelt László atya.
Köszönöm a fáradhatatlan munkáját amit értem és családomért tesz már elég rég ota és kezd az életem alakulni jó irányban.Kérem imátkozon továbra is értünk és a sikeres jövönkért.
Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2008. 10. 27., 11:36)
Halamat es koszonetemet fejezem ki LASZLO tiszteletesnek!Imakeresem 3 napjan a leanyom kapott munkat,(hosszu ideje keresett).Kerem ezutan is imadkozzon csaladomert!Isten aldja meg!
Eva Csonti (52) e-mail (2008. 10. 23., 20:12)
Tisztelt László Atya!
Köszönöm az Úrnak és önnek az eddigi segitséget amit édesapámért kértem, megprobálom megszolgálni. Nagyon nagyon köszönöm.
Dezsõ (52) e-mail (2008. 10. 22., 19:51)
Kedves László Tiszteletes, köszönöm, hogy imáival megsegít, köszönöm az Úr kegyelmét,az UH szerint nincs áttét májban,köszönöm, köszönöm.
Márta (52) e-mail (2008. 10. 21., 22:50)
Köszönöm az Úrnak, hogy a nehézségekben támogatott, őrzött.Dícsérem Őt míg élek.
Erzsi (50) (2008. 10. 21., 21:09)
Koszonom, Istenem, hogy beteg lettem 2 eve, mert sulyos betegsegeimnek koszonhetoen gyokeresen megvaltozott az eletem. A latszolag elvesztett ertekek (tars, munkahely, karrier, penz, stb.) helyett ujakat, sokkal jobbakat kaptam, ugy mint onbizalmat, tenger szeretetet, elfogadast, megbecsulest, igazi emberi ertekeket. Sosem tapasztalom meg a sokaktol arado erdek nelkuli szeretetet, ha nem kapok ilyen sulyos betegsegeket. Meg egyszer nagyon koszonom. Es koszonom egeszsegemet is!
Cecília (33) (2008. 10. 19., 22:28)
Köszönöm az Úrnak, hogy eddig is mehalgatta kérésemet és segitett.
Dezsõ (52) e-mail (2008. 10. 11., 21:43)
Koszonom minden imat,a kislanyomert hogy legyen eros es a depressio ne legyen vele es letorje a tanulasaiba. Minden kis jo tet nem megy meghalgatas nelkul. Koszonom az imakat amit naponta en is hozza jarulok hogy Isten segitse akik roszabb helyzetbe kerultek es talaljanak egy utat ami nem lesz szomoru.
rozsika (0) (2008. 10. 10., 15:07)
Köszönöm az Úrnak, hogy eddig is megtartott.
Judit () (2008. 10. 09., 14:20)
37 éves öcsém (aki 3 gyermek édesapja) gyógyuljon meg az agyembóliából és egyéb még ki nem derített betegségeiből. Köszönöm!
Patkóné Kurucz Andrea (38) e-mail (2008. 10. 08., 11:47)
köszönöm eddigi imáit is és kérem továbbra se feledkezzen el róla,rólam.Dicsőség az Úrnak minden napon.Ámen
Judit () (2008. 10. 07., 14:07)
Tisztelt László Atya !
Most jöttem vissza Istentiszteletről, és éreztem, h. milyen megnyugvással tudom hallgatni szeretett ismerősöm tragikus hirtelenséggel bekövetkezett eltávozásáért mondott Imát. Érzem, h. László Atya Imája is nagyon sokat jelentett a számomra. Tudom, h. Ő már jó helyen van , az Úrnál. Szeretném megköszönni kedves László Atya az Imáját !
Etus (28) e-mail (2008. 10. 05., 13:15)
Kedves László Atya!Szeretném hálásan megköszönni az értünk és az üzletünkért elmondott imákat!Újra és újra megtapasztalom Isten segítő hatalmát életünkben!Meghallgatta az imákat és jó forgalom van a boltunkban,kérem Istent a Jézus Krisztus nevében,hogy adja meg nekünk,hogy ez így is maradjon!Ámen!
Elza (37) e-mail (2008. 10. 03., 08:08)
dicsőség minden időben az Úrnak jótéteményeiért és minden dolgaiért.Ámen.Köszönöm eddigi imáit és kérem ne feledkezzen el továbbra se arról a fiúról.
Judit () (2008. 10. 02., 13:18)
Hálásan köszönöm imájait, kedves Laszló Atya
Dezsõ (52) e-mail (2008. 10. 01., 21:04)
Kedves László Atya!Isten meghallgatta az imákat,olyan árut kaptam amire számítottam!Most már csak arra kérem a Jóistent,hogy találjanak meg azok az emberek akiknek ezekre a termékekre igényük van!Hálásan köszönöm az imákat!
Elza (37) e-mail (2008. 09. 30., 22:42)
HÁLÁS VAGYOK AZ ÚRNAK ,hogy eddig is megtartott és hogy annyi mindent kapok tőle.egyedül csakis benne lehet bízni és boldognak lenni.Dicsőség mindörökké az Úr Jézus krtisztusnak.Ámen.Áldja meg az Úr László atya mindennemű munkáját.Köszönöm eddigi imáit értem és azért a fiúért is.szeretettel:1 lány
jUDIT () (2008. 09. 30., 16:18)
Kedves Laszlo Atya!
Koszonom hogy imadkozott ertunk es eltudtuk adni a rosz uzletet ami csak vesztett naponta es egy kicsit megnyugodtunk. Szivbol halas vagyok .
rozsika () (2008. 09. 30., 03:37)
Dicsértesék a Jézus Krisztus !
Tisztelt László atya!
Megküszönöm a hoszu fáradhatatlan munkájáért amit értem családomért tet amit mindég is éreztem .Kezdenek hejre jöni a dolgaim de igaz még egy kicsit zavarosak.De nagy segitségemre van mindég az ön és szeretett testvéreim imái részemre és családom részére.Isten áldja meg mindanyiukat az értem szoló imákért.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2008. 09. 25., 17:50)
kérem imádkozzon értem
zsolt (33) (2008. 09. 25., 13:24)
Szertnénk segiteni a netezéskeresésében
munkahej, társ, stb...
Írd le hogy épp mi az amit keresel és én segitek meg találni neked a legjobbat.
E-MAIL:laknew1@freemail.hu
Ottó (34) e-mail (2008. 09. 23., 22:16)
Kedves László Atya!Megköszönöm a gyermekeimért elmondott imákat!Hála legyen Istennek a fiam zökkenőmentesen vette az új iskolába való beilleszkedést már az első hetekben csupa jó jegyeket hozott!Bár a kislányomnak nem új az iskola,de továbbra is jól teljesít!Adja a Jó Isten,hogy továbbra is őrizzék meg szorgalmukat,kitartásukat!
Elza (37) e-mail (2008. 09. 23., 19:38)
Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Unokabátyámat - akit testvéremként szeretek - csütörtökön műtik szívbillentyű problémával. Kérem közbenjáró imádságát.
Köszönettel
Veronika
Dobos Gézáné (58) e-mail (2008. 09. 23., 08:55)
Köszönöm Istennek,és önnek is lelkész úr, hogy imádkozzott Nagy Györgyért és családjáért.Gyuri talált munkahelyet, lassan megoldódnak problémáik.
Vidáné Hegyi Andrea (33) e-mail (2008. 09. 23., 06:24)
Tisztelt Laszlo Atya! Szeretnem ha on is imadkozna velem egyutt a vizsgazo fiamert,beteg edesanyam felepuleseert es a csaladom bekesegeert.Az ur aldja meg.
marchis eva (47) e-mail (2008. 09. 18., 09:13)
Kedves László Tiszteletes!
Imát kértem, hogy kapjak Svájcban munkát, ott ahol voltam.Az állást megkaptam ugyanabban a helységben, ahol voltam.(Bár nem ugyanabban a hotelban.)De ennek is nagyon örülök!
Köszönöm imádságát és köszönöm az Úrnak, hogy megadta nekem ezt!
Isten áldja!
Anikó () (2008. 09. 16., 11:15)
Szeretnék hálát adni a Drága Jó Istennek, h. mindenben velem volt, megsegített, újra tudom élvezni az Életet. Áldást kérek László Atyára !
Dr Szántó Etelka (28) e-mail (2008. 09. 13., 15:44)
Köszönöm,Tisztelt László atya eddigi imáit. Az Úr Jézus áldja meg életét és munkáját.Hálás szívvel gondolok Önre:Judit
Judit () (2008. 09. 11., 14:51)
Koszonom hogy imatkosztak az en ferjenert amelyek alkoholista volt es most meg van terve az urhoz telyesen es koszonom az urnak es nektek
Maria (39) e-mail (2008. 09. 08., 20:07)
Halasan köszönöm közbenjaro imajat, kedves Laszlo Tiszteletes, a hosszu utrol szerencsesen vissza vezerelt ami egi Atyank.
erzsebet () (2008. 09. 08., 07:43)
Kedves László tiszteletes!
Nagyon hálás vagyok, mert sikerültek a vizsgáim és tudom, hogy ez Isten nélkül nem ment volna. Jó érzés, hogy ilyen kegyelmes az Úr,és a bűneink ellenére megbocsát és segít nekünk, nem hagy el minket soha. Köszönöm az imáját!
Eszter (23) e-mail (2008. 09. 07., 22:02)
Tisztelt László Atya!
Hálásan köszönjük közbenjáró imáját az öcsém Levente 09.04 én sikeresen levizsgázot! Nagyon szépen köszönjük:)))Hiszünk az ima erejében!! Kérjük szépen,hogy továbbra is imátkozon öcsémért még hátra van két nehéz vizsgája hogy ezeken is sikeresen jó eredményel levizsgázon!! ISTEN ÁLLDJA !!!
emese (30) (2008. 09. 06., 19:40)
Kedves laszloatya! kerlekteged imatkozzertem hogy hozzamhejrelelkieromet es csaladom szetbomlasat,es kerlekhogy az elkovetkezomunkam sikeregben gazdaglegyen. eloreis koszonom tisztelettel. Peter.
peter (35) e-mail (2008. 09. 04., 16:51)
Aldom az Urat gondviselo szereteteert!
Marta () (2008. 09. 02., 13:30)
depressios és pánik beteg vagyok nagyon szeretnék belöle kigyogyulni.
Hegyiné Angéla (38) e-mail (2008. 08. 26., 14:14)
Kértem imát a nővéremért,és a barátnőm öccséért, aki ártatlanul ült börtönben.
Mindkettőért mondott imákat meghallgatták. Köszönöm!
Z. () (2008. 08. 17., 14:17)
Kedves László Tiszteletes, nagyon köszönöm, hogy többször is fordulhattam Önhöz,legutóbb e hét keddjén kértem, hogy férjemért mondjon imát. Megtörtént a CT, a kézbe kapott erdmény biztató, bár az onkológus orvossal még nem konzultálhatunk, de úgy érzem, nincs okom aggodalomra.Bízom az Úrban,meghallgatja fohászaimat, én pedig igyekszem neki tetsző módon élni. Köszönöm Tiszteletes Úr "közbenjárását", és szerető együttérzését!
Márta (52) e-mail (2008. 08. 15., 21:19)
Tisztelt László Aya ! Kérem,Imádkozzon értem,hogy az ÚR szoljon hozzám mi is az ő akarata velem szemben.Köszönöm.ISTEN áldja meg önt elhívásában !
Herczeg Sarolta (36) e-mail (2008. 08. 14., 17:25)
Tisztelt László tiszteletes!Köszönöm Istennek, hogy meghallgatta az értem mondott imákat.Köszönöm, hogy imádkozott értem.Imakérésem az volt, hogy találjak munkát.Szeptembertől megyek dolgozni.Kérem imádkozzon továbbra is értem, hogy eltudjam látni munkámat.Köszönöm előre is!
Vidáné Hegyi Andrea (33) e-mail (2008. 08. 14., 06:25)
Kedves László atya!
Hálás vagyok az Úrnak, hogy olyan embereket küldöt hozzánk, akik nem szüntek meg imádkozni. Hálát adok minden imáért amit mondtatok értünk. Mindenért hálát adok az Úrnak amit eddig is adot nekünk, és amit adni fog még. Az Úr oly mértékben jelen volt, hogy így még a gyerekem sem tapasztalta...
Érezte a gondoskodását, szeretetét, és az erőt adó imákat.
Dícsőség az Úrnak.
A műtét sikerült, s lábát újra tudja mozgatni.
Az Úr segítségével a felépüléseis gyorsan fog menni
Ámen.
Ilona (53) e-mail (2008. 08. 09., 10:01)
Köszönöm László Atya imáit és kérem továbbra is azért a fiúért és értem. Hálás szívvel gondolok magára.Áldja meg az Isten továbbra is munkáját.
Az imádkozásban legyetek kitartóak.
Judit(II) () (2008. 08. 07., 15:03)
Emberek!!!Hihetetlen ahogy az Úr megvédi az ő nyomorult szolgáját minden egyes napon. Kívánom hogy mindenki a földkerekségen megtapasztalhassa, hogy nincs ember, személy, senki az életben aki így tud gondoskodni az övéiről.Dicsőség és hála neki.Köszönöm Uram, hogy naponta gondoskodsz rólam és tudom nem felejted el a tieidet sohasem, még ha most távol is vannak tőled, de nem engeded el őket , mert nagyon szereted őket.
Judit () (2008. 08. 07., 15:01)
Évekkel ezelőtt történt, akkor még élt az édesanyám. Betegségéről orvosi szakvélemény állapította meg hogy gyógyíthatatlan rákos. Sokszor és sokat imádkoztunk mi is érte akkor, és amikor megműtötték kderült hogy "csak" epekőve volt. Utána még sokáig élt egészségesen. Biztos vagyok benne, hogy az Úr akkor is munkálkodott.
Lajos () (2008. 08. 04., 23:11)
Kérem imádkozzon azért, hogy visszakpjam a páromat, és hogy tudjak a szent szellem által nyelveken beszélni! Köszönöm!
Rita () (2008. 08. 03., 14:06)
Szeretném, ha imádkozna apukámért és a papámért, hogy gyógyuljanak meg, és észrevegyék Isten hatalmas szeretetét. Köszönöm!
Rita () (2008. 08. 03., 14:03)
Kedves László Atya!Hálásan köszönöm a vállalkozásunkért elmondott imákat!Érzem Isten jelenlétét az életünkben nap mint nap!Megmutatta az ő csodálatos hatalmát azzal,hogy megduplázta a forgalmunkat az előző hónapokhoz képest!Bízom benne,hogy továbbra is segíteni fog és kiegyensúlyozott házasságunk mellett az üzletünk is fellendül és én dícsőithetem Őt mindenkor mindenkinek ahogy ezt eddig is tettem!Mégegyszer hálásan köszönöm és Isten Áldását kérem minden értünk imádkozó emberre!
Elza (37) e-mail (2008. 07. 31., 19:00)
Kedves László atya!
Nagyon köszönöm az értem mondott imákat, áldott legyen az Úr, hogy meghallgatta az imáinkat. Kezdem visszanyerni az egészségemet, aminek nagyon örülök.
Dóri () (2008. 07. 29., 17:06)
Köszönet Laszlo atyanak a közbenjarasat imaival, Urunkhoz Istenünkhöz, higy imaim meghallgatast nyertek, fiam iskolai ev elöhaladasaban es csaladomban a beke, szeretet meg maradasaban.
erzsebet () (2008. 07. 28., 17:59)
Köszönöm Uram az erőt, a hitet,és hogy mellettünk vagy a mindennapokban.Köszönet László atyának.
Eti (48) e-mail (2008. 07. 27., 13:50)
Köszönöm a Tiszteletes Úr imáit, legutóbbi kérésem meghallgattatott,nem ért minket semmi baj, ma is megérkeztünk épségben. Folyamatosan érzem a Gondviselés törődését, köszönöm.
Márta (52) e-mail (2008. 07. 25., 23:04)
Sikerült letennem a forgalmi vizsgát, megvan a jogosítványom. Egy évig tartott, sok pénzbe került, de végre nagy megpróbáltatások árán és hogy nem adtam fel bízva Istenben, meghallgatásra leletem. Köszönöm Uram!
izbéki éva kitti (21) e-mail (2008. 07. 22., 16:39)
Dicsértesék.László atya!
Nagyon szépen köszönöm fáradhatatlan munkáját az imáit amivel álandóan segit.Kezdhejreálni anyagi hejzetünk egéségileg még gyengén álunk de bizunk az egész családom hogy megsegit továbra is a szeretetre méltó drága Jóisten.Isten áldja meg önt és mindenki aki segi imáival.Köszönöm testvéreim az urban.
Balázs (52) e-mail (2008. 07. 21., 20:43)
Köszönöm Atyám, hogy imátkozott értem és a családomért,most már van munkahelyünk és hiszem azt, hogy ISTEN megsegit és az anyagi helyzetünk is helyre ál. Köszönöm, Köszönöm. Judith románia
Judith () e-mail (2008. 07. 14., 16:54)
Tisztelt László atya!
Szeretném megköszöni önnek a fáradhatatlan munkáját az imakéréseimel kapcsolatban.Kezd hejreálni az anyagiak az egéségem és a családomé is.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2008. 07. 14., 12:09)
Kedves László Atya!-köszönöm a sok imát , amit a férjemért kértem. Most hogy vége a sugár-kemokezelés első részének , kicsit jobban van. Sajnos hamarosan ismét elkezdődik a kezelés, de akkor csak kemot kap majd. kérem az Urat hogy legyen könyörületes hozzá, segítsen a gyógyulásában, valamint kérlek László Atya segíts Te is az imádságokkal! Köszönöm Márta
Molnár Lászlóné (60) e-mail (2008. 07. 11., 22:05)
KÉREM ATYÁM IMÁTKOZON ÉRTEM ÉS ACSALÁDOMÉRT. JUDITH SZÉKELYUDVARHELY ROMÁNIA
VAIDA JUDITH (35) e-mail (2008. 07. 08., 16:21)
Köszönöm Uram, hogy 2x is láthattam a te kegyelmedből és tudom, hogy nem hagyod elveszni.Köszönöm, hogy erőt adsz a gyengeségeimben és nem hagysz megbotlani. Te tudod, hogy én mennyire egy nyomorult vagyok, de köszönöm, hogy szeretsz. Szeretlek én is atyám Mindennél jobban.Köszönöm hogy mindig velem vagy és nem engeded el a kezem, kezünket.Köszönöm László atya eddigi imáit és kérem továbbra is segítő imáit.Sok szeretettel, áldja meg az Úr amunkáját.
Judit () (2008. 07. 07., 15:43)
Kedves László atya!
Köszönöm, hogy imádkozott értem!
Kiderült, hogy továbbra is dolgozhatok a régi munkahelyemen, amit nagyon szeretek!
Nagyon örülnék neki, ha ez továbbra is így maradna.
Köszönöm!
Andrea (25) e-mail (2008. 07. 04., 12:48)
Köszönöm isten vezetését és az apró jeleket.Istentől nincs hatalmasabb a világon. Dicsőség néked Uram!!
Judit () (2008. 07. 03., 10:54)
Kedves László tiszteletes!
Köszönöm szépen az Úrnak és dicsértessék az ő neve, hogy még a nehéz helyzetekben is velünk van, ez nagyszerű érzés. Nagyon hálás vagyok ezért az oldalért. Ezáltal a JÓ ISTEN segítségével nagyon sok embernek tud segíteni.
Köszönettel és tisztelettel:
Dóri
Dóri () (2008. 07. 02., 16:10)
Tisztelt László atya!
Köszönöm segitségét imáit és kérem imátkozzon továbra is értem családomért és boldogságomért.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2008. 07. 02., 11:09)
Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Szeretném elmondani mindenkinek, hogy immár nem is tudom hanyadszorra, de meghallgatásra talált László atya imája,amit kértem. Köszönöm.
Nagy Orsolya (28) e-mail (2008. 07. 01., 16:50)
Köszönöm,elsösorban az Úrnak,hogy meghallgatta imámat,és azoknak az embereknek akik olvasták segitségkérésemet,és nagy szeretettel segitettek is!!!! Hálás a szívem!!!!!
Soósné L. Ilona (40) e-mail (2008. 07. 01., 07:03)
Tisztelt László atya!
Köszönöm az értem és családomért tet fáradozásáért Nagy biztonságban érzem magam mert tudom hogy van aki segitsen imáinkban és meghalgatásra nyerjen.Áldott legyen a drága Jó Istenem szent neve mindezért.és önt meg áldja meg a Jóisten a segitségéért.
Balázs (52) e-mail (2008. 06. 30., 16:06)
Köszönöm azt a csepp reményt is, amit az Úr ad.Néha nem értem,de ő azt akarja, hogy továbbra is bízzak benne, néha már annyira nehéz, hogy nem lehet elmondani.De köszönöm az embereket és a bátorító szavakat és imákat.Hálás vagyok és szeretem , imádom Istent.Kérem továbbra is imádkozzon értünk Atyám.Köszönöm az imáit értünk, és áldja meg az Úr Jézus a munkáját.
Judit () (2008. 06. 27., 10:48)
László atya köszönöm!!!!!
Visszanyertem a derűmet az életkedvemet, jórafordult az életem.Köszönöm nektek. Mária.
Mária (56) e-mail (2008. 06. 26., 08:21)
Drága László Atya!
Köszönöm imáid amelyeket értem s másokért mondassz. Köszönöm buzgóságod, áhitatos munkád. Az Úr áldjon meg Téged!
Férjemmel rendbejött házasságom, nap mint nap érzem az Úr áldását. Hol innen, hol onnan jön jó hír, anyagi segítség, váratlan utalvány, jó szó, siker.
Köszönöm Atyám, köszönöm Istenem!!!
Az Úr tartson meg Téged egészségben!
Annamária () e-mail (2008. 06. 25., 22:56)
Tisztelt László Atya! Köszönöm az Imádságokat sikerült az Érettségi vizsgája a gyerekemnek a másiknak is de neki még van pár vizsgája,és további Imákat kérünk a Jézus nevében Ámen!
Tóth Siha István (54) e-mail (2008. 06. 25., 19:41)
Köszönöm!!!
Noémi (25) (2008. 06. 23., 18:08)
Kedves László Tiszteletes!
A hugom nagyon beteg, gyenge volt.Járni is alig tudott.Kértem, hogy imádkozzon azért, hogy felerősödjön.Az Úr meghallgatta imádkozását és a hugom már sokkal jobban van.Mostmár dolgozni is tud.Köszönöm, hogy imádságait!
Áldja az Úr!
Anikó () (2008. 06. 23., 00:34)
Kedves László Atya! Szívem teljes melegével szeretett teljes hálával köszönöm imával történő közbenjárásod az Úrnál! Örömmel közlöm hogy a jó Isten meghallgat minket. Az édesanyám elméje ismét kitisztúlt, csontritkulásos fájdalmai mivselhetöbb, a férjem nél enyhültek a sugárterápiás mellékhatások. Kérünk hogy továbbra is imáddal segíts nekünk. Köszönöm Molnár Lászlóné
Molnér Lászlóné (60) e-mail (2008. 06. 23., 00:19)
Tisztelt László atya!
Köszönöm a drága Jó Istenek és az ön közbenjárásának fáradhatatlan munkáját a családom megsegitéséért.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2008. 06. 22., 10:47)
Köszönöm a Gondviselőnek, hogy meghallgatta imám, sikerült a nyelvvizsgája a fiamnak. Áldassék az Úr neve most és mindörökké.
Erzsébet (49) (2008. 06. 20., 21:33)
Tisztelt László atya!
A Jó Isten meghallgatta az imáinkat és megsegitette a fimat ebben a vizsga időszakban.
Köszöm, hogy imádkoztál érte.
Erzsi () (2008. 06. 19., 21:56)
Tisztelt lászló atya!
Nagyon köszönöm hogy eddig is az Úr meghalgatta imáinkat, és Édesapám a lehetőségekhez képest jól van.
Nagyon szépen kőszőnőm az Úrnak és őnnek. Tisztelettel: Dezső
Dezsõ (52) e-mail (2008. 06. 19., 21:21)
Koszonom az &no.232;rtem mondott im&no.224;t,&no.232;pen &no.232;s eg&no.232;szs&no.232;gesen t&no.232;rtem vissza, nagyon jo utam volt.Tisztelettel Betty.
Kardos Betty (31) e-mail (2008. 06. 19., 18:01)
Dicsoseg Istennek az ima meghallgatasert !
Ibi () (2008. 06. 19., 14:18)
Tisztelt lászló atya!
Szeretném megköszöni az értem tet fáradozásait és türelmét.Ugy néz ki hogy tegnaptol már nem füznek érzelmi szálak a volt barátnümhöz de szeretném ez meg is tartani mert azota töb jo dolog jöt elém.Isten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2008. 06. 18., 18:37)
László Atya ! Nem tudom eléggé megszönni sem az Úrnak sem Önnek az értem elmondott imát. Soha nem leszek képes megköszönni, hogy betegségemben mellettem állnak.KÉrem továbbra is imádkozzon értem mert még a műtétem hátra van ! Áldja meg az Isten !
Csilla (42) e-mail (2008. 06. 18., 16:54)
Kedves László Tiszteletes!!!
Hálás vagyok értem és másokért mondott imáimért!!
Köszönöm az én Mennyei jó Atyámnak kimondhatatlan szeretetét!!! Az Ő kegyelméből a mai napon sikeresen államvizsgáztam és tudom, hogy ő segített nekem mindenben. Áldom magasztalom az ő Szent nevét!!!!
S mindenkit arra biztatok, hogy bizza az életét az Úrra mert jó az Úr és örökké tart az Ő kegyelme!!!
Mégegyszer köszönöm! Áldja meg az ÚR!!
Timcsi (21) e-mail (2008. 06. 17., 19:52)
Tisztelt László atya!
Köszönöm hogy fáradhatatlanul segit a családom lelki fizifai és anyagi probélémánkon.Kérem imátkozon továbra is értük.Minden nap látom a jobulást valamien formában.Iten áldja meg érte.
Balázs (52) e-mail (2008. 06. 17., 17:30)
Köszönöm, hogy imádkozott értem! Jézus kegyes volt és meghallgatta kérésemet!
Köszönöm húgomnak is,hogy kérte ezen oldalon a sikeres angol nyelvvizsga és fizika szigorlat sikerét az Úrtól és imakérést Öntől.
Péter (37) e-mail (2008. 06. 15., 20:31)
Köszönöm Atyám, hogy imádkozott értem és mindenkiért.
Isten meghallgadta imámat. Köszönöm az Úrnak! Dicsőség és hála a Teremtőnek!
Roli () (2008. 06. 12., 14:05)
Köszönöm, hogy imádkozott értem!
Az Úr kegyes volt és meghallgatta kérésemet!
Áldott legyen az Úr mindörökké!
Zsuzsi (22) (2008. 06. 11., 15:55)
Kedves László atya. Köszönöm, hogy imádkozott az évfolyamunkért. Mindenkinek sikerült az államvizsgája.
Teodóra (23) e-mail (2008. 06. 11., 15:54)
Kedves László atya!-könyörögve kérelek,imádkozz drága férjemért és édesanyámért mindkketten súlyos betegek.kérlek imádkozz értem hogy bírjam erővl egészséggel azápolásukat.Köszönöm,én is imádkozom értük mindennap nagyon szeretném ha a jó Isten meghallgatná könyörgésem és segítene meggyógyítani őket.Köszönöm. Márta
Márta (60) e-mail (2008. 06. 07., 23:15)
Köszönöm,hogy imátkoztál értünk,megtapasztalhattuk Isten gyógyitó erejét!Hisszük hogy Istennel minden lehetséges és semmi sem lehetetlen!
Kérem továbbra is imatámogatásodat,a fiam érettségi vizsgáihoz,hogy az Úr szelleme vezesse,a Jézus nevében!
eszter (41) e-mail (2008. 06. 06., 08:06)
Köszönöm, hogy imádkoztatok értem és családomért, a jó Isten meghallgatta a kérésünket.
Gitta (54) (2008. 06. 05., 21:52)
Kedves László Testvérem,
Én a lányunk esküvőjére kértem imádat. Szeretném elmondani hogy a fiatal pár Isten előtt örök hűséget fogadott, az Úr csodálatosan megáldotta a prédikációt és az énekeket, áldott és Isten kegyelmében bővölködően zajlott le az esküvő.
Szeretném megköszönni az imáidat és a gyülekezet imáját is.
Hálás a szívem Isten felé hogy van ez a szolgálat az imádság. Isten áldjon meg érte gazdagon.
Szeretettel: Márti és családja
Márti () (2008. 06. 02., 15:48)
Köszönöm szépen az értünk mondott imát, a férjem szövettani eredménye biztató,esélyt jelent a gyógyulásra, köszönöm Istenem, köszönöm kedves Tiszteletes!Szeretettelmárta
Márta (51) e-mail (2008. 05. 31., 21:36)
Ke3dves László Atya.
Köszönöm hogy imájával fáradhatatlanul segit .A 2 éves kapcsolatom végre befejezéshez ér.Kérem továbra is erösitsen meg imáival hogy ne vétkezem ezután.Kőszőnöm.
Balázs (52) e-mail (2008. 05. 29., 16:54)
Nagyon köszönöm hogy édesapámért kért imákat, meghalgatta az Úr. Köszönöm
Dezsõ (52) e-mail (2008. 05. 29., 05:05)
Tisztelt László Atya! Kérem szépen imáját a tesvéremért Leventéért szerdán nehéz vizsgája lesz nagyon kérem közbenjáró imáját,hogy az Úr adjon erőt neki türelmet,hogy fel tudjon készülni vizsgáira és sikeresen levizsgázon.Hálás köszönet.
emese (30) (2008. 05. 26., 21:43)
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Köszönöm László Atya imáit.Talán az első biztató jel, hogy a férjem már hajlandó volt szóba állni velem és a kislányunknak.Továbbra is bízom a jó Isten segítségében a házasságom helyreállítása terén.Kérek mindenkit,imájával segítsen és erősítsen.Hálásan köszönöm.A jó Isten áldjon meg mindenkit!
Ihászné Ö.Rita (39) e-mail (2008. 05. 26., 10:05)
KEDVES LÁSZLÓ ATYA! Köszönöm, hogy imádkozott a kis Attiláért, aki pénteken (8 hetesen) hazakerült végre a családba három komoly műtét után.... Válságos állapotában azt tudta mondani fiatal édesapja, hogy ez a kis gyermek még alig élt, de több hívő embert mozgósított imára, mint "mi" együttvéve.
Köszönöm, és egyben kérem, mondjon értük néha egy fohászt!
Áldja meg az Úr!
Hajna
Hajna (50) e-mail (2008. 05. 25., 11:53)
Köszönöm szépen a férjemért mondott imát, a tegnapi műtét az orvos szerint jól sikerült, nagyon biztató, köszönöm, már nem először éreztem Isten szeretetét, hálás vagyok László tiszteletesnek, hogy reményt és vigaszt ad.Kérem a továbbiakban is szerető támogatást!
Márta (51) e-mail (2008. 05. 21., 22:57)
Kedves László Tiszteletes!!!
Köszönöm, hogy imádkozott értem is. Az Úrnak hála sikerült szakdolgozatomat elkészítenem és érzem mennyei Atyám hatalmas szeretetét!!!
Áldást kérek az Ön munkájára! Hálás a szívem mindenért! Minden lehetséges annak aki hisz!!! :)
Timi (21) e-mail (2008. 05. 21., 22:32)
Kedves László Atya!Szeretnék hálát adni a jó Istennek,mert már többször is meghallgatta az imáimat:segített,amikor épp szorongatott helyzetemben voltam,kivezetett,erőt,egészséget,szeretetet és békességet adott nekem és a családomnak pedig sok szörnyűség ért.Én mindvégig próbáltam hinni:erősebben,gyengébben,majdhogynem nem,de nem adtam fel.Nagy küzedelem volt ez bennem.Ő mindvégig meghallgatott és amit kértem,azt kaptam.Már tudom ki Ő és mekkora az Ő mindenható ereje.Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm.
Nagy Orsolya (28) e-mail (2008. 05. 20., 10:10)
Kedves László Atya!
Szeretném megköszöni az edigi segitséget ,van már munkám,de csak kifut minden pénz a kezemből.Köszönöm az imával valo segitséget ami töbet ér mint bármi földi vagyon.Köszönöm.
Balász (52) e-mail (2008. 05. 18., 06:39)
Koszonom szepen a kozbenjaro imat, melyet
unokabatyamert kertem, akit igazsagtalanul
iteltek el.
Hala a Joistennek mar otthon van a szerettei kozott!
Isten aldja Laszlo atyat!
Kata (33) e-mail (2008. 05. 15., 21:57)
Köszönök mindent.Naponta intézek beszédet Istenhez és ő segit nekem a hűségemért és a kitartásomért,türelmemért cserébe.Szinte rekordsebességgel manifesztálódnak a gondolataim,és jönnek a válaszok a kérdéseimre és az imáimra.Megdöbbentő:)Köszönök mindent.A Hitem örök és sziklaszilárd Istenben végtelen!!!!!:)))
Encsi (25) e-mail (2008. 05. 14., 19:44)
Tisztelt László Atya!
Többször is kértem már imát magamért,a lányomért és a szivem választottjáért és nagyon szépen köszönöm,hogy minden nap elmondott értem egy imát.Hálát szeretnék adni az Úrnak,hogy érezteti velünk a jelenlétét,mert mióta kérem,hogy imádkozzon értem,minden nagyon jó irányban halad.
Nagyon szépen köszönöm.
Nagy Orsolya (28) e-mail (2008. 05. 13., 20:38)
A férjemért kértem imát, a mai CT vizsgálat eredménye jobb, mint amitől tartottunk.Köszönöm,köszönöm! Még sok fájdalom, nehézség,izgalom áll előttünk,kérem Isten kegyelmét, a Tiszteletes úr szerető imádságait továbbra is. És köszönöm!
Márta (51) e-mail (2008. 05. 06., 22:55)
Nagyon köszönöm hogy meghalgattad kérésem , és segitettél.
Hála és dicsőség neked.
Nagyon köszönöm.
Dezsõ (52) e-mail (2008. 05. 06., 22:26)
Tisztelt atya!
Többször kértem imát,most is szeretnék.
Anyuért kérem imátkozzunk, mert egy nagyon nagy feladatot lát el,az apu gondozását.
Most látom azt egy év óta , hogy kezd fogyni az ereje.
Kéremszépen erösitsük őt az imánkkal. Köszönöm, és kivánok jó egészséget.
Márta (55) e-mail (2008. 05. 05., 14:27)
koszonom a segitseget,hogy az Isten meghallgatta keresemet es a kislanyom jobban van,
rozsika () (2008. 05. 03., 16:36)
Kedves László atya!Szeretném megköszönni azt, hogy imádkozott értünk, és különösön,hogy imádkozott édesapámért. A JÓ ISTEN meghallgatta imánkat, édesapámat megmütötték és nagyon hamar gyogyul. A leletek is mind arra vallanak, hogy minden rendben van. Köszönöm elöször is Istennek, és köszönöm László atyának,hogy imádkozott értünk.Buzditok mindenkit,hogy higgyenek,imádkozzanak,mert csak Istennél van béke,nyugalom és minden jo. Hála mindenkor.
Beáta (33) e-mail (2008. 05. 01., 17:56)
Kedves László tiszteletes és azok, akik még imádkoztak barátnőmért!
Köszönöm imáitokat, a barátnőm műtétje sikerült, lehet, hogy ma már az intenzív osztályról is kiteszik rendes kórházi osztályra. Kérlek benneteket, imádkozzatok továbbra is gyógyulásáért!
Köszönettel: Orsi
Orsi (36) e-mail (2008. 05. 01., 14:07)
Koszonom az imat az Isten talalt kiutat az anyagi gondokbol és gondoskodik rolunk.Kérem tovabra is segitsen bennunket imajaval,hogy aldas jojjon az életunkre.Onnek is ezt kivanom.
Judit
Judit (44) e-mail (2008. 04. 29., 07:20)
Kedves László Atya!Hálás vagyok a férjemért elmondott imádságokért Isten meghallgatta az imákat a férjemnek hála legyen Istennek a vizsgálaton nem mutattak ki semmilyen kóros elváltozást a szervzetében!Isten áldjon meg mindenkit az elmondott imákért!
Elza (37) e-mail (2008. 04. 27., 14:57)
Kedves László atya!
Köszönöm szépen az értem mondott imát.
Érzem, hogy a Jó Isten velem van, és segít nekem és erőt ad. Érzek pozitív javulást az életemben, ami nagyon nagy szó.
Mindenkinek aki valami miatt el van keseredve, azt tudom, tanácsolni, hogy higgyen és bízzon!
Ez a legfontosabb szerintem.
Szaffi (24) (2008. 04. 27., 10:22)
Kedves László tiszteletes!
Bár nem az imakéréseknél, "csak" saját imáimban kértem valakinek a megsegítését, és álmának valóra válását, és az Úr meghallgatta a kérésem! Hála és köszönet a Mindenhatónak!
Orsi
Orsi (36) e-mail (2008. 04. 26., 21:01)
Hálát adok a Mennyei Atyának, hogy rám is gondol, s valami változásnak reményét megmutatta az életemben. Jelezve azt a tényt, hogy minden bajunkban benne bízzunk.
Erzsi (50) (2008. 04. 26., 12:10)
Kedves László!
Örömmel irom, hogy az Úr meghallgatta imáinkat.Hála Neki!
A mult héten kértem imát,hogy találjak munkát és mára válogatnom kell.Most azért imádkozz,hogy a legjobb döntést hozzam.Köszönöm.Isten áldjon!
Ágika () (2008. 04. 25., 20:46)
Kedves László atya!
Kérem erősítse imáimat az önéivel, mert a gyermekemnek nagy szüksége van rá a tanulásban.köszönöm
Marika (48) (2008. 04. 23., 19:58)
Köszönöm szépen az imádságokat,Isten meghallgatta, a trombózisból gyógyultnak nyivánítottak ma a kórházban!Köszönöm,köszönöm!!
Márta (51) e-mail (2008. 04. 21., 23:46)
KÖSZÖNÖM!!!
Fábián (47) e-mail (2008. 04. 18., 19:53)
Köszönöm az imát, megkaptuk azt a használatbavételi engedélyt, amire nem sok esélyt láttam. Nagyon örültem, és egyből tudtam, honnan jött a segítség. Csodálatos ez a gondoskodás.
Ágota (20) e-mail (2008. 04. 18., 06:51)
Kedves László! Köszönöm az imádságait és örömmel írom le,hogy a férjem műtéte nagyon jol sikerült és minden a legnagyobb rendben.Hálát adok Istennek és kérek mindenkit, hogy higgyen az Úr hatalmas erejében!
Ágika () e-mail (2008. 04. 17., 14:56)
Kedves László! Köszönöm az imádságait és örömmel írom le,hogy a férjem műtéte nagyon jol sikerült és minden a legnagyobb rendben.Hálát adok Istennek és kérek mindenkit, hogy higgyen az Úr hatalmas erejében!
Ágika () e-mail (2008. 04. 17., 14:55)
Drága László atya!Köszönöm imádkozását!Van már munkám és anyagi helyzetem is már a fellendülés szintjére lépett.Családomban is most béke van és egészség.Köszönök mindent.Dicsérem és imádom az Urat mindörökké!!!!
Encsi (24) e-mail (2008. 04. 15., 23:03)
Köszönöm imadsagotadt!Azt kertem, hogy imadkozz ertem, hogy rendezödjön anyagi helyzetem.Most egy csaladnal vagyok es segitek nekik a haztartasban es vigyazok a gyerekekre.Megegyszer köszönöm.
Ani () (2008. 04. 11., 21:40)
Kedves László Tiszteletes és Testvérek!
Köszönöm az értem mondott imáitokat,újra van munkám,visszahívtak arra a munkahelyre,ahol tavaly csak beugróként dolgoztam.Hálásan köszönöm azt ,hogy a családi béke is helyreállhatott ezáltal.Isten áldjon meg mindannyitokat!
Szilvi () (2008. 04. 11., 18:17)
Áldott László Tiszteletes Testvér, Én csütörtökön kértem imátokat a lányomért akinek nagyon nehéz vizsgái voltak, és szorgalmasan tanult.
Isten felemelte, minden bölcsességgel megáldotta és mellette volt. Köszönöm az érte mondott imát szeretettel.
Márti (53) (2008. 04. 07., 22:02)
Kedves László testvér és gyülekezet, köszönöm imáitokat a férjemért és értem. Isten kegyelméből már jobban vagyunk érzelmileg és lelkileg. A férjem megnyugodott hiszem hogy ez Istentől van így. Kérem hogy tovább hordozzatok imáitokban mert én nagyon beteg vagyok és csak Istenben bizok. Isten áldjon meg
Erzsike (50) (2008. 04. 07., 21:30)
Kedves László atya!:)Köszönöm az imádkozását,minden ok nélkül helyreállt itthon a családi béke,és ennek nagyon örülök.A tanfolyamom ugyan helyhiány miatt nem nyertem felvételt,de kaptam sok nekem való munkajánlatot.Nagyon jól működik az intuicióm,sugallatok,és a Teremtő gondoltatok:)Pozitiv irányba megy minden.Sokszor érzem,hogy valaki mellettem van irányit,vigyáz rám:)Köszönök mindent.Örök hála legyen az egy Igaz örökkévaló egyetemes gondviselőnknek=Teremtőnknek!!!!!!
Encsi (24) e-mail (2008. 04. 07., 14:57)
Kedves László Atya!Köszönöm a férjemért elmondott imákat!Isten megmutatta megint jelenlétét az életünkben!Bár még részt kell venni férjemnek egy vizsgálaton,de a szövettan eredménye nem mutat olyan súlyos problémát!Isten áldását kérem Rád a sok elmondott imáért!Hálásan köszönöm!
Elza (37) e-mail (2008. 04. 04., 08:00)
Kedves László Atya!
Köszönetemet szeretném kifejezni az imátokért amit a kis családomért folytattatok. A kisfiam a mai napon megkapta az első fizetését, a lányom is jó munkahelyre került, ahol szeret lenni, és ahol szeretik. Ezekért kértem az imáitokat, de ezen felül váratlan anyagi javakhoz is juttatott a Jóisten minket. Nagyon hálás vagyok a Jóistenemnek, és Nektek is. Mégegyszer köszönöm szépen
Erzsike
Erzsike (48) e-mail (2008. 04. 02., 21:18)
Kedves László atya, kérem imádkozzom a csonka családomért, két fiam boldogulásáért , mert most mennek ki az életbe. Özvegyen neveltem fel őket, mára nagy adósságom van, mert a fiatalabb fiam nagyon beteg volt évekig.Isten segítségével mára jól van. Nagy szükségünk van továbbra is a Jóisten segítségére. Köszönöm szépen. Klára
Klára (54) e-mail (2008. 04. 02., 19:49)
Tisztelt László Atya
Nagyon köszönöm hogy édesapámért imádkozott,és a jó Istennek hogy meghalgatta
Dezsõ (52) e-mail (2008. 04. 02., 19:39)
Én és a férjem is alkohol betegségben szenvedtünk. Megtalálltuk azt a helyet ahol az Úr kegyelméböl megszabadit mindenkit minden szenvedélyétöl! Azóta megválltozott az életünk,az Úrral élünk mindd a 2.-en! Igyekszünk bizonyságtételünkkel mindenkinek segiteni! Álldott legyen az Úr!
Soósné L. Ilona (40) e-mail (2008. 04. 02., 12:08)
Kedves László atya!
Szeretnék köszönetet mondani a segitségért amit a szerettetre méltó drága jó istentöl kapok nap mint nap én és családom az ön közbenjárásával kiegészitve.A munkámal kapcsolatban elindult a fejlödés.Köszönöm a segitséget mejet kapok az ön közbenjárásával a Drága jó istentöl.
Balász (52) e-mail (2008. 03. 31., 19:44)
Kedves Laszlo tiszteletes!
Az Ur aldja meg eletet, munkajat,az Ur meg hallgatta imainkat es a fiam szerencsesen vissza tert a vakaciobol.
erzsebet (37) (2008. 03. 31., 13:21)
Kedves László tiszteletes!
Tegnap még arra kértem Önöket, hogy imádkozzanak értem, mert úgy érzem összeroskadok a terhek alatt. Hála a teremtő Istennek megérkezett a várt erő, és ma már tudom, hogy az én Istenemmel, még a kőfalon is átugrom! Köszönöm, mindenkinek aki imádkozott! Isten áldjon meg mindenkit gazdagon!
Brigi (26) e-mail (2008. 03. 26., 12:21)
Kedves László ATya!Némileg meghallgatásra talált az ima.Anyagi értelemben kezdek fellendülni.A másik két kérésre még nem jött válasz,remélem minden jól alakul.Nagyon bizakodom.Köszönöm,és kellemes húsvéti ünepeket kivánok szivből:)
Encsi (24) e-mail (2008. 03. 22., 22:49)
Hálás szívvel mondok köszönetet a Mindenható Istennek azért, mert imám eljutott hozzá és erőt adott munka mellet a vizsgáimra való felkészüléséhez ,letételéhez.Köszönöm a kedves László Tiszteletes közreműködését az Úrnál. Áldás.
Lilla (33) e-mail (2008. 03. 21., 17:23)
Kedves László Tiszteletes testvér
Szeretném megköszönni az imádságot értem. Isten megsegített minket és a férjemnek a szivét megváltoztatta az irányomba. Már egyre töbet bizok Istenben a bajok között. Ezzel edzi a hitemet.
Nagyon örülök hogy imádkoztál értem. Isten adjon áldott husvéti ünnepeket.
Erzsike () (2008. 03. 20., 18:20)
Tisztelt László atya 4
Ezutal szeretném megköszöni a családom nevében is a segitséget és Istenben való hit megerösitésében is nagon köszönöm.Ugyanakor szeretném megköszöni a segitségét a munkaválalásal szemben is azóta jön a munka csak tudjam becsületesen elvégezni és idöre.Tisztelt László atya áldja meg a Jóisten fáradhatatlan munkájáert.Köszönöm.
Balázs (52) e-mail (2008. 03. 19., 17:07)
Az Ur aldja meg eletet es munkajat, hogy meg sok ra szoruloert imadkozhasson.
erzsebet () (2008. 03. 17., 17:52)
Tisztelt László atya !
Köszönöm szépen amiért imátkozik a családom egéségéért.Közben beindult a munkám is csak birjam egéséggel.Nagyon szépen köszönöm.Álda meg érte a Jó Isten.
Balász (52) e-mail (2008. 03. 16., 14:23)
Kedves László Testvér,
Nagyon szépen köszönöm a családomért mondott imádságodat. Az Úr Jézus meghallgatta és az Ő békességét, nyugalmát adta a családunkba. "Az Úr kegyelmes és igaz, a mi Istenünk irgalmas" ez így van!
Áldásaiba vonja be a mi életünket, megtanít hűségesnek lenni hozzá és járni azon az úton amit kijelölt a számunkra. Az imasegítség hatalmas erő és áldás, köszönöm hogy itt mindig segítséget kapok. Istené legyen érte a dicsőség Ámen
Márti () (2008. 03. 15., 22:35)
Kedves Lásyló Atya!
Köszönöm szépen az imát, a jó Isten meghalgatta és könnyitett az elviselhetetlen állapotomon amit a férjem okozott.
Ilona (49) e-mail (2008. 03. 11., 20:32)
Kérem imádkozzon a vizsgáim sikereiért és az összes vizsgázó diák vizsgájaiért mert értük is felelöséget érzek! Holnap után lesz egy vizsgám kérem imádkozzon hogy jol sikerüljön nekem és az összes osztálytársamnak és senki se teljesitsen rosszul! És a világon az összes aznapi vizsgázóra is kérem ugyan ezt az imát és áldásokat :) elöre is köszönöm szépen :)
Eszter (18) e-mail (2008. 03. 09., 21:41)
Tisztelt László Atya
Nagyon köszönöm hogy édesapámért imádkozott,és a jó Istennek hogy meghalgatta
Dezsõ (52) e-mail (2008. 03. 04., 20:58)
imatkostam azert hogy agyon nekem ISTEN jogosit es meg ata kosonom meki
raita beniamin (26) e-mail (2008. 03. 04., 20:27)
Kedves László Atya!
Hálás vagyok az imáért, ugyanis csoda történt az életemben. Lett egy jól fizető állásom és sikeresen nyelvvizsgáztam. Szinte másnap teljesült, amire vágytam.
Köszönöm, hogy segített. Kívánok másoknak is minden jót!
Zsuzsa (42) e-mail (2008. 03. 04., 19:06)
Tisztelt László atya.
Szeretném ujra megköszöni az értünk való imákért.Sokal jobb igy élni ha tudjuk hogy van aki hez fordulhatunk segitségért,amit a drága jó isten meg is halgat és mindjár segit is.Köszönjük atyám.A jó Isten álda meg érte.
Balázs (56) e-mail (2008. 03. 04., 16:27)
Kedves László atya !
Nagyon szépen kösönöm az értem és családomért tartot imátságért.Minden nap érzem a segitséget amit a jó Isten küld nekünk.Kéem a továbiakban is segitsen imájával a jobb egéségért és a napi anyagi gondok leküzdéséért.Köszömöm a segitségét.
Balázs (52) e-mail (2008. 03. 04., 08:35)
Sokszor kértem a Tiszteletes urat és a testvéreimet,hogy imádkozzanak azért,hogy megtaláljam a társamat. Mikor már épp feladtam volna, megtaláltam...Köszönöm mindenkinek aki imádkozott értem és köszönöm a Jóistennek is!
balázs (24) (2008. 03. 01., 20:11)
Szerencsére a műtétem komplikáció nélkül zajlott és szövődmény sem várható, így köszönöttel tartozom Önöknek és az Urnak.
Remélem szépen is gyógyul majd.
Tisztelettel: Roland
Roland () (2008. 03. 01., 13:27)
Tisztelt Lászlo Atya
Im´t kértem hogy vejem kapjon rendes munkát mert eddig csak kiegészitöt kapot s januárban kértem az imát s 3 hete azt mondták hogy csa àpr. 1-töl veszik fel de láss csodát rá pár napra aláirta a szerzödést Im+ajukat köszönöm s az Ur áldásait kiváno, életére s munkájára amivel segiti a kik segitségre szorulnak
Legyen áldott az Ur neve
Köszönettel Mária
Mária (()) e-mail (2008. 02. 28., 20:23)
Kedves László atya !
Áldja meg a jó Isten fáradhatatlan munkáját,mit értün testvérekért tesz.Naponta kapom a Szeretetre mélto Jó Istentöl a lelki eröt és segitséget.Ez nagyon jó érzés és nyugalom tölti be lelkemet.Nagyon vágyom ara hogy enek a lelki erönek tudja tiszta keresztény szivel örülin és másoknak is átadni ezt az érzést.Köszönöm szépen.
Balázs (52) e-mail (2008. 02. 27., 18:36)
Egy gyárban dolgozom,végtelen-hosszan megy a Isten elleni káromkodás is...Kérlek omátkozzatok értük,s értem is ,hogy velük együtt nehogy elkárhozzak!Köszönöm
Erdélyi Angéla (28) e-mail (2008. 02. 26., 16:11)
Kedves László Atya !
Szeretném megköszöni a segitségét mejet kaotam.Ugy néz ki hogy kezd beindulni a válalkozásom .Kérem a továbi segitségét is hogy ez meg is valósuljon és hogy birjam egésségel.Az Isten Áldja meg érte.Köszönöm.
Blága József (53) e-mail (2008. 02. 23., 07:49)
Kedves László atya!
Az imádságaink meghallgatásra találtak és az első, de nagyon nagy akadályt sikerrel vette gyermekem. Az Úr kegyelméből a saját közreműködésével, az élete tovább építését óvón vigyázzuk!
Isten áldása kísérje ezt a tevékenységét is!
Ané Mária (53) e-mail (2008. 02. 21., 14:28)
Kedves Laszlo Tiszteletes!Isten aldasa legyen eletere es faradhatatlan munkajara,ön imai altal az en egeszsegem jo fele iranyul.
Hala es köszönet.
erzsebet () (2008. 02. 19., 15:31)
Ertem es paromert kertem imadsagot, es a Jo Isten ujra csodat muvelt, imadsagomat meghalgatta es parom visszatert hozzam. Ngyon halas vagyok onnek Laszlo tiszteletes hogy imadkozott ertunk. Az Isten fizesse vissza egesegben es boldogsagban.
E (22) e-mail (2008. 02. 19., 15:22)
Kedves László tiszteletes!
február elején küldtem el ima kérésem, hogy megbékélhessem a nagybátyámmal amikor elküldtem, hogy imádkozzon azért, hogy újra békesség legyen még azzon az éjjelen felhivott a nagybátyám.Annyira boldog voltam Hála legyen a MINDENHATÓ ISTENNEK ezért mert csodát tett.nagyon nagyon hálás vagyok ezért mert az ÚRNAK semmi sem lehetetlen.DICSŐSSÉG A NEVÉNEK.Ámen
Dóra (22) e-mail (2008. 02. 19., 12:12)
Kedves László Atya!Szeretném megköszönni a férjemért elmondott imádságokat!Nemrég kértem,hogy imádkozzatok a férjemért mert közte és a főnöke közt nagy a feszültség!Az imádság meghallgatásra került,Isten úgy látta jónak,hogy a férjem munkahelyet változtasson!Remélem az új munkahelyen megtalálja a helyét!Isten áldjon meg továbbra is mindnyájatokat akik értünk imádkoztok!
Elza 36 (36) e-mail (2008. 02. 15., 18:21)
könyörgök, az istennek, hogy gyógyújonak, meg az összes wember. Én tóth béla vagyok, 20 éves, de itt a e-mail, címem, ezzel eltudjátok nekem kűldeni, nekem, amit akartok,és segítsetek, mert pánik, beteg vagyok, és összevagyok zavarodva, és mindekiért imádkozok, még ti értetek is, az úr legyen veletekkel, és a te lelketekkel, és kérlek szépen légyszíves, küldjetek, imákat nekem amen.
TÓTH BÉLA (20) e-mail (2008. 02. 14., 19:02)
Nagyon köszönöm hogy eddig is segitettél.Hála és dicsöség az Urnak.
Dezsõ (52) e-mail (2008. 02. 11., 21:17)
A jo Isten aldja meg eletet es munkajat, kedves Laszlo tiszteletes, imaival valo közbenjarasaert ertünk,Urunkhoz Istenünkhöz.
erzsebet () (2008. 02. 08., 20:16)
Hála és dicsösség Istennek,köszönöm hogy eddig is segitettél.
Dezsõ (52) e-mail (2008. 02. 03., 20:36)
Decemberben kértem az Atyát, hogy imádkozzon értem, és az Úr meghallgatta, hazajöhettem a kórházból. Hálás vagyok és kérve a további segítséget köszönöm,köszönöm és köszönöm!
márta (51) e-mail (2008. 01. 31., 04:16)
Végtelenül hálás vagyok Istennek, valamint kedves László tiszteletesnek és mindazoknak akik értem imádkoztak. Ma volt az államvizsgám, diplomavédésem és sikerült. Nagyon nehéz volt rá felkészülni, már már feladtam magamban, nagyon kíváncsi voltam, hogy Isten hogy fogja megoldani a helyzetet és lám Isten ott volt, fogta a kezem és bölcsességet adott nekem és éreztem jelenlétét. ISTENNEK SEMMI SEM LEHETETLEN. DICSŐSÉG SZENT NEVÉNEK, ÁMEN.
Ilona (34) e-mail (2008. 01. 29., 15:54)
Tisztelt Lászlo Atya
decemberben kértem imát s megkaptam ez évben ugyanis kissebik unokám édesapja beiskoláztatast kapott s igaz csekély napi bérért dehát az is jobb mint semmi s hiszem még jobb lesz valamint unokáim kaptak helyet iskolába/bölcsibe s lassan minden jobra fordul söt 6 éves unokám is szofogadobb lett mint azelöt Dicsöség az Urnak s köszönet önöknek mindenért
Àldás s békesség önöknek s szeretteiknek
Tisztelettel Mária
maria (56) e-mail (2008. 01. 27., 19:15)
Köszönöm Apám jobblétét
Dezsõ (52) e-mail (2008. 01. 16., 21:55)
Jó újra ide írni, hogy Isten meghallgatta imáimat. Édesanyámnak csökkentek a fájdalmai, kezelésre jár, s nekem is sikeresek a vizsgáim. Néha olyan elgyötört az ember, de Isten akkor is mellettünk áll, mégha ezt csak a hosszas erőfeszítésünk munkájaként láthatjuk. S olyan jó nem mindig csak kérni, hanem hálát is adni nekem, mindazért, hogy törődik velünk és szeret minket.
izbéki éva kitti (21) e-mail (2008. 01. 11., 17:39)
Kedves László Atya és kedves testvéreim!
Azért kértem imát, mert munkanélküli voltam és volt egy nagyon jónak látszó állásajánlatom és most elmondhatom, hogy imát meghallgató Istenünk van, mert megkaptam ezt az állást, ami reményeim szerint komoly fordulatot hoz az életembe és mellette még a szolgálatomat is tudom végezni. Nagyon boldog vagyok és dicsérem Isten szent nevét. Dicsősség Neki! Halleluja ! Ámen.
Irma (54) e-mail (2008. 01. 11., 15:16)
Hála és dicsőség Istennek
Dezsõ (52) e-mail (2008. 01. 04., 22:46)
Kedves Uram!
Tegnap nizsgázott a fiam, ezért kértem az imát. Sikerült. Nagyon boldogok vagyunk. Előtte fulladásom megszűnéséért is kértem az imát. Valamennyivel könnyebb. Bízom az istenben, hogy továbbra is megsegít. Köszönöm.
molnár () e-mail (2008. 01. 04., 07:05)
Kedves László atya!
Egy kb hete kértem, hogy imátkozzanak értem, mert a barátnőm elhagyott, és nagyon egyedül érzem magam.
Kérésem az Úr meghalgatta!!! Szilveszter este visszakaptam az esélyt, arra hogy rendezzük a kapcsolatunkat, pedig erre semmi remény nem látszott!!
Köszönöm!!!!
Peti
Peti (34) e-mail (2008. 01. 02., 10:46)
Kedves László Atya!Hálásan köszönöm a vállalkozásunkért elmondott imákat!Isten csodálatos hatalma megmutatta,hogy két hete még azon aggódtam,hogy karácsonyfára sem telik és most így túl az ünnepeken Isten megadott nekünk mindent amire szükségünk volt,még többet is!Áldjon meg mindenkit az Isten aki imádkozik értünk!Áldott Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok mindnyájatoknak!
Elza (36) e-mail (2007. 12. 26., 17:58)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm az imát és nagy hálával fordulok Istenhez,mert meghallgatta közös imánkat,helyre hozta a férjemmel a kapcsolatomat.Együtt tölthetjük békében a Szent Karácsonyt!
Kérem Istent tartsa meg e békét és egyetértést az elkövetkezendő hétköznapokra is!
Magdi (42) (2007. 12. 26., 10:14)
Kedves László Atya!
Köszönöm, hogy imádkoztál értem, sokat javult lelki állapotom azóta! Kérlek imádkozz testi gyógyulásomért továbbra is! Előre is köszönöm!
Lilu () (2007. 12. 25., 22:18)
szeretném hogy imátkozna kedves László Tisztelet édesanyámért Orosz Margitért KOLOZSVÁRA hogy segélye meg a jóIsten hogy éljen hósszú boldogságos életet és hogy elhagya a reumás daganatós betegsége legyen és örvendezzen jó egészségben ő is és a hozzá tartozók is meg mindenki gyógyúljon meg ne legyen már beteg ember sem haldókló éljünk 120 évet ahogy a Mennyei jó Atya megengedte de normálisan és egészségesek köszönöm szé pen Isten fizzese meg .ámen
Kálmánné Orosz Olga (43) e-mail (2007. 12. 14., 16:26)
szeretném hogy imátkozna kedves László Tisztelet édesanyámért Orosz Margitért KOLOZSVÁRA hogy segélye meg a jóIsten hogy éljen hósszú boldogságos életet és hogy elhagya a reumás daganatós betegsége legyen és örvendezzen jó egészségben ő is és a hozzá tartozók is meg mindenki gyógyúljon meg ne legyen már beteg ember sem haldókló éljünk 120 évet ahogy a Mennyei jó Atya megengedte de normálisan és egészségesek köszönöm szé pen Isten fizzese meg .ámen
Kálmánné Orosz Olga (43) e-mail (2007. 12. 14., 16:25)
szeretném hogy imátkozna kedves László Tisztelet édesanyámért Orosz Margitért KOLOZSVÁRA hogy segélye meg a jóIsten hogy éljen hósszú boldogságos életet és hogy elhagya a reumás daganatós betegsége legyen és örvendezzen jó egészségben ő is és a hozzá tartozók is meg mindenki gyógyúljon meg ne legyen már beteg ember sem haldókló éljünk 120 évet ahogy a Mennyei jó Atya megengedte de normálisan és egészségesek köszönöm szé pen Isten fizzese meg .ámen
Kálmánné Orosz Olga (43) e-mail (2007. 12. 14., 16:25)
Köszönöm az imáidat már nem kisértenek a rosszak! sőt mostanában csak jó dolog történik velem ! és rájöttem hogy az Isten vezérel mindent ha rossz dolgok történnek velünk az istennek azzal is célja van! mert "Isten útjai kifürkészhetetlenek" Te amúgy ezeket elolvasod?
bobo (18) e-mail (2007. 12. 12., 19:05)
K öszönöm az értünk való imát!
Mné (53) (2007. 12. 09., 20:03)
Kedves Laszlo atya!!!Koszonet az imaert!!Az Ur meghalgatta imainkat es az edesapam jol erzi magat!!Hala es dicseret van a lelkemben!O az ELETEM KIRALYA a gyoztesek- gyoztese!!AZ UR aldja!!!!
eva (27) e-mail (2007. 12. 05., 09:20)
Kedves László Testvérem és Internetes Gyülekezet!
Köszönöm imáitokat, a férjem csodálatosan jobban érzi magát. Isten áldjon meg minden kedves imádkozó testvért! Isten nagyon kegyelmes hozzám, a férjem életét is az enyémmel együtt szent kezeiben tartja. Ezt tudom és hiszem. Köszönöm imáitokat, maradunk nagy szeretettel a gyülekezet felé és Isten áldását kérjük úgy kedves László testvérre, mint rátok. Ámen
Tili () e-mail (2007. 11. 30., 12:56)
Nagyon szépen köszömöm kedves László Atya az imát !
Az Úr gazdagon megáldott. Megtaláltam a párom és apukám is hazajött a kórházból !!!!
Etus (27) e-mail (2007. 11. 30., 05:39)
Kedveseim!
Köszönöm,hogy az Úr meghallgatott,és a barátom/akit férjnek kértem az Úrtól és úgy hogy még ne legyen megtérve../eljött a gyülinkbe 3 hete,és jól érezte magát,bár nem Istentisztelet volt,hanem társasozás,játék,stb. De a pásztorunkkal és feleségével voltunk végig,és örülök neki,hogy megtette az első lépést!!!
Mónika (24) (2007. 11. 25., 13:00)
Isten utat mutatott nekem nehéz helyzetemben, és gyógyító, új kilátásokat adott.
Két ajándékkal is megajándékozott: az énekléssel és egy szerető társsal.
Kikerültem kilátástalan küzdelmemből, győzelemmel, az Úrban.
Áldott legyen az Ő neve, mely minden név között a legnagyobb!
Isabel (25) (2007. 11. 21., 16:09)
IMAT KERTEM REGEBB MERT TANACSTALAN VOLTAM HOGY LEMUTTESEK-E VALAMIT AZ ARCOMROL.MEGKAPTAM A VALASZT ES LEMUTTETEM.ANNYIRA EREZTEM AZ IMA EREJET NEM VOLT FELELEM BENNEM ES BOLDOG VOLTAM.HISZEK AZ URBAN MERT O HATALMAS!!!!ALDOM OT!!!!!
eva (27) e-mail (2007. 11. 21., 09:55)
László tiszteletes!
Hálásan köszönöm az imáit. Sikerült ráébrednem már többször is, hogy a barátom milyen fontos nekem. Olyan férfit kértem aki szeret és én is szerethetem. Együtt voltunk idén Međugorjeben ami hatására hála Istennek meggyógyultam. Anyám visszaadta a pénzemet. Még egyszer köszönöm.
Viktória (32) (2007. 11. 16., 08:53)
A jo Isten aldja meg az imatkozo lelkeket, hogy tovabb fenyeskedjenek mind azoknak akik sötetsegben jarnak,az ima erejevel az en öcsem is kö sziv helyett, hus szivet kapott.
Ezsebet (37) e-mail (2007. 11. 15., 20:55)
14éves fiamért,és tönkrement házzasságomért kérnék ima meghallgatást.Isten legyen minden percben Ricsivel,a fiammal,hozza ki abból a sötétségből ahol most van.
Tomonica Józsefné,Erika (36) e-mail (2007. 11. 15., 13:54)
Hálát szeretnék mondani neked Atyám,köszönöm neked a keresztet köszönöm az Életet a kegyelmet.Köszönöm a nagy szereteted amelyet nap mint nap adsz nekünk,és föleg azt Mennyei Atyám hogy sosem hagysz cserben.Köszönöm hogy ujbol és ujbol megmutatod hatalmad az imádságok meghalgatásában.Köszönöm az áldásokat mitt töled kaptunk és Legyen ÁLdott MIndöröké a Te NEVED!!!!!
Szabó Amália (22) e-mail (2007. 11. 10., 16:50)
Kedves László tiszteletes!
Az imának igenis nagy ereje van, hiszen ma meg kaptam azt, amiért az imádat kértem. Remélem, hogy most már boldog lehetek Vele. Kérlek imádkozz továbbra is ezért! A fiúk is javulgatnak, kérlek imádkozz továbbra is a teljes gyógyulásukért! Köszönöm: Orsi
Orsi (36) e-mail (2007. 11. 03., 19:51)
szeretném az Istentöl megkapni a mindenféle
szempontból hozzámillö férjemet mert nagyon szeretnék családot.
virág csilla (33) e-mail (2007. 11. 01., 16:42)
Kedves László tiszteletes!
Köszönöm az imáidat, köszönöm Istennek a mai napon kapott jó híreket, és a mai napon történt csodás dolgokat! Kérlek imádkozz továbbra is a fiúkért, és értem is! Köszönettel: Orsi
Orsi (36) e-mail (2007. 10. 29., 21:58)
Az ÚR szeretete és kegyelme legyen velümk.Imáink meghallgattatak,a sógornöm állapota sokat javult,igaz még kómában van,de már érzékeli a környezetét,Dícsőség Istennek,és köszönet mindenkinek aki imádkozott érte,és tegyük mi is ezt mindennap mindenkiért.Szeretettel.Zsóka.Isten áldjon mindenkit.Ámen.
Nagy Sándorné (41) e-mail (2007. 10. 28., 17:34)
Tisztelt Lelkiatya ! Kerlek szepen imatkozzatok anyum gyogyulasaert, mert egy szornyu betegseget alapitottak meg, es en nem szeretnem szenvedni latni es elvesziteni . Csaladunknak egezsegert kernek imakat.
Erika (30) (2007. 10. 19., 13:19)
kedves atya kerem vegy az en imama is be a tobbi kozze;bocsassd meg a bunneinket uram.segitsd meg a gyermekeimet a jo uton a jezus utjan jarni ,adj erott hogy tudjak dolgozni... a gyermekeimnek hogy legyen munkajok....es tisztessegesenbecsuletesen es hitben tudjanak elni
kalik margit (57) (2007. 10. 15., 08:01)
Kedves Testvéreim, nagyon hálás vagyok a Mindenható Istennek aki megőrzött minket és aki távoltartotta tőlünk a rosszindulatú, házunkba betörni szándékozó embereket. Isten valóságosan kiküldte hozzánk mennyei angyalait akik vigyáztak ránk és megőriztek minden bajtól. Azóta már őrizetbe vannak ezek a személyek és az én hitem pedig megerősödött az Úr Igéje által. Istenben bízom és minden nap imádkozom. Isten áldjon meg benneteket is és tartson meg a hitben.
Tili () (2007. 09. 24., 17:06)
Hálát adok a Mindenható Istennek,hogy meghallgatta a közös imánkat!
Lányom bejutott az egyetemre,amire oly sokat készült.
Most pedig arra kérem az Urat,hogy segítse meg őt,hogy meg tudja állni a helyét és bírja a tanulást,mert a műépítészet elég nehéz és hosszú egyetem.Minket,szülőket pedig segítsen meg,hogy erkölcsileg és anyagilag tudjuk támogatni őt.
Hiszem,hogy hittel és Isten segítségével ez sikerülni fog!!!
Magdi (42) e-mail (2007. 09. 23., 20:11)
Kedves László Atya és Testvéreim!
Kérlek benneteket, imádkozzatok lelki békémért, megnyugvásomért, mert sok olyan atrotrocitás ért, amelyet nem érdemeltem ki, és szinte nem tudom feldolgozni. Lelkileg nagyon mélyponton vagyok.Köszönöm segítségeteket!
Éva (49) e-mail (2007. 09. 19., 20:40)
Nagyon hálás vagyok, hogy sikerült azt az állást megkapnom, amelyre nagyon vágytam. Köszönöm az Úr gondviselését.
Bea (32) (2007. 09. 06., 21:28)
12 évvel ezelőtt férjhez mentem egy szegény fiúhoz, aki egy nagyon kis faluban élt. Nagyon szerettem volna mindig visszaköltözni szülővárosomba, de nem volt lehetőségünk. De az Úr meglátta, hogy türelmesen, sokszor szenvedve, nélkülözve éltünk. 2 éve megszületett harmadik gyermekünk és Isten csodálatosan kirendelt nekünk egy új lakást. Dicsőség Istennek érte! A "türelmünk rózsát termett"! Aki Jézusban bízik, soha nem szégyenül meg!
B-né Kriszti (29) e-mail (2007. 08. 24., 21:25)
Ha szeretetre vágysz,Isten nem egy melegséges jóérzést fog adni, hanem LEHETŐSÉGET, hogy szeress.
Ha családod összetartásáért könyörögsz, Ő olyan helyzetet teremt, melyben gyakorolhatod kitartásodat a másik mellett.
Mindenki ezek reményében adjon hálát, mert imáink meghallgattattak.
Hugi (17) e-mail (2007. 08. 20., 23:12)
Üzenet
Kedves most Szomorú Testvérem, NE CSÜGGEDJ!!!!!
Most nagyon nehéz, tudom, mert átéltem már ilyet. Nem mi vagyunk a hibásak, bár sokszor nem teszünk meg mindent...
De él az Úr, s szeret, ahogy Jób is ki tudta mondani, s győztessé tette őt Isten.
Kérlek, ha van "kedved", keress meg ezen az e-mail címen, jó lenne, ha egymás terhét hordozhatnánk, áldás lehet belőle, ezért kérlek, írj, s addig is Isten vigasztaljon!!!!!
szeretettel:Barbara 26
Barbara (26) e-mail (2007. 08. 19., 19:18)
sajnos engem nem hallgatott meg. nem tudom, talán én vagyok a hibás??pedig annyira hittem...
szomorú (21) e-mail (2007. 08. 19., 16:58)
Sikerült Mónikát megtalálni. Ennek örülök, hiszem, hogy Isten adta ezt, hisz sok építő gondolatot oszthatunk meg egymással hitünkről, szolgálatainkról.
Áldott az Úr!
Barbara (26) (2007. 08. 18., 20:03)
Koszonom,h nem lett bajom a repulon,amikor utaztam,koszonom az Urnak,h a kezevel tartotta a repulot,es nem engedte,h baj legyen,es hogy a baratommal a tavolsag ellenere jol kommunikalunk egymassal veszekedes nelkul...!!!
Monika (24) (2007. 07. 31., 09:22)
Josagos Istenem kérlek imádat fiamért Dominikért ,hogy felismerie a hejes utat és jojon visza a családi házba.Isten agy neki erot az elhatarozásahoz,mert nehéz kiszakadni a rosz kezekbol. Szentlélek Isten légy segítcségere,koszonom.Amen
Apa szlovákiábol
jános Dedinský (52) (2007. 07. 28., 17:36)
koszonom szepen az imadsagot, kislanyomnak sikerult a vizsga. kerem tovabbi imadsagot hogy legyen eros es a negative gondolkozas elkerulje. Napi imadkozasom a magyar testvereimert folytatom hogy a jo Isten legyen velunk es segitsen rajtunk a napi nehezsegunkon.
rozsika () e-mail (2007. 07. 27., 01:51)
Kedves László Tiszteletes Testvér és Gyülekezet, Hálásan köszönöm szépen imáitokat édesanyám és hugom gyógyulásáért, hála a jó Istennek a rekkenő nagy hőséget szépen túlvészelték és megerősödtek az Úr kegyelme által. Isten áldjon meg Benneteket.
Márti () e-mail (2007. 07. 26., 21:34)
köszönöm úram hogy meghalgatod immáink László Atya segicsége által.A multhéten kért imám meghalgatást nyert és kérem hogy továbra is segicsen imáival,mert a távol levö férjem megnyugod hogy enek igy kell lenni mivel nagyon féltékeny éskérm továbra is hogy erösicse mega JóIsten a hitét és örizzemeg minden rosztol a családom.Maradok tisztelettel az Úrban bizval
gál eszter (42) e-mail (2007. 07. 26., 06:59)
Kedves László Testvérem, a mult héten kértem imáidat az Imaszobánk megmaradásáért, Isten vezetéséért. Azóta sok új testvér érkezett és Isten valóságosan megáldott minket. A testvéri közösségben sok testvér újra Istenhez jött imádságában és megtalálta az Úr szeretetét, kegyelmét. Testvérem! Köszönöm szolgálatodat, Isten gazdagon áldjon meg érte az Ő kegyelme szerint.
Márti () e-mail (2007. 07. 20., 23:25)
A 86 eves nagymamamat hazaszolitotta a tegnap este az Ur, Aki megigerte:" En veletek vagyok minden napon a vilag vegezeteig". Koszonom a kozbenjaro imat.
Ibi () (2007. 07. 19., 08:10)
Köszönöm szépen az imát minden kedves keresztény tesvéremnek és László Atyának,az öcsémnek sikerült az államvizsgája.Hálás köszönet.
emese (30) (2007. 07. 08., 16:16)
Az imáink meghallgatást nyertek.Kértem a Jóistent, hogy tegyen csodát, és még aznap behívtak egy állásinterjúra, másnap pedig telefonáltak, hogy engem választottak. Köszönöm László tiszteletes az imákat, amiket értem mondtál. A munka mellett hitet kaptam, és ez talán mindennél fontosabb.
Kornélia (28) e-mail (2007. 07. 07., 10:48)
Az imáink meghallgatást nyertek.Kértem a Jóistent, hogy tegyen csodát, és még aznap behívtak egy állásinterjúra, másnap pedig telefonáltak, hogy engem választottak. Köszönöm László tiszteletes az imákat, amiket értem mondtál. A munka mellett hitet kaptam, és ez talán mindennél fontosabb.
Kornélia (28) e-mail (2007. 07. 07., 10:31)
Többmindenért is hálát adok az Istennek, ami az elmúlt hónapokban történt velem, velünk. Sikerültek a vizsgáim - és a férjem vizsgái is! - az egyetemen, kislányunkat felvették a katolikus Óvodába, megkaptam azt az állást, amit nagyon szerettem volna, édesanyámnak tudtunk venni a közelünkben egy lakást. Ezekért mind mind nagyon hálás vagyok. Dicsőség és hála Neki - köszönet az atyának, és mindenkinek, aki imádkozott értem. KÖszönöm.
Bea (32) e-mail (2007. 06. 30., 21:20)
Meghallgatta Isten az imát, amit arra kértem, hogy gyógyítson meg engem a krónikus prosztatagyulladásomból amire már több mint 4 hónapja antibiotikumot szedtem. Teljesen elmúltak a fájdalmaim, úgy , hogy közben a gyógyszert sem szedtem be.
Köszönöm
Balázs (34) e-mail (2007. 06. 28., 08:37)
sikerült a szülészet vizsgám hála az Úrnak és köszi mindenkinek az imát
gabi (31) e-mail (2007. 06. 27., 12:40)
Köszönöm az Úr segítségét, amiért jól sikerültek a vizsgáim.
Réka () (2007. 06. 26., 22:28)
Hát..... kértem az Úrat...de nem hallgatott meg......engem már sokszor nem hallgatott meg...
Szabolcs (30) e-mail (2007. 06. 24., 17:28)
Kedves László Atya!
SIkerült a fiam vizsgája, köszönöm, hogy imátkoztál érte.
Erzsi (57) (2007. 06. 22., 21:56)
Sikerült az utolsó államvizsgám is. Köszönöm az imákat!
Judit (24) (2007. 06. 21., 14:08)
Köszönöm,Uram!!!! Sikerültek a vizsgáim,a barátomnak is,ezért hálát adok Neked!Kétszer is azt a tételt húztam,amiért imádkoztam!Ez aztán a Halleluja!Kegyelem!!!!
Mónika (24) (2007. 06. 20., 21:48)
Kedves László Tiszteletes!
Nagyon szépen köszönjük, hogy imádkozott értünk, Isten meghallgatta imáinkat, és csodálatos kisbabával ajándékozott meg bennünket. Nagyon régóta vártunk már egy pici babára és most sikerült örökbefogadnunk egy csodálatos kislányt.Így igazi család lehetünk. Ő életünk legszebb ajándéka. Nagyon szépen köszönjük.
Zsuzsanna
Zsuzsanna (30) e-mail (2007. 06. 20., 15:22)
Hálát adok Istennek, dicsőitem és áldom Őt, mert meghallgatta imádságainkat! Barátom, Lászlóhoz irgalmas és könyörületes volt, mert a életének mélypontján felemelte, a szeretet győzedelmeskedett. László nagybátyja a segítségére sietett, így lehetősége van az újra kezdéshez.Köszönöm eddigi imáitokat.Még további imádságotokat kérem, hogy kitartó legyen László életének kritikus pontjainak rendezésében (ital, pénz őszinteség)azIsten segítségével.
Vali (40) e-mail (2007. 06. 19., 20:46)
"Mindig mindenert halakat adjatok,mert ez az Isten akarata "
Koszonom a Mennyei Edes Atyamnak, hogy meghallgatta az imadsagomat, koszonom az elert erdmenyt. Barmilyen keressel lehet Hozza jonni, O eletunk Ura, ismeri bajaink, szuksegeinket, felelmeink, O tole nincs rejtve semmi. Barmilyen keressel jojjunk Jezus labaihoz es O nem kuld el senkit ures kezzel. Nala van mindenre megoldas.Nala nelkul nem tehetunk semmit: hivjuk Jezust az eletunkbe!
V (x) e-mail (2007. 06. 15., 16:12)
Kedves Tiszteletes Testvér és Testvéreim!
A múlt héten kértem hogy gyógyulásomért imádkozzatok. Szeretném elmondani hogy Isten meghallgatta kéréseinket és mára sokkal jobban érzem magam. A lábamban lévő fájdalom teljesen megszűnt, új erőt kaptam Istentől. Isten a hitemben megerősített engem és hálásan szeretném megköszönni hogy igaz testvéreim vagytok itt a gyülekezetben. Isten áldjon meg benneteket.
Tili () e-mail (2007. 05. 20., 23:35)
Kérlek atyám, imádkozzatok értem, hogy a cukorbetegségem meg szünjön, hogy egyézséges legyek. Köszönöm atyám.
ILona (53) e-mail (2007. 05. 19., 14:43)
Dicsőség legyen az Úrnak! Bizonyságul írom nektek, hogy meghallgatta imáimat és meggyőgyított a betegségemből. Áldott legyen a neve mindörökre.
Kati () (2007. 05. 17., 23:34)
Mindenkinek KÖSZÖNÖM az imát a vizsgámért,mert négyes lett,pedig olyan tételt húztam,amit csak egyszer olvastam el,de azÚr kegyelmesen mindig jó szót adott a számba és a tanár szívét is meglágyította!
A gyémánt meg csiszolódik,csiszolódik,én meg bizakodom...
Mónika (24) (2007. 05. 17., 16:12)
Kedves László tiszteletes
Tegnap elküldtem önnek egy imádságot,amely a Szűzanyához szólt, mindanyiunk nevében.Megkaptam válaszát, és igen jól estek bátoritó sorai.Megtekintettem az ima meghalgatásokat,és azt tapasztaltam, hogy mennyire erős az emberekben a hithez való kötődés. Nagyon szép és dicséretes dolognak tartom,hogy ön ilyen lelkiismeretesen törődik azokkal akik ön által Istenhez fordulnak.Áldja meg a jó Isten lelkiismeretes munkájáért és segítségéért.Mindég nagyrabecsültem azt az embert, aki először is ember maradt, és nem hatalmasodott el rajta hivatása révén a nagyképüség,önteltség.2004-ben temettük el egy igen kedves ismerősömet,Parádi Félix plébános úrat,akit elsőáldozós koromtól ismertem.Közel 45 évig tartottuk a kapcsolatot, rendszeresen írtunk egymásnak, és lehetőséghez mérten látogattuk egymást.Nagyobbik únokámat itt a lakásomon ő keresztelte.Nagyon tiszteltem és szerettem őt az egyszerűsége, és a paphoz méltó viselkedése miatt.Mindenkihez volt egy kedves szava,bárki hozzá fordult, mindég segített. Sokat gondolok rá.Nagyon jó ember volt,és hívatása révén, lekiismeretes és becsületes pap is.
Nem vagyok még kellően felkészülve arra, hogy megírjam életem sorsfordulóit. Jellemezve azokat a segítségekeket, ahol a jó Isten támogatása és segítsége nélkül nem sikerült volna.Meg fogom tenni,rövid időn belül másoknak tanulságképpen.
Áldja meg a jó Isten mindkét kezével.Adjon önnek kitartást,és nagyon jó egészséget,hogy munkáját sikerrel elvégezhesse.
Tisztelettel:Ferenc.
Ferenc (55) e-mail (2007. 05. 10., 16:15)
Koszonom, jobban vagyok. Megszkadt egyelore a kapcsolat az illeto ferfivel,akivel leveleztem és telefonáltam, de túl fogom élni, hála Istennek. Nagyon nehéz,mert megkedveltem Ot. Vissza szeretném Ot kapni, sajnos.
Koszonom a torodésuket és az imáikat.
Az Úr áldásával,
Ilona
Ilona (42) e-mail (2007. 05. 09., 14:07)
csodalatos modon meghalgata imam az Ur,es oromel bekevel toltote be az eletemet,jo Benne hinni es szeretni.Dicsoseg az URnak
Koszonom
gabriella (31) e-mail (2007. 05. 08., 06:58)
Isten meghallgatja imádságunkat, amikor szívünk gyönge, megadja azokat az ajándékokat, amelyeket gyermekei Tőle kérnek. A hitnek azonban gyakran meg kell ismernie a mélyebb nyugalmat, és bízni Isten hallgtásában, amikor Ő nem beszélhet, mert Ő kinek neve Szeretet, a legjobbat küldi majd el. Csillagok kiéghetnek, hegyláncok leomolhanak, de Isten hűséges, ígéretei bizonyosak, azok számára akik Hozzá fohászkodnak.
Legyen áldott az Ő neve.
Kati () (2007. 05. 04., 10:31)
KÖSZÖNÖM AZ ÚRNAK!!!!!
MA MEGKAPTAM A VÍZUMOT,NAGYON SOKAT IMÁDKOZTAM ÉRTE,ÉS PERSZE ANYUKÁM IS,HÁLA NEKED URAM!!!!!
Mónika (24) (2007. 05. 03., 20:08)
Köszönöm mindenkinek,aki imádkozott értem és velem, és köszönöm az Úrnak hogy meghallgatta az imádságomat.Hiszem, hogy tőle van az az út , amelyen most tovább fogok menni.Isten áldjon benneteket!
Emõke (23) e-mail (2007. 04. 27., 23:37)
Drága Testvérek!
A múlthéten kértem a kislányomért Ágikáért imát mert ma írtak kisérettségit matematikából és ezen múlott az hogy mehet-e érettségizni. És hála legyen az Istennek és nektek meg annak a sok embernek akik imádkoztak, sikerült jól megírnia. Dicsőség legyen az Istennek.
Isten Áldja László tiszteletest és minden Tesót.
Üdvözlettel: Éva
V. Lászlóné (42) e-mail (2007. 04. 26., 14:12)
Dicsőség és hála az Úrnak! Felvettek abba az iskolába, ahová szerettem volna menni tanítani. Nagyon örülök - nagyon hálás vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget. Köszönöm.
Bea (31) e-mail (2007. 04. 25., 12:57)
Köszönöm a húsvéti felkészülésemért mondott imádságot, melyet Isten meg is hallgatott. Nagyon nehéz, de szép hét volt, csak a böjtben buktam el. De még így is tovább bírtam, mint az elmúlt években. Köszönöm Istennek, hogy elhozta nekem is az evangéliumot, a megváltást, s az örök élet ígéretét.
Szilvi (28) e-mail (2007. 04. 11., 08:24)
Kedves László Tiszteletes!
Köszönöm a Mindenhatónak, kértem, hogy találjak állást, mert munkanélküli lettem. Imádkoztam, és sokáig nem jött válasz, már kétségbe voltam esve, mivel április 1-től lejárt a felmentésem, március 29-én, hirtelen rá találtam a munkahelyemre, egy napon belül, reggel találkoztunk, du. már "szerződést" írtunk. Isten soha nem hagy el minket, és mindig megsegít szükség esetén. Hálás vagyok!
Nóra (32) e-mail (2007. 04. 10., 18:30)
Kedves László Tiszteletes!
Kérem imádkozon értem, mert tanácstalan vagyok. A páromat 5 hónapja ismertem meg itt a társkeresőben, és azóta szenvedek, mert én jobban szeretem őt mind Ő engem.Másrészt ha valamit nem úgy mondok vagy teszek állandóan lehord.Már a szakítás gondolatával kacérkodom, de nem akarok szakítani mert mégis szeretem. Imádkozon értem, értünk mert össze vagyunk zavarodva!
Balázs (31) e-mail (2007. 03. 12., 17:45)
Sokat imádkoztam azért, hogy miután felkerültem középiskolába, találjak egy közösséget, ahol velem egyidős fiatalokkal hétről hérte közösségben lehetek, s Krisztusról tudunk beszélgetni, tanulni. Szeptemberben Isten csodálatosan meghallgatta imám, mert nem egy,hanem egynesen két ilyen csoportot is kaptam. A Mennyei Atya mendig megadja azt, amire igazán szükségünk van!
Szendrei Szabina (18) e-mail (2007. 03. 10., 09:31)
Köszönöm az Úr segítségét, az ima meghallgatattásra talált és úgy néz ki együtt maradnak a szüleim.
Réka () (2007. 03. 04., 17:00)
Kedves mindenki aki imadkozott ertem,nagyon koszonnomnaprol napra latom a valtozast es latom h ISten uj erot adot es erzem h O velem van es megsegit.jobban erzem azt h az a fiu akivel jarok az igazim mivel Istentol kerte h mutassa meg,hala es dicsosseg az Urnak a mi teremtonknek!Amen
hovirag (17) (2007. 02. 27., 14:46)
Köszönöm mindenkinek az imatámogatását pénteki napon kezdek a Szekszárdi Prettli kábelgyárban 24/48 munkarendben nettó 380 óradijjért Soli deo gloria Shalom.Gábor
Sütkei Gábor (36) e-mail (2007. 02. 21., 12:44)
sikerült az élettan vizsgám,mindenkinek köszönöm hogy mellettem volt és imádkoztatok értem
adjunk hálát Istennek
gabi (31) e-mail (2007. 02. 20., 09:07)
Nagyon köszönöm az imáitokat. Meghallgatta a jó Isten. Nehéz próba volt de együtt maradtunk. Nem kellett elválnunk. És megváltozott a férjem is pozitív irányba. Fantasztikus. Soha nem gondoltam hogy ez a nagy csoda velem is megtörténhet.
Köszönöm nektek és hálás is vagyok érte Istennek is.
:)
Baktai Nóri (25) e-mail (2007. 02. 19., 15:48)
"A sok jot mellyel ald ki sem mondhatja szank"... Ha ezer nyelvem volna is, akkor sem tudnam megkoszonni hogy az Ur megsegitett bennunket. O mindig velunk van. O gondviselo szeretetevel atolel bennunket.Legyen aldott az O Szent neve!
Ibolya (35) (2007. 02. 19., 10:23)
Köszönöm,mert kiderült minden!
Az hogy az Úrtól van-e,majd kiderül,éber leszek!
Mónika (23) (2007. 02. 18., 21:42)
Az imadkozok elott megnyilik az ajto!Anyukamnak rakos daganatat kivagtak es...nem terjedt el a rakja,pedig az egyik legveszelyesebb bordaganatja volt.Dehat Istennek semmi sem lehetetlen.Koszonom az imakat.Nagyon erositoek!Bizzatok Istenre az eleteteket!Imadkozzatok,mert hasznos.
Demeter-Erdei Lehel (19) e-mail (2007. 02. 14., 12:18)
Köszönöm nektek, és az Istennek,amiért meggyógyította anyukámat. Már elmúl rossz közérzete, már nem mutatja a depresszió jeleint. Köszönöm, amiért imádkoztak. De tegyék ezt a továbbiakban is. Imádkozzanak értem is, hogy tovább juthassak egy Amerikába szóló pályázaton, és a sziven választotjával élhesek
Rita (17) e-mail (2007. 02. 12., 16:38)
Nővéremért meghallgatást nyertek imák. Köszönöm!
Z. (25) e-mail (2007. 02. 12., 15:20)
Imát kértem hogy a férjem újra dolgozzon. Köszönöm hogy fáradtságot nem kímélve imádkozott érte László Tiszteletes mert a férjem csodával határos módon talált állást.
Isten áldja lászló tiszteletes
Ildi (33) e-mail (2007. 02. 11., 15:33)
Sziasztok!Anyukamat megmutottek a rakos daganataval,de eddig egy vereredmenyt kapott ami azt jelenti,hogy nem tejedt el a rak!!!Dicsoseg legyen az Urnak ezert orokkon orokke Amen!!!Koszono az imakat!!!Lehel
Demeter-Erdei Lehel (19) e-mail (2007. 02. 10., 12:52)
Hálásan köszönöm sikerült öcsémnek a vizsgája.
mesi (29) (2007. 02. 04., 17:29)
Én minden este imádkozom, olvasom a Bibliát. És ahhoz képest, hogy csak 17 éves vagyok, elég sokat szenvedtem lelkileg. Elköltöztünk egy másik országban, ahol sem a nyelvet, se semmit nem tudtam rendesen. Minden napom keservesen telt. Honvágyam volt. De Isten mindig ott volt mellettem, és átsegített mindenen. Most én vagyok az osztály egyik legjobb tanulója, vannak barátaim, és tudom, hogy bármit kérek, szeretnék, van valaki, aki meghallgat, és segít. Ez Isten
Magasságos, jóságos, és segítőkész
Bianka (17) e-mail (2007. 02. 02., 20:24)
1986 januárjában a születésem után 1 2 héttel még kórházban voltam és az orvos közölte édesanyámmal hogy a "gyermeke sárgaságban szenved és vérátömlesztést kell neki adni." Édesanyám érezte hogy ez nem lesz nekem megfelelő, és ebből nekem bajom származhat.
Kiment éjjel a szakadó hóba a templom elé mivel már a templom nem volt nyitva ezért letérdelt a kapu elött imádkozni.
Az egész éjszakát a templom elött töltötte.
Másnap reggel közli az orvos édesanyámmal hogy "a fiának elmult a sárgasága, nem kell vérátömlesztést végrehajtani. De volt egy másik kisded a szobában akinek ugyan úgy sárgasága volt és ugyanazt a vért adták neki, mint amit nekem adtak volna.
Néhány hónap után édesanyám összetalálkozik a vérátömlesztésen áesett kisbaba anyukájával.
Édesanyám megkérdezte "hogy van a kisbaba?"
És az anyuka azt válaszolta rá:
"két hétre rá meghalt a kisfiú, mert valamilyen okból kifolyólag rossz volt
a vér"
Nekem ez a történetem, és érzem hogy a jóisten itt van velem és vigyáz rám...
Csákvári Norbert (21) e-mail (2007. 02. 02., 12:09)
"Aldjad en lelekem az Urat"; Idaig jol sikerultek a vizsgaink. Ma is vizsgazok a testveremmel egyutt, kerem tovabb hordozzanak imaba. Nagyon szepen koszonom. "Mindenre van eom a Krisztusban aki engem megerosit"
Ibolya (35) (2007. 02. 02., 07:05)
Köszönöm!!! Sikerült a költség vizsgám,ráadásul először egyes lett,de másfél ponton múlt,ezért kikönyörögtem a kettest a tanártól,és megadta,pedig nem szokása!!! Ezt hívják KEGYELEMNEK!HALLELUJA!!!!Így nem csúszok egy évet a főiskolán! És még a fejfájásom is azonnal megszűnt,ahogy megtudtam a jó hírt! Mintha elfújták volna! Jó az Úr!
Mónika (23) e-mail (2007. 01. 30., 11:56)
Köszönöm!:-))
Sikerült ma a szigorlatom:-))
Adri
Adri (28) e-mail (2007. 01. 26., 13:56)
Tisztelt László Atya!
Imola, az erdélyi kislány testvérünk a mai nap eltávozott közülünk.
Köszönöm az Imáját, és kérem a gyermek lelki üdvéért ismét imádkozzon.
Keresztényi tisztelettel:
Benkő László
Benkõ László (58) e-mail (2007. 01. 25., 21:52)
Tisztelt László Atya!
Ismét köszönetet mondok az Úrnak és László atya közben járó imádságának, hogy a jó Isten ismét vissza adta nekünk a nővéremet, már jobban van, otthon van kijött a kórházból, szedi a gyógyszereket és végzi a családban áldásos küldetését, unokák, házi munka stb.
Hálásan üdvözli az Úr dicsőségét is hirdetve: Ottilia
Ottilia (59) e-mail (2007. 01. 23., 17:53)
Az Úr áldja önöket! Takács mollinak hívnak
A kérésem önök felé hogy nagyon szeretném ha imádkoznának a páromért aki most éppen börtönben van. Pontosabban pszihiátrián.
És szeretném ha imádkoznának azért hogy a gyógyszereket amiket kap azok ne tegyék tönkre őt.
2 hogy még ebben az évben kiengedjék. Hogy isten küldje ki a szolgáló angyalait és munkálkodjanak.
És hogy a főorvos minél előbb hazaengedje őt. És ne gyógyszerezzék annyira.
Köszönöm az imájukat és az úr áldása legyen munkájukon.
Takács molli.
takács molli (22) e-mail (2007. 01. 21., 16:58)
Gabrielláért és Édesanyjáért kért ima meghallgatást nyert, úgy érzem. Gabi ,ha kicsit is, de jobban van és Édesanyja is tartja magát. Köszönöm!
HM Mária (49) e-mail (2007. 01. 17., 15:58)
Kedves László Testvérem és Testvéreim!
Hálásan köszönöm imáitokat édesanyám gyógyulásáért, csodálatos módon sokkal jobb a közérzete. Istennél semmi sem lehetetlen és az Ő kegyelme végtelen. Még egyszer köszönöm imáitokat.
Márti (53) e-mail (2007. 01. 10., 13:56)
Az utolsó percben tudtam meg, hogy 8-án, hétfőn nem ifjúságpolitika hanem ifjúságszociológia vizsgám lesz (felcseréltem két dátumot). Ehhez képest egy kötetlen beszélgetésben vizsgázva jelest kaptam, amit nem érdemeltem meg. (Azt sem). "Érezzétek meg és lássátok, hogy jó az Úr! Boldogok, akik Őbenne bíznak!" (34.zsoltár)
András (37) e-mail (2007. 01. 09., 19:52)
Tisztelt László Atya és embertársaim! Köszönöm hogy együtt imádkoztunk az Úrhoz a betegekért,szegényekért és a családomért.Köszönöm szépen.
Andrea (16) e-mail (2007. 01. 08., 11:24)
Egy nagyon jo baratomert szeretnek közössen imatkozni önnel.Röviden azt szeretnem, hogy mutasa maeg az UR a baratomnak mi az elet igazi ertelme.
major janos (43) e-mail (2007. 01. 06., 07:56)
Mélyentisztelt Lászlo Atya!Nagyon hálás vagyok,hogy imádkozott egy nagyon jo barátnom egészségéért.A Joisten meghallgatta imáinkat,továbbra is csak bizakodhatunk benne.Aldott legyen az Atya!Dicsoség az Urnak!
Varga Judit (48) (2007. 01. 04., 20:46)
sikerült a mikrobiologia pot zh-m
már csak az élettan van hátra....
gabi (31) e-mail (2006. 12. 11., 13:06)
Köszönöm!! korábbi szorult helyzetemből sikeresen kijöttem, Önnek is hála!
Tiszteletem!
Albert Adrienn (21) e-mail (2006. 11. 25., 19:54)
Melyen-tisztelt Laszlo Atya!
Halasan koszonom, hogy valaszolt,
koszonom az egyutterzest!
Nemreg probaltam mar mashol az interneten lelki tamaszt talalni, de onnan nem erkezett valasz.
Vegigolvastam a halas leveleket,
es ereztem, hogy itt tenyleg van segito ero.
> Bizony sokszor hatarozott donteseket
> kell hoznunk a gyermekeinkkel
> kapcsolatban.
Nalam itt van sokszor a gond.
Tegnap delutan tudtunk egyutt tanulni.
Orulok, hogy sikerult.
Ez is nagy eredmeny! Oda tudott figyelni, meg is ertette, amit tanultunk.
Korabban sokszor nem volt meg benne az
akarat, hogy egyaltalan koncentraljon
a feladatra.
> De mindezek mellett Isten segitseget
> kerjuk. Neki van hatalma csodat tenni.
Hiszek benne, hogy Isten segitsegevel van megoldas.
> Azt javaslom, hogyha lehetseges vidd
> Dominikat egy kereszteny csoportba
Most hetvegen lesz Antiochia talakozo.
Azt tervezem, hogy javaslom,
menjen el oda a hetvegere.
Remelem most lesz hozza kedve.
Isten aldja meg az egesz Segito Kozosseget, és az On minden lepeset!
Sebestyen Edit (55) e-mail (2006. 11. 21., 09:42)
LÁSZLÓ TISZTELETES nagyon -nagyon
KÖSZÖNÖM KÖZBEN JÁRÁSÁT,A MI DRÁGA SZERETET ISTENÜNK MEGHALLGATTA KÖNYÖRGÉSÜNKET! ( 2 nap)
Köszönöm az erőt,az imát ,hogy hitet erőt adtál.--egy barátom szem műtétjé ért aggódtam ,a sikeréért. KÖSZÖNÖM SZERETŐ ISTENEM aki sokszór átsegítetta
gondjaimon,-bajban mankót küldött.
saját nagy lelki -anyagi gondjaimon, ma éreztem kézzel foghatóan segítő
kezetnyújtott..akkor amikor már hajszálnyi reményem sem volt. imádságomon kívül mással nem tudom megköszönni, de igérem nem csak a bajban hívlak,örömöm is megosztom,tettem ezt eddig is. Testvérek hisszük hogy egymagunk semmik vagyunk,szeretettel köszönöm
hogy már hazatért a barátom a korházból és a látása is jobb.
AZ ÚR DICSŐSÉGE LEGYEN MINDNYÁJUNKKAL köszönöm
ma két csodát éltem át,mint ha újra születtem volna,boldog vagyok a sikerért--hálás a segítségért
TERi (52) e-mail (2006. 11. 18., 18:57)
Üdv!
Még nem teljesült teljesen a kérésem, de az Isten eljött álmomban, és elmondta, hogy mit csináljak és meddig!! Igyekszem betartani, de ez erős problémákba ütközhet, mert nagyon nehéz lesz betartani:(. Sziasztok!
Bence (Tini) e-mail (2006. 11. 18., 07:09)
KEDVES LÁSZLÓ TISZTELETES
FÉRJEMÉRT KÉRT IMA MEGHALLGATÁS TALÁLT ISTENNÉL SZINTE TELJESEN KIGYÓGYULT A DEPRESSZIÓJÁBÓL KÖSZÖNÖM AZ ÉRTE MONDOTT IMÁT ISTEN SEGÍTSE ÖNT LELKÉSZI MUNKÁJÁBAN.
REICHL GYULÁNÉ (50 ÉV) e-mail (2006. 11. 15., 12:35)
Szertném megkérni, hogy a fiú akit nagyon szeretek, hogy ő is úgy szeres-
sen mint én.Kérlek imátkozatok értem nagyon szeretem mindent eldobok csak szeressen!Puszi Viki!
Viktória (12) e-mail (2006. 11. 09., 19:08)
az élettan zh-m sikerült hála az Urnak
köszönöm hogy imádkoztatok értem
gabi (31) e-mail (2006. 11. 09., 11:41)
Kedves Atya!!!Kertem imat es meghalgatta az Ur a keresemet.Hala ezert az Urnak es onnek hogy imatkozott ertem.Nem csalatkozunk ha teljesen az Ura bizzuk az eletunket!!!!!!!ISTEN ALDJA!!!
eva (26) e-mail (2006. 11. 04., 12:08)
Tisztelt Tiszteletes!!
Nagy szorongásban és szorult helyzetben voltam!
De az Önhöz intézett kérésem meghallgatásra talált!!!
Köszönöm és ezt küldöm minden bizonytalankodónak!!
Adri
Adrienn (2x) e-mail (2006. 11. 02., 14:05)
Kedves László Atya!
Kértelek titeket, hogy imádkozzatok a gyerekeimért, akiknek nehéz a nagybetűs életbe való átmenet. Azóta Isten jóvoltából a lányom talált magának munkahelyet, és a fiam is az iskola mellé alkalmi munkát. Mégegyszer köszönöm az imáitokat, és köszönöm Istennek, hogy továbbra is gondot visel ránk.
Mély tisztelettel H. Erzsike
H.Erzsike (46 éve) e-mail (2006. 10. 29., 14:00)
Atyám, kértelek imádkozz fiamért,aki sulyos beteg volt. Örömmel irom,hogy már sokkal jobban van. Kérlek, segits minket továbbra is, mert a félelem még itt van a szivemben.
Köszönöm.
Ágnes
Ágnes (40) e-mail (2006. 10. 23., 15:48)
Tisztelt Laszlo Atya
Koszonom az imat,meghallgatasra talalt.
Csaladomat autobaleset erte.Anyagi kar jelentos, de csaladomat megorizte az Ur
epsegben,pedig kisunokam veszhelyzetben volt./Csaladunkban kisbaba erkezik, akit mar nagyon regota varunk.Kerlek imadkozzal erte,
hogy minden rendben legyen szuleteseig,
nagyon jol, egeszsegesen fejlodjon.
Halas koszonettel Marika es csaladja
r
Marika (59) e-mail (2006. 10. 19., 13:41)
Kedves László Tiszteletes, kedves tesvéreim az Urban!
Hálás a szivem az Úrnak, köszönöm nektek az imákat. Nem tudom kifejezni mennyire csodálatosan müködik a mi Urunk .Igen meghallgatta imánkat, és a problémákat is a mi fejlődésünkre adta, hiszen leborult a férjem az Úr előtt.Hihetetlen dolgokra képes az Úr.A gyerekem is joobban van, de továbbra is kérem imátkozzunk Ádám fiam teljes gyógyulásáért,. Édesanyám műtéte is elmarad, sugárterápiát kap Ő érte mondjunk imát az Úr szüntesse meg a daganatos sejtjeinek müködését. Áldja Isten minden családtagom, és titeket. ÁMEN
Gloria (32) (2006. 10. 05., 21:33)
Kedves Tiszteletes Úr, Hittársaim!
Köszönöm, hogy együtt imádkoztatok velem, s ezzel megerősödött az a kérésem, melyet megfogalmaztam az Úr felé.
Imám meghallgatásra talált. Kértem a családom egészségét, gyermekeim boldogulását. Az ima utáni héten lányom, aki a gyermekét egyedül neveli, s szükséget lát, állást kapott.
Fiam, aki lakásvásárlásban fáradozott megtalálta a számára megfelelő otthont.
Köszönom
Tóth Anna Mária (52) e-mail (2006. 10. 02., 13:36)
Kedves László Tiszteletes Testvérem!
Köszönöm hogy imáidban hordod Isten előtt a családunkat! Az Úr kegyelméből meghallgatott és békességet hozott a családunkba. Bár a lelkem ellensége el akart veszíteni, de Isten mégis megőrzött a hitemben és adott új reménységet, mély békességet és örömet! Az Ő békességét hozta el a szívembe. Hála legyen Istennek minden jóságáért!
Márti (53) e-mail (2006. 09. 28., 22:29)
Kedves Tiszteletes Úr! Köszönöm imáitokat. A hitünk harcai mindig erősebbek lesznek hűen, igazán kell kitartani Isten útján. Megtapasztalhatjuk az ellenszél sodrását a családban, a munkahelyen vagy iskolában, kit hová rendelt Isten. Eddig én minden próbát és nehézséget a magam erejéből akartam elhordozni de Isten megmutatta hogy nem jó uton járok. Hívott magához hogy hagyjam rá az útjaimat és fogadjam be békességét a szívembe. Kérte hogy maradjak meg benne ahhoz hogy ő is megmaradhasson az én szívembe. Szeretném megörizni az áldását és békességét.
Magdika () (2006. 09. 26., 10:45)
Egy nehéz lelki válságon mentem keresztül. Az elmult napokban úgy éreztem: már elég volt! Elég a sok kudarcból, küzdelemből, a tűrésből is. Szinte minden összeomlott körülöttem. Az emberek megvetettek, kigúnyoltak bármit mondtam kétkedéssel fogadták. A hit próbáim már-már meghaladták a tűrőképességem határát.
Ekkor az Istenhez fordultam segítségért aki engem megértett és megvigasztalt. Elhittem amit a Biblia mond hogy egyszer letöröl a szemünkről minden könnyet. Kértem hogy törölje el a bűneimet amik terhelték az életemet. Aztán adott rá kegyelmet hogy megkérjem Őt arra, hogy akik engem megbántottak azokra is kérjem a bűneik bocsánatát. Csodálatosan átéreztem, ahogy a Menny kapui megnyílnak előttem. Isten erős karjaival megragadott és kihozott az elkeseredéseimből, csalódásaimból. Jézus vére átjárta a szívemet teljesen átváltoztatott mindent a lelkemben. Szinte levette rólam terheimet, csalódásamat.
"Boldog az az ember akinek bűne megbocsáttatott és vétke elfedeztetett, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít".
Ezt éltem át Istennel. Jézus az én pásztorom is Vele már nem szűkölködöm. Azért írtam le hogy mások is rá bízzák az életüket.
Babi (49) (2006. 09. 26., 00:06)
Kedves László Tiszteletes TEstvér! Hálásan köszönöm szépen imáitokat, Isten egy csodálatosan szép kislány unokával ajándékozott meg minket. Hiszem hogy az ÚR a mentő angyalai vették körül a kis menyemet akinek - mivel nem voltak megfelelő fájásai - elvették a babát császármetszéssel és nem hagyták szenvedni. Isten nagy kegyelme folytán a baba és az anyuka egészségesek, jól vannak. Köszönöm Istennek minden jóságát és szeretetét amellyel hozzánk hajol. A kisbaba pedig az ő drága ajándéka hozzánk.
Köszönöm hogy imában hordozhatjuk egymást Isten előtt aki megigérte hogy amit egy akarattal kérünk azt meghallgatja. Istennek legyen hála.
Márti (53) e-mail (2006. 09. 25., 23:46)
Kedves László Tiszteletes TEstvér!
Biztosan emlékeztek rá hogy férjemért kértem imát, aki erősen szívbeteg és a vérnyomása ingadozik. Előzetes kivizsgálásakor megállapították hogy annyira gyenge a szíve hogy nem bírná ki az altatást, ill. nagy kockázattal járna az ő esetében.
Sajnos azonban sürgős epeműtétet kellett végrehajtani rajta egy nagy epekő miatt. Az orvosoknak komoly problémát okozott az esete. Ekkor kértem László tiszteletes testvér imáját és a testvérekét is.
Az Úr kegyelmesen meghallgatott, a mútét után egy óra magához tért, és azóta egy hét telt el, szépen fokozatosan gyógyul a sebe.
Hálásan köszönöm Istennek és Nektek minden imádságot. Örülök hogy az ÚR kegyelmét, irgalmát én is átélhettem. Dicsőség Istennek.
Tili (50) e-mail (2006. 09. 25., 23:39)
Kedves László atya és kedves testvéreim!
Kb. másfél hónapja arra kértelek titeket, hogy imádkozzatok értem, mert az Orvosi felülvizsgáló Bizottsághoz kell mennem és ez a testület nem éppen a tolarenciájáról hires. Egyébként is abból a betegségből amivel engem leszázalékoltak, meggyógyultam. Az Úr Jézus csodálatosan meggyógyitott a depressziómból. A felülvizsgálatra úgy készültem, hogy nem tudtam szakvéleményt vinni az orvosomtól, mert éppen szabadságon volt. Nem volt más segitség, egyedül Isten és a ti imáitok. Most elmondom nektek mit tett Isten :
A felülvizsgálatot végző főorvos egy nagyon kedves ember volt. Végtelen udvariassággal és kedvességgel bánt velem. Jóformán meg sem vizsgált. Az MR leleteimet nézegette, meg a vérnyomásomat mérte meg ennyi volt összesen a felülvizsgálat. De egész idő alatt egyszerüen éreztem, hogy Isten szeretete betöltötte az orosi szobát. átéltem Isten jelenlétét, nem is volt bennem semmi félelem, pedig ez a kis nyugdij a megélhetésem biztos pontja. De tudtam, hogy Isten meg tudja ezt nekem tartani akkor is, ha én megvallom, hogy meggyógyultam, és hog jól vagyok. Ma tudtam meg, hogy valóban megtartotta az Úr nyugdijamat. Ujjabb három évre meghosszabbitották a folyósitását. Csodálatos dolog Isten gyermekének lenni és áűtélni, hogy valóban velünk van minden nap. Dicsőség istennek ! és nektek testvérek köszönöm az imáitokat. Mindenkit áldjon meg az Úr Jézus !
Irma (53) e-mail (2006. 09. 25., 14:58)
az élettan zh-m kettes lett.hála Istennek hogy nem egyes
gabi (30) e-mail (2006. 09. 25., 09:55)
Kedves László Testvérem és Testvéreim!
Köszönöm az imádságotokat. Isten kegyelméből kislány unokánk született. Isten vezette az orvosokat a döntésben hogy császármetszést alkalmazzanak. A baba és anyuka jól vannak mi pedig hálásak vagyunk Istenünk nagy ajándékáért.
Márti (53) e-mail (2006. 09. 21., 11:31)
Két és fél éve imádkozunk férjemért, aki komoly rákbetegséget kapott. Rengeteg megpróbáltatáson ment át (három műtét, sugárkezelés, majd cemoterapia) ezalatt, de Isten Igéje igaz. Az Ő sebeiben gyógyulunk mindannyian. Párom csomói kisebbednek folyamatosan, mert bízik és hisz a gyógyulásban Jézus Krisztus által. Orvosi vélemények szerint csak kb. egy éve lett volna, de számunkra minden egyes nap azóta is ajándék. Halleluja!!!
Tné Anita (31) e-mail (2006. 09. 14., 13:44)
Augusztus 20-i tűzijátékon Vera (15 éves) keresztény lányra ráesett egy fa átszkítva a tüdejét és különböző belső szervi bajokat okozott. Dicsőség Jézusnak, hogy előző héten kiengedték a kórházból és szinte teljesen meggyógyult.
R (22) e-mail (2006. 09. 10., 21:39)
Köszönöm a segítséget.Rendeződni látszik az életem.Mégegyszer nagyon köszönöm, hogy imádkoztál értem és a családomért.
zsuzsa (56) e-mail (2006. 09. 09., 20:33)
Kedves László Tiszteletes úr!
Köszönöm közbenjáró imáját testvéremért. Ma kiengedték a kórházból. A zárójelentést nem olvastam, nem tudom belgyógyászati egészségi állapota mennyire javult, de viszont a betegsége következtében sok családi konfliktus megoldódott. A szívek megnyiltak egymás között a bocsánatra. Ami nagyon fájt a nővéremnek, lelkileg megoldódott, így oldódott meg, mert különben egyelőre reménytelennek tűnt. Köszönöm Istennek hogy meghallgatta imánkat és köszönöm László tiszteletes úrnak is, hogy ilyen lehetőséget biztosít az interneten keresztül. Katolikus testvéreim is imádkoztak érte. Itt látom az igaz ökumenét, hogy mennyire tudunk együtt szeretni másokat, hogy mennyire tudunk az ima által Istenben találkozni egymással. Hála legyen a jó Istennek. Kérem további imádságát Tiszteletes úrnak és a testvéreknek, hogy testileg is gyógyuljon testvérem, hogy még ha a jó Isten is úgy akarja sokáig itt legyen velünk, mert nagy szüksége van rá az egész családnak. Köszönettel és tisztelettel Burghardt Ottilia
Áldja meg a jó Isten Tiszteletes urat és mindazokat, akiért imádkozik!
Burghardt Ottilia (58) e-mail (2006. 09. 06., 09:12)
Kedves László Atya!
Kérném az atyát, hogy imádkozzon értem hogy szerető házastársat találjak magamnak. Köszönettel
Viktória (31) (2006. 08. 30., 18:06)
Kedves László tiszteletes!
Az Úr csodálatos ajándékát élhettem meg az elmúlt napok alatt!Aki olvasta imakérésemet az talán emlékszik,hogy azért kértem,mert Jézus urunkat a gonosz által nem tudtam befogadni úgy,ahogy én szerettem volna és a tiszteletes urat kértem,hogy segitsen nekem ebben.
Az első nap kaptam egy e-mailt a tiszteletes úrtól,már akkor éreztem,hogy
belém árad a (hú de nehéz megfogalmazni)
fizikálisan olyan forróság ami tele van szeretettel,és nyugalommal.Ilyet még életemben nem éreztem nem tudom nektek jól leirni.Vártam délutánig,amikor már senki nem volt itthon és imámban senki nem zavarhatott.Elkezdtem imádkozni Istenhez,Jézus Krisztushoz és a Szűz Anyához.Kértem mind a hármójukat,hogy mostmár a tiszteletes úr közbenjárásával
hallgattassék meg a kérésem.Nos olyan dolog történt amit az életem során nem fogok elfelejteni!Csukott szemeim előtt megjelent Krisztus urunk es egy kies úton széttárt karokkal közelitett felém.Nem szólt,nem éreztetett semmit,csak jött szeliden felém.Én moccanni sem mertem,mert azt hittem megint a gonosz játszik velem(mint már oly sokszor),majd eltűnt,de én még akartam hogy ez tovább folytatódjon.De több aznap már nem történ, hiába volt minden kérésem.Másnap,ujra jött és magához ölelt.Nem tudom nektek leirni milyen érzés volt,valami olyasmi mint amikor a gyermek hazatér egy félelem teli elcsatangolásból és és az édesanyja karjaiba fut.Majd megfogta a kezemet és együtt indultunk abba az irányba ahonnan ő jött.
Nem lehetett a képzeletem szüleménye,mert nem úgy történtek a dolgok ahogy én elképzeltem.De a jó Isten tudja,hogy én vizuális ember vagyok és semmi csindradattát nem rendezett a dolog körül pedig én azt akartam,azt kaptam de mégis másképpen.
A következő napon már Jézus urunk,a jó Isten és a Szűz Anya együtt nézte és hallgatta imámat.Nem szóltak de bennem olyan boldogság volt,hogy az csuda.
A negyedik napon egy kép tárult elém a nap folyamán többször is ami megerősitett abban,hogy a gonosszal Jézus megvivja a harcot helyettem.Ez a
/filmvetités/ addig tartott a nap folyamán,mig én buta fel nem fogtam miről szól.Azóta is jön a gonosz különböző formát öltve de már nem tud befolyásolni,szószerint ellököm magamtól és nem érdekel.
Nem tudom a tiszteletes Úr mit tett,de hálásan köszönöm a közbenjárását.És örülök annak,hogy neki is Én általam
sikere lehetett. Az Isten áldja meg munkájáért. KÖSZÖNÖM
Margó (38) e-mail (2006. 08. 26., 09:44)
Kedves László Tiszteletes Úr és Testvéreim!
Szeretném megköszönni imáitokat! A drága jó Istennél meghallgatásra találtak! Sógorom - akit szívpanaszok miatt mentővel vittek kórházba - egészségi állapotában jelentős javulás történt és Isten nagy kegyelméből minden nap jobban lett! Most már a kerti munkákat is el tudja végezni! Kb. 2 hónapja még azt mondták az orvosok hogy annyira gyenge a szíve hogy az epeműtéthez nem lehet altatást végezni... most viszont már bátran vállalják az altatással történő műtétet! Kérlek Benneteket adjunk hálát mindannyian Istennek aki meghallgatja imádságainkat!
Külön köszönöm Istennek azt, ahogy László Tiszteletes Testvérnek indítja a szívét erre az áldott ima-szolgálatra a betegekért, szenvedésben, szükségben lévőkért. Kérem Istent: áldjon meg érte gazdagon.
Márti (52) e-mail (2006. 08. 15., 23:20)
Olexandr Victorovych Perig
Chair of Technical Mechanics
Engineering Automation Department
Donbass State Engineering Academy
Shkadinova 72, Kramatorsk
UA Kramatorsk &no.8211; 13, 84313
Donetsk Region
Ukraine, 84313
*****************************
Home address:
Olexandr Victorovych Perig
Flat 44, House 24a,
Communarov Street,
UA Slavyansk &no.8211; 12, 84112,
Donetsk Region
Ukraine, 84112
*****************************
E-mail:
z_u_o@ukr.net
alex_victor_perig@front.ru
olexander.perig@gmail.com
*****************************
14th August, 2006
Augusztus 14, 2006
http://www.istentisztelet.hu
Dear Sirs!
Jó napot kivánok!
Szeretnék bemutat kozni.
Ukrán jövök. Ukrán lakom. Én Ukrán vagyok.
Nem jól beszélek magyarul. Magyarul tanulok.
Szeretnék kérdezősködik ingyen Magyarul szentírás (Biblia) ha lehet.
Köszönöm szépen, Olexandr.
I'm 26 (Huszonhat) years old Ukrainian guy.
I live in Ukraine. So Ukrainian is my native language, but I'm also free in Russian. My name's Olexandr.
Perig Olexandr a nevem.
From 1997 till June 2002 I studied physics and mathematics at the Pedagogical Institute in my native town Slavyansk.
June 2002 to present:
Donbass State Engineering Academy,
Engineering Automation Department
Position:
Teacher the theoretical mechanics &no.8211; assistant lecturer the Chair of Technical Mechanics
Responsibilities: lectures and practical students' classes in classical mechanics, strength of materials, finite elements and continuum and also checking the computational works of the same students.
Now also I am interesting in Hungarian language and culture.
Recently I found your page at the http://www.istentisztelet.hu. Unfortunately the international price for buying Hungarian Bible for US $ is far beyond my means, because my salary is about 100$ per month.
So I want to ask you for Hungarian Bible free of charge if you can.
Thank you.
Olexandr () e-mail (2006. 08. 14., 17:31)
Kérem az Urat áldja meg családomat,különösen férjemet és a család anyagi helyzetét!Hadd érezzük Isten közelségét a Szentlélek erejét!
Nyergey Eleonóra (35) e-mail (2006. 08. 12., 16:00)
Hala es koszonet a Jo Istennek,mert csodalatos.A tegnap delben irtam imakeresemet es mar az este kellett volna megirjam,amit most irok,csak a testverem aludt es nem akartam zavarni ot.Jarok egy imacsoportba.Az este ott voltam es imadkoztam,hogy a jogositvanyomat(hajtasit)talaljam meg,vilagositson meg az Ur.Egyszer csak mintha lattam volna a szemem elott ket dobozt,utana csak az egyiket inkabb.Szinte jott,hogy felkialtsak,mert tudtam,hogy ott van a hajtasim.Nagyon kulonos boldogsag fogott el,folyt a konnyem.A Jo Isten eleg hamar megvalaszolta imamat.En egyedul mar egy hete kertem,tegnap pedig itt ezen az oldalon es az imacsoportban es mar meg is adta.Ezert hala es dicsoseg a Mindenhato Jo Istennek.Hiszem,hogy a munkamban is meg fog segiteni es egyebekben is!
B.Kati (28) e-mail (2006. 08. 09., 09:40)
Köszönöm istenem hogy minden áldosnap meg halgatod imámat és köszönöm hogy meg bocsájtasz büneimért.És köszönöm neked hogy meg haltál értem!ámen
Báder Ilona (12) e-mail (2006. 08. 06., 22:22)
Sziasztok!
Úgy érzem, hogy alakulóban vannak a dolgok. Legalább is a párommal jobban kijövünk. Köszönöm
Margó (21) e-mail (2006. 08. 05., 23:52)
Sziasztok!
Csak szeretném megköszönni, hogy vannak még olyan emberek a világon, akik törődnek a másikkal, és azt, hogy én is eljuthattam erre az oldalra. Köszönöm nektek, és Jézusnak is, aki eljött a Földre mindannyiunkért.
Margó (21) e-mail (2006. 07. 31., 02:02)
Szeretném hogyha imádkoznátok értem és a "volt" párom miatt,hogy összejöjjünk megint!Ez rettentő fontos lenne nekem és ez úton szeretnék mindenkit megkérni hogy imádkozzanak értünk hogy megint boldogok lehessünk!
Babuci (18) e-mail (2006. 07. 27., 00:40)
Dicserem es aldom az Urat minden idoben,
mert meghallgatta kozos imainkat.
Koszonom Laszlo atya es mindenki imajat aki a szandekom teljesulesere imadkozott.
Februar korul kertem imat edesanyamert akinek egy rakos melanomaja volt,megcsinalta a 40 napos rakdietat es mindennap szentaldozott.Iste meggyogyitotta ot.
Ujra koszonom ,koszonom,ezerszer koszonok minden imat draga Laszlo tiszteletes es kozosseg.
Aldja meg oket a Jo Isten ezerszer!
musak ildiko (38) e-mail (2006. 07. 23., 09:38)
Köszönöm még egyszer szépen, hogy velem imádkoztatok. A férjemet felvették!!!!! Hála Istennek!
Katalin (30) (2006. 07. 23., 08:36)
Kb. 2 hónapja tettem fel imakérésemet erre a lapra, személyiségzavarral küszködő barátnőmért kértem, hogy imádkozzatok ti is. Nos, kezelésre szorul még mindig, de az Úrnak legyen hála, sokkal jobban van. Sok mindent átlát, amit eddig nem értett, vagy nem akart megérteni és kezd Istenhez is visszafordulni. Nem gondolja már, hogy Isten egy zsarnok atya, aki meg akarja őt fosztani attól, amire ő vágyik, hanem tudja, hogy szereti és oltalmazza őt.
Én hiszem, hogy az Úr ezzel is tisztogatja és szépítgeti az én barátnőm lelkét. Áldott legyen érte az Ő szent neve!!!
barátnõ (35) (2006. 07. 20., 16:20)
Köszönöm szépen, hogy velem együtt imádkoztatok. A férjemnek jól sikerült az állásinterjú. Bár még nem tudja, hogy felvették-e, de ezért is már nagyon hálásak vagyunk. Köszönjük Nekted és Istennek!!!!!
Katalina (30) (2006. 07. 18., 11:44)
Köszönöm az Úrnak, hogy meghallgatta kérésemet. Júniusban új munkakörbe kerültem és szeretettel fogadott az új kolléganő, azóta is minden rendben van.
Köszönöm és Áldja meg az Isten László atyát!
Tekitoni (29) e-mail (2006. 07. 17., 19:34)
Kedves László tiszteletes!
Hála Istennek,és köszönet neki amiért megoldotta az Apeh-hel szembeni tartozásaimat.Hála neki
Bence
Bence (31) e-mail (2006. 07. 16., 17:20)
Koszonom az imat az Ur meghallgatta a nagymamamert elhangzott imat es azota nem lett rosszul, hala legyen az Urnak.
kovacs zsuzsa (28) e-mail (2006. 07. 15., 19:21)
Aldott legyen az Ur aki meghallgatta keresemet. Megsegitett az O szentseges karja , rea bizhatja magat mindenki!
Ibolya () e-mail (2006. 07. 14., 12:59)
Köszönöm Istennek, hogy velem volt,és meggyógyított súlyos betegségemből.Köszönöm, és hálát adok neki, hogy adott nekem erőt,és 50 évesen megszerezhettem a diplomámat.
ICA (50) e-mail (2006. 07. 09., 18:42)
kedves laci bács nagyon jólesett hogy válaszoltál vissza,képzeld,sikrült az angol és ráadásu is ötöst kaptam!!csak hálát tudok adni Istennek
gabi (30) e-mail (2006. 07. 05., 10:31)
Pár hete kértem a László atyát és benneteket, hogy imátkozzatok Apúkámér. A műtét sikerült, jól van szépen elkezdett enni (bár még 40 kiló), reméljük rövidesen összeszedi magát és hízni fog. Köszönök mindent mindenkinek aki velem együtt közbenjárt az Úrnál! Isten áldása kísérje útatokat! Kathy
Kathy (54) e-mail (2006. 07. 04., 12:37)
Áldás Békesség mindenkinek!
Én egy katolikus lány vagyok,a nevem Szilvi.Hitoktatóképzőbe járok harmadéves leszek.Ebben is meghallgatott az Úr,illetve hívott.Ma is,mint általában nagyon bensőséges a kapcsolatunk.Én,mint mindenki más tanultam,dolgoztam,szerelmes voltam,szóval minden meg volt,ami szükséges persze a hitem is.Aztán egy betegség miatt teljesen elveszítettem mindent állást,szerelmet,szakmát,de a hitemet nem.Kértem az Urat,csak azt adja meg,ami a lelkem üdvére válik.Erre tanultam egy új szakmát,amit ráadásul szeretek is végezni,munkahelyem is van,ahol,mind a fönökség,mind a kollégák szeretnek és megbecsülnek és a betegséggel is tudok élni,mert van rá gyógyszeres kezelés.Tehát nem kell félni a megprobáltatásoktól csak annyit kérni,hogy bármi is legyen csak is az üdvünkre váljék. És gyakran imádkozzunk mások lelkiüdvéért is,hisz mindenki Isten gyermeke. Mindenkinek Urunk áldását kívánom.
Király Szilvia (29) e-mail (2006. 06. 30., 14:56)
Kedves Tiszteletes Úr!
Köszönöm az imáikat Isten megkönyörült rajtunk.
Ivett (49) (2006. 06. 28., 21:03)
Kedves László Tiszteletes Testvérem!
Köszönöm szépen hogy imádkoztatok lányomért aki nagyon komoly nehéz vizsgák előtt állt. Hála Istennek MINDEN VIZSGÁJA SIKERÜLT és ő nagyon boldog mert látja, tapasztalja Isten kegyelmét az élete felett. Dicsőség legyen Istennek.
Márti (51) e-mail (2006. 06. 27., 16:36)
Kedves László atya!
Kérlek imádkozz a két fiamért, hogy a Jó Isten szabadítsa meg a bűntől,a bajtól, a kísértéstől és a gonosztól őket. Hogy becsületes, szorgalmas, kitartó, jó emberekek, jó karesztények legyenek. Köszönöm!
Marika (47) e-mail (2006. 06. 25., 20:17)
Köszönöm az imádságot! Édesanyám már jobban van! Istennek legyen hála!!!!
Bea (31) e-mail (2006. 06. 15., 09:17)
NAGYON KÖSZÖNÖM László atyának,és aki még imádkozott az egészségemért!!! Nem azért fájt a fejem,amire gondoltam,hanem rövidlátó lettem az egyik szememre,és ennek nagyon örülök! Lehet,h ogy furán hangzik. És még egy ISTENI CSODA történt velem a filozófiavizsgámon: 27ből egy tételt tudtam,természetesen a KERESZTÉNYSÉGET.és kihúztam!!!!! sikerült!!! KÖSZÖNÖM URAM!JÉZUS NEVÉBEN ÁMEN
Mónika (23) (2006. 06. 11., 00:11)
KEDVES LÁSZLÓ ATYÁM KÖSZÖNÖM AZ IMÁT.ISTEN FIZESE MEG..
mesi (29) (2006. 06. 10., 20:20)
Kedves László Tiszteletes és Testvéreim!
Nagyon köszönöm imádságotokat, Isten megkönyörült szívbeteg férjemért és már 2-3 napja sokkal jobban van. Isten kegyelmes hozzánk és én hálás vagyok ezért a lehetőségért az Úrnak hogy együtt imádkozhatunk. Köszönöm Ivett
Ivett (49) e-mail (2006. 06. 03., 10:49)
Kedves László Atya!
Én nem másokat kérek, hogy értem imádkozzanak, de magam imádkozom minden este Istenhez, és megköszönöm, hogy folyamatosan segít utamon. Kérni pedig nem csak magamnak, a családomnak, de az egész világnak - sem felejtek el - békesslget és szeretetet kérni. Sőt az ellenem vétkezőkért is imádkozom. Sokszor tapasztaltam, hogy Isten megbünteti őket. Én soha senkin nem állok bosszút. Sokszor segített már Isten és ilyenkor azt sem felejtem el megköszönni.
Németh Mária Anna (53) e-mail (2006. 06. 02., 17:11)
NAGYON KÖSZÖNÖM AZ IMÁT!!! Ma is ötöst kaptam egy nehéz vizsgán,nem igazán volt már erőm sokat tanulni,de azért a felét azt tudtam,de a tanár nagyon rendes volt velem! Dicsőség az Úrnak!!!!
Mónika (23) (2006. 06. 01., 22:16)
Én csak egy kétségbeesett ember voltam, nemcsak ma, rengetegszer, de ma úgy éreztem, hogy vigyáznak rám.
Köszönöm Istennek, hogy erőt adott a mai napra, hogy küldött valakit, aki segitett nekem.
nati (25) (2006. 06. 01., 15:34)
DRÁGA JÓISTENEM MINDENT KÖSZÖNÖK!!!!!!!!
ICA (50) e-mail (2006. 05. 30., 23:01)
Nagyon szépen köszönöm a Tiszteletesnek,hogy imádkozott az angolvizsgámért,mert ugyanis kettes lett!!! Nagyon örülök neki,és még az eddig letett vizsgáim is nagyon jól sikerültek!Dicsőség az Úrnak!
Mónika (23) (2006. 05. 25., 09:35)
Köszönet, hála az Úrnak!!!
Köszönet nektek, köszönet László tiszteletesnek az imákért. kisfiam beszézavara sokkat javult, biztos vagyok abban , hogy az imák - az Úr- segítsége mindez. Szüntelen imátkozzunk egymásért! Nagy az Ur hatalma, ezt a hatalmat meg is mutatja nekünk ha mi benne gyönyörködünk.
Gloria (32) e-mail (2006. 05. 24., 20:43)
Szeretném ha imátkoznátok egy 23 éves volt állami gondozott zűrös múltu hajléktalan fiúért, aki elkezdett egy szakács tanfolyamot hogy megalapozza valamilyen szinten a jövőjét.
Hosszú Péter (23) (2006. 05. 22., 11:28)
Köszönöm Atyám, hogy imádkozott értem, az Úr erőt adott, hogy ismét folytassam a vizsgákat jó jegyekkel. Hálás vagyok,s teljes szívemből azért vagyok, hogy Isten előtt kegyelmet találjak, s ezután is mellettem legyen, s segítsen a megpróbáltatásokban. Még a nagy része ezután jön, de kérem, imátkozzon értem, én is azt teszem, hogy sikeresen tudhassam le a vizsgáimat.
Oláh Kitti (19) e-mail (2006. 05. 21., 22:23)
kerem hogy edesanyam, Pista, Emese es Janoska terjenek a jo Istenhez.
Melinda (34) e-mail (2006. 05. 13., 19:06)
Kedves László Tiszteletes és valamennyi Testvérem!
A múlt héten kértem imát egy ismerősömért, Klárikáért, mert megállapították hogy a gernicén daganat van.
Hétfőn meg is műtötték Budapesten, de kiderült hogy nincs daganata, "csak a gerince rossz helyen tört el". Ez is nagyon veszélyes, de korántsem olyan mintha daganatja lett volna.
Köszönöm a nevében is imáitokat! Istennek legyen hála hogy csak ez a baj.
Isten áldjon benneteket!
Éva (41) e-mail (2006. 05. 12., 13:06)
Köszönöm az imát,amit értem mondtatok,nagyon hálás vagyok érte!
Fájt a torkom 3 hétig,és a gyógyszer hatására sem múlt el.Nagyon megijedtem,hogy valami komolyabb bajom van,mint egyszerű torokgyulladás,és sokat imádkoztam,sőt egy testvér is imádkozott értem ezért,de csak nem múlt el...De amikor ide írtam,már másnap elmúlt,ez tényleg Isten csodája!!!
Ebből látszik,hogy az emberek száma egyenes arányosságban van az ima hatásának erősségével!
Mónika (23) (2006. 05. 07., 21:51)
Munkámmal együttjár a sok utazás. Ez az eset most télen történt.Egy fiunkat vittem fel kapcsolattartásra a Nyírségbe, de vissza már csak sötétben tudtam elindulni, ráadásul busz sem volt. Próbáltam stoppolni, dehát estefelé nemigen veszik fel az embert-ám egyszercsak megáll mellettem egy fehér Audi, aki tkp. a követkető faluig akart vinni, de mivel akihez igyekezett nem készült el a hajszárítással, bevitt Baktalórántházára, így épp elértem a nyíregyházi csatlakozásom. És este olyan jó volt hálát adni az Örökkévalónak!
András (36) e-mail (2006. 05. 04., 22:07)
Köszönet minden keresztény testvéremnek, akik imájukkal hozzájárultak párom gyógyulásához. Köszönet a mi Drága Mennyei Atyánknak, aki meghalgatta közös imánkat.
Éva (48) e-mail (2006. 04. 26., 20:24)
Istenem segíts, hogy el tudjam viselni a veszteséget, legyen erőm a mindennapok elviseléséhez.Az hagyott el akit mindennél, és mindenkinél jobban szerettem.Bocsásd meg Uram, talán nálad is jobban.Kérlek imádkozzatok értem.Köszönöm.
Ica (50) e-mail (2006. 04. 25., 20:48)
Hálátadok az én Uramnak az Urjézus Krisztusnak,amiért a legelesettebb állapotomban,lehajolt hozzám ,megmentett a halálállos betegséből,ugyanis sulyos hasnyálmirigy problémáim voltak.az utolsó pillanatban egy éjszaka,letérdeltem és kértem Jézust, hogy ha az orvosok már nemtudtak rajtam segíteni itt a földön küldjön egy embert aki az Úr küldötje . Mindennap volt változás a lelkemre nyugalom, és béke szált,már nem volt halálfélelmem ,mignem egy héttel később valóban jött egy Hívő ember aki által Istenhez közelebb kerültem,ezt követően jöttek az Úrtől a csodállatos jelek amit csak az tud elképzelni aki ilyet átélt.Sírtam az örömtől,és a csodálattól, igen ez az érzés aleg nemesebb,ehez hasonló érzést semmihez nem lehet hasonlitani.Mindenkinek csak azt tudom mondani,hogy a mi Urunk Jézusunk elé ,csak alázattal,szerényen gyerek szívvel lépjünk.Mindennap ha felébredünk kezdjük a napunkat ezzel köszöntelek Jézusom szeretlek ,és bizzuk rá magunkat , higgyétek el az Ő ereje hatalmas,mindenható.Köszönöm Istennek,ezt a lehetőséget,hogy leirhatom az örömömet.Kívánom , hogy hit,szeretet és béke legyen mindenütt a földön.Külön köszönöm László atyának is a lehetőséget . Szivem ne félj , Az égre nézz Mert van amit nem ér a vész, Mit elvesz a múló idő él Istened meg adja Ő.....Lelkem nézz az Úrra bátran.....Ki fájdalmakban, s könnyek által...Egy boldogabb honba vezet.....Ember bizzál...Isten szeret...
Lilla (47) e-mail (2006. 04. 22., 23:25)
Köszönöm a közbenjárását atyám, sikerült megoldani azt ami miatt annyira izgultam. üdvözlettel
anonym (21) e-mail (2006. 04. 16., 21:23)
Nagyon köszönöm az imáitokat, Isten válaszolt, a fiú akiért kértem az imát, jár iskolába és volt már Istentiszteletenés kórusba is szeretne járni, érdeklődő, azt hiszem, ha megtérne az egyik legodaszántabb, legbátrabb keresztény harcos lenne!!!Kérlek, még imádkozzatok érte, Isten áldjon meg sokszorosan ezért minden imádkozó szivet!!!!!!!!!!!!
Brigi () (2006. 04. 13., 01:49)
Köszönöm az Úrnak,hogy meghalgatta imáim.Isten szíve igazságos és irgalmas.Mindenkor legyen meg az Ő akarata.
Rné Ilona
Rné Ilona (45) e-mail (2006. 04. 09., 21:00)
Köszönöm Uram a Te csodálatos ajándékodat, a kisfiamat.
T. László () (2006. 04. 6., 16:29)
sikerült a kémia zh
Istennek legyen hála
gabi (30) e-mail (2006. 04. 3., 13:46)
Ozvegy lettem es kertem az Istent,hogy tovabb tudjak lepni,az isten utamba teritet egy ugyancsak ozvegy,istennel hadakozo ferfit,aki gyakran felteszi azt a kerdest,hogy miert a felesegenek kellett elmennie az elok sorabol -Aki maga volt a megtestesult szeretet es turelem-,amikor is o volt a bunosebb. most egyutt imadkozunk,hogy megerthessuk es elfogadhassuk Isten mivoltat es akaratat.Kerunk mindenkit imadkozzon egyutt velunk es ne aggodalmaskodjunk,ne faggassuk ketkedon az Egy Orok Igaz Istent.Amen
lukacsilona (50) e-mail (2006. 03. 29., 10:11)
Köszönöm az imáitokat!!
Az Úr válaszolt azokra, lett albérletem és állásom is, hiszem, hogy mindezeket az Ő kezéből fogadtam el, hiszen az Ő akaratát kerestem!!!/ az időnként kínzó kétségek ellenére is!!/
Brigi () (2006. 03. 25., 00:38)
Sziasztok! Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy imádkozott értem még januárban. Isten meghallgatta őket! Sikerült a vizsgám, így nem kellett ott hagynom a fősulit. Nagyon szépen KÖSZÖNÖM mindenkinek, főleg Istennek!
Zabari Gábor (20) (2006. 03. 18., 11:22)
Nagyon bizonytalan a munkahelyem,félek,hogy munkanélküli leszek.Szeretném ha a férjem visszatalálna hozzám.A vérnyomásom normalizálódna,hisz még a 15 éves fiamat utra kell engednem.
Szabó Istvánné,Fekete Irén (49) e-mail (2006/03/10 23:20:45)
Kedves László Tiszteletes! Köszönöm, hogy imádkozott értem és (sajnos most már csak a volt) barátomért...Végre tudom az igazságot.Ezért hálás vagyok, mert már régóta szenvedtem a bizonytalanság miatt.Nem tudom mit kérjek a számára, majd az Isten eldönti a további sorsunkat.
Tünde (33) (2006/03/08 13:17:14)
Kedves László tiszteletes! Köszönöm imáit, a Jóisten meghallgatta őket, és csodát tett velünk. Lezárult az egyik bírósági ügyünk. Isten bebizonyította hogy a szíve igazságos, és irgalmas. Hozzánk is az volt. Bár még a másik ügyünk, ami márc. 9-én lesz folyamatban van, bízom Istenben, és rábízzuk magunkat a döntésére. Mindenkor legyen meg az ő akarata! Köszönöm!
() e-mail (2006/02/28 16:07:09)
Kedves atyám! Köszönöm, hogy annak idején imátkozott értem, meghallgatta isten az ön imádságát, sikerültek a vizsgáim, s tudom, hogy ez előtt is és ezután is velem lesz az úr. Nehéz az életem, ezt leszámítva is , de bizakodom, és minden nap hálát adok az úrnak a mindennapi jókért.
Oláh Kitti (19) e-mail (2006/02/26 19:58:32)
Küldd el ima meghallgatásodat!
Vissza a Főoldalra
|