|
Láss!

„Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és
elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus,
a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti
Jézus az, így kiáltott: „Dávid fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Többen
is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid
fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt és azt mondta: „Hívjátok
ide!” Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál!
Kelj fel! Hív téged!” ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott,
és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz,
mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy
újra lássak.” Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el,
a hited, megtartott téged!” És azonnal újra látott, és követte
őt az úton.” Márk evangéliuma 10:46-52.
Első olvasásra ezt a történetet nem tartják különösebben „nagy
számnak”. Volt egy vak, Jézus pedig meggyógyította. És kész!
nincs ebben semmi különös! Valóban, maga az esemény eltörpül az
evangélium többi eseményei között. Jézus útban volt Jeruzsálembe
és Jerikó városán ment át. A városból kifelé menet az út szélén
volt egy vak, aki valamilyen módon elvesztette látását. Meghallotta,
hogy Jézus arra megy és kiabálni kezdett. Abban az időben sokan,
akik nem tudtak dolgozni, kéregettek. A mozgássérültek, értelmi
fogyatékosok, vakok, így jutottak valamiféle kis bevételhez. Biztosan
ez a vak ember, Bartimeus is ebből tartotta el magát.
Abban az időben elterjedt volt a könyörületesség gyakorlása.
Akinek több volt, attól a környezete elvárta, hogy segítsen a szegényeken
és nyomorultakon. Akkor még nem volt „szociális háló”,
az állam nem gondoskodott a rászorultakról, nem voltak segélyszervezetek,
mint manapság. Amikor Jézus megállt, magához hívatta Bartimeust. „Mit
kívánsz, mit tegyek veled?” - kérdezte tőle. Nekünk talán
kicsit furcsa Jézus kérdése. De nem volt ilyen egyértelmű. Talán
csak egy kis pénzt kért volna? Talán valami ennivalót? Jézus az
ő szájából akarta hallani, mire vágyik. Erre egyszerűen így válaszolt: „Mester,
hogy újra lássak.” Jézus meggyógyította, Bartimeus pedig
Jézus követője lett. Később nem olvasunk, róla, de nagy bizonyossággal
állítom, hogy ő is Jézus egy hűséges tanítványa lett.
Most felteheted a kérdést: „Mi az üzenet nekem mindebből?” Isten
üzenete el van rejtve Bartimeus jellemében, viszonyulásában. Bizony
nagyon sokat tanulhatunk ettől az egyszerű embertől. Nézzük pontról-pontra
mit tett és hogyan viszonyult.
Az első dolog, amit olvasunk az, hogy ez a koldus ott ült az
út mellett. Tette mindennapi dolgát. Nem önmagába zuhantan otthon
kesergett. „Ó, miért is vakultam meg? Miért pont velem történt
meg? Miért sújt a sors keze?” Nem tudjuk, hány évesen vakult
meg. Lehet, hogy már beletörődött. Annyi biztos, hogy a legrosszabb,
amit tehetett volna, ha egyedül magába roskadva otthon „elvan”.
Amikor minket ér valami szerencsétlenség - most nem valami nagy
dologra gondolok - a legrosszabb, ha egyedül vagyunk és marcangoljuk
magunkat.
Sok ével ezelőtt egyik hívő férfi egy fatális baleset részese
lett. Egy ittas ember a kocsija elé vetette magát öngyilkos szándékkal.
A sofőr nem ment gyorsan, jó volt a kocsija, mégsem tudta elkerülni
a balesetet. Elmondta, hogy ez élete legborzasztóbb eseménye volt.
Két napig nyugtatót szedett. Mint keresztény embert nagyon megviselte
az eset. De Istenben bízott! Tudta, hogy ő nem volt hibás. Mégis,
hogy maradandó lelki sérülés nélkül túljusson ezen a helyzeten
arra volt szüksége, hogy sokkal többet dolgozzon, mint azelőtt.
Így is történt. Elmondta, hogy ebben az időszakban sokat imádkozott
és minden szabadidejét munkával töltötte. Ekkor fejlesztett ki
egy szabadalmat, amely komoly anyagi haszonnal járt.
A második dolog, amit a koldus tett az volt, hogy amikor meghallotta,
hogy Jézus megy arra, elkezdett kiabálni. Feltehetőleg már hallott
Jézusról. Tudta, hogy Ő Isten embere. És egyszerű dolgot tett:
segítségért kiáltott: „Dávid fia könyörülj rajtam!” Milyen
gyermekien egyszerű! Ha bajban vagy, nehézségek támadnak életedben,
légy teljesen egyszerű, imádkozz! Kérj segítséget Istentől! Ő meghallgat
és meg is segít! A Zsoltárok könyvében ezt mondja az Úr: „Hívj
segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak és te
dicsőítesz engem.” Zsoltárok 50:15.
Bartimeusra rászóltak, hogy ne kiáltson Jézus után. Ilyen a „jóakaró” környezet.
Lehet, hogy körülötted is vannak ilyenek. „Minek imádkozol?
Azt hiszed Isten tud segíteni?” Igen, csak Isten tud segíteni!
Hívd segítségül Jézust és Ő megsegít!!!
Jézus magához hívta a vakot, és megkérdezte: „Mit kívánsz,
mit tegyek veled?” Jézus tőled is megkérdezi. „Mit
csináljak veled?” Bartimeus a legtöbbet kérte Jézustól. A
szeme világát kérte vissza. Hadd álljak itt meg egy pillanatra.
Lehet, hogy te keresztény vagy. Egyszer valamikor közel voltál
Istenhez. Aztán eltávolodtál tőle. Nem látod már Jézust, sőt olyannyira „vak
lettél”, hogy nem is látsz semmit. Nem tudod, merre tartasz.
Neked is szól ez az üzenet. Gyere Jézushoz vissza és kérd, hogy
gyógyítson meg, hogy ismét láss.
Az öreg pap azt mondta: „Akik a lelkükkel tudnak látni,
azok tudnak igazán tisztán látni.”
Jézus így fejezi be: „Menj el, a hited megtartott téged!” És
azonnal újra látott, és követte őt az úton. Az Istenbe vetett hited
az, ami meg tud tartani téged is! Sokan vannak, akik csak úgy gondolnak
Jézusra, hogy Ő egy a sok történelmi személyek közül. Ők nem látják
Jézust! Akik pedig tisztán látják Jézust, azok már tudják, hogy
Jézus a világ Megváltója. Szeretném, ha te is így látnád őt.
László tiszteletes
Vissza
|