Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

16. rész

KRISZTUSSAL HARLEMBEN

David legtöbbször úton volt, hogy nyárra munkatársakat szerezzen és pénzt, hogy házunkat kifizethesse. Az idők folyamán mind kevesebbet foglalkozott narkósokkal és átvedlett ügyvivővé. Ez a szerep egyáltalán nem volt ínyére, de a körülmények miatt egyszerűen rá volt kényszerülve.

Külső munkánk fő része volt az utcák sarkain való összejövetelek tartása, magánbeszélgetések. Majdnem minden délután mikrofont és hangosbeszélőt állítottunk fel a város valamelyik gettójában.

Egy délután Mario és én, néhány barátunkat a kis buszra raktuk és Harlembe mentünk. Írásokat osztogatva próbáltuk az emberek érdeklődését felkelteni, de elég sikertelennek mutatkozott.

Ekkor Mario hirtelen azt mondta: "No most egy egész sereg embert fogok hozni."

"De nem ma délután" - mondtam. - "Azt hiszem, nyugodtan hazamehetünk."

"Nem" - szólt Mario - "Megkapjuk a hallgatóságunkat. Nyugodtan felállíthatjátok a hangosbeszélőket. Legkésőbb egy órán belül megtartjuk eddigi legnagyobb utcai összejövetelünket."

"Erre kíváncsi vagyok" - mondtam. Felállítottuk a felszerelésünket. Valóban hitből fakadó kaland volt. Úgy éreztem magam, mint Noé érezhette magát, mikor a bárkát építette. Egy negyed óra múlva egy csomó fiatal tört rám. Botok és baseballütők voltak náluk. Teljes erejükből ordítoztak. Visszamentem a mikrofonhoz, mert minden oldalról jöttek a csoportok egymás után.

Innen el kell tűnnöm - gondoltam. A fiúknak utcai verekedésük lesz. De már késő volt. Körülvettek a lármázó, lökdöső bandák. Akkor megláttam Mariot. Az utca közepén futott és kiabált a házak felé: "Hé, hallgassatok ide! A brooklyni Mau-Mau-k egykori főnöke negyedóráig beszélni akar! Hallgassátok meg! Hallgassátok meg a nagy Nicky Gruzt, aki egykor Brooklyn legveszedelmesebb embere volt. De vigyázzatok, legyetek óvatosak! Még mindig veszedelmes!"

Fiatalok jöttek elő lakásaikból, lemásztak a tűzoltó-létrán és hozzám futottak. Körülöttem tolongtak és kiabáltak:

"Hol van a Nicky? Látni akarjuk! Hol van a Mau-Mau-k főnöke?"

Mario vigyorogva jött elő.

"Mondtam, hogy mindjárt egész tömeg lesz körülöttünk!"

Körülnéztünk. Legalább háromszáz fiú tolongott az utcán. Fejemet csóváltam.

"Remélem nem gyilkolnak meg bennünket. A fiúk elég brutálisak tudnak lenni!"

Mario még mindig vigyorgott és elfulladt lélegzettel válaszolta: "Rajta, lelkész úr, a gyülekezete vár!"

Izzadó arccal állt a mikrofon elé, felemelte a kezét és csendet kért. A fiatalok elhallgattak, mint mikor egy vásári kikiáltó szól hozzájuk, aki a lehető legtöbb vendéget akar a bódéjához csalogatni.

"Hölgyeim és uraim! Ma nagy nap van! A veszedelmes és híres Mau-Mau-k főnöke fog hozzátok szólni. Fiatalok és idősek féltek tőle, de ma már nincs a gangben, nem vezér. El akarja nektek mondani, miért nincs többé a gangben. Nicky Cruz beszél!"

Akkor otthagyta a mikrofont. A fiatalok kiabálni, tapsolni kezdtek. Én nevetve álltam a kis pódiumra és beszélni kezdtem. Sokan közülük ismertek engem, vagy olvastak rólam az újságban.

A fiatalok közt vagy 200 felnőtt is összegyűlt. Két rendőrségi autó is jött és mindkét oldalon szorították a tömeget.

Felemeltem a karomat és a kiabálás taps, fütyülés alább hagyott. Aztán csend lett.

"Valamikor én voltam a Mau-Mau-k főnöke - kezdtem - és látom, hogy hallottátok a híremet."

A tömeg ismét spontán tetszésének adott kifejezést. Erre felemeltem a kezemet és ismét csend lett.

"Ma délután el akarom mondani nektek, miért nem vagyok már a Mau-Mau-k főnöke. Jézus megváltoztatta a szívemet. Egy napon részt vettem egy utcai összejövetelen és hallottam, hogy egy férfi azt mondja, hogy valaki meg tudja változtatni az életemet. Azt is mondta, hogy Jézus szeret engem. Nem tudtam kicsoda ez a Jézus, csak egyet tudtam biztosan, hogy engem senki sem szeret. De David Wilkerson mégis azt mondta, hogy Jézus szeret engem és megváltozott az életem: Istenre bíztam magam és Ő új életet adott nekem. Azelőtt éppen olyan voltam, mint ti. Az utcákon hajszoltam magam tetőkön aludtam, az iskolából kicsaptak, a rendőrség mindig üldözött és gyakran el is fogtak. Többször ültem börtönben. De akkor Jézus megváltoztatta az életemet. Valamit adott, amiért érdemes élni. Reménységet adott. Új célt az életemnek. Nem szívok többé marihuánát, nem verekszem és nem lopok. Nyugodtan alszom és nem gyötörnek rémálmok éjszakánként. A rendőrség tisztel. Ha az utcán megyek, az emberek szépen szólnak hozzám. Megnősültem és kisgyermekem van. De mindenekelőtt boldog vagyok, hogy nem kell többé menekülnöm."

Figyelmesen hallgattak rám. Befejeztem a beszédet és imádkoztam. Az imádság után észrevettem, hogy a rendőrök közül néhányan kiszálltak a kocsiból és levették a sapkájukat. Felemeltem az arcomat. Harlem felett kisütött a nap.

Harlem spanyol része lett munkánk legjobban kedvelt területe. Itt nagyobb tömegeknek beszélhettünk, s az evangélium utáni vágyakozás itt nagyobb volt, mint Harlem többi részében. Mindinkább emlékeztettem a csoportomat arra, hogy a kegyelem ott a legnagyobb, ahol a bűn leginkább megmutatkozik.

Glória nem könnyen fogadta el Harlemet, mert itt némelyik piacon elviselhetetlen bűz volt. Nekem is nehéz volt hozzá szokni.

Ennél rosszabb az a szag, ami a narkósokból árad. Ha többen vannak együtt, akkor legalábbis nyáron alig elviselhető. Utcai szolgálatunk első idejében nagyon sokat tanultunk. Azoknak volt a legtöbb eredményük, akik maguk is az utcáról jöttek és személyesen tudtak bizonyságot tenni Krisztusról, az Ő átformáló erejéről. Nekem nem volt olyan eredményes a narkósok előtti prédikálásom, mint azoké, akik maguk is azok voltak valamikor. Őszinte, becsületes bizonyságtételük mindig nagy hatással volt.

Különösen Máriánál mutatkozott ez meg, aki nem szégyellte, hogy régebbi társai, a narkósok és prostituáltak közé lépjen, hogy Isten kegyelmét hirdesse. Egyszerű szavai a szívekhez szóltak. Úgy beszélt Istenről, mint egy személyes ismerőséről, aki Fiának, Jézus Krisztusnak alakjában jár az utcákon és megérinti az embereket, s üdvözíti őket. Legtöbben, akik hallgatták, az ilyen Istenhez nem voltak hozzászokva, sohasem találkoztak Vele. Ha egyáltalán hallottak Istenről, az bosszúálló Isten volt, aki kárhoztatja a bűnösöket.

Egyik nap egy fekete munkatársunk beszélt, aki valaha gang-tag és heroinista volt, - a gyermekkoráról. Elmondta, hogy tizenhárom éves korában el kellett mennie otthonról, mert a lakásuk szűknek bizonyult. Beszélt azokról a különböző férfiakról, akikkel az anyja együtt élt. Beszélt az életéről, amikor háztetőkön lakott és az U-vasút aknáiról. Bevallotta, hogy lopott, koldult, s rabolt is, hogy meg tudjon élni. Úgy élt mint a kóbor kutya. Mindenütt üldözték, kergették.

Mialatt beszélt, egy idősebb asszony sírni kezdett. Majdnem hisztériásan, és odamentem hozzá. Mikor kissé megnyugodott, azt mondta, hogy ez a fiú ott elől, lehet, hogy az ő fia. Öt másik fia éppen olyan, mint ez. Elmentek hazulról és az utcákon élnek. Elviselhetetlennek érezte a bűnét. Felemelte az arcát és kérte Istent, bocsásson meg neki és óvja meg a fiait. Ezen a délutánon megtalálta békéjét Istennel, de a fiúkkal megtörtént már a baj. És ezer ilyen eset történik még ma is mindenfelé. Néha úgy éreztük hogy az óceánt teáskanállal akarjuk kimeregetni. De tudtuk azt is, hogy Isten nem várja tőlünk, hogy az egész világot mi nyerjük meg, hanem, hogy hűségesen és állandóan Neki dolgozzunk. És mi is ezt akarjuk.

Egy csütörtökön a spanyol Harlemben egy utcasarkon összejövetelt tartottunk. Forró nyári este volt és szép tömeg gyűlt össze, hogy a prédikációt hallgassa, amit a hangosbeszélők közvetítettek.

A tömeg nagyon nyugtalan volt. Mikor a zene üteme gyorsabb lett, egy pár fiú és lány a mikrofon előtt illegetni kezdte a derekát és a kezével tapsolt. Észrevettem egy sarokban, hogy valami zavar van. Ott volt egy egész nagy csoport fiatal. Öten-hatan az utca közepén táncoltak. A hallgatóság mind figyelmetlenebb lett és mindinkább tapsolni kezdtek ők is. Odamentem "Hé, mi van itt? Itt nem lehet táncolni. Itt Isten területe van!"

Az egyik így felelt: "Az odaát, megfizetett, hogy táncoljunk. Egy dollárt adott." - Egy szikár, körülbelül huszonnyolc éves férfire mutatott, aki a tömeg szélén állt.

Odamentem hozzá, s mikor meglátott, maga is táncolni kezdett. Beszélni akartam vele, de tovább táncolt, dobálta a lábait, riszálta a csípőjét és azt mondta:

"Ember! Bolondos muzsika ez!" A csípőjére tette a kezét és hátravetett fejjel forgott körbe és énekelt: "Bebop, csacsacsa, táncoljatok emberek, táncoljatok!"

Megszólítottam: "Valamit akarok mondani."

"Igen? Hát mit?"- kérdezte és himbálta magát a zene ütemére - "Mit akar?"

"Ön pénzt adott a fiuknak, hogy táncoljanak, s zavarják az összejövetelünket?" - kérdeztem. Majdnem elvesztettem a türelmemet.

Rám vigyorgott:

"Csakugyan? Jó helyen jár!" - tovább táncolt.

"Miért? Mi a baja tulajdonképpen?" - kiáltottam.

"Az, hogy nem bírjuk magukat! Nem kell Krisztus! Nem kell nekünk! Csacsacsa!" Összeszorított ököllel mentem felé:

"Mi most összejövetelt tartunk és ön fogja be a száját, különben odakenem a falhoz! Megértette?"

A kezét a szája elé kapta. Úgy tett mintha megijedne. De nem táncolt többé és csendben maradt. Ismét a mikrofonhoz mentem és elmondtam, mi mindent láttam New Yorkban, mikor kisgyerekként, ide kerültem.

Az emberek levetett kalappal hallgattak, míg beszéltem. Ez egyike a figyelem és a tiszteletadás jelének. Tudtam, hogy Krisztus hatalma a legkülönbözőbb módon nyilvánulhat meg, de nem is sejtettem, hogy nyilatkozik meg a legközelebbi pillanatban.

Érezhető volt, hogy Isten munkálkodik ezen az összejövetelen. Mikor bevégeztem a beszédemet, s felszólítottam az embereket, hogy jöjjenek előre akik elfogadják Krisztust, a tömeg szélén megláttam egy embert, aki nyilvánvalóan szenvedett. Benyúlt inge zsebébe és kivett néhány csomagot, ledobta a földre és rátaposott és kiabált, mi közben a kis, fehér csomagocskákat taposta:

"Megátkozlak! Megátkozlak! Te rontottad meg az életemet! Te kergetted el a feleségemet, te ölted meg a gyermekeimet! Te juttattál engem a pokolba!" - aztán összeesett az aszfalton. Az egyik munkatársunk odament hozzá.

Összecsomagoltuk a felszerelésünket és a kis buszhoz küldtük. Ekkor egy fiú lépett hozzám és azt mondta, hogy a "táncos" akar velem beszélni. Kérdeztem, hogy hol van és ő egy mellékutca irányába mutatott.

Már sötétedett és nem volt nagy kedvem egy sikátorba menni, ahol egy félbolond férfi vár. Azt mondtam, hogy szívesen beszélek vele, de csak itt. Egy pár perc múlva ismét itt volt a fiú, s azt mondta, hogy a férfi okvetlenül beszélni akar velem, de szégyel idejönni.

Már el akartam utasítani, de hirtelen visszaemlékeztem arra, hogyan jött David Wilkerson utánam a pincébe, ahová első találkozásunk után menekültem. Félelem nélkül jött be és azt mondta: "Nicky, Jézus szeret téged!"

A félelemnek ez a hiánya és az állhatatossága vitt végül is odáig, hogy elfogadtam Jézust megváltómnak.

Átmentem az utcán és megálltam egy pillanatra hogy betekintsek az utcába. Aztán a fal mentén, tapogatózva mentem előre a sötétben.

A férfi hirtelen elém állt:

"Segítsen rajtam!" - zokogta. "Kérem, Segítsen! Olvastam önről az újságokban. Tudom, hogy megtért és a bibliaiskolát elvégezte. Kérem, Segítsen rajtam!"

Alig tudtam hinni, hogy ez ugyanaz a férfi, aki röviddel ezelőtt az utcán táncolva gúnyolódott.

Azt mondtam, hogy Isten megsegíti. Engem is megsegített. Aztán kérdezősködtem a korábbi élete felől. Elmondta a történetét.

Isten szolgálatára való elhivatottságot érzett. Abbahagyta a munkáját és a bibliaiskolába ment, hogy felkészüljön a szolgálatra. Mikor visszajött New Yorkba, megismerkedett egy asszonnyal, aki arra késztette hogy nála lakjon, elhagyva feleségét és két gyerekét. Olyan volt, mintha egy gonosz lélek szállta volna meg. Két hónap múlva a nőnek elege lett belőle és kirakta az utcába. Azóta állandóan lefelé halad a lejtőn.

"El akartam önt üldözni" - mondta. "Azért viselkedtem úgy. Féltem. Féltem Istentől és a vele való találkozástól. Újra Istenhez akarok térni. Ismét vissza akarom kapni feleségemet, gyermekeimet. De nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Imádkozna értem?"

Kértem, jöjjön velem. Kimentünk a sötét utcából a buszhoz. A pótülésre ültettük és a fejét az előtte lévő padra hajtotta. Imádkoztunk érte, ő maga is imádkozott. Hirtelen észrevettük, hogy az 51. Zsoltárt idézi, amit egykor Dávid király imádkozott, aki Betsabét megszerezve, Uriást, a férjét a csatába küldte, hogy elessen. Sohasem éreztem olyan közel Isten, mint ebben a percben, amikor ez a volt pap, aki a Sátán szolgája lett, bűnvallomást tett és bocsánatért való könyörgését a Szent Írás szavaival fejezte ki:

"Könyörülj rajtam én Istenem, a Te kegyelmességed szerint. Egészen moss ki engemet az én álnokságomból és az én vétkeimből tisztíts ki engem. Mert ismerem az én bűneimet és az én vétkem szüntelen előttem forog. Egyedül Te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a Te szemeid előtt, hogy igaz légy beszédedben és tiszta ítéletedben. Ímé, én vétekben fogantattam és bűnben melengetett engem az anyám. Ímé, Te az igazságban gyönyörködsz, mely a vesékben van és bensőmben bölcsességre tanítasz engem. Tisztíts meg engem izsóppal és tiszta leszek, moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass örömet és vigasságot velem, örvendezzenek csontjaim, melyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől és töröld el minden álnokságomat. Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a Te orcád elől és a Te Szent Lelkedet ne vedd el tőlem. Add vissza nékem a Te szabadításodnak örömét és engedelmesség lelkével támogass engem. Hadd tanítsam a bűnösöket a te utaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád."

Letörölte arcáról az izzadságot és hozzám fordult:

"Előbb az utolsó dolláromat a fiúknak adtam, hogy táncoljanak az utcán. Tudna ön nekem, egy negyed dollárt adni, hogy telefonálhassak, s az U-vasutra ülhessek? Haza akarok menni!"

Alapvető szabályzatunkhoz tartozott, hogy narkósoknak vagy iszákosoknak nem adunk pénzt mert tudtam, hogy alkoholra megy. De most kivételt tettem.

"Még hallani fognak rólam" - mondta. "Visszajövök!"

Visszajött. Két nap múlva elhozta a feleségét és a gyerekeit a házunkba, hogy bemutassa őket. Az arca ragyogott az örömtől, amit a méreg és a drog sohasem tudott volna odavarázsolni, Isten öröme volt.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész