|
A lakatlan szigeten
Egyszer
történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy
lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap,
hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot,
hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve
sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten. Aztán egy
napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie,
szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen
elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle.
A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett,
de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket,
az is oda lett. „Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem
ki ezt a rosszat? Már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét
gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban,
miért kellett ezt is elvenned tőlem?” – kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt,
hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének!
Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan
tudták, hogy ő ott van.
„Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy
van itt valaki a lakatlan szigeten.” – felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek
érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De ha bízunk Istenben
és hozzá fordulunk, minden negatív történésre lesz egy pozitív
válasza!
Vissza
|