Tron: Örökség

Egy újabb film, mely a virtuális világ utópisztikus gondolatait tárja a nézők elé, a legmodernebb technikával, 3D-ben. Bár nem előzmény nélkül, mivel ez a film az 1982-es verzió második része.

Az alaptörténet, hogy egy számítógépes zseni létrehoz egy olyan gépet, mellyel képes önmagát teleportálni, a saját maga által kifejlesztett játékba. Viszont a készítő által létrehozott saját klónja - ami azért készült, hogy tökéletesre fejlessze a rendszert - ellene fordul és rabul ejti, így bent ragad a virtuális játéktérben. 20 év után a készítő fia - aki semmit nem tudott apja fejlesztéseiről - kap egy titkos üzenetet, aminek eredményeképpen végül ő maga is a játékban köt ki. Ezzel megindul a harc a túlélésért, és azért, hogy kiszabaduljanak a virtuális börtönből.

Elsőre a film története egy átlagos sci-fire hasonlít. A nagy hírverést annak köszönheti, hogy az Avatar óta ez az egyetlen film, mely igyekezett a 3D-s technikai fejlesztéseket maradéktalanul kihasználni. De a látvány helyett most inkább a történetben található mondanivalót szeretném kiemelni. Ugyanis a készítő elvakultan a tökéletességre törekszik, mely végül a vesztét okozza, mivel a saját klónja nem tűr meg semmiféle hibát. Így a klón ellene fordul, és a fejlesztő kénytelen bujdosni.

A készítő belátja, hogy hibázott és, hogy a tökéletességet lehetetlen elérni. Ráeszmél, hogy nem a tökéletesség az igazi érték, hanem a fia, akinél jobbat nem tudott volna kreálni a virtuális világ adta végtelen keretein belül sem. Számunkra pedig tanulság, hogy nem tudunk tökéletesek lenni, ezáltal el kell fogadnunk, hogy amit alkotunk, az sem tud tökéletes lenni. Ez alázatra kell, hogy intsen bennünket, ami hasznos, mert csakis is így tudatosulhat bennünk Isten tökéletessége.

A készítő fia pedig apa nélkül egy kóborló veszett kutya, aki mindig veszélyes helyzetekbe hozza magát. Ugyanígy kóborlunk mi is veszetten, Jézus Krisztus nélkül a nagyvilágban, míg végre nem találkozunk szeretett Apánkkal. Mi is csak akkor élhetünk kiegyensúlyozott életet, ha kapcsolatunk van Atyánkkal, akinek szeretete, útmutatása, és gondoskodás nélkül senkik vagyunk.

Összességében a film története könnyen kiszámítható, de végső soron példamutató, hogy a készítő apai szeretete győzedelmeskedik, még ha a saját élete is a tét.

B.R.

Korábbi filmkritikák »