Titanic

Ebben a feldolgozásban James Cameron, egy képzeletbeli szerelmi történeten keresztül mutatja be a katasztrófát. A Titanic igaz története gyerekkoromban mindig megmozgatta a fantáziámat. Lenyűgözött a hajó gigantikus mérete és az a luxus, amivel fel volt szerelve.

Maga a film élethűen, látványosan és izgalmasan kalauzol el a végzetes estére.

De most egy fontos vonatkozásban szeretném megvilágítani ezt a szörnyű katasztrófát.

Az 1900-as évek elején a Titanic volt a világ legnagyobb és legluxusabb hajója. A hossza 10 elfektetett 10 emeletes háznak felelt meg, magassága a kéményekig pedig 11 emeletes házzal ért fel. Az akkoriban létező összes luxust beleépítették. Hatalmas ováció és hírverés vette körül a hajót. Mindenki látni akarta, és az emberek versengtek a jegyekért az első útra.

Elsüllyeszthetetlennek kiáltották ki, ebből adódóan nem is fordítottak kellő figyelmet a biztonságra. 64 mentőcsónak helyett, csupán 20-al szerelték fel a hajóóriást. Ebből adódóan körülbelül 1517-en haltak meg, és csak 705 ember élte túl a végzetes ütközést.

A Titanic története hatalmas tanulság az emberiségnek. Ez a hajó egy modernkori bálvány volt! Megtestesítette az emberi nagyságot, tudást, büszkeséget, gőgöt. Elsüllyeszthetetlennek mondták, mintha mindenek felett lett volna. Nagysága tiszteletet parancsolt, és aki látta, nem győzött betelni vele. Pompával, luxussal kérkedett belülről, mintha az emberiség által épített mesterséges Mennyország lett volna.

Isten hosszútűrő, türelmes és kegyelmes. De mindig van egy bizonyos határ, amit nem enged átlépni. Ez a bizonyos „határ” az ember elől el van rejtve. Csak Isten tudja, hogy mit, hogyan és meddig tűr el az embernek.

A Titanickal kapcsolatban is ez a helyzet. Az ember felmagasztalta önmagát, de az Úr megalázta és megmutatta, hogy az Ő áldása nélkül, egyszerűen, semmik vagyunk. „A fennhéjázó bűnösöket összetöröm, de az igazakat felmagasztalom!” Zsoltárok 75:11.

Csak Istenbe kapaszkodhatunk. Lehetetlen, hogy bármi Isten fölé kerekedjen és megközelítse az Ő dicsőségét, hatalmát. „Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.” Zsoltárok 144:4.

A mindennapjainkban hajlamosak vagyunk a Titanic példáját követni. Elérünk valamit az életben, vagy létrehozunk valamit, amire csak kevesen képesek, és teljesítményünkkel kimagaslunk az emberek közül. Ilyenkor, ha nem vagyunk alázatosak, és elsősorban nem az Úrnak adjuk a dicsőséget és hálát, akkor önmagunkat dicsőítjük és azt, amit létrehoztunk vagy elértünk. Akár anyagi, akár szellemi területen.

Ne várjuk meg, míg az Úr drasztikusan tudatosítja bennünk, hogy nélküle semmik vagyunk. Maga a Titanic megépítése mindenféle szempontból fantasztikus volt. Méltán volt rá büszke az emberiség, hogy az akkori tudásával egy ilyen csodálatos hajót fel tudott építeni. Nem magával a hajóval volt a baj, hanem azzal, hogy elfelejtették, kinek is köszönhetik mindezt és a tökéletesség, elpusztíthatatlanság látszatával öltöztették fel.

Így tehát vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e olyan terület az életünkben, ahonnan Jézust kizárjuk. Ha van, akkor imában alázzuk meg magunkat, kérjünk bocsánatot az Úrtól, adjuk neki a dicsőséget és hálát, azután pedig örvendezzünk, hogy milyen csodálatosan megáldott minket drága Istenünk.

Végezetül egy bíztató igével zárom: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.” Zsoltárok 30:6.

B.R.

Vissza