Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

2. rész

AZ ISKOLA DZSUNGELÉBEN

Két hónapig maradtam Franknél és próbáltam angolul tanulni, de nem voltam jókedvű és, a belső feszültségeim tovább üldöztek.

Az első héten Frank beíratott az iskolába. Ott csaknem mindenki néger vagy puertoricói volt. A tanítónak majdnem minden idejét fegyelmezéssel, s intéssel kellett töltenie, alig maradt ideje tanításra. Napirenden voltak a vad verekedések, erkölcstelenség, és állandó lázadás azok ellen, akik a vezetést a kezükben tartották.

Brooklynnak ilyen iskoláiban legalább két vagy három gang van. Ezek a megfelelő környékekről való fiúkból és lányokból állnak. Gyakran ellenségeskedtek egymás között, ami elkerülhetetlenül a heves küzdelmekig vezetett.

Számomra ez új dolog volt. Napról-napra a folyosón vagy az osztályban verekedés volt. Ilyenkor a falhoz lapultam és féltem, hogy az egyik nagyobb fiú rám néz. Tanítás után az udvaron volt mindig verekedés, míg valamelyik véresen maradt ott.

Frank állandóan óvott attól, hogy sötétben az utcára menjek. "A gang-ek megölnek, Nicky! A sötétben úgy leselkednek, mint a farkascsorda és az idegeneket megölik az utcán."

Nemsokára megtanultam, hogy nem csak a gang-ektől kell félnem, hanem a kicsik társaságától is. Ezek kilenc-tíz évesek, akik délután az utcákon kóborolnak, vagy a ház előtt játszanak, amelyikből lejöttek.

Mikor egy délután hazafelé mentem, egy ház bejárata alól tucatnyi gyerek futott ki és körülvettek.

"Nono gyerekek, nyissátok ki a szemeteket!" A kisfiúk egyike hozzám szaladt és azt mondta: "Eredj a pokolba!" Egy másik mögém surrant és belém térdelt úgy, hogy mire észre vettem magam, a földön feküdtem. Fel akartam ugrani, de az egyik kölyök megfogta a lábamat és húzni kezdte. Közben állandóan nevettek és kiabáltak.

Dühös lettem. Ütöttem, vertem a gyerekeket, és aki legközelebb volt hozzám, lerántottam a földre. Ebben a pillanatban hallottam, hogy egy asszony rikácsolni kezd. Feltekintettem, s láttam, hogy a második emeleten egy ablakból hajol ki.

- "Hagyd békén a fiamat, te tetves, különben velem gyűlik meg a bajod!"

Nem kívántam semmit jobban, mint az ő fiától távol lenni, mert most a többiek is nekem estek. Az egyikük egy colás üveget dobot nem messze esett a földre és a szilánkok elborították az arcomat.

Az asszony mind hangosabban kiabált: - "Hagyd békén a fiamat! Segítség! Segítség! Meg akarja ölni a fiamat!"

A ház kapujából hirtelen egy asszony rohant rám, magasra tartott seprűvel. Megpróbáltam oldalt elsiklani, de a seprű máris csattant a hátamon. Tovább gurultam, de a második már a fejemet találta. Közben szakadatlanul kiabált és láttam, hogy mind többen néznek ki az ablakon, és rendőrért kiáltanak. A kövér asszony harmadszor is rám ütött, mielőtt fel tudtam volna állni és elfutni. "És ha te még egyszer idejössz és a gyerekeinket zavarod, megölünk!" - volt az utolsó, amit hallottam. Másnap délután kerülővel mentem haza az iskolából.

Egy héttel később volt az első összeütközésem az egyik ganggel. Hazafelé egy parkban sétálgattam, s egy embert láttam, akinek beszélő papagája volt. Körültáncoltam és beszéltem a madarához, míg egyszerre az ember nem törődött semmivel, magához ölelte a papagájt és el akart menni. Feltekintettem és láttam, hogy körülbelül tizenöt fiúból álló csoport vett körül minket. Ezúttal nem kisfiuk. Erős legények voltak, többnyire nálam nagyobbak. Az egyik fiú azt kérdezte: - "Hé, kicsi, mi az, ami felett úgy nevetsz?"

Az emberre mutattam, akinél a papagáj volt és aki most gyorsan eltávozott. - "Ezen a bolond madáron nevettem."

- "Itt laksz a közelben?" - kérdezte a fiú, akinek arca visszataszítóan csúnya volt.

Sejtettem, hogy valami nincsen rendben, és bizonytalankodtam: - "A bátyámnál lakom, kicsit odébb az utcában."

- "És te azt hiszed, hogy mert ott laksz, bejöhetsz a mi parkunkba és röhöghetsz, mint egy hiéna? Mi? Azt hiszed? Nem, tudod, hogy ez a "Püspökök"területe? Nem tűrünk idegent a mi területünkön, érted? Különösen nem egy jött-mentet, aki úgy röhög mint egy hiéna."

Körülnéztem és tudtam, hogy komolyan gondolják.

Még mielőtt felelhettem volna, a fiú kihúzott egy kést a zsebéből és egy húszcentis csillogó pengét ugratott ki belőle.

- "Tudod mit csinálok?" - kérdezte. - "Átvágom a nyakad és hagylak elvérezni, mint egy állatot, amihez hasonlítasz."

"Hé, - dadogtam - mi bajod velem? Nem szabad elvágnod a nyakam!"

"De bizony, szabad. Ugyanis te nem tetszel nekem, tudd meg!" - vágott vissza. A hasamnak szegezte a kést és felém kezdett jönni.

A gang egy másik tagja, egy hosszúra nőtt színes fiú közbelépett. - "Hagyd, Nagypapa, hagyd futni a fiút! Csak most jött Puerto Ricoból és sejtelme sincs arról, mi megy itt."

A késes fiú ráhagyta. - "Oké! De majd hamar megtudja, mi van itt! És lesz szíves megjegyezni ezt, hogy a mi területünkön semmi keresnivalója sincs". Megfordultak és elmentek. Hazafutottam és egész éjjel töprengtem. Másnap néhány fiú az iskolából meghallotta, hogy mi történt a parkban. Megtudtam, hogy a fiút Robertonak hívják. Délután a tornaórán baseballt játszottunk. Roberto szándékosan a földre lökött. A többi fiú mind kiabált:

- "Menj rá, Nicky! Rohand le! Mutasd meg neki, hogy félig sem olyan veszedelmes, ha nincs nála kés! Na, kezd el Nicky, veled vagyunk!"

"Oké,- mondtam felállva - majd meglátjuk milyen ügyes öklöd van."

Felálltunk, s a többiek körbe álltak. Roberto vigyorgott, mikor én ökleimet az arcom elé emeltem. Előre hajolt és ügyetlenül ő is felemelte ökleit. Látszott rajta, hogy nincs hozzá szokva. Oda táncoltam hozzá és mielőtt még mozdulni tudott volna egy balost, adtam neki. Az orrából vér fröccsent, s egy lépést hátrált. Nagyon meglepettnek látszott.

Hirtelen lehajtott fejjel rám rohant és hátralökött úgy, hogy a földre estem. Próbáltam felállni, de a hátamra ugrott és a szemembe mélyítette az ujjait.

Még mindig azt hittem, hogy a többiek is beleszólnak és segíteni fognak, de azok csak álltak s kiabáltak.

Ilyen módon nem akartam küzdeni. Eddig én mindig megtartottam a boksz szabályait, de most tudtam biztosan, hogy ez a fiú megöl engem, ha meg nem akadályozom. Így hát oda nyúltam és kihúztam a kezét a szememből és belevágtam a fogam az ujjába. Felüvöltött a fájdalomtól és leugrott a hátamról. Felugrottam, újból odatáncoltam hozzá és két balost adtam a fejére. Az ütések fájtak neki és én megint ütni akartam, de ő átkarolta a derekamat és a karjaimat az oldalához szorította. A fejét használta döngölőnek, s a homlokával újra és újra az arcomba vágott. Az orrom vérzett és a fájdalomtól nem láttam többé. Végre otthagyott mielőtt egy tanító jött volna és elválaszthatott volna minket.

Este Frank összeszidott: "Megölnek Nicky! Mondtam, hogy tartsd távol magad a gangektől!"

Az arcom tönkre volt téve. Fájt a fejem és a gondolataim csak egy téma körül keringtek: miként tudnám megakadályozni, hogy még egyszer így kikészítsenek. Igen, éppen úgy gátlás nélkül fogok küzdeni, mint a többiek.

A legközelebbi alkalom néhány héttel később adódott. Tanítás után egyedül mentem át az iskola udvarán és észrevettem, hogy öt néger fiú és egy lány követ. Ezért gyorsabban mentem, de éreztem, hogy ők is meggyorsítják lépteiket.

Mikor a betonútra értem a néger fiúk utolértek, és az egyikük a falhoz lökött. Leejtettem a könyveimet és egy másik fiú a lefolyóba lökte, amibe víz állt.

"Mi keresni valód a mi területünkön, te fiú?" - kérdezte az egyik.

"Hiszen ez az iskola! Az nem tartozik egyik gang területéhez sem!"

"Ne játszd meg magad, kicsi! Nem tetszel nekem! Ebben a pillanatban kattanást hallottam, s tudtam, hogy ez a rugós kés hangja.

A nagyfiú a mellemnek szegezte a kést: "Figyelj ide kicsi! Te még új vagy itt, és aki új annak védelemre van szüksége. Te minden nap fizetsz nekünk 25 centet, s mi gondoskodunk róla, hogy ne bántson senki."

"Úgy? És ha tényleg fizetek nektek, akkor mi a biztosíték arra nézve, hogy csakugyan békén fogtok hagyni?"

"Tulajdonképpen semmi te buta, mert csak úgy adod nekünk. Különben megölünk " - felelte a nagy. "Na jó, akkor most mindjárt öljetek meg, különben egyiket a másik után kivégezlek benneteket."

Nagyon jól láttam, hogy a többiek kissé félnek. A fiú, aki a kést a mellemnek szegezte, azt hitte jobbkezes vagyok, s ezért nem várta, hogy hirtelen bal kézzel megragadom a karját. Elrántottam a mellemről és hirtelen hátra csavartam. Leejtette a kést, én pedig felvettem. Jól állt a kezemben. Aztán az arcát a fal felé fordítottam miközben a kés hegye szorosan a füle alatt volt. A lány felkiáltott, mire én hozzá fordultam.

"Hé, bébi. Ismerlek, s tudom hol laksz. Ma este elmegyek hozzád és megöllek."

Még hangosabban kiabált. Megfogta az egyik fiút és el akarta hozni. "Fussatok, fussatok, ez a fiú megbolondult!"

Elszaladtak. Az a fiú is, akit a falhoz szorítottam.

A lefolyóhoz mentem, felvettem a könyveimet s leráztam róluk a vizet. A kés még mindig a kezemben volt. Először volt a kezemben rugós kés. Többször kiugrattam a pengéjét, aztán becsúsztattam a zsebembe. Mostantól fogva kétszer is meggondolják, hogy kikezdjenek Nickyvel - gondoltam.

Nemsokára azt kezdték rebesgetni, hogy rámenős vagyok. Ez jó zsákmánynak számított azoknak, akik civódást szerettek kezdeni. Nemsokára megértettem, hogy csak idő kérdése és nagy dolog fog történni.

A nagy robbanás két hónap múlva következett . A tanító éppen csendet csinált, az osztályban, s a névsort, olvasta fel. Egy néger fiú elkésett, s nevetve jött be. Az utolsó sorban ült egy csinos lányka. Lehajolt hozzá és megcsókolta a nyakát. A lány visszahozódott tőle. A fiú megölelte és a száját is megcsókolta. A leány felugrott és kiabálni kezdett. A többi fiú nevetett és kiabáltak: "Rajta, csak rajta!"

A tanító felállt és középre ment. Egy nagy fiú elállta az utat előtte és azt mondta: "Ó csak nem akar játékrontó lenni?"

A tanító a fiúra nézett, aki nagyobb volt nála és visszament a helyére.

Közben a néger fiú falhoz szorította a lányt, s megpróbálta újra megcsókolni a száját. Végre a fiú abbahagyta és leült a helyére. "Nem érdemes vele vesződni" - mondta a többieknek. "Ma este elkapom, és ha végzek vele, szívesen megteszi, amit csak akarok."

Valami fellázadt bennem, felálltam és hátra mentem. A kislány leült és zokogott. A fiú mögé léptem, aki leült és a körmét vágta. Ekkor fel kaptam egy nehéz széket: "Idenézz fiú! Van itt valami neked!"

Amikor visszanézett, a széket a fejéhez ütöttem. Összeroskadt a padban és fejsebéből folyt a vér.

A tanító kirohant az osztályból s az igazgatóval jött vissza, aki karon ragadott és az irodába vonszolt. Ott ültem, míg a mentőket hívta.

Aztán hozzám fordult és azt mondta, hogy az utóbbi két hónapban azt hallotta, hogy állandóan bajok vannak velem. Megkérdezte, hogy mi történt az osztályban. Mialatt elmondtam arca elvörösödött aztán dühösen felugrott, s így kiáltott.

"Nekem most már elegem van és ezeket a verekedéseket fel fogom számolni. Azt hiszem épp a legfőbb ideje, hogy megmutassuk kinek van szava itt. Többé nem hallgatom, hogy ti fiuk napról-napra meg akarjátok egymást ölni, és aztán letagadjátok. És most hívom a rendőrséget."

"Mister, a rendőrség be fog engem zárni."

"Ezt remélem is, és akkor legalább a többi meg fogja tanulni, mi a fegyelem."

"Hívja hát a rendőrséget" - mondtam, mialatt az ajtó felé hátráltam és reszkettem a félelemtől, s a dühtől. - "És amint visszajövök a börtönből, újra eljövök ide, és egyszer csak egyedül találom magát, és akkor megölöm."

Az igazgató elsápadt és egy pillanatig gondolkozott. "Jól van Cruz, még ez egyszer futni hagylak, de többé ne lássalak ebben az épületben. No rajta tűnj el! Megértetted?"

Megértettem... Elmentem... Elszaladtam...

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész