|
Az irigység

„Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett,
megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól. Majd
újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain
pedig
földművelő.
Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből.
Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az Úr rátekintett
Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt
Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.
Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és
miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel
járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik,
és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.
Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a
mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra,
és meggyilkolta.
Akkor az Úr ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain
ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?
De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám
a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről,
amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét
a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét.
Bujdosó és kóborló leszel a földön.
Ekkor Kain azt mondta az Úrnak. Nagyobb a büntetésem, semhogy
elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm
színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat
bárki, aki rám talál. De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz!
Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért
jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.” Mózes
1. könyve 4. rész.
Hétköznapi életünkben a testvérgyilkosság első eseteként tartjuk
Kain és Ábel történetét. Ez így igaz is. Borzasztó dolog, ha testvérek
kapcsolata annyira megromlik, hogy a testvéri szeretet helyét a
gyűlölet váltja fel és a vége gyilkosság. Ritkán, de hallunk ilyen
esetekről. Először nézzük, meg mi és miért történt, majd mélyüljünk
el ennek a történetnek a mondanivalójában.
Kain, Ádám és Éva elsőszülött fia volt. Földműveléssel foglalkozott.
Ekkor már a föld Isten átkát hordozta magában. Erről olvasunk az
előző rész 17. és 18. verseiben: „Az embernek pedig ezt mondta:
Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről
azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad,
fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt
neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret,
míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy,
és vissza fogsz térni a porba!” A nemes növények mellett
sok gyom is termett, amit fáradságos munkával kellett eltávolítani,
hogy a föld termőerejét ne szívja el. Ezt a foglalkozást végezte
Kain.
A második gyermek Ábel volt. Ő állattartással foglalkozott, pásztorkodott.
Az állatokat legeltette és gondoskodott azok őrzéséről. A bűnbeesés
után a halál nemcsak az emberre lett hatással, hanem az állatokra
is. Az Édenkertben nem gyilkolták egymást az állatok. Mivel ez
az állapot megváltozott Ábelnek őriznie kellett a jószágait.
Történetünkben a Szentírás nagyon szűkszavú. Honnan tudta Kain,
hogy az ő áldozata nem volt kedves Istennek? Miért lett mérges
Kain? Miért tekintett Isten Ábel áldozatára? Mi rosszat követett
el Kain?
Keressük meg a válaszokat sorban egymás után ezekre a kérdésekre.
Próbáljuk beleképzelni magunkat, mint egy külső szemlélő ebbe az
egész történetbe! A két áldozat körülményeivel kapcsolatban minden
rendben volt. Mind a ketten tiszteletből áldoztak Istennek és azért,
hogy a munkájuknak jó eredményei legyenek a jövőben. Első látásra
nem volt semmi baj a két testvérrel. Kain az áldozat utáni időszak
eredményeiből tudta meg, hogy nem fogadta el Isten az ő felajánlását.
Nagy biztonsággal állítom, hogy Kain nem tudott jó termést learatni,
vagy begyűjteni az áldozat után. Ekkor rádöbbent, hogy Istennek
nem tetszett az áldozata, mert ugyan keményen művelte a földjét,
de nem hozzta meg a várt jó eredményt. Ellenben látta, hogy Ábelnek
a munkáján áldás van. Még több állata született és sokkal jobban
szaporodtak, mint a közös áldozás előtt. Ezért igen mérges lett
Kain Ábelre és hatalmas irigység lett úrrá rajta.
Az okot, ami a különbséget adta Kain és Ábel munkája és áldozása
között alapvetően a két ember jellemében kell keresni. Erről beszél
a Szentírás a Zsidókhoz írt levél 11. része, 4. versében: „Hit
által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal
nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett
áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.” Csak
gondoljunk bele, hogy mennyi hitre van szüksége egy földművelőnek
és egy állattenyésztőnek. Nagyon leegyszerűsítve mondom. Egy növény
magja be van „programozva”. Ha a közeg megfelelő, a
hőmérséklet jó és van víz, akkor a mag ki fog kelni, a növény gyümölcsöt
terem. Kellő szakértelemmel kezelve szebb és nagyobb gyümölcsöket.
A Zsidókhoz írt ige alapján Ábelnek nagyobb hite volt, mint Kainnak.
Persze a hitet nem kilóra mérik, ahogy sokszor a karizmatikus hívők
gondolják. Mind a ketten hittek Istenben. A hithez kapcsolódik
az Istenbe vetett bizalom, az Istenre hagyatkozás, amik a hit részei,
ebben volt különbség Kain és Ábel között. Mennyivel több hitre
van szüksége egy állattenyésztőnek! Sokkal kevésbé tudja a saját
munkájával befolyásolni az eredményt. Ábel nem tudta saját munkájával
befolyásolni, hogy pározzanak az állatai. Nem tudta befolyásolni,
hogy megfogannak-e a nőstények. Nem tudta befolyásolni, hogy egészséges
állatai szülessenek.
Sokkal több bizalomra volt szüksége Ábelnek, mint Kainnak. Kain
büszke lehetett arra, hogy sokat dolgozott. Ábel ezzel nem büszkélkedhetett,
hiszen nem a munkája mennyiségétől függött az eredmény. Ez adta
a két testvér közötti különbséget az áldozásnál. Azért volt kedvesebb
az Ábel áldozata Istennek, mert ő jobban bízott Istenben, bizonyosan
jobban szerette az Urat, mint Kain. Kain viszont büszke volt a
munkájára. A munkája következtében nem hagyatkozott annyira Istenre.
Ő, Istentől függetlenebb életet élt.
Mennyire jellemző ez a munka következtében kialakuló Istentől
való függetlenség a mai világunkban! A tudomány jelenti a legnagyobb
kísértést, hogy életünket istentől függetlenül éljük. Ez jellemző
az átlagemberre. A mai civilizált világban a legelterjedtebb vallás
a tudomány. Az emberek ebben bíznak és erre számítanak, ha bajba
jutnak. De milyen érdekes paradoxon, hogy a legnagyobb felfedezéseket
tett tudósok eljutnak egy olyan pontra, amikor belátják, hogy a
tudomány véges. Van mögötte egy teremtő Isten. Sok nagyhírű tudós
komolyan hisz Istenben.
Ezt a történetet nem szabad a hívő Ábel és a hitetlen Kainra
leegyszerűsíteni. Mind a ketten hívők voltak. Ez a történet inkább
a keresztények közti viszályt jelképezi. Vannak, akik szívük mélyéig
Istenben bíznak és egész életüket ez hatja át. De vannak olyanok
is, akik csak felszínesen élnek keresztény életet. Mind a kettő
részt vesz az áldozásban. De az egyik munkája még jobban áldott
lesz, a másik munkájában semmi sem változik. Ez a keresztények
közti irigység kezdete, ami sokszor végzetes lehet, egymás bántásában,
szidásában és rosszabb esetben elátkozásában végződik. Mennyire
más lenne Isten népe ezen a világon, ha nem lennének ilyen viszályok
keresztények között.
Drága Olvasóm! Az élő Istenre kérlek titeket, ne harcoljatok
egymás ellen! János apostolnak adott az Isten egy csodálatos üzenetet
a keresztény szeretetről. „Mert ez azaz üzenet, amelyet kezdettől
fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, nem úgy, mint Kain,
aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta
meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei
pedig igazak. Ne csodálkozzatok testvéreim ha gyűlöl titeket a
világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük
testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálba van. Aki
gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy
az embergyilkosnak nincs örök élete.” Hiszek abban, hogy
az Isten Igéjének megfoghatatlan ereje van. Ha te eldöntöd magadban,
hogy meg akarsz változni, akkor az Ige erővé alakul benned és meg
fogod tapasztalni, hogy akiket eddig nem szerettél, azok felé szeretet
fog áradni belőled. De ezt neked is akarni kell! Itt nem a manapság
oly népszerű humánumról van szó, ez az Isten szeretete!!! Kérem
az Urat, hogy szeretet áradjon beléd!
László tiszteletes
Vissza
|