|
A negyedik
Egy újabb szuperhősös film, mely legfőképp a fiatal korosztályt célozza meg. Az alaptörténet egyszerű, semmilyen nagyobb újítás nincs benne, mely kiemelné a többi hasonló kategóriájú filmek közül.
Egy mindig álnevet viselő fiú – aki egy másik bolygóról menekült meg, és szuperképességekkel rendelkezik – folytonos menekülésre kényszerül a bolygóját elpusztító lények miatt. Ugyanis a Földön menedéket találtakra szisztematikusan vadásznak. Végül eljön az idő, amikor már a menekülés nem megoldás, hanem küzdeni kell a gonosz erők ellen.
A különleges fiú – aki középiskolás – a negyedik a sorban, de még csak most kezd eljutni egy olyan fejlődési ponthoz, ahol az ereje teljes mértékben kifejlődik. Meg kell tanulnia kezelni, és uralkodnia magán, de egy váratlan szerelem mindenbe bezavar.
Annak ellenére, hogy ez egy teljesen képzeletbeli történet, mégis több tanulsággal szolgál a fiataloknak. Mi keresztények is kiválasztottak vagyunk, és kisebbségben élünk a földön. A sátán vadászik ránk, és mindent megtesz, hogy elpusztítson minket. De nekünk is szembe kell nézni vele, mint ahogy végül a negyedik is szembe néz az őt üldözőkkel. A mi erőnk Jézus Krisztusban van, az Ő Szent Lelke által, aki képessé tesz minket a győzelemre a sátán és bűneink felett. De nekünk nem kell bujkálnunk, hanem nyíltan vállalhatjuk hitünket!
Mindannyian rendelkezünk egyedi képességekkel, melyet talentumként kaptunk az Atyától. Nem szabad hiábavalónak érezned magadat, mert bármennyire is magad alatt vagy, az Úrnak csodálatos tervei vannak veled. De fejlődnünk kell, és a képességünk úgy bontakozik ki napról-napra, mint a filmbéli fiúé. Ennek előfeltétele, hogy mindig keressük az Úr akaratát imában, és ne önző vágyainkat követeljük Istentől.
Ha pedig mi keresztények összefogunk, és nem a világ szerinti elhidegülés bénító csapdájába esünk, akkor erősebbek leszünk! A filmben nagyon okosan összefognak azok, akik üldözöttek, és így egymás képességei kiegészítik saját gyengeségeiket. Ez az Úr akarata velünk, keresztényekkel is, hogy fogadjuk el egymást, ne legyünk irigyek egymás ajándékaira, hanem lássuk meg benne a lehetőséget, hogy az Úr áldásával, milyen hatalmas erőket vagyunk képesek együtt megmozgatni.
„Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!” Zsoltárok könyve 25:2-3.
B.R.
Korábbi filmkritikák »
|