|
Hogyan szerethetjük Istent?
„Most
pedig Izrael, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet,
az Urat féljed, járj mindenben az Ő útján, szeresd őt, és szolgáld
az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. Tartsd
meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok
neked a te javadra!” Mózes 5. könyve 10:13.
Ezt az igét Isten Izrael népének mondta a pusztai vándorlás alatt.
Ekkor már a negyvenéves pusztai vándorlás vége felé jártak. Az
egész népet sokkolta, hogy meghalt Áron főpap, Mózes testvére,
aki 123 éves volt. Szerették Áront, nagy tekintéllyel bírt. Amikor
meghalt az emberekben egy nagy belső bizonytalanság jött felszínre.
Mit is kell tennünk, hogy Isten előtt kedvesek legyünk?
Ekkor Isten Mózesen keresztül a fenti igékben az Istennek tetsző
élethez szükséges tennivalókat foglalta össze. Az első: „...Csak
azt, hogy Istenedet, az Urat féljed...” Képzeljétek el, mennyire
különlegesek voltak az izraeliek a környező népek között: ők csak
egy, és ráadásul láthatatlan Istent imádtak. A többi népek kicsit „lököttnek” tartották
őket, amiért nem csináltak faragott istenszobrokat, és nem imádták
azokat. Erre szólít fel az Úr, hogy ne is forduljanak más istenképhez,
és ne tiszteljenek, ne kövessenek más istenséget.
A mai világunkban az Úr minket is komolyan figyelmeztet. Ne tiszteljünk
mást, csak az Urat. Modern világunkban vannak olyan istenségekhez
hasonló dolgok, amelyekről nem is fogjuk fel, hogy istenségként
tiszteljük. A civilizált világunk 20. és 21. századi láthatatlan
istensége a materialista tudomány. Gyerekkorunktól kezdve ezt adagolták
belénk az iskolában. Látjuk annak vívmányait és a mai modern ember,
erre alapozza életét. De amikor nagy baj van, akkor, ahogy mondani
szokták: „Megáll a tudomány!” Az emberi tudománynak
is vannak korlátai. A géntechnológia az új évszázad legjobban fejlődő
tudományága. Sok mindent meg lehet csinálni. Manapság már ott tartunk,
hogy embert akarnak klónozni. Nem akarok szélsőségekbe esni. A
tudomány jó, de nem tarthatjuk nagyobbra, mint az Istent! Nem bízhatjuk
rá magunkat. A tudományt lehet jóra és - sajnos - rosszra is használni.
Éljünk bátran az emberi tudomány nyújtotta lehetőségekkel, de Istent
félve tiszteljük!
A második dolog ez: „...járj az Ő útján...” Az Úr
útján való járás azt jelenti, hogy Istennek a Bibliában kijelentett
szava szerint élünk. Legyünk engedelmesek az Ő szavának! Ma is,
mint minden korban, megvolt a kísértés, hogy Istentől elszakadjunk.
De milyen belső elégedettség van abban, aki ellenállt a kísértésnek
és nem bukott el! Erről így ír a Szentírás: „Senki se mondja,
amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól
nem kísérhető, és Ő maga sem kísért senkit a gonosszal.” (Jakab
levele 1:13.)
A harmadik, amire Mózes felszólít: „...szeresd Őt...” Nagyon
egyszerű dolog olyasvalakit szeretni, akitől mindig jót kapunk.
Isten a mi Teremtőnk és Alkotónk. Szeresd te is az Urat! Sokan
mondják, hogy szeretik Istent, de elhanyagolják Őt. Nem olvassák
igéjét, nem szólnak Hozzá. Nézzük meg, mit mond a Biblia az Isten
szeretetéről! „Mert azaz Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait
megtartjuk, az Ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1 János
5:3) Ha megvizsgáljuk magunkat, hogy szeretjük-e Istent, akkor
ez a vizsgálat nemcsak az értelemvilágunkat kell, hogy érintse.
Vizsgáljuk meg hétköznapi életünket és cselekedeteinket. Ha megtartjuk
az Úr parancsolatait, akkor láthatjuk, hogy szeretjük őt. Például,
ha gyűlöljük egyik munkatársunkat, akkor már vétettünk Isten parancsa
ellen. Így nem lehet bennünk az Isten iránti szeretet.
A következő dolog így szól: „...és szolgáld az Urat, a
te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.” Ez nemcsak
a papoknak, lelkészeknek szól. Ez azt jelenti, hogy teljes valóddal
légy engedelmes Istennek! Igyekezz azon, hogy az Ő elvárásai szerint
élj! Ha az Újszövetségi Szentírást olvasod, akkor az élet minden
kis részletére vonatkozólag megtalálhatod Isten útmutatását. Hadd
idézzek fel csak egy részt a Korinthusiakhoz írt első levél 13.
részéből: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet
pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő
cimbalom: És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is,
és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van
is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem:
semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra
szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet
türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik,
nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát,
nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak,
de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent
remél, mindent eltűr.” Kérlek, gondold át hogy állsz ezekkel
a dolgokkal, amiről itt beszél az Úr!
Végül ezt mondja az Ige: „Tartsd meg az Úr parancsolatait
és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!” Ez
szorosan kapcsolódik a második ponthoz. De van ebben a mondatban
egy igen fontos indok, amiért meg kell tartanunk Isten parancsolatait
és rendelkezéseit: „...a te javadra...” Ez a rövid
mondatrész nagy isteni igazságot tartalmaz. Nem azért kell engedelmeskednünk
Istennek, mert az neki fontos, hanem mert nekünk fontos! Nem kerül
csapdába az életünk, ha megtartjuk Isten parancsolatait.
Ezeket azért adta az Úr, hogy a gonosz ne tudjon átverni minket,
és ne tudja az életünket csapdába juttatni. Ha lopsz, az egyszer
kiderül és bajba kerülsz. Ha sokat lopsz, akkor még börtönbe is
juthatsz. Ezért tartsd meg Isten parancsolatát, és ne lopj! Isten
parancsolata a te javadat szolgálja. „Ne kívánd felebarátod
feleségét!” - mondja az Úr a Tízparancsolatban. Ha mégis
megteszed, akkor nagy csapdába kerülsz. Az asszony terhes lehet
és szélsőséges esetben még emberéletbe is kerülhet a kaland. Tehát,
ha nem leszel házasságtörő, akkor megtartod Isten parancsolatát,
mert ez a te javadat szolgálja. És folytathatnám a sort sok-sok
példával.
Az öreg pap azt mondta: „A bűn olyan, mint a mocsár. Ha
egyszer belelépsz, meglátszik rajtad!”
Befejezésül idézek egy nagyon drága igeverset, az Ézsaiás 48:18-ból: „Bárcsak
figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét,
a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság.” Isten bánatosan
jegyzi meg, hogyha megtartottad volna a parancsolatait, akkor folyamként
áradna rád a jólét. Nem hiszek a prosperitás tanában. Ez nem ilyen
egyszerű, hogy valaki hívő és megtartja az Isten parancsolatait,
akkor az mind milliomos kell, hogy legyen. De igenis hiszek abban,
hogy Isten mellé áll azoknak, akik ragaszkodnak hozzá és engedelmeskednek
neki. Megad mindent, ami szükséges a nyugodt életünkhöz. Lehet,
hogy néha nehézségekbe jutunk, de Isten nagy szabadulást ad és
utólag meglátjuk, hogy Ő egész idő alatt ott volt velünk!
László tiszteletes
Vissza
|