A vadászó sas esete

A National Geographic egyik adásában bemutatott egy filmet arról, hogyan halásznak a sasok a tavakban. Magasan a víz fölött repülnek, de a látásuk olyan jó, hogy messziről meglátják a halat a vízben. Ha meglátnak egyet, visszacsukják a szárnyukat, és egyenesen a víz felé zuhannak, nagyon nagy sebességgel. Amikor elérik a vizet, széttárják a szárnyukat, kinyújtják a karmukat, megragadják a halat, és visszarepülnek a partra.

Ebben a különkiadásban egy nagyon szokatlan történésről készült felvételt is bemutattak. Az egyik sas lecsapott egy halra, a és karmai közé ragadta. A hal azonban sokkal nagyobb volt, mint amilyennek gondolta. Ahogy próbált a part felé repülni, látni lehetett rajta, hogy kínlódik. Látszott, hogy nem éri el a partot ezzel az óriási hallal. Aztán megpróbálta visszaejteni a halat. Ám a karmait olyan mélyen a hal húsába vájta, hogy nem tudta elengedni. A sas végül beleesett a vízbe, lassan elmerült a tóban és megfulladt.

Az életben mi is sokszor megragadunk valamit, ami veszélyes lehet. Azt hisszük, mi tartjuk a markunkban, és bármikor elengedhetjük, amikor csak akarjuk. Szokássá válik, és egy nap megpróbálunk kiszállni, de rájövünk, hogy már nem mi tartjuk fogva, hanem az tart fogva minket.

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” Zsidóhoz írt levél 12:1.

Vissza