|
A homok fogságában
Egyszer egy férfi kalandvágyból egyedül elment egy különleges esőerdőbe, ahol ember még nemigen járt. Nem érdekelte a veszély, ami ezzel az úttal járhat. Napokig ment, mikor egyszer csak hirtelen tehetetlenül süllyedni kezdett. Egy mocsaras részre tévedt, és a homok rabságába került. Félig süllyedt bele, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy ne tudjon kimászni.
Egy kis idő múlva arra ment a világ leghíresebb asztrológusa, és ezt mondta:
„Én előre megjósoltam neked, hogy ne menj el ebbe az esőerdőbe, mert veszélybe kerülsz. Máskor fogadd meg azt, amit jósolnak neked, és nem kerülsz bajba!”
Aztán tovább ment.
Utána nem sokkal pedig Buddha járt arra, és amikor meglátta a bajbajutott férfit ezt mondta:
„Remélem mások tanulnak a példádból, és nem lesznek ilyen felelőtlenek, hogy egyedül vágnak bele egy veszélyes útba. Jó tanulság vagy az emberek számára, akik így el fogják kerülni a bajt.”
Ezután ő is tovább állt.
Nem sokkal később Mohamed is arra járt, aki így kiáltott, amikor meglátta:
„Ennek így kellett történnie! Ez Isten akarata, hogy te így halj meg! Nyugodj bele, és halj meg méltósággal!”
Erre ő is elment.
Végül nap végén, amikor a férfi már kétségbeesetten és elkeseredve szenvedett a homokban, jött Jézus:
„Drága tévelygő kalandor, fogd meg a kezem és megmentelek!”
A férfi végül megfogta Jézus kezét, aki kihúzta és megmenekült!
Rengeteg vallás létezik, melyek a tévtanítások mellett rengeteg részigazságot tanítanak. De egyedül csakis Jézus Krisztus az, aki meg tudja bocsátani bűneinket, és meg tud szabadítani. Erre egyetlen egy vallás sem képes!
„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” János evangéliuma 14:6.
Vissza
|