|
Magasabbak a fák
University of Leeds kutatói megfigyelték, hogy a fák magasabbra nőnek, mint negyven éve. Régebbi mérésekkel összevetve, a világ számos pontján tapasztalják ezt a jelenséget. Ennek az a gyakorlati haszna, hogy a magasabb fák több levegőt képesek megtisztítani, ami a mai szennyezett világunkban hatalmas jelentőséggel bír.
Ez a tudományos hír is mutatja Isten gondoskodását. Ha az Úr nem oltalmazna minket és a Földet, az emberiség már réges-régen kiirtotta volna önmagát. Számtalan vészjósló előrejelzést lehet hallani a Föld jövőjével kapcsolatban, de nekünk keresztényeknek nincs mitől tartanunk, mert tudjuk, hogy Isten akarata nélkül semmi sem történhet meg.
Mint ahogy ez a hír is bizonyítja: ha kell magasabbra nőnek a fák, csak, hogy tisztább legyen a levegő. A jelenség előtt a tudósok értetlenül állnak, és mindenféle tudományos elmélettel próbálnak magyarázatot adni a folyamatra. Pedig egyszerű a válasz: az Úr gondviselése miatt a természet regenerálódik.
„Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttünk, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén megtalálható.” 1 Római levél 1:19-20.
Vissza
|