Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

11. rész

KIFELÉ A VADONBÓL

Másnap reggel korán az utcán voltam. Felkerestem a fiúkat, akik tegnap előre mentek, s mondtam nekik, hogy fegyverükkel együtt a Washington Parkban gyülekezzenek.

Aztán haza mentem a Bibliámért, revolveremet az övembe dugtam és a parkba mentem.

Az utcán találkoztam egy öreg olasz asszonnyal, akit már régen ismertem. Az utóbbi időben ha jönni látott, átment az utca túlsó felére. Ezúttal felmutattam a könyvemet, odakiáltva neki:

"Ez a Szent Írás!"

Rámeredt a Bibliára: "Hol loptad?"

Nevettem. "Sehol. Egy lelkész ajándékozta nekem."

Fejét csóválta. "Nem tudod, hogy dolgokkal nem szabad gúnyolódni?"

"Nem gúnyolódom vele. Most megyek a rendőrségre és leadom a fegyveremet!" - felhúztam az ingem, hogy lássa a revolveremet az övemben. Szemei lassan vándoroltak a fegyverről a Bibliára, s elárulták hitetlenkedését. Felnevettem és elfutottam előle a Washington Parkba. Már körülbelül 25 Mau-Mau várt ott. Akkor a rendőrőrshöz vonultunk a St. Edward Auburn Streeten.

Nem törődtünk vele, hogy a rendőrségen mi lesz a véleményük a dologról. Brooklyn 25 legveszélyesebb gengsztere vonult az utcán és egy egész fegyver arzenált vittek magukkal. Később Istennek hálát adtam, hogy a rendőrök csak akkor láttak meg minket, mikor már az ajtóban álltunk, különben valószínűleg elbarikádozták volna magukat és lelőttek volna minket.

Mikor beléptünk az ajtón, a szolgálatban lévő tiszt felugrott és a pisztolyához kapott:

"Mi baj van?"

"Minden oké" - magyarázta Izrael. "Nem akarunk bajt csinálni, csupán le akarjuk adni a fegyvereinket."

"Mit akartok?" - kérdezte a tiszt hitetlenkedve. "Mi akar ez már megint lenni?" Megfordult, átkiáltott a másik szobába: "Hadnagy! Azt hiszem jobb lesz, ha idejön!"

A rendőr megjelent az ajtóban. "Mit akarnak a fiúk?" - kérdezte a tiszttől.

Izrael elmagyarázta: "Tegnap átadtuk a szívünket Istennek, ma a fegyvereinket akarjuk átadni a rendőrségnek."

A hadnagy a másikhoz fordult: "Talán küldjön az utcára egy pár embert, nézzenek utána, mi van."

Előre léptem: "Itt van, nézze csak meg, hadnagy úr!" - megmutattam a Bibliámat. - "A lelkész ajándékozta nekünk tegnap este. Most nem akarunk egyik ganghez sem tartozni. Keresztyének lettünk!"

"Melyik lelkész?" - kérdezte a hadnagy.

"David Wilkerson. Nagyon sovány és mindig itt járkál, a ganggekkel törődik. Ha nekünk nem hisz, hívja fel őt."

"Hívja fel a lelkészt, kolléga, és mondja meg neki, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön ide." - mondta a hadnagy.

A rendőr felhívta a számot és odaadta a kagylót a hadnagynak: "Wilkerson lelkész úr? Azt hiszem jobb lesz, ha azonnal hozzánk jön. Tele a rendőrség Mau-Maukkal és nem tudom, mihez kezdjek velük." Rövidesen letette a kagylót. "Azonnal jön. De mielőtt ideér, szeretném megkapni a fegyvereket."

"Természetesen"- mondta Izrael - "Azért jöttünk ide," - aztán hozzánk fordult:

"Rendben fiúk! Tegyétek ide a fegyvereket az ablakdeszkára, a muníciót is!" A rendőrök nem hittek a szemüknek. Közben másik négy jött be és hitetlenül nézték a fegyverekből rakott halmot. Aztán Izrael megkérte a hadnagyot, szignálja az én Bibliámat.

Ebben a pillanatban lépet be Wilkerson. Gyors pillantást vetett ránk és a hadnagyhoz ment.

"Lelkész úr, kezet akarok önnel szorítani." Wilkerson kérdőleg nézett rá, aztán megragadta a rendőr kezét és erősen megrázta.

"Hogy csinálta ezt?" - kérdezte a tiszt. "Ezek a fiúk hadat üzentek nekünk és évek óta gondot okoztak, csak bajt csináltak. Ma reggel pedig idejöttek és tudja mit akarnak?" - Wilkerson a fejét rázta.

"Azt akarják, hogy beírjuk a nevünket a Bibliájukba." Wilkerson elsőre nem tudott mit szólni.

"Ezt kértétek a rendőröktől?" - kérdezte aztán. Felütöttem a Bibliámat és megmutattam a rendőrök aláírásait az első oldalon.

"Látja, hadnagy úr, hogy az Isten itt is cselekszik?" - mondta Wilkerson.

Aztán kimentünk az utcára, otthagyva a rendőröket, akik még mindig tanácstalanul nézték a fegyvereket, melyek most már előttük hevertek.

Körülvettük Wilkersont és Izrael azt mondta: "Dave, majdnem egész éjjel olvastam a Bibliát. Megtaláltam a nevemet is benne, Izrael. Ez vagyok én! Híres vagyok!"

Néhány héttel később Acre lelkész, a spanyol egyháztól eljött hozzám, mikor Izrael éppen ott volt nálam. Kért minket, hogy másnap menjünk el a templomba és tegyünk bizonyságot. A kocsijával eljön értünk.

Ez volt az első istentisztelet, mikor megértettem az Igét. A végén Acre lelkész felszólított, hogy tegyek bizonyságot.

Miután beszéltem, Izrael vette át a szót. Első ízben hallottam beszélni őt nyilvánosság előtt. Erős hangon mondott el mindent, ami végül is megtérésre vezette. Bár az utóbbi hetekben naponta együtt voltunk, csak ma éreztem át benne az érzések mélységét és a kifejezés erejét, amit eddig nem vettem észre. Szavai visszavezettek arra az estére ott a St. Nicholas Hallban, ahol Izrael oly szívesen hallgatta az evangéliumot. Most visszagondoltam David Wilkersonnal szembeni magtartásomra. Gyűlöltem őt, Istenem, mennyire gyűlöltem! Hogy lehettem olyan gonosz? Wilkerson csak azt akarta, hogy általa tudomást szerezzek Isten irántam tanúsított szeretetéről, s én leköptem, szidalmaztam, sőt meg akartam ölni!

"Még mindig nem voltam meggyőződve Wilkerson őszinteségéről"- végezte be Izrael bizonyságtételét.

"Egy délután Wilkerson hozzám jött, és arra kért, hogy ismertessem meg néhány más vezetővel a gangből. Együtt mentünk Brooklynon át és bemutattam Kis Jo-Jo-t, a Sárkányok főnökét Coney Islandból, a város 5 legnagyobb gangjéből. Aztán búcsú nélkül tovább mentem, mert a Sárkányokkal ellenséges viszonyban voltunk és Jo-Jo-nak nem kellett tudnia, hogy én vittem oda Wilkersont. Mikor Wilkerson odament Kis Jo-Jo-hoz, elbújtam. Jo-Jo sokáig nézett a lelkészre, aztán a cipőjére köpött. Ez a megvetés legfőbb jele, ami közöttünk uralkodott.

Aztán azt mondta: "Lépjen le, maga gazdag fickó. Ebben a kerületben nincs mit keresnie. Maga New Yorkba jön és Istenről beszél és az emberekről, akiknek meg kell változniuk. Magának tiszta cipője van és vasalt a nadrágja, nekünk pedig semmink sincs. Az öregem kiebrudalt, mert tízen voltunk egy lyukban, ahol laktunk, és nem volt mit ennünk. Ember, ismerem a fajtáját! Tűnjön el inkább, mielőtt kést tolok a hasába." Észrevettem, hogy Wilkerson meglepődött. Talán megérezte, hogy Jo-Jo igazat mond. Később mondta, hogy visszagondolt Booth generális szavaira, aki azt mondta:

"Lehetetlen egy ember szívét Isten szeretetével átmelegíteni, ha a lába fázik."

