|
„Szemet szemért, fogat fogért”
Egyszer egy lelkész Isten változhatatlanságáról tanított, aki mindig ugyanaz a szerető Teremtő volt, van és lesz mindörökké.
A tanítás után odament hozzá egy ember, aki megkérdőjelezte Isten jellemének állandóságát, és öröktől fogva tartó szeretetét, és ezt mondta:
– Kedves Lelkészúr! Hogyan taníthatja ezt? Hiszen ha megnézzük az Ószövetséget, akkor nyilvánvaló, hogy ott Isten teljesen más, mint Jézus kereszthalála után, az Újszövetségben. Mert Jézus előtt, szigorú, merev szabályokat állító, és az azt megszegőket lesújtó haragjával büntető Istenkép van előttem. A szemet szemért és fogat fogért igéről nem is beszélve!
Erre a lelkész nyugodt hangon így felelt:
– Kedves testvérem az Úrban. Maga az Ószövetség igéi cáfolnak rá állításaidra. Enged meg, hogy felolvassak néhány igeverset neked:
„Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatot.” Hóseás 6:6.
„Az igaz azt kapja, amit igazságáért érdemel, a bűnös pedig azt kapja, amit bűneiért érdemel. De ha a bűnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem hal meg... Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr – hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.” Ezékiel 18:20-23.
„Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez.” Zsoltárok 145:8-9.
„Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.” Zsoltárok 103:10.
És ez még csak néhány igevers az Ószövetségből, mely kifejezi az Úr irgalmát és kegyelmét. Azzal, hogy Jézus Krisztus feláldozta magát, egy fal dőlt le ember és Isten között, de az Úr szeretete az emberek iránt mindig is változatlan volt, és a szívet vizsgálta. Az Ószövetségi időkben hiába áldozott valaki az írások szerint, ha szívében nem bánta meg bűneit, akkor az áldozata felesleges volt, és képmutatás.
A sokat emlegetett „szemet szemért, fogat fogért” ige célja pedig az, hogy megfékezze az embereket, hogy ne torolják meg a sérelmet, úgy, hogy az arányaiban nagyobb legyen, mint amit elkövettek ellene.
Úgyhogy drága testvérem kérlek, olvasd rendszeresen a Bibliát nyitott szívvel, és az Úr csodálatosan fel fogja nyitni szemedet az Ő valóságos jelleméről.
Vissza
|