Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

15. rész

KIRÁNDULÁS A POKOLBA

Néhány napig Pennsylvániában voltam, és mikor visszatértem, először láttam Máriát. A 28 éves nő félig megfagyva jött hozzánk az utcáról. Elvonókúra jelei látszottak rajta és közel állt a halálhoz. Glória megkért, hogy különös gonddal viseltessem iránta. Este a kápolnában prédikáltam. Istentisztelet után az irodámba jött. Alig tudott dadogni.

"Ma este az volt az érzésem" - mondta - "hogy az értéktelen életemet dobjam el, de mégis szeretnék tovább élni.

"Mária, addig amíg meg akar halni, nem tudja elfogadni Isten szeretetét." - magyaráztam neki - "Akarja, hogy a régi élete meghaljon, a narkózis, a prostitúció örökre elmúljon?"

"Igen" - zokogta. - "Mindent meg akarok tenni, hogy végre megszabaduljak ettől az élettől."

"Készen van arra is, hogy a régi énjét megölje?" - kérdeztem.

"Igen" - bizonygatta könnyek között. "Azt is megteszem!"

Felálltam és becsuktam az ajtót.

"Mária" - mondtam - "Számomra nincs fontosabb, mint az ön jövője, de ha segíteni akarok magán, akkor tudnom kell, hogy mi történt ezelőtt."

Szenvedéseinek útja 18 éves korában kezdődött, mikor elvégezte a felsőbb iskolát. Hagytam, hogy beszéljen.

"Johnny ismertette meg velem a marihuánát. Azt mondta addig nincs baj, míg az ember valami erősebbhez nem szokik. Johnnynak mindig volt néhány ilyen cigarettája."

Azt gondoltam, mennyire tipikus eset ez sok narkomániásnál, akik a házunkba jöttek. Kilencven százalékuk így kezdi, marihuánás cigarettával, aztán a heroinnál kötnek ki.

Nagyon jól tudtam, mi fog következni, de hagytam, hogy ő mondja el.

"Mondja, Mária, mi történt azután?"

Kimerülten ült a székén és lehunyta a szemét, de folytatta: "Úgy éreztem, minden gondom elszáll. Mintha mérföldekkel a föld felett lebegnék. Aztán minden szétesett. Ujjaim, karjaim önállóak lettek s a levegőben egyedül lebegtek. A lábaim is elváltak a testemtől. Millió részecskére estem szét és lágy szellő sodort tovább."

Látszólag újra zavarba jött.

"Időközben már a marihuána sem volt elég. Valami erősebbet kívántam. Ma már tudom, hogy akkor már narkomániás voltam.

Aztán Johnny jött a tűvel és a kanállal. Nagyon jól tudtam, mit akar, de meggyőzött, hogy segíteni akar rajtam. És én ráhagytam.

Az övével elkötötte a karomat a könyököm felett, míg a véna az alsó karomon erősen előjött. Akkor egy kis fehér, cukor ízű port öntött a kanálba egy kis zacskóból, kevés vizet tett hozzá és a tűz fölé tartotta, míg a folyadék felforrt. Akkor újra vette a pipettát és a feloldódott heroint felszívatta vele. Mikor az injekciós tűt a vénába döfte, megfigyeltem, milyen ügyesen csinálja, azután nagyon vigyázva a pipettából a folyadékot az injekciós tűbe csepegtette és a végét óvatosan mozgatta a karomba ide-oda, míg a tűből minden heroin eltűnt. Mikor kihúzta a tűt, én már "mailiner" voltam. Így hívják a narkómániásokat, akik a mérget közvetlen az érbe spriccelik.

"Johnny, baj lesz" - mondtam.

"Nem. Minden rendben van babám" - felelte "Nemsokára lebegni fogsz, ígérem neked."

"De már alig hallottam. Hánynom kellett. Aztán az ágyra hanyatlottam és reszketni kezdtem Johnny mellettem ült és fogta a kezemet. Aztán megnyugodtam és melegség hatott át. Úgy éreztem, a plafonig szállok, aztán újra láttam Johnny nevető arcát. Fölém hajolt és suttogva kérdezte:

"Na milyen érzés, kedves?"

"Jó" - suttogtam - "igazán jó."

Ráléptem a pokol felé vezető útra.

Körülbelül egy hétig nem kaptam új injekciót. Mikor Johnny újra ajánlotta, azonnal beleegyeztem. A következő három napban viszont már én könyörögtem érte.

"Hallod, baby - mondta - én szeretlek téged, de ez sok pénzbe kerül."

"Tudom, Johnny, de nekem ez kell!"

Johnny nevetett: "Nem bírom, baby! Kezdesz sok pénzbe kerülni."

"Kérlek, Johnny" - könyörögtem - "Ne nevess rajtam! Nem látod, hogy meg kell kapnom az injekciót?"

Johnny az ajtóhoz ment. "Ma nem. Ki kell izzadnod magad. Ma sem időm, sem pénzem sincs."

"Johnny!" - kiáltottam - "Ne hagyj egyedül! Isten szerelmére, ne menj el!" - De ő már elment, hallottam, amint a kulcs fordult a zárban.

Az ablakból láttam, hogy Johnny odalent néhány lánnyal beszélget. Ismertem őket. Neki dolgoztak. Úgy jellemezte őket, hogy az ő "istállójához" tartoznak. Prostituáltak voltak, akik a pénzen, amit kerestek, nála megvásárolhatták az "anyagot". Johnny gondoskodott róla, hogy mindig megkapják azt, amire szükségük volt. Láttam, hogy a zsebébe nyúl és az egyik lánynak kis fehér zacskót ad. Csak heroin lehetett. Miért adja neki és nekem nem? Hiszen nekem is szükségem volt rá!

Feltéptem az ablakot és lekiáltottam: "Johnny! Johnny!" - Felnézett rám és eltűnt a házban. Mikor kinyitotta az ajtót, zokogva feküdtem és remegtem. Nem voltam ura magamnak.

Becsukta maga mögött az ajtót, és mire szólhattam volna valamit is, visszakézből szájon vágott.

"Tulajdonképpen mit képzelsz?" - kiáltott rám - "Talán azt akarod, hogy lefogjanak?"

"Johnny, kérlek, segíts! Láttam, hogy adtál a lányoknak... Miért nem adsz nekem?"

Teljesen kétségbeestem. Az államra vér folyt, de nem törődtem vele. A tű kellett nekem, Johnny vigyorgott:

"Hallgass ide, baby! Te más vagy, mint azok a prostik az utcán. Te műveltebb vagy! De bizonyos, hogy az "anyagot" nem adják ingyen. Sok pénzbe kerül. Azok a lányok ott lent megdolgoznak érte. És te mit teszel érte, mi?"

"Én is dolgozni akarok, Johnny. Mindent megteszek, mindent! De adj egy adagot!"

"Ó, nem tudom." - mondta elgondolkozva - "Tulajdonképpen kár érted azért a munkáért, amit ott lent csinálnak."

"Johnny, én igazán mindent megteszek. Csak mondanod kell!" - Letérdeltem előtte és átkaroltam a lábát.

"Úgy érted, hogy értem az utcára fogsz menni?"

Elhallgatott, aztán lelkesen folytatta: "Ezt megteheted, baby! Megteheted, ha akarod! Azokat az izéket könnyen túlszárnyalhatod. A férfiak csak úgy fognak tolongani és mi mindent megoszthatunk. Mit gondolsz? Akarod? Annyi heroint kapsz amennyit csak akarsz és sohasem kell ezután azt tenned, amit ma tettél. Na, akarod?"

"Igen, Johnny, igen, igen, de adj már egy adagot!"

Johnny a kályhához ment és meggyújtotta az égőt. Előkészítette a tűt és odajött hozzám.

"Baby, ez a mennyország lesz kettőnk számára! Ha velem együtt dolgozol, kész emberek leszünk."

Éreztem, amint a tű behatolt a vénámba. Percek múlva abbamaradt a remegés. Johnny az ágyra, fektetett, ahol azonnal elaludtam.

De nem lett mennyország. Egy hosszú, lidércnyomásos álom kezdete volt, mely nyolc éven át tartott. Maga a pokol volt. Egy feneketlen üreg amelyben az ember süllyed és soha sincs felfelé. Ha valaki narkomániás lesz, nincs többé megállás.

Johnny nem tudott használni, amíg nem voltam narkós. De amint a méreg rabszolgája lettem, az ő rabszolgájává is váltam. Azt kellett tennem, amit ő akart, és ő azt akarta, hogy prostitúcióval keressem meg a pénzünket.

Hamar észrevettem, hogy Johnnynak másik asszonya is van. Ámbár biztosan tudtam, hogy nem akar feleségül venni, de nem sejtettem ezt, míg egyszer fájdalmas módon értesültem róla.

"Hát te vagy a Mária, úgy-e?" - Egy hosszú,fekete hajú nő volt. A szeme tüzelt.

"Neked van a férjemmel dolgod, de majd én megmutatom neked, te ócska k...!"

El akartam szaladni, de az arcomba vágott és hangosan kiabált:

"Te mocskos k... Te alszol a férjemmel! Majd adok neked!"

Aztán a kézi táskájával esett nekem. Védekeztem, minden erőmmel támadtam, mire a vasút rácsának esett. Kezemre csavartam a haját, hogy visszahúzzam, mert fájdalmat akartam okozni neki. De aztán elfutottam. Este már újra az utcán voltam, de az asszonnyal nem találkoztam többé.

Most már nem éreztem elkötelezve magam Johnny mellett. Jól tudtam, hogy a heroint egy tucat másik fickótól is beszerezhetem. Ezek boldogok voltak, ha nekik dolgoztam. Együtt éltem az egyikkel, aztán a másikkal, aztán megint egy másikkal... Mind narkósok voltak. Árultam a testemet és ők elvették a pénzemet.

