|
Zsidó papokat képeznek ki
a Templom modelljén
Zsidó
szakértők ellenőrzése mellett épül a Harmadik Jeruzsálemi Templom modellje
a Holt-tenger mellett. A Mitzpe Yericho kis zsidó település
- mely Jeruzsálem és Jerikó között van - ad otthont az 1:1 méretarányban
épülő modellnek. A létesítmény 25.000 négyzetméteren terül el. Az épületegyüttes
célja az, hogy itt készítsék fel a majdani papokat (kohanim) a Harmadik
Jeruzsálemi Templomban való szolgálatra.
A terv megálmodói szerint a zsidó emberek a Megváltásra
várnak és fel kell készíteniük önmagukat a Messiás eljövetelére. "Az
1967-es Hatnapos Háború után, amikor a Templom-hegy véglegesen a mi kezünkre
került, azt reméltük, hogy hamarosan megépül a Harmadik Templom."-
állítja Yehuda Kreuser, Mitzpe Yericho rabbija, aki a építkezés egyik
felügyelője. "De ez nem történt meg. A politikai szempontok mellett,
ki kell jelentenünk, hogy nem voltunk felkészülve, hogy helyre tudjuk
állítani a templomi szolgálatot a Templomban. Most már valóban fel kell
készíteni magunkat."
Kreuser rabbi szerint a templomi szolgálatra félelemmel
és rettegéssel kell felkészülnünk, mert az a legszentebb feladat. "Ha
valaki hibákat követ el a templomi szolgálat során a Templomban, az halállal
lakolhat." Kreuser rabbi ezt a véleményét a Mózes negyedik könyve
18:1-ben található igeversre alapozza. "Akkor ezt mondta az Úr Áronnak:
Te, fiaid és házadnépe fog bűnhődni a szent hely körül elkövetett bűnökért.
Te és a fiaid fogtok bűnhődni a papi szolgálat közben elkövetett bűnökért"
A papok feladata, hogy áldozatokat mutassanak be, Isten
akaratát tudakolják, bírói és rituális szabályokat alkossanak, kísérik
a Frigyládát, valamint a Szent Parancsolatokat tanítják az embereknek.
A Templom papjainak szent feladatait több ezer éven át a rabbinikus iratok
határozták meg. "Az a férfi, aki papként akar szolgálni a Templomban
egészen különleges felelősséget visel. - magyarázta Kreuser rabbi, - "Ez
a megbízatás nem mindenkinek adatik meg. A Harmadik Templom papjai a
Mindenható nagykövetei a földön."
Vissza
|