Ne ítélj!

„Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett, ő pedig leült és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a közepén. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítél el téged?” Ő így felelet: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezzél!” János evangéliuma 8. rész 1-11. vers

Az átlagember nem sokat ismer Jézus életének eseményeiből. Miután harminc éves korában elkezdte szolgálatát, igen sok összeütközésbe került az akkori kor vallási vezetőivel, illetve azok fanatikus követőivel. A farizeusi szekta képmutató fanatikusait állandóan megszégyenítette őszinte és emberszerető istenkövetésével. Az akkori vallási vezetők Mózes törvényeit betű szerint értelmezték. Ezt tetézték az úgynevezett rabbinikus törvényekkel, ami a bölcs rabbik magyarázatait tartalmazta. Így aztán olyan helyzet állt elő, hogy lehetetlen volt tényleges istenhívő életet élni.

Ebbe a képbe nem fért bele Jézus. Ő nem a törvény betű alapján való betartását tartotta fontosnak, hanem annak Isten szerinti értelmét. Ő volt az, aki alapvetően felforgatta a zsidó istenhitet. Minden szavával és tettével ellentmondott a törvény betű szerinti értelmezésének. Ennél fontosabbnak tartotta a könyörületességet és az irgalmasságot.

A farizeusok és írástudók jeles képviselői tudták azt, hogy Jézus szereti az embereket. Istennek a szeretetét és megbocsátó könyörületességét hozta el az embereknek. Mivel eltökélt szándékuk volt, hogy valamilyen okot találjanak arra, hogy egyházi bíróság elé vigyék, ez is céljuknak része volt. A 6. versben így írja ezt az ige: „Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt.” Erre ment ki a játék. Az egész nem volt más, mint egy jól szervezett színjáték. Azért találtak (kerestek?) egy asszonyt, aki éppen megcsalta a férjét; azért ráncigálták ki az ágyból, hogy legyen egy mindenki előtt nyilvánvaló ok, amiért bíróság elé állíthatják Jézust.

Komolyan el kell gondolkozni azon, hogy miért nem vitték Jézus elé a paráználkodó férfit. A mózesi törvény így szól: „Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.” (3Mózes 20:10) Ha valóban igazságot akartak volna szolgáltatni, akkor a férfit is oda kellett volna vinniük Jézus elé, vádolva őt is. Ebből is nyíltan látszik, hogy ők, akik olyan pontosan ismerték a törvényeket, azt akarták, hogy Jézus igazságot tegyen. Ez egy igazán nagy csapda volt. Egyrészről, ha Jézus elengedi az asszonyt, szembe kerül a mózesi törvénnyel. Ha pedig ő is a halálos ítéletet mondja ki, akkor a római törvényekkel jut összetűzésbe. Hiszen a leigázott Palesztinában a rómaiak kizárólagossága volt halálos ítéletet hozni. Megjegyzem, ezért vitték Jézust a helytartó elé a kereszthalálát megelőzően.

Jézus lehajolt és a porba írt. Várakoztatta a jelenlévőket. Végül egy zseniális döntést hozott. „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” Nem csodálatos isteni bölcsesség! Könnyű dolog lett volna elítélni az asszonyt. Elő lehetett volna kérni a paráználkodó férfit is. De ebben a mondatban benne van Isten megbocsátó szeretete. Olyan feltételt szabott Jézus, amit nem tudtak a magukat nagyra tartó vallásosak teljesíteni. Nagy lett a megdöbbenés. És a „nagy” vallásosak szégyenkezve elsomfordáltak. Nem maradt egy sem ott, aki halálos megkövezést kért volna az asszony fejére. A megbocsátó Isten Fia irgalma túltett minden emberi ítéleten.

Jézusnak ebben a mondatában van valami nagy isteni törvényszerűség. Halálos ítéletet csak olyan valaki hozhat, aki egyáltalán nem bűnös. Azaz csak olyan vehetné el más életét, aki sohasem vétkezett. Ilyen ember pedig nincs. Az ítéletet Isten saját magának tartotta meg. Ő szent, tiszta, ismeri a szívek rejtett dolgait is, ő képes egyedül igazságos ítéletet hozni. A 2 Rómaiakhoz írt levél 2. részében így ír erről a Biblia: „Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől?”

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy nekünk nincs megadva az a lehetőség, hogy valakit véglegesen elítéljünk. Emberi mivoltában, összességében nem ítélhetünk el senkit. Micsoda badarság ez! Csak gondolj bele, van valaki, aki - tegyük fel - keresztény létére házasságot tör. Folyamatosan megcsalta a feleségét, vagy a férjét. Ezt te nagy hanggal elítéled és jó, hithű kereszténynek mutatod magad. Ez - a fenti ige alapján - azzal a veszéllyel jár, hogy te is beleeshetsz a házasságtörésbe, és Isten téged is elítél.

Maga a Teremtő Isten sem ítél el senkit, csak majd a földi élete után. Miért? Mert az életünk folyamán meg van adva a lehetőség, hogy megbánjuk a bűnünket, bűneiket és Isten megbocsátása egész életünk alatt a rendelkezésünkre áll. Ezért a mi emberi ítéletünk alapvetően hibás. Elítélheted a házasságtörőket, de azt nem tudhatod, hogy még aznap éjszaka nem fordul-e oda Istenhez sírva, könyörögve bocsánatáért.

Kérdezheted: „Akkor nem szabad még véleményt sem mondanunk senkiről sem?” Szét kell választanunk a véleményalkotást az ítélettől! Véleményt mondani valakiről lehet, sőt állást foglalni kell! A véleményalkotás nem ítélet és nem bűn ellentétes véleményt megfogalmazni. Nem lehet követni a mai divatos humanista gondolkodásmódot. A Biblia alapján kell megvizsgálnunk, mi a jó és mi a rossz. Ami rossz, azt rossznak is kell tartani, ami jó, azt jónak kell mondani. A Példabeszédek 17.rész 15. vers azt mondja: „Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat: mindkettőjüket egyaránt utálja az Úr.” Végleges ítéletet valakiről azonban nem szabad mondanunk. Hátha még ma éjszaka megtér, és teljesen megváltozik. Ne ítéljünk el senkit, de elítélhetjük azt a bűnt, amit elkövet. Maga az ember esendő. De az emberért nem kell elfogadnunk magát a bűnt. A bűnt, amit folytat, a bűnös életmódot igenis elítélem és komolyan távol tartom magam attól, de az emberre úgy tekintek, aki ebből megtérhet, akit fogságban tart a Sátán. A tolvajt nem ítélem el, de elítélem a lopást. Mert valaki ugyan lop, de mellette lehet egy jóságos figura is. Ahogy ezt sok filmben láthattuk. Ennek ellenére sem fogom elfogadni, hogy szabad lopni. Ez bűn!

Jézus csodálatos mondatával fejeződik be ez a történet: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” Ez az Isten megbocsátása. Nem ítél el, de többet ne vétkezz! Micsoda végtelen szeretet ez! Elítélhetne az Isten. De Ő nem hiába adta Jézus Krisztust a keresztre, hanem, hogy megbocsássa bűneinket. Bizony mindannyian vétkeztünk. Egy másik helyen a Biblia ezt mondja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneiket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneiket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük Őt, és nincs meg bennünk az Ő igéje. Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek: ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” (1János 1:8-10 és 2:1)

Kérlek titeket, senkit se ítéljetek el emberi mivoltában! Ítéljétek el a bűnös cselekedeteit! Ne felejtsük el, hogy Isten megbocsátó és irgalmas Isten. Az ember pedig még az élete utolsó percében is megtérhet Hozzá minden bűnéért bocsánatot kérve!

László tiszteletes

Vissza