|
Agyő, nagy Ő!
Történet:
Eddie Cantrow (Ben Stiller) 40 éves kora ellenére agglegényként
éli mindennapi életét, és a házasság közelébe is még csak egyszer
került élete során, egy sikertelen eljegyzéssel. Az ismerősei,
és barátai állandó szekálása végül belehajtja egy meggondolatlan
házasságba. Egy véletlen találkozásból alakult, alig pár hónapnyi
románc után, elveszi feleségül Lilát (Malin Akerman). A nászút
végül nem várt eseménysorozatokat indít el, ugyanis Eddie rádöbben,
hogy rosszul választott. Végül egy ismeretlen nővel, Mirandával
(Michelle Monagham) szűri össze a levet, ami elindítja élete legnagyobb
botránysorozatát. A végeredmény: botrány, félreértések sorozata,
csalódás, válás stb.
Ez az új amerikai vígjáték első hallásra fordulatos, érdekes
szórakoztató filmnek tűnhet. Az ember azt gondolhatja, hogy egy
vicces, ámde tanulságos film elébe néz. De ahogy a történet megy
előre és bonyolódnak az események egyre furcsább „poénok” tárulnak
a nézők elé. A film mondanivalójából talán annyi pozitívum szűrhető
le, hogy az ember ne hozzon meggondolatlan, elhamarkodott döntéseket.
De összességében sajnos mégis azt sugallja, hogy a házasság nem
egy jó dolog. Az együttélésre inkább buzdít, mint a házasságra.
Ez nem csak a főszereplő esetéből adódik, hanem testvére házassága
is úgy jelenik meg, mint egy egész életen át tartó szolgaság.
De az Úr igéje ezt mondja: „jobb házasságban élni, mint
égni.” 1Korinthus 7:9.
Az újdonsült pár szexuális élete, inkább kínzásnak van beállítva,
mintsem kölcsönös örömszerzésnek. A poénnak szánt jelentek, az
ocsmányságra épülnek. Például, Lila orrsövényferdülése miatt az
orrán át távoznak a lenyelni kívánt dolgok, medúzacsípést levizeléssel
enyhítik, melyet teljes részletességgel mutatnak a nézőnek stb.
Sajnos az MTV-n elhíresült Jackass óta, már szinte teljesen elfogadott
az ocsmánykodás, ami az igazi nevettető poénokat kezdi elnyomni
és helyettesíteni.
De mindezek ellenére a film legfelháborítóbb része az a jelenet,
mely sunyi módon van belecsempészve a filmbe. Az egyik, amikor
Eddie az új barátnőjével elmegy egy helyi cirkuszi előadásra és
a szamár megpróbálja megerőszakolni a segédnőt. Végül, amikor vége
van a filmnek, és pár másodpercig megy a felirat, következik egy
végső bejátszás. Lilát láthatják a nézők, szexuális együttlét közben,
és teljesen elégedett a másik intenzív, vad teljesítményével. De
a másik felet nem mutatják. Végül reggel láthatjuk Lilát, amint
alszik és mögötte köntösben egy szivarozó cirkuszi szamár.
Teljes mértékben felháborító, hogy az állatokkal való közösülést „poén” címén
belecsempézték a filmbe. A Biblia azt írja erről a kérdésről: „Semmiféle
állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. És
asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem
az.” 3 Mózes 18:23. Igaz, hogy a film nem erre épül, de tudat
alatt már kezdik az emberekkel elfogadtatni az állatokkal való
közösülés elfogadását. Ugyan így fogadtatták el a homoszexualitást.
Először poén szintjén utalások történtek, végül nyíltan, a homoszexualitás
elfogadásra szólítanak fel, minket a mai filmek, sorozatok. Egy
keresztény embernek Istentől való józansággal kell ezekhez, a kérdésekhez
hozzá állni. Nem szabad toleránsnak lennünk az ilyen kérdésekkel
szemben és nyíltan el kell utasítanunk, mivel az Úr előtt utálatos,
és romboló hatású az ember testi-lelki életére nézve.
Nap mint nap szembesülünk bűnösebbnél, bűnösebb dolgokkal. Egyszerűen
nem élhetünk burokban, így vagy úgy előbb vagy utóbb szembesülünk
a világ szennyével. De ne aggódjunk, Jézus erre azt mondta: „Nem
azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket
a gonosztól.” János evangéliuma 17:15. Jól véssük ezt az
igét a szívünkbe! Csodálatos ígéret, hogy az Úr az övéit megőrzi,
és megsegíti.
B.R.
Vissza
|