Talán most nem egészen jól mondom, de Davenek akkor ilyesmi jutott eszébe. És tudjátok mit csinált? Leült a járdára, ott az utcán, lehúzta a cipőjét és Jo-Jo-nak ajándékozta.

Kis Jo-Jo csak nézte Wilkersont és azt kérdezte:

"Mit akar ezzel bizonyítani, lelkész úr? Azt ugye, hogy szíve van, vagy ilyesmit? Ezt a cipőt pedig nem veszem fel!" De David azt felelte: "Éppen az én cipőm fájt neked, hát most vedd fel és ne szidj másokat." Végül Jo-Jo felvette a cipőt és David zokniban ment a kocsijához két háztömbön át. Az emberek nevettek rajta. Ekkor tudtam meg, hogy őszintén beszél.

Addig nem hatott rám, amit Wilkerson mondott. De ő nem csak a szavak embere volt. Úgy is élt, ahogy prédikált. Abban a pillanatban tudtam, hogy képtelen vagyok ellenállni egy olyan erőnek, ami Wilkersont rábírta, hogy így cselekedjék.

Az istentisztelet után az emberek az előtérben tolongtak, vagy kint álldogáltak a járdán. Én még mindig kezet fogtam, amikor kiléptem az ajtón. Ebben a pillanatban az utca másik oldalán autó blokkolt. Hallottam, hogy egy nő felsikít és azonnal láttam, hogy a kocsi ablakából egy revolver csöve mered ki. Mögötte felismertem az egyik püspököt. Vadul felém tüzeltek. A földre vetettem magam, a golyók fölöttem fúródtak a falba. A kocsi eltűnt a sötétben.

Mikor az izgalom alább hagyott, egy idősebb férfi odalépett hozzám és karját a vállamra tette:

"Ne veszítsd el a kedvedet, fiam! Érezd megtisztelve magad, hogy a sátán téged üldöz. Nagy dolgokat fogsz véghezvinni Istenért, ha kitartasz!"

Megveregette a vállamat és eltűnt a tömegben.

Tudtam, hogy nagy dolgokat akarok véghezvinni Istenért, de nem voltam teljesen biztos benne, hogy igazán megtisztelve érzem-e magam, amiért az ördög a Püspököket rám küldte, hogy megöljenek engem.

Acre lelkész felkérte Izraelt és engem, hogy menjünk az ő kocsijával, de én inkább futni szerettem volna. Gondolkodnom kellett. Mr. Delgadon, Wilkerson egyik munkatársa, hívott, hogy az éjszakát töltsem nála. Barátságos, jó modorú úr volt, de én szégyelltem magam a szegényes kinézetemért és hiányos öltözködésemért. Elhárítottam a meghívást.

Mikor átmentem a Wanderbilt Avenue-n, megláttam Locát, aki a házuk előtt állt.

"Hello, Nicky! Kiléptél a gangből, igaz ez?" Bólintottam.

"Hiányzol nekünk, Nicky. Minden más, mióta nem vagy ott." Hirtelen átkarolt valaki hátulról.

"Hé, úgy látszik nekem sikerült valakit újra visszakapnom" - mondtam, mert azt hittem a mi gangünkből van itt valaki. Loca arca szinte megdermedt az ijedtségtől.

Hátranéztem és megláttam Joe-t, az Apacsot, akit valamikor cigarettával olyan csúnyán elintéztünk.

Még mialatt szabadulni igyekeztem a szorításából, láttam a kést a jobb kezében. A bal karjával, amit a nyakam köré font, erősen tartott, s közben jobbjával igyekezett a kést a bordáim közé döfni. Magasra emeltem a szabad karomat, hogy elhárítsam a húszcentis pengét, ami a gyűrűs és a kisujjam között fúródott a kezembe úgy hogy alig érintette a mellemet.

"Most kikészítlek"- lihegte -, "ha azt hiszed, el tudsz futni, ha templom mögé menekülsz, nagyon tévedsz! Csak használok a világnak, ha egy gyávával kevesebb lesz, aki hirtelen ájtatos akart lenni!"

"Tűnj el! Megőrült a fickó!"- kiáltottam Locának és visszaugrás közben letéptem egy parkoló autó antennáját. Most újra egyenlő esélyeink voltak. Az én kezemben az antenna ugyanolyan halálos fegyver volt, mint egy rugós kés.

Megkerültem a fiút és az acélrúddal a levegőbe vágtam. Most újra elememben voltam. Az antennát bal kézben tartottam, míg vértől csepegő, sérült jobbomat magam elé tartva próbáltam elhárítani a támadást.

"Gyere, fiú!"- kiáltottam, "Próbáld meg még egyszer! Csak még egyetlen egyszer! Ez lesz az utolsó próbálkozásod!" A másik szemei égtek a dühtől. Tudtam hogy meg kell őt ölnöm, mert más nem tartja vissza attól, hogy ő öljön meg.

Rám ugrott, de én kisiklottam és a kése csak kicsit sebzett meg. Most felemeltem az antennát, hogy a védtelen arcába vágjak vele. De egyszerre ezt a Joe-t nem tekintettem már ellenségemnek, hanem embernek. Sajnáltam, amint ott áll a sötétben és szid engem gyűlölettől eltorzult arccal. El tudtam képzelni, hogy én is így nézhettem ki egy pár héttel ezelőtt, hasonló esetben.

Ebben a pillanatban Loca jött futva és üveget nyomott a kezembe: "Üsd, Nicky!" A fiú futni kezdett.

"Dobd utána, Nicky!" Felemeltem a karomat, de ahelyett, hogy a menekülő fiú után dobtam volna, a ház falához vertem.

Aztán körültekertem a kezem zsebkendővel. Azonnal átivódott vérrel és Loca felszaladt a lakására egy vastag törülközőért. Haza akart vinni, de mondtam neki, hogy magam is el tudok menni, s megindultam a járdán.

Az utcasarkon vártam a zöld jelzésre, de káprázni kezdett a szemem. Át kellett jutnom, mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet.

A forgalom közben támolyogva haladtam. Egyszerre kiáltást hallottam és a Mau-Mau-k egyike ugrott rám, Tarzan volt, aki nagy mexikói kalapot viselt.

"Meg akarod magad ölni, Nicky?" - kérdezte. Kétségkívül bolondnak tartott, mivel megtértem. "Megsebesültem, elég komolyan. Vigyél Izraelhez."

Elvitt Izraelékhez. Anyja nyitott ajtót. Izrael a másik szobából jött ki, rám nézett és nevetni kezdett.

"Mi van veled?"

"Egy Apacs meg akart ölni."

"Nicsak! Azt hittem, veled ilyesmi nem történhet meg!"

Izrael mamája közbelépett és arra az álláspontra helyezkedett, hogy nekem kórházba kell mennem. Izrael és Tarzan segítettek lemenni a lépcsőn és bevittek a legközelebbi segélyhelyre. Aztán kértem Izraelt, mondja el bátyámnak, Franknek, hogy mi történt. Megvárta, míg az orvos megvizsgálja a kezemet. Néhány ín át volt vágva. Izrael nagyon komoly volt, amikor kigurítottak.

"Ne félj, Nicky! Elintézzük a fickót, aki tette." Még meg akartam mondani, hogy nekünk nem szabad már a bosszúra gondolni, de az ajtó már halkan becsukódott mögöttem.

Másnap korán reggel Izrael már nálam volt. Én még kábult voltam, de azért láttam, hogy teljesen kopaszra nyíratta a fejét.

