A tengeri csillagok és a kisfiú

Élt egyszer egy fiatal indián fiú, aki úgy érezte, már ideje, hogy férfivá váljon. A törzsfőnök így szólt:

„Ahhoz, hogy férfivá válj, először egy hétig életben kell maradnod a hegyekben. Ha élve jössz vissza, akkor férfinak fogunk tekinteni.”

A fiú elindult a hegyekbe, mert férfi akart lenni. Felmászott a legmagasabb hegyre, és ott észrevett egy csörgőkígyót egy hófolton heverni. A fiú megdöbbent, amikor a kígyó megszólalt:

„Kérlek, segíts rajtam! Fázom és eltévedtem, messze vagyok az otthonomtól. Kérlek, vegyél fel, és vigyél vissza a völgybe, ahol meleg van! Ha itt maradok, elpusztulok.”

A fiú közelebb lépett, de vigyázott, hogy ne menjen túl közel, mert tudta, hogy ez a kígyófajta az egyik leghalálosabb.

„Ismerem a fajtádat!” – szólt a fiú. „Meg fogsz marni, ha felveszlek.”

A kígyó így szólt: „Óóó, nem marlak meg! A barátod leszek, ha leviszel a hegyről. Bízhatsz bennem!”

A fiú elgondolkodott, aztán úgy döntött, hogy egy beszélő kígyó csak nagyon különleges lehet. Így aztán felvette a kígyót, és levitte egészen a meleg völgybe. Gyengéden letette a földre, a kígyó pedig azonnal összehúzta magát, és megmarta a fiú nyakát.

A fiú felkiáltott: „Megmartál! Megígérted, hogy nem marsz meg! Most meg fogok halni!” A kígyó gonosz sziszegéssel csúszott tovább, és csak annyit mondott: „Nem tehetek róla. Pontosan tudtad, mi vagyok, amikor felvettél. Ez már a te bajod!”

Így van ez a bűnnel is. Kísért bennünket, és közelebb hív. Hazudik nekünk. Meggyőz arról, hogy ne hallgassunk a józan eszünkre, és öleljük magunkhoz, mert úgysem esik bántódásunk. Pedig pont akkor a leghalálosabb a bűn, amikor azt hisszük, hogy a barátunk.

„Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab levele 1:14-15.

Korábbi elgondolkodtató írások »