|
Kérdések az imádságról
Mi az imádság?
1. Az imádság a hit beszélgetése Istennel. Az imádságban
hálát adunk Istennek jótéteményeiért, dicsérjük szeretetéért, és gyermeki
egyszerűséggel tárjuk elébe kéréseinket. Joggal mondhatjuk: az imádság
a lélek lélegzetvétele. Ez tehát egy hallatlanul nagy lehetőség, amelynek
kihasználásán múlik az ember életének az áldása. Zsoltárok könyve 62,9;
118,5; 145,18; Rómaiakhoz írt levél 12,12; Filippiekhez írt levél 4,6;
Tesszalonikai 1. Levél 5,17.
Imádság nélkül nincs igazi kereszténység. Isten igazán nagy emberei voltak
a legnagyobb imádkozók. Az imádság egyike a leghatalmasabb erőknek a világon;
de csak akkor van hatékony ereje, ha abban a hitben történik, hogy Isten
meghallgatja, és ha a Szent Szellem vezeti azt.
2. Imádság mindenekelőtt az is, amikor a bűnbánó bűnös ember Jézus Krisztus
nevében Istenhez fordul és vétkei bocsánatát kéri. Lukács evangéliuma
15,18-19; 18,13; 23,42-43.
Mit jelent Jézus Krisztus nevében imádkozni?
Jézus Krisztus nevében imádkozni azt jelenti, hogy nem
a magunk erejére és érdemei alapján fordulunk Istenhez, hanem Jézus Krisztus
elvégzett váltságműve alapján, azzal az egyetlen reménységgel, hogy az
Úr Jézusért meghallgatást nyerünk. Máté evangéliuma 7,7; 18,19-20; Márk
evangéliuma 11,24; János evangéliuma 14,13-14; 16,23-24.26-27; Efézusiakhoz
írt levél 6,18; Jakab levele 1,6; János 1. Levele 3,22; 5,14.
Hányféle imádság van?
1. Fajtái szerint megkülönböztetjük:
A, A személyes imádságot a szobánkban. Ekkor az egyes imádkozók
az egészen személyes ügyeiket viszik Isten elé. Ez az egyedüllét elrejtettségébe
tartozik. Különleges áldás nyugszik az ilyen fajta imádságon. Az imádság
legnagyobb győzelmeit elrejtetten vívták ki. Királyok 2. Könyve 4,33;
Zsoltárok könyve 55,18; és 23; 138,3; Dániel könyve 6,11; Máté evangéliuma
6,6; Lukács evangéliuma 11,9-13; Timóteushoz írt 1. Levél 5,5; Péter 1.
Levele 5,7.
B, A közös imádságot nyilvánosan. Ekkor a közösség nevében egy
személy, mint szószóló, a közös ügyeket viszi Isten elé. A csendben együttimádkozók
záró ámen-je erősíti meg az elmondottakat. Az Újszövetségben gyakran az
egész gyülekezet imádkozott, mert hatalmas erő származik a közös imádságból.
Olykor maga az Úr Jézus is imádkozott a tanítványai körében. Máté evangéliuma
18,19-20; Apostolok cselekedetei 1,14; 2,42; 47; 24-31; 12,5; Rómaiakhoz
írt levél 12,12; Kolosséiakhoz írt levél 4,2; Tesszalonikai 1. Levél 5,17.
Mindent imádsággal kellene kezdeni (az evést, a munkát, a bibliaolvasást).
Kiváltképpen kezdjünk és fejezzük is be imával minden napot. Egyáltalában,
ahol két vagy három istenfélő ember csendes együttlétben találkozik, imádkozzanak
mindenkor együtt, és akkor áldás származik tőlük a házra, a gyülekezetre
és az egész világra.
2. Tartalma szerint megkülönböztetjük:
B, Az imádást, amely a legmagasabb rendű imádság, mert akkor nem
a mi dolgainkra gondolunk, és nem ezekről szólunk, hanem csak Istenre
és Jézus Krisztusra és az Ő Golgotán elvégzett áldozatára tekintünk. Imádjuk
az Urat a kereszten elvégzett áldozatáért, és Istent, a mi Atyánkat, megfoghatatlan
szeretetéért, amellyel odaadta értünk a Fiát. Pl. kiváltképpen helye van
az imádásnak a gyülekezetben az Úrvacsora alkalmából. Az imádás már itt
a földön kezdődik, és folytatódik mindörökké a mennyei dicsőségben. János
evangéliuma 4,20-24; Efézusiakhoz írt levél 1,3-14; Kolosséiakhoz írt
levél 1,12-22; Péter 1. Levele 1,3-4; Jelenések könyve 5,8-14; 1,5-6.
B, A hálaadást, amikor szívből megköszönjük az Úrnak minden testi
és szellemi ajándékát. Lukács evangéliuma 24,30; János evangéliuma 6,11;
Kolosséiakhoz írt levél 4,2; Tesszalonikai 1. Levél 5,17-18.