"Hé, kopasz, mi akar ez lenni?" - morogtam Izraelnek. Újra a régi arckifejezése volt.

"Te, először a templom előtt lőttek ránk aztán késsel támadtak ránk. Ez az egész hanta az Isten szeretetéről, semmit sem ér! A Joe-t elintézem!"

Nehezen emelkedtem fel az ágyról.

"Nem szabad! Tegnap este kikészíthettem volna, de átengedtem Istennek. Ha újra az utcára mész, sohase térhetsz vissza onnan. Emlékezz rá, mit mondott David a kézről, amit az ember az ekére vet és amellett.... Izrael, nem szabad újra kezdened...!"

Csak most vettem észre, hogy Lydia és Loretta is vele jöttek. Még gyenge voltam a vérveszteségtől és az operációtól és visszahanyatlottam a párnára. Jobb karomat az ujjam hegyétől a könyökömig gipszbe tették.

Loretta, egy csinos olasz lányka, akivel egy párszor együtt voltam, beleszólt:

"Nicky, Izraelnek igaza van! Ezek a fiúk bejönnek a kórházba és megölnek téged, ha nem jössz vissza a ganghez. Várunk téged." Lydiára néztem: "Te is így gondolod?"

Ő lehajtotta a fejét: "Nicky, el kell mondanom neked valamit. Szégyellem, hogy csak most szólok, de én már két éve hiszek Istenben."

"Mi!?" - meredtem rá hitetlenül.

"Hát egész idő alatt keresztvény voltál és nem szóltál erről semmit? Hogy tudtál úgy viselkedni, amilyen voltál? A keresztyének másképp viselkednek. Ők szégyellik magukat Isten előtt." Lydia könnyeivel küzdve az ajkába harapott, s közben a takarómat simogatta:

"Szégyellem magam Nicky! Féltem előtted Krisztusról beszélni. Azt gondoltam, akkor nem fogsz velem többé törődni."

Izrael az ágy másik oldalára ment.

"Nicky most nem szabad magad felizgatni. Majd később mindenről beszélgetni fogunk, csak Loretta és én úgy gondoljuk, hogy vissza kellene jönnöd. Gondolkodj el ezen és ne törődj semmivel. Majd beszélek néhánnyal a fiúk közül és elkapjuk azt a fickót, aki téged kikészített." Elfordultam tőle. Loretta lehajolt hozzám és megcsókolta az arcomat. Könnyeket éreztem, mikor Lydia is megcsókolt.

"Sajnálom, Nicky, bocsáss meg!" Mikor elmentek, csaknem kézzelfoghatóan éreztem a Sátán jelenlétét. Izrael és Loretta által szólt hozzám. Hivatkozott Lydia iránt érzett érzelmeimre.

"Nicky - suttogta - bolond vagy. Menj vissza a ganghez! Emlékezz rá, milyen szép volt ott, milyen elégedett voltál. Cserben hagytad a gangedet, de még nem késő, hogy vissza térj!" Míg a Sátán így kísértett, bejött a nővér egy tablettával. Még mindig hallottam a suttogást: "Tegnap este először életedben nem védekeztél. Milyen gyáva vagy! A nagy, hős Nicky Cruz! Hagyja, hogy egy Apacs kikészítse, aztán elfusson."

"Mr. Cruz?"- a nővér volt aki az ágyam mellett állt.

Felugrottam és kiütöttem a kezéből a pirulát.

"Menjen ki!"

Még többet is akartam mondani, de nem tudtam szólni egy szót sem. Minden régi szidalmazó szavam elveszett. Nem emlékeztem rájuk. Csak ültem ott nyitott szájjal.

"Ne haragudjon - mondtam - kérem, hívja Acre pásztort."

A nővér szó nélkül szedte fel a cserepeket a földről.

Aztán jött Acre lelkész és imádkozott velem, s éreztem, hogy eltávozik a gonosz lélek, ami által megszállva voltam. A pásztor azt mondta, szól Mr. Delgadonnak, hogy gondoskodjék rólam.

