A hűséges falugazda

(Részlet Charles Swindoll: Improving Your Serve című könyvéből)

Volt egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot. A falugazda hűségesen, csendes rendszerességgel járta a hegyeket, kiszedte a leveleket és ágakat, kikotorta a hordalékot, ami különben eltömítette vagy beszennyezte volna a friss forrásvizet.

Idővel a falu népszerű lett a turisták körében. Egyre többen mentek piknikezni a környékre, és a helyi éttermek forgalma is megnőtt a folyóra néző gyönyörű panoráma miatt. Évek teltek el. Egyik nap a falutanács összeült féléves megbeszélésre. Ahogy áttekintették a költségvetést, szemet szúrt egy aprócska tétel, ami a falugazdának járt. A falu polgármestere úgy gondolta, hogy a falugazda nem csinál semmi látványos munkát, és már évek óta feleslegesen jár neki az összeg, ezért már nincs rá szükség. Mindenki egyetértett a polgármesterrel, és egyöntetűen úgy döntöttek, hogy elbocsátják a falugazdát.

A falu életében hetekig minden a maga kerékvágásában ment. Mindenki végezte a dolgát, kivéve a falugazda, akit kirúgtak. Ősszel azonban a fák hullatni kezdték leveleiket. Apró gallyak töredeztek le, és hullottak bele a patakot tápláló tavakba, lassítva a csillogó víz folyását.

Egyik délután valaki észrevette, hogy elszíneződött a víz. Egy-két hét múlva pedig már nyálkás réteg borította a víztükör egyes részeit a partok mentén. A víz pedig egyre büdösebb lett. Ez azonnal elriasztotta a turistákat, ami miatt a falu költségvetése súlyos veszteségeket szenvedett. Továbbá, az emberek megbetegedtek a folyó vizétől.

A polgármester azonnal összehívatott egy ülést, és vizsgálatot indított, hogy mindez miért történt. Végül rájöttek, hogy a falugazda elbocsátása óta nincs aki rendben tartsa a folyók vizeit és környékét, így azonnal visszavették az állásába.

Amit a falugazda munkája jelentett a falunak, azt jelentjük mi, keresztények, a világ számára. Mi is szolgálatra vagyunk elhívva. Lehet, hogy nem értékelik nagyra és nem ismerik el erőfeszítéseinket, de Jézus hűséget vár el tőlünk. Ne emberekre nézzünk, hanem amire elhívott az Úr, azt hűséggel, alázattal és odaadással csináljuk.

A falugazda munkája jelentéktelennek tűnt az emberek szemében, de amikor nem végezte, az egész falu jóléte megingott. Mindnyájunk szolgálata fontos a gyülekezetben és az életben.

„Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem!”, vagy a fej a lábnak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyeket ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban nincs erre szükségük.

Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, a dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” 1 Korinthus 12:21-27.

B.R.

Vissza