Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

17. rész

A LEGSÖTÉTEBB VÖLGYÖN ÁT

Csaknem lehetetlen volt negyven narkóst egy fedél alatt pásztorolni anélkül, hogy problémák ne adódjanak. Ez áll különösen akkor, ha tapasztalatlan egyén viseli gondjukat. Puskaporos hordón ültünk és közülünk mindegyik meggyújthatta a kanócot anélkül, hogy tudta volna, és a levegőbe röpíthetett volna minket. A Teen Challenge egyetlen reménye csak az volt, hogy megmaradhatunk, ha a lehetőségekhez képest szorosan tartjuk magunkat Istenhez.

Nagyon nehéz a narkósokat helyesen megítélni, mert legtöbbjük kitűnő színész. Eddig hazugságokból éltek és könnyű kihámozni a költészetet beszédükből.

Nagyon nagy súlyt helyeztem a fegyelemre, és csakhamar észrevettem, hogy a legtöbbjük megértette, ameddig az méltányos és igazságos volt. A valóságban szinte elvárták ezt a fegyelmet, mert azzal nekik erős támaszt és a hozzánk tartozás érzését adtuk. Ámbár világos volt előttem hogy nem mind fogadják úgy, és kellemetlen kötelesség volt állandóan jó példával elől járni, ami nyomasztólag hatott rám. Gyakran kellett az éj közepén felkelnem, hogy helyreállítsam a rendet, és sokszor szükséges volt valakit a rend be nem tartása miatt a házból kiutasítani. Majdnem minden fontos határozatot figyelmen kívül hagytak, és sokszor úgy éreztem, hogy nem elég a képzettségem, bizonytalan voltam. A gondnoki teendőkhöz nem sokat konyítottam és még kevesebbet tudtam lelki dolgokról, ami emberek között adódhat, és amik a munkatársakkal való együttműködéshez szükségesek lettek volna. Gyakran volt köztük féltékenység és ez zavarta egymás között a viszonyt.

Ha David hozzánk jött, mindig megpróbáltam a problémákról beszélni vele, de ő csak azt mondta: "Neked ezt magadnak kell elintézned, Nicky. Nagyon bízom a képességeidben."

De a problémák sötét viharfelhőként tornyosultak.

Ősszel Daviddal Pittsburgba repültem hogy K. Kuhlmann evangélizációján beszéljek. Ő vezette a világ legnagyobb evangelizációs szolgálatát. Munkája kiterjed az egész Földre. Mikor meglátogatta a Teen Challenget, nagyon érdeklődött a munkám iránt. Elvezettem őt akkor a gettóba, sikátorokba és azt mondta: "Köszönöm Istennek, hogy önt idevezette. Ha valamikor valami problémájuk adódna, amit nem tud elintézni, forduljon hozzám."

Pittsburgben való tartózkodásom alatt szerettem volna beszélni vele, mert nehéz volt a szívem. De nem volt alkalmam személyes beszélgetésre vele. Így Pittsburgöt még levertebben hagytam el, mert magam nem tudtam megoldani a problémáimat.

1964 elején annyira zsúfolt lett a munkánk, hogy az asszonyokat nem tudtuk többé a Teen Challengeben ellátni és ezért egy régi házat vásároltunk a Clinton Avenue másik oldalán. Ebben az időben sejtettem, hogy a hátam mögött intrikálnak ellenem, amiben különösen egykori narkósok voltak a ludasok, akik nem akartak alárendeltek lenni.

A narkósokkal való bánás olyan, mint egy erdőtűz, amit valaki nedves rongydarabbal akar eloltani. Ha valamely kisebb nehézséget legyőztük, máris itt van a következő. Mindjobban személyesen érdekelve éreztem magam és ha elhagyott egy narkós, hogy visszatérjen a régihez, személyes kudarcomnak éreztem.

Glória gyakran intett, hogy ne hordjak minden terhet egyedül, de én felelősséget éreztem irántuk.

Akkor hozzánk jött Quetta. Nő létére férfiasan lépett fel, férfi ruhában járt, férfi cipője volt és egy ideig egy lánnyal "házasodott" össze. Körülbelül harmincéves, vonzó külsejű és nagyon rokonszenves modorú volt.