Miután a nővér segítségével hálóinget váltottam, letérdeltem a betegszobában. Délután a másik ágyba is beteg került és azt hittem hogy alszik. Hangosan imádkoztam, mert nem tudtam, hogy másképp is lehet. Számomra az imádság Istennel való beszélgetés volt, tehát hangosan kellett, hogy történjen.

Kértem Istent, bocsásson meg a fiúnak, aki megsebesített és őrizze meg minden gonosztól, amíg nem ismeri meg Jézust. Kértem Istent, bocsássa meg Lydiával szembeni viselkedésemet és azt is, hogy kivertem a nővér kezéből a tablettát. Megígértem, hogy mindenhová elmegyek, megteszek mindent amit tőlem kíván. Azt is mondtam, nem félek a haláltól, de engedje meg, hogy addig éljek, amíg apámnak és anyámnak Jézusról beszélni tudok. Sokáig térdeltem, mielőtt visszamásztam az ágyba és elaludtam.

Másnap reggel kellett elmennem. Mielőtt kimentem a szobából, a szomszédom suttogott valamit és magához intett. Öreg ember volt, a torkában csővel.

"Tegnap este ébren voltam" - mondta nehézkesen. Zavarban voltam és ostobán mosolyogtam.

"Köszönöm az imádságodat!"

"De én nem önért imádkoztam"- mondtam. Az öreg ember megragadta ép kezemet nedves kezével. Nagyon gyenge volt, de éreztem, hogy kicsit megszorítja.

"Nem, tévedsz, én értem imádkoztál! Én is veled imádkoztam. Évek óta először imádkoztam. Én is azt akarom, amit Jézus kíván tőlem. Köszönöm neked!"

Eddigi életemben soha nem próbáltam, hogy valakinek szívességet tegyek. De most erősen éreztem, hogy Isten eszközéül választott engem. Boldog voltam.

Mr. Delgadon a hallban várt rám. Már elintézte a számlámat és a kocsijához vezetett.

"Tegnap este felhívtam David Wilkersont" - mondta.

"Elmirában egy összejövetel sorozatot vezet, megkért, hogy Izraellel együtt reggel vigyelek oda."

"De Izrael újra csatlakozott a ganghez. Nem hiszem, hogy eljönne velünk." - mondtam.

"Ma este meglátogatom." - mondta Mr. Delgadon. "Szeretném, ha ma nálam maradnál, csak nálam vagy biztonságban."

Csaknem a sors iróniája volt, hogy Wilkersonnak Elmirába kellett mennie, ahová egykor a rendőrség akart küldeni, bár egészen más okokból.

Másnap reggel nagyon korán keltünk és a városon keresztül Brooklynba mentünk. Izrael önként velünk akart jönni és hét órakor egy bizonyos helyen találkozni kellett vele. Mikor odaértünk még nem volt ott. Nyugtalankodni kezdtem. Többször megkerültük a háztömböt, de mégse találtuk. Aztán a lakásán kerestük, de ott sem volt.

"Nem mehetnénk még egyszer körbe?" - kérdeztem. "Talán eltévesztettük valahol."

"Jól van." - mondta Mr. Delgadon.

"Tudom, hogy szereted Izraelt és félsz, hogy visszatér gangjéhez. Én is úgy sejtem. Hát még egyszer megkerülöm a háztömböt, bár Wilkerson két órakor vár minket. És Elmiráig mintegy hat órai utunk van hátra."

Mikor elhagytuk a várost, sóhajtva dőltem hátra. Nagyon szomorú voltam, amiért Izraelt otthagytuk. És hat évnek kellett eltelnie, mire újra viszontláthattam.

Este David az elmiraiak elé állított engem és én bizonyságot tettem. David azt tanácsolta, hogy úgy mondjak el mindent, ahogy megtörtént. Nem emlékszem minden kis részletre, és volt amit elfelejtettem, de mégis azt hiszem, jól sikerült. Végül Wilkerson felhívta a hallgatóságot, hogy adják át szívüket Jézusnak. Sokan jöttek előre és bennem az a meggyőződés alakult ki, hogy Isten engem különleges szolgálatra hívott el, mert éreztem, mennyire működött az életemben.