Később már lányokkal dolgoztam együtt. Közösen béreltünk egy szobát és az utcára mentünk vártunk. Rendes kuncsaftjaink voltak és mi mégis szabadok voltunk. Fekete, barna, fehér...

A pénz mindig zöld volt.

Valódi pokol volt. Ha nappal aludtam, kiabálva ébredtem fel rémes álmaimból. Saját testem tartott fogva. Saját börtönőröm voltam. Nem volt a szennyből, a félelemből, a csúnyaságból kiút.

A részegektől féltem. Egyszer egy olyan fickóm volt, akinek az volt a szokása, hogy az övével vert.

A férfiak sokkal jobban szerettek a saját lakásukba menni, vagy hotelbe. Voltak kereskedelmi utazók. De féltem attól, hogy egy férfivel máshová menjek. Már sok borzasztó dolog történt így. Mások a kocsijukba akartak vinni. Néhány rossz tapasztalat után nem tettem többé. Volt, aki a város másik végén tett le és a fél éjszakámba került, míg az U-vasuttal hazaértem. Egy másik visszakérte a pénzét. Mikor vonakodtam revolvert szegezett a homlokomnak és lenyomta. A fegyver csütörtököt mondott és én rémülten menekültem onnan.

Hanem már nem csak a férfiaktól féltem, hanem a rendőröktől is. Nyolc év alatt tizenegyszer ültem, a leghosszabb büntetés hat hónapig tartott. Minden elképzelhető dologért elítéltek: üzleti tolvajlásért, kóborlásért, prostitúcióért.

Gyűlöltem a börtönt. Jól emlékszem a túladagolásomra. Irodai állást vállaltam és ismét anyámhoz költöztem, miután Johnnyt elhagytam. Anyám egy gyárban dolgozott. Rábeszéltem, hogy vegyen fel kölcsönt, mert állásom miatt új ruhákat kellett vásárolnom.

Egy délután a szokottnál korábban mentem haza és elvettem a pénzt. Akkor elmentem egy ismerős narkókereskedőhöz és vásároltam "némi anyagot". Néhány házzal odébb bementem egy pincelakásba, ahol narkósok laktak. Beadtam magamnak a heroint. Azonnal éreztem, hogy valami nincs renden. Elájultam, mire kicipeltek az utcára és a kövön fekve hagytak, közben ellopták a heroin maradékát. Mikor felébredtem, a kórházban voltam és három rendőr állt az ágyam mellett. Kérdéseikre azt mondtam, hogy valaki a bárban belekeverte a drogot az italomba. De ők jobban tudták és az orvos felírta az ágyam fölé: "Túladagolás". Nem ez volt az utolsó.

A börtönben nem tudtam abbahagyni a sírást és erősen megfogadtam, hogy soha többé nem teszek olyant, amiért elfoghatnak. De négy hónap múlva újra ott voltam.

Egyszer majdnem megöltek. A szobámban ittam, s az alkohol és a túladagolt heroin levettek a lábamról. Elaludtam az ágyamban és a cigaretta a hajamba esett. Emlékszem, azt álmodtam, hogy Isten keze lenyúl hozzám és megráz engem. Mikor sokáig rázott, felkiáltottam: "Istenem, hagyj engem békén! Aludni akarok!" - Akkor felébredtem.

Azonnal tudtam, hogy valami baj van. A padlón a tükörhöz csúsztam és belenéztem. Nem az én arcomat láttam. Csupa hólyag volt és a hajam leégett, nem volt többé. A kezeim is tele voltak égési sebekkel. Öntudatlanul valószínű megpróbáltam eloltani a tüzet.

Kiabálni kezdtem. Egy férfi, aki velem szemben lakott, meghallotta és verte az ajtót. Ki akartam nyitni, de megégett kezemmel nem tudtam elfordítani a kulcsot. Csak lassan sikerült. Akkor bejött és kórházba szállított.

Három és fél hónapig tartott, míg az égési sebeim begyógyultak.

Szabadulásom után negyvenöt percre vettem az első spriccet, és már az utcán álltam. Vártam az üzletre. A sebeim és a hiányzó hajam miatt ez most már nehezebb volt. Senkinek sem kellettem.

Az utcán egy fiatal spanyol szokott velem beszélgetni. Régebben ő is heroinista volt, aztán egy napon a Teen Challengehez ment, ahol kigyógyították a szenvedélyéből. Keresztyén lett és hónapok óta beszéli rám, hogy én is menjek oda. Most hát itt vagyok."

Mária nem szólt többet, csak a Bibliát nézte, ami az asztalomon feküdt.

"Mária" - mondtam halkan - "nem hallotta Isten az ön sírását?"

Rám nézett: "De igen. Ebben nem kételkedem. De amikor a narkó annyira csábít... Imádkozzon értem. Isten segítségével sikerülni fog."

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész