|
Forrest Gump
Oscar-díj özönnel árasztották el, annak idején ezt a megindító és tartalmas filmet.
Egy butuska emberről szól, aki naivan szemléli a világot, de mindeközben mégis az egyik legértékesebb gyöngyszem, akit végül mindenki csodál.
Ez tipikusan az a film, amit nem szabad csak egyszer megnézni. Minél többször megnézzük, annál több értékes dolgot veszünk benne észre, mely tanulsággal szolgál a mindennapokra.
Megláthatjuk a gyermeki gonoszságot, mely az ember egész életére kihatással lehet. A kis Forrest, amikor felszáll az iskolai buszra, nem engedik, hogy helyet foglaljon, kivéve az a lány, aki élete nagy szerelme lesz.
Később pedig gúnyolják, mivel speciális tartót kap a lábára.
Fantasztikus az a jelent, amikor a gonoszkodó fiúk elöl elkezd menekülni, és a lábairól leszakadnak a merevítők. Csodálatos mélységei vannak ennek a jelenetnek.
Az életben vannak nehézségek, amiről azt hisszük, hogy csak hátráltatnak. Emiatt le is nézhetnek minket, és kevesebbnek érezzük magunkat másoknál.
Aztán egy szép napon, kiderül, hogy ez a javunkra volt, és megerősített, úgy, hogy utána irigykedve csodálnak az emberek.
Isten így munkálkodik bennünk. A nehézségek által formál, és erősít. De tartsunk ki, és ne keseredjünk el, mert ha az Úrban bízunk, akkor minden a javunkra lesz.
Forrest végül az ország legjobb futója lett!
Fontos kiemelni Forrest és édesanyja kapcsolatát. Anyukája bölcsességre tanította fiát, aminek meg lett a jó gyümölcse. Nagyon erős kapcsolat volt köztük.
Amikor halálos beteg lett az édesanyja, azt mondta fiának, hogy ne aggódjon, ez az élet rendje, és mindenkinek meg van az Istentől való rendeltetése, amiből a lehető legtöbbet ki kell hozni. Ez teljes mértékben összhangban van, a Biblia tanításával. A talentum példázatot párhuzamba lehet vele állítani.
A film rámutat a családon belüli erőszak lesújtó következményire. Forrest szerelme Jenny, apjával él, aki molesztálja. Megható látni, hogy az egyik balhé során bemenekülnek a kukoricásba és imádkoznak. Gyermeki őszinteséggel kéri Jenny Istent, hogy változtassa madárrá, hogy elrepülhessen, de végül a családsegítőtől jönnek, és elhelyezik a nagymamájához.
Viszont Jenny egy életen át, hordozza a terhet, és egyszerűen nem tudja elfogadni Forrest őszinte szerelmét, hanem kallódik a világban. Általa megláthatjuk, hogy milyen nyomorúságos élettel jár a kicsapongó, bulizós életforma, melyet a világ büszkén hirdet.
BB a seregben, Forrest legjobb barátja lesz. Példaértékű az ő barátságuk! Összetartanak, segítik egymást, és Forrest még az életét is képes veszélyeztetni érte. Nagyon nemes lélekre vall, amikor BB családjáról nem feledkezik meg Gump, hanem segíti őket. Például, amikor gazdag lesz, BB képzeletbeli részesedését elküldi a családnak.
Forresten mindenki mosolyog, de példamutató, hogy keményen dolgozik, és nem adja fel. A nehézségekben képes meglátni a jót, és amikor a szorgalma révén meggazdagszik, megmarad benne az alázat, és bölcsen kezeli a pénzt. Nem elég csak imádkozni, hanem legyőzve lustaságunkat, dolgoznunk kell, hogy előrébb jussunk, az Úr pedig meg fog áldani minket.
Bíztatok mindenkit, hogy nézze meg megint ezt a filmet, de elmélyedve a látottakon és levonva a tanulságokat, mert még rengeteg üzenet van a filmben „elrejtve”.
B.R.
Vissza
|