A következe napokban alkalmam nyílt hosszabb beszélgetésre Daviddal. Megkérdezte, hogy komolyan gondolom-e a belépést Isten szolgálatába. Azt feleltem, hogy még csak nagyon keveset tudok Istenről, és nem beszélek valami jól angolul. De azt is megmondtam, hogy Isten megérintette a szívemet és ebben az irányban vezet. Erre David megígérte, hogy mindent megtesz, hogy jó iskolába mehessek.

Iskola! Három év óta nem voltam iskolában. Akkor kidobtak engem.

"David, nem mehetek többé iskolába! Az igazgató megfenyegetett, ha még egyszer ott meglát, átad a rendőrségnek!"

David nevetett.

"Nem a régi iskolára gondolok! Szeretnél Kaliforniába menni? A nyugati parton van."

"Hová?"

"Kaliforniába."

"Manhattan mellet van?"

Wilkerson ismét nevetett. "Nicky, Nicky! Azt hiszem, Istennek még sok baja lesz veled! De azt is hiszem, hogy elég hatalmas arra, hogy sikerüljön is neki. A te szolgálatod által nagy dolgok fognak történni. Hiszek ebben!"

A fejemet csóváltam. Ahogy én hallottam, a rendőrség Manhattanban éppen olyan rossz, mint Brooklynban. És ha nekem iskolába kell mennem, jobb ha ez New Yorktól minél messzebb lesz.

David azt akarta, hogy Elmirában maradjak, mialatt ő ír a bibliaiskolának, mely La Puente-ben, Kaliforniában van, Los Angeles közelében. Bár semmiféle bizonyítványom nem volt, Wilkerson kérte, hogy vegyenek fel.

Elmirában nem ment valami jól a dolgom. Valaki azt a hírt terjesztette, hogy még mindig vezér vagyok, és egy új bandát akarok szervezni, amin David nagyon felháborodott. Ezen az estén David a keresztségről beszélt nekem. Figyelmesen hallgattam, de nem mindent értettem meg, amit meg akart világosítani előttem. Pál megtéréséről is beszélt, aki három nappal később a Szentlélek keresztséget is megkapta és egészen más erővel töltetett meg.

"Neked is szükséged van erre, Nicky!" - mondta David "Isten el fog tölteni az Ő erejével, és különös ajándékot ad neked."

"Miféle ajándékot?" - kérdeztem.

Felütötte a Korinthusi Levél 12. fejezetét, a 8-12. verseket és megmagyarázta a Szentlélek kilenc ajándékát.

"Ezekben azok részesülnek, akiket a Szentlélek megkeresztel. Talán nem nyered el mind a kilencet, de néhányat biztosan."

"Gondolod, hogy majd jól tudok angolul beszélni, anélkül, hogy csakugyan megtanultam volna?" - kérdeztem.

David felelni akart, de aztán becsukta a Bibliát.

"Az Úr azt mondta az apostoloknak, legyenek türelemmel, akkor erőt fognak kapni. Nem akarom, hogy erőltessük a dolgot veled. Várnunk kell Istenre. Meg fog téged keresztelni, ha eljön az ideje."

Lekapcsolta a lámpát és én azt mondtam: "Ha Isten nekem más nyelvet ad, remélhetőleg az olasz lesz az. Ismerek egy nagyon édes olasz lányt és nagyon szeretném őt..."

Wilkerson párnája szakított félbe, mely a szobán átviharozva pont a fejemet találta el.

"Aludj, Nicky! Már majdnem reggel van és a fél város még mindig bandavezérnek tart téged. Ha Isten más nyelvet ad neked, az remélhetőleg olyan lesz, amellyel megértetheted az emberekkel, hogy többé nem vagy gengszter.

Másnap reggel David gondterheltnek látszott, mikor a városból visszajött.

