Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

14. rész

GLÓRIA

Mikor újra megérkeztem La Puentébe, az első amit megláttam, Glória volt. Hát újra visszajött! Mikor megláttam, tudatára ébredtem, hogy mennyire szeretem.

De a helyzet az iskolában ugyanaz volt mint azelőtt. A két évvel ezelőtti szabályok most is érvényben voltak és akadályoztak minket. Mintha minden összeesküdött volna, hogy minket elválasszon. Az asztalnál csak ennyire szorítkozhatott a beszéd: "Szabad a sót, kérem?"

Élesen látó szemek figyelték minden cselekedetünket az iskola területén. Bár utáltam konyhára menni, gyakran önként jelentkeztem, hogy Glória közelében lehessek. Bár a lármás konyhában nem voltunk egyedül, de ha mindketten a mosogató fölé hajoltunk, tudtunk néhány személyes vonatkozású szót váltani. Ez a helyzet szinte beteggé tett engem. Spanyol elődeim dacára csaknem lehetetlennek gondoltam, hogy romantikus hajlamaim legyenek, ha közben szennyes edények halmaza között álltam.

Egy csütörtök estén engedélyt kaptam, hogy kimenjek a városba. Az első telefonfülkéből felhívtam Glóriát. Mikor az ügyeletes tanár jelentkezett, zsebkendőmet a hallgató elé rakva, mély basszus hangon Miss Stefanit kértem. Rövid szünet után hallottam, hogy a tanár azt súgja Glóriának: "Azt hiszem, az apád."

Glória nevetett, mikor meghallotta, hogy én dadogok a drót másik végén.

"Szükségem van a segítségedre, Glória."

"Történt valami rossz?" - kérdezte, mert arra gondolt, hogy tényleg az apjával beszél.

De nem találtam a helyes kifejezéseket. A lányokhoz való viszonyomban eddig mindig a gang törvényei szerint jártam el és nem tudtam, hogy tiszta és jó lányokkal, mint Glória, hogyan kell beszélni.

"Azt hiszem, ha találkoznánk könnyebben meg tudnám magyarázni" - mondtam. "De talán jobb, ha nem zavarlak tovább."

"Nem!" - kiáltotta, - "ne szakítsd meg a vonalat!" Látszólag elhatározta, hogy határozott szavakat fog kikényszeríteni belőlem.

"Nyugodtan!" - figyelmeztettem - "Különben azonnal tudni fogják, hogy nem az apáddal beszélsz!"

"Ez most nem fontos. Végre mond meg, hogy mi nyomja a szívedet!"

Kerestem a szavakat, végül is eldadogtam: "Azt gondolom, jó lenne, ha ebben az évben velem járnál." - Megmondtam. Tényleg, ez mintha a számra lett volna adva.

"Veled járni? Mit jelent az, hogy veled járni?" - válaszolta Glória.

"Egyszerűen csak azt." - mondtam zavartan és éreztem, hogy a fülem elvörösödik, ámbár fél mérföldre voltam tőle a telefonfülkében.

"Úgy gondolod, hogy a te partnered legyek?"

"Igen, azt gondoltam." - mondtam még mindig zavartan.

Bizonyára most egészen közel vitte a szájához a kagylót, mikor ezt mondta:

"Igen, Nicky, ez csodás lenne. Majd írok neked egy hosszú levelet. Holnap megkapod."

Ezen az éjszakán Glória olyan világításnál, ami az utcai lámpából szivárgott be, megírta első szerelmes levelét. Bár csaknem olvashatatlan volt, de mégis a legdrágább levél volt, amit valaha is kaptam.

Néhány héttel ezután iskolánk egyik tanára, Castillo, megkért, hogy segítsek neki missziós munkában a közeli San Gabrielben. Felfedeztünk ott egy kis elhagyatott egyházat. Néhány más tanítvánnyal szombatonként házról-házra kellett járnom, a lakosságot meghívni az estékre. A templomot is úgy-ahogy rendbe kellett hoznunk és a vasárnapi iskolában segíteni.

Nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy erre felszólítottak és sugároztam az örömtől, mikor szemhunyorítással közölte, hogy Glória is a közreműködők között van.

"Ön egy nagyon bölcs tanár" - mondtam mosolyogva - "Azt hiszem azokkal, akiket kiválasztott, jó munkát tudunk végezni."

A következő szombaton a kis egyházban dolgoztunk és házról-házra járva hívtuk a lakosságot, hogy jöjjenek az istentiszteletre. Végre itt volt az alkalom, hogy zavartalanul együtt lehessünk, Glória és én. Ma három pompás zavartalan órát tölthettünk együtt.

Már régen vártam arra, hogy mindent elmesélhessek az életemről, s mialatt szakadatlanul beszéltem, ő hátát egy fának támasztva némán ült és hallgatott.

"Sajnálom" - mondtam végül, - "hogy egész idő alatt én beszéltem, de annyi minden volt a szívemben és azt akartam, hogy mindent tudj. Minden jót és minden rosszat."

A kezébe támasztotta a fejét és én ügyetlenül átkaroltam a vállát.

"Szeretlek, Nicky" - suttogta. "Szeretlek úgy, amilyen vagy."

"Glória, szeretnélek feleségül venni. Már régen tudom ezt. Az egész életemet meg kell veled osztanom. De semmit sem ajánlhatok neked. Sok rosszat tettem, de Isten megbocsátott nekem és most te is megbocsátottál, szeretném, ha később a feleségem lennél."

Szorosabban ölelt át és azt mondta: "Nicky! Ha Isten akarja, a feleséged leszek." Megcsókoltuk egymást. Aztán egymás mellett feküdtünk a fűben és szorosan átölelve tartottuk egymást és én felemelő érzést éreztem magamban. A múlt még nem halt meg.

Hirtelen felriadtam: "Hangyák!" - kiáltottam - "A lában teli van hangyákkal!"

Levettem a cipőmet. Reménytelen eset volt. A zoknimban százszámra voltak ezekből a kis kínzószellemekből. Sok idő kellett mire megszabadultam tőlük. Néhányan otthonosan berendezkedtek a lábujjaim között.

Visszamentünk az iskolába, vagyis inkább ő ment, én ugráltam, Glóra meg csak nevetett. A legjobb akarattal sem tudtam volna komikusabb esetet elképzelni a mienknél.

A lányok háza előtt elbúcsúztunk, aztán sietve a zuhany alá álltam.

"Istenem!" - mondtam mialatt a víz rám csurgott - "tudom hogy ez nekem volt rendelve. A hangyák bizonyság erre. Köszönöm neked, hogy ezt megmutattad és kérlek, hogy többé ne kelljen figyelmeztetned."

Kevéssel utolsó iskolai vizsgám befejezése előtt David írt, hogy egy régi házat vett a Clinton Avenuen és ott egy otthont rendezett be a fiatalok és a narkomániások részére. Felszólított, hogy utolsó vizsgám után dolgozzak a Teen Challenge-nek.

Beszéltem Glóriával. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy házasságunkkal még egy évig várunk, amíg szilárd talaj lesz a lábam alatt. De most új ajtók nyíltak és úgy látszott, hogy ez Isten akarata, hogy visszatérjek New Yorkba. De tudtam, hogy Glória nélkül nem mehetek.

Válaszoltam Wilkersonnak, hogy lehetőleg még várjon a végleges elhatározásig, míg a házasságkötés meg lesz. Mire ő azt írta, hogy Glóriát is szívesen látja.

Tehát elhatároztuk, hogy novemberben összeházasodunk és egy hónap múlva New Yorkba megyünk.

A csúnya, három emeletes ház a Clinton Avenuen volt, Brooklyn régi lakónegyedében, csupán néhány háztömbnyire a Green Placetől. Önkéntes segítők rendbe hozták a házat, s ezzel a munka kezdetét vette. David egy fiatal házaspárt fogadott akik felügyeltek a házra. Glória és az én számomra a ház mögött egy kis garázslakást rendezett be.

Nagyon barátságtalan volt, a zuhanyzó mellettünk a főépületben volt, de mi mégis a mennyországban éltünk. Nem volt semmink, nem volt szükségünk semmire, mert megvoltunk egymásnak és ott volt az égő vágy, hogy Istennek szolgáljunk. Kevéssel karácsony előtt meglátogattam a Mau-Mau-kat. Gyakran gondoltam Hurrican Hectorra és örültem, hogy majd foglalkozhatom vele, de nem láttam többé. Steve elmondta mi történt.

"Miután te Kaliforniába utaztál olyan tevékeny lett, mint még soha azelőtt. Az utcai csatáknál olyan volt mint egy vadállat. Három hónap múlva lebukott."

"Hogy történt?" - kérdeztem, és nyomasztó érzés vett rajtam erőt.

"Hurrican, Gilbert és én egy apacsot akartunk előkeríteni, aki rohadtul viselkedett. Egészen egyedül lakott egy apartman ház ötödik emeletén. Huricannak revolvere volt. Kopogtunk az ajtón. Sötét volt s a fiú óvatos volt. Csak kis rést nyitott az ajtón és meglátott minket. Akkor a folyosóra ugrott és maga körül hadonászott. Hurrican háromszor lőtt. Hirtelen hallottuk hogy valaki elkiáltotta magát: "Megöl engem! Megöl engem!"

Azt hittük, Hurrican eltalálta az apacsot. Lerohantunk az öt emeletnyi lépcsőn az utcára. Akkor vettük észre, hogy Hurrican hiányzik. Gilbert visszafutott és meglátta Hurricant a lépcső korlátjára hajolva. A bajonett mélyen testébe hatolt. Kérte Gilbertet, hogy ne hagyja őt egyedül és mondott valamit, hogy "késő". Aztán a földre esett és meghalt.

Elgondolkodva tértem vissza a Clinton Streetre. Minden lépésnél hallottam a saját szavaimat, amit mondtam: "Késő Hector, de még nem késtél el. De ha nem térsz vissza Krisztushoz többé nem látlak viszont."

"Kérlek, Istenem" - imádkoztam - "ne engedd soha többé, hogy elmenjek egy régi barátomtól anélkül, hogy segítettem volna rajta."

Nemsokára világos lett, hogy mi tulajdonképpen főként narkomániások között dolgozzunk. Sok gang-tag, akik eddig marihuánával éltek most elkezdték a heroin élvezetét.

A metódusunk nagyon egyszerű volt. Kimentünk egy csapat fiatallal az utcasarokra és beszélni kezdtünk, s közben rámutattunk a kábítószerek káros hatására és veszélyes voltára. Végül megkérdeztük: "Nem akarsz a káros szenvedélyedtől megszabadulni?" Mire csaknem mindig ez volt a válasz: "Bárcsak tudnék!"

"Akkor gyere el a Teen Challenbe a Clinton Streetre. Mi majd imádkozunk érted. Mi hisszük, hogy Isten meghallgatja az imádságot. Isten hatalmas és te megszabadulhatsz a káros szenvedélytől: "Aztán adtunk nekik egy "gyávasági írást". Ezt mi neveztük így el, mert benne Wilkerson felszólítja a fiatalokat, hogy ne legyenek gyávák Krisztushoz térni.

Lassú kezdet volt. Többnyire az utcák sarkán álltunk és beszélgettünk. A narkomániások nem dolgoznak, s pénzüket rablással, orgazdasággal, és zsebtolvajlással szerzik meg. Betörnek a lakásokba és elviszik ami a kezük ügyébe kerül. Retikülöket fosztanak ki. Ruhát lopnak a kötélről, tejet az ajtó elöl, ha pénzt akarnak érte. Mindenféle kis gangek vannak, akik terveket kovácsolnak új betörésekre, s gondoskodnak róla hogy a lopott holmi a legjobban legyen értékesítve.

Kevéssel karácsony előtt volt az első sikerem. Pedró a Mau-Maukhoz tartozott. A magas színes bőrű legény egy férjes asszonnyal állt össze. A férje egy napon rajtakapta és kidobta. A nő azt tanácsolta Pedrónak, hogy a Teen Challengeben keressen menedéket. Az azonnal ráállt, s három nappal azután, hogy hozzánk jött, megtért.

A következő három hónapban Pedró játszotta a főszerepet életünkben. Első karácsony esténket Glóriával kis lakásunkban töltöttük el és Pedró a vendégünk volt. Állandóan velünk étkezett. Lépésről-lépésre elkísért bennünket. Vikenden csaknem mindig U-vasuton voltunk és összejöveteleket látogattunk. Pedró állandóan ott volt.

Egy márciusi estén későn mentem haza. Glória már feküdt. Azt gondoltam, már alszik és csendben vetkőztem le, hogy ne zavarjam. Mikor lefeküdtem, észrevettem, hogy sír.

"Mi bajod van, Glória?"- simogattam, hogy megnyugodjon, míg beszélni tudott.

"Nicky, hiszen te meg sem érted és sohasem fogod megérteni."

"Mit nem fogok megérteni?"- ez az ellenkező válasz feldühítette.

"Ezt a kullancsot! A Pedrót!" - mondta. "Hát nem érti, hogy néha-néha egyedül szeretnék lenni veled? Még csak négy hónapja vagyunk házasok és ő nem tágít az oldalunk mellől! Ha lenne egy fürdőszobánk, még ott is velünk lenne."

"No hát! Ez nem úgy hangzik, mint ahogy az én Glóriámtól várnám!" - mondtam. "Tulajdonképpen, büszkének kellene lenned. Keresztyén lett és a mi barátunk. Ezért csak hálásak lehetünk Istennek!"

"De én nem akarok rajtad állandóan osztozni! Hozzád mentem férjhez, te vagy a férjem és legalább néha-néha veled szeretnék lenni, anélkül, hogy Pedró ott ülne és azt mondja: "Dicsőség Istennek!"

"Ezt nem gondolhatod komolyan, Glória!"

"Még sohasem vettem ilyen komolyan valamit! Egyikünknek menni kell: Vagy velem házasodtál vagy Pedróval élsz házaséletet. Együtt a kettő nem megy."

"De kedves, hallgass meg. Ha most elküldjük, lehet, hogy visszatér a régi életéhez. Meg kell, hogy tartsuk!"

"Ha visszamegy a ganghez, akkor nem stimmel a dolog Istennel. Miféle Isten felelős Pedróért? Olyan, aki azonnal cserbenhagyja, amint szabadjára engedjük? Nem hiszem. Hiszek abban, hogy ha valaki megtér, akkor Isten elég erős hozzá, hogy meg is tartsa őt. És ha minden fiút idehoznánk, és úgy kezelnénk őket, mintha a dadájuk lennénk, akkor nekem el kellene mennem." - Glória mind hevesebben beszélt.

"De Glória, ő az első térítésem!"

"Talán ez a te hibád és az övé is. Ő a te térítésed. Ha Isten térítése lenne, nem csinálnál olyan nagy gondot belőle magadnak.

"Talán igazad van. De mégis meg kell adnunk neki azt a helyet, ahová való. Isten hívott el erre a hivatásra és te egyetértettél ezzel."

"De Nicky, csak arról van szó, hogy nem akarok állandóan osztozni valakivel rajtad." Megöleltem.

"Most nem kell osztoznod senkivel rajtam. És holnap beszélek Pedróval és megpróbálom, hátha találok neki valami munkát, hogy ne kelljen állandóan vele lenni. Megegyeztünk?"

Sonny április után jött, egy májusi hó első üzenetével.

Beléptem a kápolnába és a sarokban egy sápadt fiút láttam ülni. Azonnal láttam, hogy narkomániás mellé ültem, átkaroltam és elkezdtem egészen nyíltan szólni hozzá. Leszegte a fejét és a földre nézett.

"Tudom, hogy narkós vagy. Látom rajtad, hogy már régen csinálod ezt és nem tudsz szabadulni. Azt hiszed, senki sem törődik ezzel, és hogy senki sem tud segíteni rajtad. De Isten meg tud segíteni."

A fiú felemelte a fejét és üres szemekkel nézett rám. Később megtudtam, hogy vallásos családból való. Elszökött otthonról és Brooklynban él. Többször elfogták és megbüntették kábítószeres visszaélés és lopás miatt. A börtönben többször leszokott, de újra visszaesett a heroin élvezetébe.

Sonnynak egészen különös módszere volt, hogy pénzt szerezzen "anyagra". Egy barátja valamilyen asszonynak a kezéből kiragadta a retiküljét, és mikor az segítségért kiáltott, Sonny azonnal ott volt és azt mondta: "Ne aggódjon! Ismerem a fickót! Várjon itt és majd én gondoskodom, hogy visszakapja a táskáját."

Az asszony megnyugodva várt, mialatt Sonny végigfutott az utcán, utolérte a barátját és megosztoztak a zsákmányon.

Mialatt mellette ültem a kápolnában azt mondtam: "Szeretnék imádkozni érted."- Nagyon sajnáltam - "Istenem, segíts ezen a fiún. Meg fog halni. Egyedül Te tudsz segíteni rajta. Remény kell neki és szeretet. Kérlek, segíts rajta!"

Mikor befejeztem, Sonny azt mondta:

"Haza kell mennem!"

"Elkísérlek."

"Nem!" - hárította el ijedten - "Nem lesz jó!"

Biztos voltam benne, hogy ha most elmegy, azért teszi, mert injekciót akar adni magának. - "Aldaor itt tartunk téged."- mondtam.

"Nem" - hárította el ismét - "Holnap reggel a bíróságra kell mennem. Börtönbe küldenek. Nem tudom, hogy miért jöttem ide."

"Azért, mert Isten ide küldött" - nyugtattam. "Maradj ma éjjel nálunk és reggel veled megyek a bíróságra."

Mégis ragaszkodott hozzá, hogy hazamenjen. Megbeszéltük, hogy másnap reggel nyolckor érte megyek.

Vele mentem a bíróságra. Útközben azt mondtam neki: "Sonny, imádkozni fogok, hogy Isten indítsa a bírót, hogy két hónappal halassza el a tárgyalásodat. Ezalatt megszabadulhatsz a narkótól és megtalálhatod Krisztust."

Sonny gúnyolódott: "Rossz kilátások. Ez a kövér bíró még soha nem napolt el valamit. Mindjárt ott is tartanak."

A bíróság lépcsőjén megálltam és imádkoztam: "Uram, Fiad, Jézus Krisztus nevében kérlek Téged, indítsd a bírót arra, hogy Sonny ügyét napolja el, hogy meggyógyulhasson. Köszönöm, hogy meg fogod hallgatni az imádságomat. Ámen."

Sonny úgy nézett rám, mintha bolondnak tartana. Tovább húztam. "Menjünk! Hallani akarjuk, hogy napolja el a bíró a tárgyalásodat."

Beléptünk a tárgyalóterembe, Sonny jelentkezett az írnoknál és leült a padra a többi vádlott mellé.

Az első esetekben a bíró hosszú szabadságvesztésre ítélte a fiúkat. Mikor kihirdette az ítéletet, a harmadik fiú felkiáltott. Odarohant az emelvényhez és meg akarta ölni a bírót. A rendőrök fogták le és azonnal megbilincselték. Mikor elvezették az oldalajtón, a bíró megtörölte homlokát és azt mondta: "Jöjjön a következő eset."

Sonny izgatottan állt előtte, mialatt a bíró az aktákban lapozott. Aztán a szemüvegén keresztül ránézett és így szólt: "Valamilyen oknál fogva ezek az akták nincsenek rendbe. Jöjjön el hatvan nap múlva ismét."

Sonny megfordult és kérdőleg nézett rám.

A herointól való megszabadulás egyike a legfájdalmasabb dolgoknak, amit el lehet képzelni.

A házunk harmadik emeletén berendeztem Sonnynak egy szobát, mivel tudtam, hogy szakadatlanul figyelnünk kell, s szóltam Glóriának, hogy a következő három napot Sonnyval fogom tölteni. Szilárdan elhatároztam, hogy nem tágítok az ágya mellől, míg ki nem tombolja magát.

Az első napon nyugtalan volt, szakadatlanul a szobát rótta és folyton beszélt. Este reszketni kezdett. Egész éjjel mellette ültem, mialatt a hideg rázta úgy, hogy a fogai vacogtak. Minduntalan kitépte magát a kezemből és az ajtóhoz rohant, de én bezártam és nem tudott kimenni.

A második nap alkonyánál kissé szűnt a reszketés és levezettem, hogy egyen valamit. Aztán ajánlottam, hogy sétáljunk egyet a háztömb körül, de alig értünk az utcára, összeesett, hánynia kellett. Felegyenesítettem, de ő kitépte a kezeimből magát és futni kezdett. Újra összeesett. Visszavonszoltam a járdára és tartottam a fejét, míg a hányás csillapodott és kissé megerősödött. Visszamentünk a harmadik emeletre, a szobájába.

Estefelé felkiáltott: "Nicky, én nem bírom, nem bírom!"

"Sonny, együtt bírni fogjuk. Isten ad erőt, amire szükséged van."

"Nem kell semmi erő! Heroint akarok! Meg kell kapnom! Kérlek, Nicky! Ne tarts vissza! Isten szerelmére, ne tarts itt!"

"Nem, Sonny, nem engedem, hogy elmenj. Isten számára te nagyon értékes vagy. Használni akar téged a szolgálatában, de addig nem lehet, míg meg nem szabadulsz ettől a démontól. Itt foglak tartani, míg meg nem gyógyulsz."

Fürdött az izzadságban és folyton hányt úgyhogy attól féltem, kihányja az egész gyomrát. Nedves ruhával terítettem le a homlokát és segítettem rajta, ahogy tudtam.

Másnap már alig álltam a lábamon. Ismét próbáltam valamit etetni vele, de nem maradt benne. Estefelé nyugtalan álomba merült. Sóhajtozott és forgolódott az ágyában. Kétszer is megpróbált kimenni, s másodszor erőszakkal kellett az ágyba visszavinni.

Már negyvenkét órája nem aludtam és alig tudtam nyitva tartani a szemem. De ha elalszom, Sonny megszökik, és akkor soha sem láthatjuk többé. Már egész közel voltunk a győzelemhez, de én már nem tudtam tovább küzdeni. Leesett az állam, csak egy percnyi alvás után vágytam.

Ijedten riadtam fel. Az utcai lámpa gyér fényénél láttam, hogy a szoba üres. Bár azt gondoltam, hogy csak néhány percig alszom, az a sejtésem támadt, hogy sokkal tovább tartott. Sonny ágya üres volt. Felugrottam és az ajtóhoz rohantam, akkor megláttam őt az ablak mellett. Nagyon megkönnyebbültem. Odakint esett a hó. Az úttest és a járda összeolvadt egy fehér szőnyeggé és az ablak előtti fák ágai ragyogtak a fehér hó alatt.

Sonny megszólalt: "Csodálatos! Hihetetlen! Még sohasem láttam ilyen szépet! Hát te?" Rámeredtem. A szemei tiszták voltak és nyelve nem akadozott. Mosolygott.

"Isten nagyon jó, Nicky! Csodálatos! Ma éjjel kiszabadított a pokolból. Megszabadultam!"

Lenéztem a szép tájra, mely alattunk tárulkozott és azt suttogtam: "Köszönöm, Uram, köszönöm!"

Mellettem Sonny is ezt suttogta: "Köszönöm Neked!"

Három nap óta először hagytam egyedül Sonnyt, és a friss havon át a lakásunkba mentem.

Halkan kopogtam az ablakon és Glória kinyitotta az ajtót.

"Hány óra van?" - kérdezte álmosan. "Körülbelül három óra van" - mondtam. Egymás mellett álltunk az ajtóban és karjaimba vettem Glóriát. Mindketten néztük, amint a piszkos, csúf földet a hó, az ártatlanság fehér mezébe borítja.

"Sonny megtalálta Krisztust" - mondtam - "Új élet kezdődött!"

"Sonny élete nem az egyetlen, ami kezdetét vette"- mondta Glória. "Nem volt rá alkalom hogy megmondjam neked, Nicky. Én bennem is van egy új élet. Gyermeket várok!"

Szeretettel és örömmel telve szorítottam magamhoz.

"Glória, szeretlek. Annyira szeretlek!" Óvatosan átléptem vele a küszöböt lábammal behajtottam az ajtót, aztán gyengéden lefektettem a díványra.

Megtérése után Sonny bevezetett minket az alvilág berkeibe. Megmutatta a narkósok, prostituáltak és bűnözők világát.

David Staten Islandbe költözött és ha a városba jött, mindig átvirrasztott nálunk egy éjszakát. Vásároltunk egy kis autóbuszt. Ezzel hetente kétszer elmentünk, hogy gang tagokat keressünk fel és a házunkba hozzuk.

Pedró most Jersey-ben lakik, de Sonny őszig itt marad, azután a La Puentoba megy bibliaiskolába. Azon a nyáron a főépületben megüresedett a második emeleti lakás, és mi beköltöztünk oda. Alattunk voltak az irodák, a konyha és egy nagyobb helység amit kápolnának használtunk.

Azt reméltem, az átköltözés megsegíti Glóriát, hogy belső feszültségei feloldódjanak, de ha az ember negyven narkomániással él egy fedél alatt az sem éppen kedvez a nyugalomnak és a békességnek.

Glória és én csak keveset lehettünk együtt. Az apám 1962 őszén meghalt. Gene, Frank és én feleségeinkkel együtt Puerto Ricoba repültünk. Én szolgáltathattam neki a végtisztességet.

Keresztyén lelkészként térhettem vissza, s bár apám soha sem tett nyilvános bizonyságot Krisztus mellett abban a tudatban temettem el, hogy életében teljes változás állt be és Isten szerető kegyelmébe fogadta. Az "öreg" halott volt, de a szívemben maradt egy emlék egy apáról, akit megtanultam szeretni.

1963 januárjában megszületett Alicia Ann, aki segített kitölteni Glória életében az űrt, mert most már volt valaki, akivel megoszthatta életének magányosságát. Ó, milyen szívesen maradtam volna velük állandóan, de az én sokféle és újból megújuló problémáim, melyek a munkámmal jártak, reggeltől késő éjszakáig lefoglaltak.

Sohasem tudtam meg, hány éjszakát sírt át Glória, míg el tudott aludni. Isten maga választotta őt ki a számomra. Más asszony nem tudta volna elviselni ezeket a terheket.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész