|
John Rambo
Sokak
gyermekkori hőse ismételten visszatért a filmvászonra. Akkoriban
a Rambo első része hatalmas sikernek örvendett, és a fiatalok egész
generációjára volt hatással, mind a mai napig.
De vajon a fiatal fiúk számára jó példát mutat-e? Megtestesíti-e
az Isten szerinti férfit?
Ebben a részben Rambo, mint visszavonult „nyugdíjas” katona
csendben, szerényen tölti mindennapjait Thaiföld északi részén,
a burmai határ mellett. Egy nap, Amerikából érkezik misszionárius
csoport, akik a szomszédos országba, orvosi segítséget, gyógyszereket
és Bibliákat akarnak eljuttatni, Rambo segítségét kérik. Ő segít
nekik, de később kiderül, hogy még nagyobb szükség van rá, mint
eddig, mert egy szélsőséges katonai csapat foglyul ejtette a csoportot.
Zsoldos katonák sietnek segítségükre, mely alakulathoz Rambo
is csatlakozik, és ezáltal kezdetét veszi a brutális vérengzés.
Maga az alaptörténet sajnos nagyon is reálisan hangzik. A világban
számos kegyetlen, brutális és szélsőséges katonai szervezet működik,
mely a drogból és fegyverkereskedelemből tarja fent magát.
Továbbá, mind keresztény, mind nem keresztény segélyszervezetek
igyekeznek segíteni szerte a világon.
Viszont Rambo személye teljes egészében fikció. Ő a gyilkoló
gépet testesíti meg.
Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger filmjei, egy egészen
új férfi ideált ültettek bele a fiatalok tudatába.
Filmjeik üzenete összefoglalva: „Legyél izmos, minél nagyobb
darab, ne mutass ki érzelmeket, mert az a gyengeség jele, és ha
valami neked nem tetszik vagy sérelem ért, akkor bármi áron védd
meg a saját igazad!”
A legtöbben azonosulnak ezekkel, az ideálokkal. Megnézzük hány
és hány fiatal fiú érzi azt, hogy ha nem izmos vagy agresszív,
akkor már nem is férfi. És milyen sokan palástolják el érzelmeiket,
hogy véletlenül se látszódjanak gyengének.
Ezek a téves ideálképek csak romboló hatásúak a fiatalokra nézve,
mellyel nem szabad azonosulni!
Most pedig nézzünk néhány igeverset a Bibliából, melyek helyes
irányba terelnek minket.
„A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rohasztja
a csontokat.” Példabeszédek 14:30.
Helytelen mentalitás az, ha agresszióval válaszolunk minden egyes
minket ért sérelemre. A határozott fellépést nem szabad összekeverni
az agresszív fellépéssel!
A férfiakban, természetükből adódóan van agresszió. De ezt nem
kell elfojtani, hanem helyes irányba kell terelni. Például, a sport
egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a bennünk szunnyadó energiáknak
utat engedjünk.
„Mert a test gyakorlásának kevés haszna van.” 1 Timóteus
4:8.
Az ige nem azt mondja, hogy nincs haszna, hanem, hogy kevés haszna
van. Tehát sportoljunk, járjunk konditerembe, de legyünk tudatában
annak, hogy nem ettől leszünk férfiak, nem a külsőnk határozza
meg, hogy milyenek vagyunk.
Tömören összefoglalva, az Úr szerinti férfi ideál: istenfélő,
hűséges az Úr iránti szolgálatban és a magánéletében, jóra törekvő,
a családi béke őrzője és segítőkész!
Összegezve a filmről alkotott véleményemet, helytelen ideálképet
táplál a fiatalokba, és a brutalitást oly mértékben megjeleníti
a filmvásznon, amely már káros az emberi léleknek.
B.R.
Vissza
|