Főoldal
Az Egyházról
Regisztráció
Lelki segítség
Vélemények
Írj nekünk!


Képeslapok


Társkereső - Fiúk
Társkereső - Lányok
Barátokat keres


Állást keres
Állást kínál


Segítség kérése
Ingyenes felajánlás


Ima kérése
Tanúságtételek

 

A hullám

A hullám című film valós történetet dolgoz fel. Németországban egy gimnáziumi osztályt mutat be, ahol a történelem tanár egyedi módon próbálja megértetni a tananyagot a diákjaival. A valóságban az USA-ban történt meg ez az eset 1969-ben, de a film igyekszik megfelelőképpen átültetni a történetet a filmvászonra.

A gimnazista végzős diákok nem tudják felfogni, hogy a második világháborúban hogyan tudhatott a náci diktatúra és ideológia elterjedni. Úgy gondolják, hogy ők ugyanabban az esetben ellenálltak volna a rendszernek és nem nézték volna tétlenül a diktatúra borzalmas következményeit.

Végül ennek kapcsán jutott eszébe a történelem tanárnak, hogy tesz egy kísérletet az osztályban. Kiemelte a diktatúra főbb elemeit és bevezetett néhány új szokást az óráin. Nagyon jól, fokozatosan vezeti fel ezeket az újításokat, és megdöbbenésére a diákokat teljesen elvarázsolja. Így tovább viszi kísérletét, és létrehoz egy új mozgalmat, aminek a neve Hullám.

Eleinte nagyszerű hatással van a diákokra, akik elkezdenek tanulni, felkészülni az órákra, engedelmesek, lelkesek és kialakul bennük az összetartás, és egymás segítése. De végül elkezd az egész torzulni, és aki nem tartozik közéjük, azt kirekesztik, teli nyomják a várost a jelükkel, ezáltal rongálnak.

Alig pár napra rá, hogy elkezdődött ez az egész „játék” egyre kiszámíthatatlanabb lett a diákok viselkedése, végül le kellett állítani ezt az egész új mozgalmat.

A film nagyon jól ábrázolja a fiatalok személyiségein keresztül emberi gyarlóságainkat. Az elején hiába voltak pozitív hatásai a hullámnak, végül a gyerekek feladták egyéniségüket és elkezdtek gépként gondolkodni, cselekedni és mindent egyoldalúan csak a hullám szemszögéből szemlélni. Tanárukra mint vezérükre tekintettek, aki ennek kapcsán megízlelte a hatalom ízét, és kezdett beleszerelmesedni.

Az életben ezért fontos számunkra, hogy kit tartunk példaképnek, ki az akire felnézünk. Nekünk keresztényeknek Jézus Krisztusra kell odaadással tekintenünk. Ő nem egy diktátor, kereszthalálával bebizonyította, hogy mennyire szeret minket. A történelemben mindenki más elbukott, megszégyenült, de Jézus NEM! „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” János 8:12.

Az ő parancsolatai nem arra vannak, hogy leuraljon és gyötörjön minket, hanem a javunkra. Szabad akaratunk van, ami szintén mutatja, hogy Isten nem gépeket teremtett. Ő nem erőlteti, hogy kövessük, de csak vele lehet teljes az életünk. Egyedül csakis Jézus Krisztus által lehetünk valóban SZABADOK!

A diákok végül rádöbbentek, hogy mennyire befolyásolhatóvá váltak tanáruk által, és így elveszették a józan ítélőképességüket.

A film rendkívül drámaian fejeződik be, mint ahogy ez a diktatórikus rendszerekkel lenni szokott. Hála Istennek a valóságban nem történt olyan szomorú esemény, mint amit az utolsó képsorok vonultatnak fel.

Ajánlom mindenki figyelmébe a könyvet is, amiben részletesebb képet kapunk a történtekről.

B.R.


Vissza

 

Napi üzenet
Mit ír a Biblia?
Bibliaolvasási kalauz


Gyerekeknek


Humor


Zene


Olvassunk együtt!

OneStudio