C, A közbenjárás, amikor a hívő testvérek testi-lelki nyomorúságait
és egyéb ügyeiket visszük Urunk elé. Közbenjáró imádságunk kiváltképpen
fogja át a mi Urunk világmisszióját, és az abban munkálkodó testvéreink
szolgálatát. Imádkozzunk a misszionáriusokért, evangélistákért, pásztorokért
és tanítókért, ifjúsági- és gyermekmunkáért, de a kórházakban, az árvaházakban
és az öregek otthonában dolgozókért is. Végül nyomatékosan járjunk közbe
saját helyi gyülekezetünkért. Ugyanígy imádkozzunk minden emberért és
a felsőbbségekért. Mózes 2. Könyve 32,30-34; Sámuel 1. Könyve 7,8; 12,23;
Nehémiás könyve 1,5-11; Dániel könyve 9,3-11; Máté evangéliuma 9,38; Apostolok
cselekedetei 12,5; Efézusiakhoz írt levél 3,14-21; Kolosséiakhoz írt levél
4,3-4; Zsidókhoz írt levél 13,17-19; Jeremiás könyve 19,7; Timóteushoz
írt 1. Levél 2,1-4.
D, A kérő imádságot, amelyben Istentől kérjük bűneink bocsánatát
és megszenteltetésünket, vagy meghatározott belső és külső dolgaink kielégítését.
Zsoltárok könyve 51,1-12; Ézsaiás könyve 38,2-5; Jónás könyve 2,2-10;
Filippiekhez írt levél 4,6.
Milyen imádságot hallgat meg Isten?
Isten meghallgatja mindazt az imádságot, amely az Ő akarata
szerint való, és nem önző szívben támad. Válaszol imádságainkra, ha hittel
és kételkedés nélkül tárjuk azokat elébe. Máté evangéliuma 18,19; 21,22;
János evangéliuma 16,23-24; János 1. Levele 3,21-22; 5,14-15; Jakab levele
1,6-7.
Milyen imádságot nem tud Isten meghallgatni?
Isten nem hallgatja meg azt az imádságot, amely szent akarata
ellen, tehát nem a Szent Szellem vezetése alatt történik, amely tisztátlan
és engesztelhetetlen szívből fakad, amelyet könnyelműen és meggondolatlanul
fecsegve és hitetlenül mond el az ember. Máté evangéliuma 6,7-8.14-15;
Márk evangéliuma 11,24-26; Jakab levele 1,6-7.
Ismerünk-e Jézus Krisztus által elmondott imádságokat?
Igen, tudjuk, hogy az Úr Jézus sokat imádkozott, mindenekelőtt
éjszaka, magányos helyeken. Minden fontos döntése előtt (pl. tanítványai
kiválasztása, beteggyógyítások, de főként a szenvedések útja előtt) imádkozott
az Úr. Prófétai kijelentés róla: "Én pedig imádkozom."(Zsoltárok
könyve 109,4). Máté evangéliuma 14,23; Márk evangéliuma 1,35; 6,46; Lukács
evangéliuma 5,16; 6,12; János evangéliuma 11,41-42.
Az Úr Jézus szó szerint feljegyzett imádságai többek között a következők:
1. A magasztalás: Máté evangéliuma 11,25-26; Lukács evangéliuma 10,21-22.
2. Az úgynevezett főpapi imádság: János evangéliuma 17.
3. Jézus Krisztus imája Gecsemánéban: Máté evangéliuma 26,39-44; Márk
evangéliuma 14,34.
4. Az Úr Jézus imája a kereszten: Máté evangéliuma 27,46; Lukács evangéliuma
23,34.
Milyen jelentősége volt a "Miatyánk"-nak a tanítványok
számára?
Az Úr ebben az imádságban megadja, hogyan imádkozzanak
tanítványai, akik még a földi birodalom beteljesedését várták. Így tekintve,
ez tulajdonképpen nem az "Úr imádsága", hanem az az imádság, amelyet
a tanítványoknak kellett elmondaniuk. Máté evangéliuma 6,9-13; Lukács
evangéliuma 11,2-4.
Először jön a megszólítás: ez tudatos odafordulásra kényszerít:
"Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben",
utána az első három kérés:
"Szenteltessék meg a Te neved",
"jöjjön el a Te országod" (szó szerint: királyi uralkodásod),
"legyen meg a Te akaratod", mint a mennyben, úgy itt a földön is.
- Ezeknek a kéréseknek a tartalma: Isten dicsősége és jogai.
A negyedik kérésnek:
"a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" - tartalma testi
szükségletünk.
Azután ismét három szellemi tartalmú kérés következik:
"bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik
ellenünk vétkeztek, ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól."
Íme látjuk, hogy a "Miatyánk" teljesen a tanítványok szükségleteinek
felel meg. Ezen felül ez az imádság, kivált a nagy nyomorúság idején,
Izrael hívő maradéka számára lesz majd nagy jelentőségű. Ez az ima mintegy
"mintaimádság". Óv a tisztán formai és külsőleges imádságtól.
Mi a "Miatyánk" jelentősége Isten újszövetségi
gyülekezete számára?
Ez az imádság ma is nagyon fontos a számunkra, mint Isten
Igéjének egy része, és mint a mi Urunk személyes szava. Példát mutat
kéréseink helyes sorrendjére. Megtanít bennünket tudatosan és rendszeresen
hálát adni, és kérni a Mennyei Atyától való távolság ismeretében. Istenhez
való új kapcsolatból Isten gyermeke számára is új imádság alakul ma ki.
János evangéliuma 16,23-27.
Először mindig Isten dicsőségéről és dolgairól legyen szó, csak azután
a külső és belső szükségleteinkről.
Vissza
|