Fogd meg a fenekem!

Egy főiskolán, ahol lehet környezet tanulmányok kurzusra jelentkezni, rendszeresen szerveznek tanulmányi kirándulásokat a hegyekbe. Az egyik ilyen túra hosszú meredek ösvényekből áll. Az egyik évben a túravezető tanár egy nagyon szokatlan dolgot kért a diákoktól az indulás előtt.

„Szeretném, ha körbe-körbe járkálnátok, és megfognátok az éppen mellettetek sétálónak a fenekét.” – mondta a tanár teljes természetességgel.
A főiskolások furcsállották a kérést, de végül elkezdték a feladatot, és egy idő után, már vidáman, nevetve fogták meg egymás fenekét.

A feladat után, a tanár elmagyarázta, hogy miért volt erre szükség.
„Egy meredek, szűk, csúszós ösvényen fogunk mászni. Ezért egyesével, egymás mögött kell haladnunk, és sok esetben négykézláb kell másznunk. Ha az előttünk haladó ember megcsúszik, az első, amivel szembetalálkozunk, a feneke lesz. Ezért mindkét kezünkkel előre kell majd nyúlni, ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy továbbcsússzon és lezuhanjon. Ha nem vagyunk hozzászokva, hogy megfogjuk valakinek a fenekét, lehet, hogy az első reakciónk az lesz, hogy félreugrunk. Ezért volt szükség erre a vicces feladatra, hogy már rutinból, gátlások nélkül oda merjünk kapni valakinek a fenekéhez, hogy segíthessünk rajta.” – mondta a tanár.

Ugyanez az elv érvényes a gyülekezetben is. Nem egymás fenekét kell megfognunk, de elég jól meg kell ismernünk egymást ahhoz, hogy jobban segíteni tudjunk a másiknak a szükségben. Ezért van a Krisztus teste. Lehet, hogy valaki válságba kerül, és te vagy az egyetlen, aki segíteni tudna. Ha nem szántál időt arra, hogy megismerd a másikat, jó az esélye annak, hogy félreállsz, és hagyod lecsúszni. De az is nagyon fontos, hogy előre tekintsünk Jézus Krisztusra, és ne nézzünk lefelé, mert akkor nagyobb az esélye annak, hogy megcsúszunk.

Vissza