Ami a javunkra van

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Rómaiakhoz írt levél 8:28.

Akik nem ismerik ezt az igeverset egy kicsit most elcsodálkoznak. Hogy lehet ez? Valóban igaz? De járjunk ennek, egy kicsit a végére! Pál apostol írja az Isten kijelentése alapján a Rómában élő keresztényeknek. Sokáig húzódott, amíg Pál eljutott Rómába. Emiatt, hogy bátorítsa az ott élő keresztényeket, írta ezt a levelet nekik. Pál mindenképpen a saját tapasztalatait is hozzáadva teszi ezt a meglepő kijelentést. Írja ezt azokban az években, amikor szorgosan üldözték a hívőket. Ő maga is buzgó farizeusként azon volt, hogy letartóztassák a keresztényeket, bebörtönözzék és, ha kell meg is öljék őket.

Isten egyik kiemelkedő csodája volt, amikor Pált ebben az igyekezetben megállította. Egy csapat ember élén Damaszkuszba ment letartóztatási paranccsal, hogy elfogja az ottani keresztényeket. Az úton hirtelen nagy világosság támadt, Pál leesett a lováról és megvakult. Jézus Krisztus jelent meg neki, és feltette a nagy kérdést: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Saul volt Pál másik neve). Az emberei bevitték a városba. Isten pedig szólt egy ottani kereszténynek, Anániásnak, hogy menjen el ehhez a Pálhoz, aki vakon fekszik egy házban és imádkozzon érte. No, nem semmi vállalkozás volt, hogy elmenjen a leghírhedtebb üldözőért imádkozni! És Isten csodát tett! Pál megtért, meggyógyult és Jézus Krisztus követője lett. De a zsidó főpapok és azok követői ellene fordultak. Így hát Pál igen sok üldöztetést szenvedett el. Így ír a saját dolgairól a 2 Korinthus 11:23-28-ban: „Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.”

Nem megdöbbentő? És ugyanez a Pál apostol írja, hogy akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál. Talán mást vártál. Elfogadhatóbb lenne, ha olyasvalaki írta volna ezt az igeverset, aki egy igaz „nagymenő” volt. Akinek minden sikerült az életben. Olyasvalaki, aki szerette Istent és minden bajtól, nehézségtől mentes lett volna az élete. Az igen! Annak igazán könnyű lett volna ezt írnia. De nem így volt. Pál sokkal több szenvedésen ment át, mint sokunk együttvéve egész életünkben. És mégis azt írja, hogy mindez a javát szolgálja.

Mennyire ellentétes ez az egész a mai sikerorientált közgondolkodással. Az a nagymenő, akinek minden egy csapásra sikerül. Aki könnyedén átjut minden nehézségen. De az élet nem ilyen egyszerű. A hollywoodi filmek sokszor álomvilágba ringatnak. Az élet egy harc, amiben vagy egyedül, vagy segítséggel küzdünk. Sokszor megtapasztaltad te is, hogy szülőkre, rokonokra, barátokra számítottál. Ez több alkalommal bejött. De néha nem, és keserű csalódás volt benned. „Már senkire sem számíthatok!?” - kiáltottál fel. Erre az a válaszom, hogy van valaki, akire mindig számíthatsz: Ő Jézus Krisztus, az Isten Fia! Pál is Őrá alapozta megtérése után az egész életét. Tudta, hogy Ő a Megváltója és Szabadítója. Ő az, aki életét adta érte a kereszten, Ő a világ Megmentője.

Pálban volt egy megrendíthetetlen hit. Hitte azt, hogy Isten szemmel követi életét. Gondot visel rá. Mélyen hitte, hogy semmi nem történik vele, amiről Isten ne tudna. Tudta azt, hogyha bajok és nehézségek közé is jut, Isten segítséget ad neki. Micsoda mély hit! Ez egy olyan hit, ami a tied is lehet. Azért volt benne ez a mély meggyőződés, mert Istenre bízta az életét. Ennek következtében más szemszögből nézte az élete eseményeit. Tudta azt, hogy a Mindenható Isten, aki teremtette az egész világmindenséget, minden percben látja őt. Csodálatos látásmód, nem?

„Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat szolgálja...” - írja mintegy próféciaként a Rómában élőknek: azoknak, akik közül sokakat a vadállatok elé vetettek. Manapság nem kell ilyen borzalmakkal szembenéznünk. Ugyan vannak némelyek, akik most is életveszélyben vannak. A mi nyugati világunkban ilyen nem fenyeget. Hadd mondjam, ez az ördög egyik nagy taktikája. Évezredek óta megtanulta a Sátán, hogy a keresztényeket nem jó üldözni, mert akkor az igazán gyorsan terjed. Inkább jólétet és biztonságot kell nekik adni, mert akkor az emberi gyarló természetük lanyha hithűvé és világiassá teszi őket. Óh, mekkora csapda ez! De jó lenne, ha felismernék a hívők, hogy a biztonság és a jólét közepette is buzgón keresniük kell Istent. Nem vagy te is így? Miért kellenek nehézségek ahhoz, hogy Isten felé forduljanak az emberek? Az amerikai tragédia nyomán soha nem látott módon vásárolták fel a Bibliákat az emberek. Istenhez fordultak.

Akármennyire is fejlett a tudomány, meg kell látnunk, hogy hamar vége van ezáltal kapott lehetőségeinknek. Isten nagyobb mindennél. A kobei hatalmas földrengés hihetetlenül bizalmatlanná tette a japánokat a földrengésbiztos technológiáikkal szemben. Csődöt mondott az előrejelző rendszerük, amelynek még a műholdak is részei voltak. Inkább lehetett hinni a patkányoknak, amelyek a tragédia előtti napon eltűntek. Nem sokkal könnyebb Istenben bízni?

Ámbár lehet, hogy ezért sokan nem lesznek keresztények. A többi vallásban az embereknek kell tenniük valamit azért, hogy Istennek tetszők legyenek. Reggeli mantra, napi ötszöri ima, böjtölések, nem szabad húst enni, nem szabad ezt és azt tenni, hogy kedvesek legyen istene előtt. A kereszténység teljesen más. Itt Isten Jézus Krisztust, a saját Fiát feláldozta értünk, és az egész emberiségért. Ezért nekünk nem kell semmit tennünk, csak egyszerűen elfogadni Isten ajándékát. Az emberi büszkeség egyik megnyilvánulása az, hogy tenni akar valamit, hogy Istennek tetsző legyen. De Isten enélkül is szeret, megbocsátja a bűnöket és megajándékoz az örök élettel. Lehet, hogy ez túl könnyű és egyszerű, azért nem kell?

Az öreg pap azt mondta: „A megváltás Istennek igen sokba, nekünk pedig semmibe nem került.”

Sajnos a nyugati világban sokan fordulnak a keleti vallások felé. Ott keresik az Istent. Először ritkán tapasztalt békét és a többiektől teljes elfogadást tapasztalnak. Később viszont könyörtelen igává válik a vallás. Nem lehet belőle kiszállni. Nem lenne egyszerűbb kereszténnyé lenni? Megtérni Istenhez? De igen! Sajnos sokan nem teszik ezt. De hamarosan eljön az idő, amikor tömegek fordulnak Istenhez. Nem egyházakhoz, nem a keresztény valláshoz, hanem az élő Istenhez.

Kérlek ne feledd! Minden, ami történik veled, Isten tudtával van. Ha nehézségben vagy, bízzál, Ő megszabadít! Bátorítsanak Jób szavai: „Bizony boldog azaz ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.” Jób könyve 5:17-19.

László tiszteletes

Vissza