X-men: Az elsők
A képregény sorozatnak egy újabb epizódja került megfilmesítésre, mely a két főkarakter előéletét mutatja be. Megértjük, hogy milyen események láncolatai vezettek el odáig, hogy a fő gonosz, Magneto életét csak a harag és bosszú irányítsa. Továbbá, hogyan fordul ellene a legjobb barátjának Xaviernek, aki végül az X professzor nevet kapja.
Az X-men sorozatnak a lényege, hogy vannak olyan emberi mutánsok, akik valamilyen genetikai rendellenesség következtében szuper képességgel rendelkeznek pl. Magneto képes minden vastárgyat megmozdítani, mint egy mágnes, Xavier be tud hatolni az emberek elméjébe stb.
Ezek a mutánsok magányosak, és legfőképp bujkálnak, de Magneto és Xavier felkarolja őket. Az amerikai kormány pedig megpróbálja őket felhasználni saját céljaira, hogy elkerülje a 3. világháborút.
Az összes szuperhősös filmnek az elsődleges célja a szórakoztatás, és egy olyan elrugaszkodott világ megteremtése, ami nem létezik. Mindezek mellett, az összes ilyen jellegű történet fő gerincét a jó és a rossz közötti küzdelem adja.
Érdekes párhuzamot lehet vonni a mutánsok és a keresztények között. Az emberek sokszor úgy néznek ránk, mint valami földön kívüliekre. Sokszor kitaszítanak minket maguk közül, mert olyan értékeket vallunk, és olyan életvitelt folytatunk, amitől egy hitetlen idegenkedik. De ahogy a filmben X professzor egy kastélyban alakítja ki a mutánsok helyét – ahová mindenkit szeretettel vár –, nekünk keresztényeknek a gyülekezet az a helyünk ahová szabadon mehetünk.
De nem akarok mélyebben belemenni a párhuzamokba, mert ez a film valóban csak a szórakoztatásra épít. A lényeg, hogy mi keresztények rendelkezünk egyedi képességekkel, talentumokkal, amiket meg kell tanulnunk használni, úgy ahogy a filmben a mutánsoknak is meg kellett tanulni használni, és kontrolálni.
Gondolkodj el azon, hogy vajon neked mi az Úrtól kapott képességed, és kérd Őt, hogy tanítsa meg neked használni, mert mások javára kell fordítanunk saját erősségeinket.
B.R.
Korábbi filmkritikák »
|