Quetta a város egyik legjelentősebb narkó elosztója volt. Éveken át vezetett egy adagolóbódét. Férfiak és nők jöttek hozzá, de nem csak heroinért, hanem, hogy szexuális orgiákon is részt vegyenek. Quetta szállított mindent, amire szükségük volt: injekciós tűt, főzőt, heroint, pirulákat és a vevők kifejezett kívánságára megfelelő tárgyakat.

Mikor a rendőrség átkutatta a lakást, épp egy partit talált ott. A vendégek között hivatásos prostituáltak voltak. Végül is megtalálták a több ezer dollár értékű méreg tartalékot és tíz komplett heroin adagoló felszerelést. Az őrizetbe vétel halasztási ideje alatt jött hozzánk Quetta. Kijelentettem, hogy a házirendhez kell tartania magát és női ruhát kell hordania. Továbbá csak úgy lehetett egyedül a többi narkóssal, ha egy munkatársunk is jelen volt. Túlságosan beteg volt, hogy ellentmondjon, és látszólag hálás is volt, hogy megszabadult a börtöntől. Nem adott okot a panaszra, az áhítatokon látható érdeklődéssel vett részt, és minden úgy látszott, hogy megtért.

De nemsokára észrevettem, hogy a megtérést csak színleli. Bár több utcai összejövetelen beszélhetett, éreztem, hogy valami hamisan szól.

Két héttel ezután az egyik fiatal munkatársnőnk korán reggel hozzám jött. Nagyon halvány, s izgatott volt.

"Mi a baj, Diana?"

Diana a legjobb munkatársunk volt, Nebraskából jött és csak most végezte el a bibliaiskolát. "Azt sem tudom, hogyan mondjam el önnek, Nicky" - kezdte. - "Quettáról és Lylliről van szó"

Lilly csak egy hete jött hozzánk és nagyon tartózkodóan viselkedett.

"Mi van velük?" - kérdeztem aggódva.

Diana elpirult. "Ma éjfélkor együtt voltak a konyhában. Éppen bejöttem és ők....." - szégyenlősen elhallgatott. - "Egész éjjel nem tudtam aludni."

Felálltam és elkezdtem vándorolni az asztalom körül, mint mindig, ha felizgattam magam. "Menjen hozzájuk és mondja meg mind a kettőnek, hogy azonnal beszélni akarok velük" - törtem ki. "Az ilyesmit nem tűrhetjük!"

Az íróasztalhoz ültem, fejem a kezembe hajtottam és kétségbeesetten imádkoztam bölcsességért. Quetta nyilvánosan bizonyságot tett. Az újságok megtudták és a nyilvánosság elé vitték a történetét. Sőt, templomokban is beszélt a megváltozott életéről.

Több mint egy óráig vártam, aztán magam akartam utána nézni, hol maradtak, de már elhagytak minket.

Lassan visszamentem az irodámba. Ez az elesés különösen érintett. Glória megpróbált vigasztalni, mialatt kételkedtem képességeimben, hogy ezek közt a narkósok között igazán képes vagyok-e a hivatásomat teljesíteni.

"Nicky, még Jézus is csalódott a tanítványaiban" - mondta. "Inkább gondolj a sikerekre akik hűek maradtak. Gondolj Sonnyra, aki most készül arra, hogy lelkész legyen. Gondolj Máriára és a csodás változásra. Emlékezz rá, mit tett érted Isten! Hogy lehetséges, hogy kételkedsz és egyes hibák miatt elveszíted a kedved?"

Glóriának igaza volt, de még sem tudtam szabadulni a levertségtől. Úgy éreztem, hogy vereséget szenvedtem. A köztem és a munkatársaim között lévő összhang megszakadt. Bár Glória mindig megpróbált kedvet csinálni, a munkához való hozzáállásom mindig negatívabb lett.

Ebben az időben az egyedüli világosságot a Jimmy Baezzal való találkozásom adta. Ő már nyolc éve narkós volt, mikor hozzánk jött és orvosságot kért, mert valami klinikának tartott minket.

"Nekünk itt nincs semmiféle orvosságunk, de van Jézusunk" - feleltem.

Bolondnak tartott és körülnézett a szobában. Nyilván lehetőséget keresett, hogy amilyen sebesen csak lehet, eltűnjön az irodából.

"Ülj le, Jimmy! Beszélni szeretnék veled. Jézus meg tud változtatni téged."

"Senki se tud megváltoztatni" - mordult fel. "Megpróbáltam, de nem ment!"

Felálltam, odamentem hozzá és sokáig imádkoztam vele. Nálunk maradt és ettől az estétől fogva sohasem ért heroint.

"Látod" - mondta Glória, amikor Jimmyről beszéltünk - "Isten meg akarta mutatni, hogy még mindig tud használni. Hogyan kételkedhetsz benne? Már hónapok óta nem tartottál utcai összejövetelt. Eredj újra munkába, akkor majd újra érezni fogod a vezetést."

Megfogadva Glória tanácsát, ismét az utcára mentem. Felállítottuk eszközeinket Brooklynban, és prédikáltunk. Forró, tikkasztó volt az este, de a nagy hallgatóság nagyon figyelt ránk. Mindezek az évek alatt imádkoztam, kutattam, kerestem és most itt áll előttem. Hirtelen felismertem őt. Izrael volt.

A szívem gyorsabban vert. Talán Isten küldte vissza. Éreztem, hogy a régi tűz átjárja a szívemet. Izrael láthatólag figyelmesen hallgatott. A hordozható orgona játszani kezdett. Akkor láttam, hogy Izrael megfordul és elmegy.

Leugrottam a pódiumról. El kell érnem, mielőtt eltűnik az utcai forgalomban. "Izrael! Izrael!" - kiáltottam utána. "Várj meg!"

Megállt és körülnézett. Hat év óta nem láttam. Erősebb és érettebb lett, de az arca olyan volt, mintha élettelen márványból lenne és a szemeiben nem volt fény.

Mindkét kezemmel megfogtam és megpróbáltam a sokasághoz visszahúzni. Védekezett és mozdíthatatlanul állt.

"Izrael!" - kiáltottam és az öröm szinte túláradt bennem - "csakugyan te vagy?"

Visszaléptem és karhossznyira tartva magamtól vizsgáltam. "Hol voltál? Hol laksz? Mit csinálsz? Mindent el kell mondanod! Miért nem hívtál fel? Egész New Yorkot átkutattam utánad!" - Csak úgy ömlött belőlem a szó.

Szemei hidegek és távoliak maradtak. "Mennem kell, Nicky" - szólt. "Jó volt újra látni!"

"Menned kell? Hat éve nem láttuk egymást neked most menned kell? Gyere velem haza!"

Ő a fejét rázta és kiszabadította a karját szorításomból.

"Máskor, Nicky, nem ma!" - ezekkel a szavakkal elment.

"De hát a barátom vagy, Izrael! Nem mehetsz el csak úgy egyszerűen!" - kiáltottam utána.

Hideg pillantással válaszolt. "Később, Nicky!" - és eltűnt a sötétben, ahonnan jött.

Tudtam, hogy el kell hagynom a Teen Challenget. Szolgálatomnak itt vége volt. Mindenben kudarcot vallottam, amibe kezdtem. Quetta! Lilly! Izrael! Reménytelen volt tovább itt maradni és magamra venni olyan küzdelmet, aminek nem tudok megfelelni.

Sőt, az is reménytelen volt, hogy továbbra is prédikátorként szolgálatban maradjak. Elkeseredett és levert ember vagyok.

"Istenem, letört vagyok. Tévedtem. Bíztam magamban, nem pedig benned. Kész vagyok borzasztó bűnömet nyíltan megvallani. Alázz meg Istenem, de ne dobj a lomtárba."

Mikor hazamentem, Glória éppen ágyba tette a babát. Becsuktam az ajtót és leülni készültem. Még mielőtt leülhettem volna, ő már előttem állt, átkarolt és szorosan megölelt. Nem tudta mi történt az utcán, de sejtette, hogy annyira sebzett vagyok, s mellettem volt, hogy erősítsen, támogasson, ha szükségem van rá.

"Elmúlt, Glória. Megyek. Talán felfuvalkodott voltam. Talán vétkeztem. Tudom, hogy elhagyott Istennek Lelke. Olyan vagyok, mint Sámson, akinek erőtlenül kellett a küzdelembe mennie. Mindent elrontok, amihez csak hozzányúlok!"

"Mi történt, Nicky?" - a hangja lágy volt és kedvesen csengett.

"Láttam Izraelt. Hat év óta először láttam a régi barátomat és hátat fordított nekem. Az én bűnöm, hogy ilyen lett. Ha érvényesítettem volna az akaratomat hat év ezelőtt és vártunk volna rá, akkor itt dolgozna mellettem. Ehelyett öt évig börtönben volt és örökre elveszett. Isten többé nem bocsát meg..."

"Nicky, ez majdnem Isten káromlás!" - szakított félbe Glória. - "Izrael sorsáért téged nem terhel a felelősség. Akkor még te magad is félénk fiú voltál. Nem szabad szemrehányást tenned magadnak, hogy elvesztettétek Izraelt. És hogy mondhatod, hogy Isten nem bocsát meg többé miatta? Isten mindent megbocsát."

"Nem tudom megérteni" - mondtam a fejemet csóválva - "mióta tudtam, hogy Izrael visszament a ganghez, szemrehányást tettem magamnak. Szívemben hordtam a bűn minden súlyát. Ma láttam Izraelt, és ő elfordult tőlem. Nem akart velem szóba állni."

"De Nicky, nem hagyhatod abba a munkát ott, ahol Isten munkája éppen megkezdődne!"

"Holnap lemondok. Nem tartozom ide. Főként nem vagyok Isten munkájába való. Nem vagyok elég jó. Ha itt maradok a Teen Challenge tönkremegy. Talán még mindig Isten elől futok, csak nem vagyok tudatában. Partra kell vetődnöm mint Jónásnak, különben elsüllyed az egész hajó."

"Nicky, ez képtelenség! Ilyen beszédet csak a Sátán adhat a szádba!" - Glória majdnem sírt.

"Igen, talán az ördög van bennem."

"Nicky, előbb beszélned kell Daviddal."

"Százszor megpróbáltam. Mindig azt hiszi, hogy már rendben vagyok. De ez éppen nem áll. Eljött az idő, amikor meg kell magamban állapítanom, hogy semmit sem érek."

Amikor aludni tértünk, Glória átölelt és azt mondta: "Meg kell valamit ígérned, Nicky! Legalább Kathrin Kuhlmannt hívd fel, mielőtt elmész."

Helyeselve bólintottam. A párnába temettem a fejem és imádkoztam, hogy Isten az életemben ne adjon több reggelt.

A sötétségnek ezen napjaiban, amikor bizonytalan voltam, ragyogó csillagként tűnt fel ez a tiszteletre méltó asszony, akiből csak úgy sugárzott a nyugalom. Már az is, hogy felhívhattam vasárnap reggel, segítséget jelentett. Abban állapodtunk meg, hogy az ő költségén menjek Pittsburgbe.

Másnap délután hozzá repültem és meg voltam lepve, hogy egyáltalán nem akart rávenni, hogy a Teen Challengeben maradjak. Inkább így szólt:

"Talán Isten egy más szolgálatba akarja vezetni, Nicky. Talán azért vezeti a sötét völgyön át önt, hogy azután fényesebb napsugárba lépjen. Csak mindig tekintsen fel Jézusra. Ne keseredjen el, ne veszítse el a bátorságát. Egyet nem szabadna elfelejtenie. Azt, hogy ő a sötét völgyben is velünk van."

Másnap reggel hálásan a szeretetéért és az erősítésért, visszarepültem a városba. Elhatároztam, hogy akárhogyan is, de valami újat kezdek. Talán Kaliforniában. Glória hirtelen egyetérttet velem. Az ő szeretete új erőt adott nekem.

Borzasztó hétvégénk volt. Hétfő reggel átadtam Davidnak írásbeli lemondásomat és feszülten figyeltem a reakciót.

David nagyon levert volt. "Valamit elmulasztottam, Nicky?" - kérdezte. "Tudom, hogy ez az én bűnöm is. Kevés az időm, még a családom számára sem jut. Tehát mielőtt beszélnénk kérlek, bocsáss meg nekem, ha valamit helytelenül tettem és túl sokat kívántam tőled."

Némán intettem. David leült.

"Nos, Nicky, mi indított erre a hirtelen elhatározásra?"

"Nem jött hirtelen. Már régen magamban hordozom." - Aztán kiöntöttem előtte a szívemet. "Nicky" - szólt és áthatóan nézett rám. - "Mi mindnyájan átélünk ilyen időt, amikor a levertség erőt vesz rajtunk. Én már elhagytam néhány embert és engem is elhagytak néhányan. Sokszor abba akartam hagyni és azt mondtam: "Istenem, elég volt." De Nicky, te egyszer már odajutottál ahol az angyalok is kételkedve állnak meg, és én el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen levertség miatt megfutamodnál."

"Számomra nem kicsiny, David. Sajnálom, de így határoztam."

Másnap családommal Oaklandba repültem és a következő nap Houstonba mentünk, utolsó evangélizációmat megtartani. Ez 1964 augusztusában volt. Két évig és kilenc hónapig dolgoztam a Challengeben. Az előadásaim erőtlenek voltak Houstonban, mert az embereknek szégyelltem megmondani, hogy felhagytam a munkámat a Teen Challangeben. Hiányzott belőlem a tűz. Csak azt vártam, hogy minél előbb Glóriánál lehessek.

Mialatt hozzá repültem, eszembe jutott, hogy most nem utazhatom szolgálati költségen. Alig volt valami megtakarított pénzünk, és az útiköltség teljesen felemésztette a maradékot is.

Glória elém jött a repülőtérre és hazavitt. Egy kis lakást bérelt számunkra.

Életemből hat évet Istennek adtam és most úgy éreztem, mintha elhagyott volna.

Nem tudtam, hová menjek. Teljesen magamba zárkóztam. Még templomba sem akartam menni, szívesebben ültem otthon és a falakat néztem.

Pár hét alatt elterjedt a hír, hogy ismét Kaliforniában vagyok. Meghívásokat kaptam az egyházaktól. Nemsokára már nem akartam állandóan a kifogásokat keresni, hogy lemondjam őket. Kértem Glóriát, ne vegyen fel telefonbeszélgetést, s ne válaszoljon a levelekre.

De nemsokára anyagi helyzetünk kétségbeejtő lett. Glóriának sem sikerült munkát találnia. Éltem a legutolsó lehetőséggel és elfogadtam egy meghívást, hogy egy ifjúsági evangélizáción beszéljek. Először léptem szószékre előzetes imádkozás nélkül és magam is csodálkoztam a beállítottságomon: átvettem egy munkát és ezért fizetést kaptam, - ez volt minden.

De Istennél nem volt ilyen egyszerű a dolog. Nyilvánvalóan nagyobb dolgokat akart elérni és nem csak azt akarta, hogy a prédikációért csekket kapjak. Az Ő számára a prédikálás szent hivatás.

Mikor a végén felhívást tettem, hogy előre jöjjenek, valami különös történt. Először jött egy fiú, azután a második, azután mind többen tolongtak előre, míg minden út tele volt fiúkkal, akik Jézusra akarták bízni az életüket. Még sohasem éltem át ilyen istentiszteletet.

Isten szólt, bár nem halkan, suttogva, hanem mennydörögve. Azt mondta nekem, hogy még mindig Ő az Úr. Emlékeztetett arra, hogy bár elhagytam Őt, ő nem akar elhagyni és nem végzett az életemmel, ha én nem is akartam engedni, hogy használjon engem.

Éreztem, hogy reszket a térdem és a szószékbe kellett kapaszkodnom. Aztán hirtelen letérdeltem és megújítottam bűnbánó szívvel a magam átadását Istennek.

Magam mögött hagyva a sötétség völgyét, Isten kegyelme ismét ragyogó napsugárba vezetett és a horizonton dicsőséges nap ígéretét láttam.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész