Antiszemita keresztények?

Írta: Izsák Norbert

Reformer gondolatokkal állt elő a francia katolikus egyház egyik legbefolyásosabb személyének, a párizsi érsek Jean-Marie Lustiger bíborosnak tavaly novemberben megjelent, La Promesse (Az ígéret) című könyve. Az egyébként zsidó származású katolikus főpap írásai között többek között ilyen és ehhez hasonló gondolatokat találunk: "Aki egy zsidót megüt, magára Istenre emel kezet." "A pogányból lett keresztények csak úgy üdvözülhetnek, ha felvállalják vallásuk zsidó gyökereit." "Ha a kereszténység istengyilkossággal vádolta a zsidóságot, nem túlzás azt állítani, hogy a holokauszttal a keresztények követtek el istengyilkosságot, amennyiben a zsidóság tulajdonképpen - akaratán kívül - a megalázott és meghurcolt Krisztust jelenítette meg a világban."

De ez még semmi. A sokak idegeit borzolgató könyv egyenesen ateizmussal, sőt bálványimádással vádolja azokat a keresztényeket, akik nem hajlandók elfogadni Krisztusnak és tanítványainak zsidó származását, mondván, "az ilyenek nincsenek igazán megtérve, s megvetik Krisztust, miközben azt hiszik, hogy dicsőítik őt".

A provokatív könyvet persze sokan bírálták - zsidó és keresztény oldalról egyaránt. Már csak ezért is érdemes legalább felszínesen belenézni a Bibliába, a keresztény egyházak végső tekintélyeként elfogadott írásokba, azt megvizsgálandó, vajon tényleg olyan radikális-e Lustiger bíboros egynémely gondolata, mint amilyennek azt egyesek mondják.

Nos, a válasz: nem. Jóllehet az évszázadok során többen vádolták istengyilkossággal a zsidóságot, és rótták fel neki, hogy nem hisz Jézus Krisztusban, azt sem szabad elfelejteni, hogy Jézus - ellentétben a mai népszerű neopogány és szélsőséges hungarista vélekedésekkel - bizony zsidó asszony gyermekeként látta meg a napvilágot. Mi több, az első apostolok is egytől-egyig az Ószövetség népe közül kerültek ki, ezért is nevezték gúnyosan "újabb zsidó szektának" a korai kereszténységet.

Tudjuk, hogy a zsidóság fősodra akkoriban is kételkedve fogadta Krisztus tanításait, isteni fogantatásáról pedig hallani sem akart. Olyannyira nem, hogy eleinte kifejezetten üldözte - vagy a római hatalommal üldöztette - Jézus híveit, akik közül többen mártírhalált is haltak. Az üldözött, elsősorban zsidó származású hívek azonban ezt nem rótták fel nyomorgatóiknak, sőt, bántalmazóik legnagyobb meglepetésére szeretettel és megbocsátással fordultak feléjük. Elég, ha csak arra a bátor szeretetre gondolunk, amivel a damaszkuszi Ananiás fordult a keresztényüldözéssel az előző napokban éppen csak felhagyott Saul iránt.

Már csak a korai példa miatt is érthetetlen, miért ragadhatott - és gyakran nem minden alap nélkül, - a keresztény egyházakra az antiszemitizmus vádja.

Főleg, ha megnézzük, mit tanít erről az Újszövetség. Pál apostol ugyanis a Rómaiakhoz írt levelében félig elkoptatja a pennáját, annyira igyekszik az akkori nem zsidó híveket meggyőzni arról, ne bízzák el, és ne gondolják különbnek magukat a Krisztust elutasító zsidóknál.

Sőt, levelének első fejezetében egyenesen azt állítja, hogy azért nem szégyelli Krisztus evangéliumát, mivel az "Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek". Vagyis ezzel arra utal, hogy a zsidóság nem szűnt meg Isten "kedvenc" népe lenni. Igaz, néhány verssel lejjebb, egy másik passzusban Pál azt is elismeri, hogy a gonosztevőknek is egyformán kijár a büntetés, "zsidónak először meg görögnek".

Mi a helyzet azonban Lustiger azon állításával, miszerint a pogányból (vagyis mindenki, aki nem zsidó származású) lett keresztények csak úgy üdvözülhetnek, ha felvállalják vallásuk zsidó gyökereit? Pál apostol erre is megadja a választ, méghozzá úgy, hogy újra definiálja a zsidó ember jelentését: "Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés". Vagyis, ha Istennel közvetlen, személyes kapcsolatba kerülünk, megalázzuk magunkat Ő előtte, akkor Ő megtisztítja a szívünket és ezzel tulajdonképpen a belsőnkben, mintegy zsidókká leszünk. Ha pediglen mi keresztények, belülről hasonlóvá leszünk Isten először kiválasztott népéhez, mondhatni azonosulunk velük, akkor miképpen gyűlölhetnénk őket vagy akarhatnánk rosszat nekik? Vagy ahogyan az apostol fogalmaz: "Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindegyiknek, Aki kegyelemben gazdag mindenkihez, akik Őt segítségül hívják".

Források:
HVG, 2003. augusztus 09.
Újszövetség, Rómaiakhoz írt levél

Vissza