|
Szeretet
„Ha
emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem,
olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni
is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek
birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket
mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha
szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet
pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.” 1Korinthus 1:13.
Ez az egyik legismertebb igeverse a Szentírásnak. De biztos vagyok
abban, hogy Isten ma is komoly üzenetet ad nekünk ez által az ige
által. Tudjátok sokszor tapasztaltam azt, hogy az igehirdetők úgy
prédikálnak, hogy nem mondják el, mit üzen az Úr! Ez a legnehezebb
feladata egy igehirdetőnek. Magam is átéltem, hogy az Úr engem
megfeddett, de a gyülekezetet dicsérte. Igét hirdetni könnyű. Mindennap
olvassuk a Bibliát és kapunk üzenetet az Úrtól. Az viszont sokkal
felelősségteljesebb és nehezebb, hogy Istentől kapjunk üzenetet
a gyülekezet számára. A jelenések könyve 2. és 3. részeiben van
egy félmondat, ami minden igehirdetőnek fontos kell, hogy legyen: „Akinek
van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezetnek!” Ez
a fontos nekünk, Isten szolgáinak, mit mond a Lélek ma a gyülekezetnek.
És ez a te felelősséged is, mit mond a Lélek neked ma.
A szeretetről fogok beszélni. Pál apostol itt néhány példát mond,
amire büszke lehetne az ember. A korinthusi gyülekezet tekintetében
igazán telitalálat volt az első igevers. Ott nagy keresztény „divat” volt
nyelveken imádkozni. Erről a 12. és 14. részben olvashatunk részletesebben.
Ma ezt leginkább a magukat karizmatikusnak vallók tekintik elmaradhatatlanul
fontosnak. De Isten szemében nem több az, aki angyali nyelven tud
imádkozni és nincs benne szeretet az embertársa felé.
Ha valaki próféta és hihetetlenül hatásosan is tud prédikálni,
vagy hatalmas teológiai titkokat ismer, vagy olyan nagy hittel
is rendelkezik, hogy az imádságára a Gellért-hegy „belegyalogol” a
Dunába, de nincs benne szeretet, azaz ember semmi. Csak gondoljatok
bele! Ha valóban találkoznánk ilyen lelkésszel, nem tisztelné mindenki
Isten hatalmas szolgájaként? Sztár-prédikátor lenne. Mindenki az
ő szavára figyelne. Őt kérdeznék meg a jövőről. Sok tízezer ember
csatlakozna hozzá, és az övé lenne a legnagyobb egyház az országban.
A hívei „tejben-vajban” fürdetnék, semmire nem lenne
gondja. „Ő Isten egyik legnagyobb szolgálja!” Đ mondanák.
De mennyire másképp látja az Úr. Lehet nagy és szenzációs keresztény
szolgálatokat véghez vinni, de Isten nem ezt nézi. Ő azt nézi,
mi van ennek az embernek a szívében. Van benne szeretet? Akkor
jó! Ha nincs benne szeretet, akkor az az ember semmi. Ne döbbenj
meg! Ez ilyen egyszerű. Isten így nézi az embert. Nemcsak a lelkészeket,
hanem téged is. Nagy keresztény dolgok megtételére képes lehetsz,
de ha nincs benned szeretet, akkor semmi vagy.
Isten mindig azt nézi, mi van a te gondolataidban, mik az indítékaid.
Azt nem lehet mondani, hogy a tetteket nem figyeli az Úr, de Ő
a gondolataid is ismeri. Erről beszél a Szentírás a Sámuel első
könyvében: „Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember
azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben
van.” (16:7) Ez az Isten egyik tulajdonsága. Ő már a gondolataidat
is tudja.
Például, valakire annyira megharagszol hirtelen, hogy adnál neki
egy jó nagy pofont. Ez megfogalmazódik benned. Gondolatodban bűnt
követtél el. Haragudtál, és pofont is adtál volna. De nem mindegy,
hogy csak erre gondoltál, vagy meg is tetted valójában. A kettő
között nagy különbség van. Ha megtetted, akkor bűnt követtél el
és lehet, hogy testi sértésért feljelent a sértett. De Isten már
a gondolatodat is látta, persze a cselekedeted is ha megtetted.
Amíg csak gondolatban vétkeztél, elég az Úrtól bocsánatot kérni.
Ha meg is tetted, akkor a sértettől is bocsánatot kell kérned.
Most pedig következik a harmadik dolog. Így szól az Isten Igéje: „És
ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom,
szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.” (3.vers)
Ha valaki szétosztja vagyonát a szegényeknek, vagy tűzhalált hal
a kereszténységért, semmi haszna sincs abból, ha nincs benne szeretet.
Egy kicsit más oldalról megközelítve, ha valaki úgy osztogat ételt,
vagy ruhát, vagy pénzt, hogy közben nem szereti azokat, akiknek
segít, nem kedves Isten előtt. Ha valaki úgy szenved mártírhalált,
hogy közben gyűlöli az embereket, akik odajuttatták, nem tetszik
Istennek. Jézus a kereszten függve így szólt: „Atyám bocsáss
meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lukács evangéliuma
23:34.) Ebben a mondatban is Jézus mérhetetlen szeretete mutatkozik
meg. Nem szidta az embereket, nem kívánta a halálukat, hanem Istenhez
könyörgött, hogy bocsásson meg nekik. Ez az igazi szeretet.
László tiszteletes
Vissza
|