Dr. Halál
Ez egy olyan dokumentumfilm, amit színészek játszanak el, de minden úgy történt meg, ahogy azt bemutatják. Egy orvos úgy döntött, hogy a tabunak tartott eutanáziát a gyakorlatban alkalmazza. Dr. Jack Kevorkian életről szól, aki a halálos betegeknek segített abban, hogy orvosi úton végezhessenek magukkal. Később pedig már Ő maga volt az, aki beadta a halálos szert.
Ez az orvos nem hitt Istenben, és azt az elvet követte, hogy az embernek joga van a haláláról dönteni, ha már olyan súlyos betegségben szenved, ami megkeseríti a mindennapjait. A film lenyűgözően élethűen mutatja be az eseményeket, és Al Pacino színészi játéka meggyőző hitelességgel ábrázolja, a 2011-ben elhunyt doktor életét.
Ezt a filmet mindenkinek ajánlom, mert nagyon jó vitaindító. Társaságban érdemes megnézi, és utána egy jót beszélgetni a témáról. Olyan kérdéseket érdemes boncolgatni, hogy: Jogod van-e megölni magad, ha már nem akarsz élni? Az orvosoknak joguk van-e, mesterségesen életben tartani gyógyszerekkel, ami tulajdonképpen csak meghosszabbítja a szenvedést? Miben volt igaza Dr. Halálnak, és miben nem?
De függetlenül attól, hogy kinek, mi a véleménye, azt tartsuk szem előtt, hogy Jézus Krisztus kegyelme által nekünk, keresztényeknek nem kell félnünk a haláltól. Aki az Úrral kapcsolatban van, annak nem kell majd szembe néznie az eutanáziával, hanem békességben fog meghalni, bármilyen betegség is lesz a halálának az oka.
„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedési nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.”
Rómaiakhoz írt levél 8:18.
B.R.
Korábbi filmkritikák »
|