"Nem jól mennek a dolgok, Nicky"- mondta. "Még ma el kell menned, s én nem is tudom, hová küldjelek, ha csak ismét nem New Yorkba."

"Hiszed, hogy az Úr meghallgatta a tegnap esti imádságodat?"- kérdeztem.

David meglepve nézett rám. "Igen. Természetesen hiszem."

"Nem azért imádkoztál, hogy Isten óvjon meg engem?"

"Hiszen tudod."

"Akkor miért aggodalmaskodsz?"

David sokáig nézett rám. Hallgatott. Aztán azt mondta: "Gyerünk, reggelizzünk. Farkasétvágyam van. Neked is?"

Néhány nap múlva David azzal az örömteljes üzenettel jött, hogy hajlandók felvenni engem La Puente-i iskolába próbaidőre. Még aznap elutaztam New Yorkba busszal, ahonnan Kaliforniába megyek. Nem törődtem semmivel, hogy New Yorkba kellett mennem. Visszagondoltam utolsó utamra, hogy milyen megkönnyebbülten dőltem hátra a párnákon, mikor eljöttem onnan. Most kifelé vezet az utam a vadonból.

Az autóbusz állomáson öt óra hosszat kellett várnom. Megígértem Davidnak, hogy a váróteremben maradok, hogy lehetőleg elkerüljek minden bajt. De a nehézségek jól tudták, hol lehet engem megfogni. Tíz Viceroy képében jöttek elő, akik némán bekerítettek, mialatt újságot olvastam.

"Nézzétek csak, milyen csinos fiúcska van itt" - mondta az egyik, s vigyorogva szemlélte az öltönyömet és a nyakkendőmet.

"Mondd csak, te egyáltalán nem tudod, hogy a Viceroyok területén vagy?"

Hamarosan egy másik fiú is beavatkozott:

"Tudjátok, ki ez? Ez az a fickó a Mau-Mauktól, aki hirtelen ájtatos lett."

Megint egy másik jött hozzám és ujjával homlokomra bökött:

"Mondd csak, lelkész. Szabad megfogni téged? talán rám is ragad valami a szentségből."

Elütöttem a kezét az arcomtól.

"Akarsz talán egy kést a hasadba?" - kérdeztem. "Meg ne érints még egyszer, különben halál fia vagy!"

Még mielőtt megérinthetett volna, talpra ugrottam és mindkét öklömmel gyomorszájon vágtam. Mialatt összegörnyedt, öklömmel a koponyájára ütöttem és eszméletlenül hanyatlott a földre. A többiek a meglepetéstől meg se mozdultak. A padok közt kerestek menedéket. Én az ajtó felé igyekeztem.

"Ha valaki ellenem próbál jönni, egyiket a másik után megölöm! Most hozom a Mau-Mau-kat. Egy órán belül ismét itt leszek, aztán jaj nektek!"

Tudták, hogy komolyan gondolom, s azt is tudták, hogy a Mau-Mau-k kétszer olyan erősek, mint ők. Nyugtalanul néztek egymásra és kifelé igyekeztek, magukkal vonszolva botladozó társukat.

"Visszajövök!" - kiáltottam utánuk.

Aztán a közeli U-vasút bejáratához futottam, ezen az úton a spanyol templom mellett kellett elmennem. Valami visszatartott és azt akarta, hogy bemenjek. Lassan mentem felfelé a lépcsőkön és bementem. Talán először imádkoznom kell, azután hozom a Mau-Mau-kat - gondoltam.

Amint bementem a templomba, elfelejtettem a Mau-Mau-kat és a Viceroyokat. Az új életre gondoltam, amely előttem állt. Nem tudom, meddig imádkoztam ott, mikor egy kéz nehezedett a vállamra, David Wilkerson volt.

"Mikor nem találtalak a megállóban, gondoltam mindjárt, hogy itt megtalállak." - mondta.

"Természetesen" - feleltem. "Mit gondoltál,hol vagyok? Talán ismét a gangnél?"

Nevetett, mialatt a kocsihoz mentünk.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész