|
József az álmok királya
József igaz történetét sokan sokféleképpen feldolgozták már. Végül egy egész estét betöltő, színvonalas rajzfilmváltozat is készült.
Önmagában véve, ez a bibliai történet kiemelkedik a sokrétűsége miatt. Természetesen a rajzfilmektől megszokott stílusban, időnként zenei betétekkel megfűszerezik a filmet, melyben a dalok ugyancsak mély mondanivalóval rendelkeznek.
Ez a rajzfilmváltozat igyekszik hűen követni az eseményeket. Bár kissé rövidített formában, ugyanis például kihagyták azt a részt, amikor Józsefet a börtönparancsnok kinevezte úgymond helyettesének, és rábízta a börtön mindennapos teendőit. De a történet csodálatos üzenetét ezek a kisebb kihagyások nem csorbítják.
József története az ígéretekről, kísértésekről, Isten gondviseléséről, megpróbáltatásokról szól. Nagyon jól nyomon lehet követni a filmben József vívódását. Először abban, hogy megkülönböztetett szerepet kap a család életében, mivel csodálatos ígéretek fűződnek hozzá. Ennek ellenére próbál testvérei mellé szegődni, hogy tompítsa az iránta érzett ellenszenvet. Például tanulás helyett inkább arra kéri az apját, hogy testvéreivel mehessen. Bár ők inkább kigúnyolják, mintsem értékelnék segítőkészségét.
Csodálatosan megmutatkozik a filmből, hogy József a reménytelennek tűnő nehézségek, megpróbáltatások ellenére mindvégig kitart az Úr mellett, és nem fordul el tőle. A börtönben énekel egy csodálatos dalt, ami arról szól, hogy ha nem is értjük, mi miért történik, mégis az Úrban bízok, és ráhagyom utamat.
Minden keresztény számára csodálatos pozitív példa József élete, ahogy az Úrral járt. Sokszor tudjuk, hogy helyesen cselekszünk, de végül rosszabbra fordul élethelyzetünk (pl. amikor József visszautasította Potifár feleségét és börtönbe vetik). Ilyenkor nem szabad elkeseredni, hanem még inkább ragaszkodnunk kell Jézushoz, aki erőt ad ebben az időszakban. Ilyen helyzetekben tudja a legjobban formálni szívünket, aminek végül csodálatos gyümölcseit fogjuk, a jövőben learatni.
És ami még nagyon lényeges, hogy ha van Isten által adott tehetségünk, azért mindig is Istennek adjunk dicsőséget, és tudatosan tartsuk szem előtt, hogy nem a mi érdemünk, nem önmagunk felmagasztalására szolgál. Ebben is követnivaló példát mutat József, amikor a fáraó faggatja és ő így felelt: „Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó álmára!”
Nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a filmet minden szülő számára, hogy gyermekeik tartalmas rajzfilmet is nézzenek.
B.R.
Vissza
|