Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

3. rész

A MAGAM LÁBÁN

Az olyan életben, amelyet a félelem és gyűlölet kerget másnak nincs helye. Mindent gyűlöltem, Frankot is beleértve. Ő képviselte a felsőbbséget, s mikor elkezdett lelki fröccsöket adni, elhatároztam, hogy elmegyek.

"Nicky, - mondta - a város olyan, mint egy őserdő. Az emberek a dzsungel törvényei szerint élnek. Csak a legerősebb marad meg. Itt hemzsegnek a prostituáltak, iszákosok és gyilkosok. Az emberek meg fognak téged ölni és senki sem fogja tudni, hogy meghaltál, míg egyszer egy narkomániás egy halom szemét alatt bele nem botlik az oszló hulládba."Franknak igaza volt, de én nem tudtam megmaradni. Ragaszkodott hozzá, hogy újra az iskolába menjek, de én tudtam, hogy most már a magam útját fogom járni.

"Nicky, nem kényszeríthetlek, hogy iskolába járj, de ha nem teszed meg, elvesztél.""De az igazgató kidobott! Azt mondta, hogy látni sem akar ott többé!""Ez engem nem érdekel. Újra el fogsz menni, mert itt laksz. Végül is valahová kell járnod iskolába.""Ha azt hiszed, hogy újra odamegyek, tévedsz,"mondtam. "És ha kényszeríteni akarnál, majd meglátod...""Nicky, a testvérem vagy. Ne beszélj bolondságokat. Mama és papa megmondták, hogy nekem kell veled törődnöm, nem tűröm, hogy így beszélj velem. Menj hát, fuss, ha akarsz! De vissza jössz, mert azt sem tudod, hogy mihez kezdj. Itt maradhatsz, de akkor újra iskolába kell menned. Ez az utolsó szavam."Ez péntek reggel volt, mielőtt Frank munkába ment. Délután egy cédulát tettem a konyhaasztalra, amire ráírtam, hogy néhány barátom meghívott hétvégére. Nem voltak barátaim, de Frankék otthonába sem maradhattam többé.

Ezen az estén a Bedford-Stuyvesant negyedben kóboroltam Brooklynban és szállást kerestem. Egy fiúkból álló csoportot láttam, akik egy utcasarkon ácsorogtak.

"Hé, nem tudja valamelyik közületek, hol találhatnék egy bódét?"Az egyik fiú megfordult, végignézett és kivette a cigarettát a szájából. "Igen" - mondta, és a hüvelykujjával a vállán keresztül a főiskola irányába mutatott. "Az öregem a házmester odaát, vele kell beszélned. Ő talál valamit neked. Ott ül a lépcsőn és kártyázik."A háztömb, amiről a fiú beszélt a Green-Placeon volt és a világ egyik legnagyobb lakóház negyedéhez tartozott. Több mint harmincezer ember lakott a magas házakban.

Odamentem a kártyázókhoz és megkérdeztem az öreget, volna-e kiadó szobája. Alig nézett fel a kártyájából és azt dörmögte: "Igen, van. Minek?"Kissé elbátortalanodtam, és azt dadogtam: "Hmm, mert nekem egy szoba kellene, ahol laknom lehet.""Van ötven dollárod?" - kérdezte, s a lábam elé dohánylét köpött.

"Ebben a pillanatban nincs, de..."

"Akkor nincs szobám" - mondta és újra kártyájához fordult.

"De megkapom a pénzt." - mondtam.

"Hallgass ide fiú! Ha te előre mutatni tudsz nekem 50 dollárt, tiéd a szoba. Engem nem érdekel, hogy honnan veszed, felőlem egy csinos hölgytől is beszerezheted, de amíg pénzed nincs, ne koptasd az idegeimet."

Visszamentem a Lafayettehez és azon gondolkodtam, hogy honnan vegyek pénzt. Ha megpróbálok valakit kirabolni és rajtakapnak, börtönbe kerülök. Majdnem 10 óra volt és a tél szele jéghidegen fújt.

Az árnyékban álltam és két alakot láttam a fasor bejáratánál. Egy vén iszákos tartóztatott fel egy embert, aki egy zsákban élelmiszert vitt. Az öreg egy kis pénzt koldult, hogy kávét ihasson.

Átvillant az agyamon, hogy talán az öregnek a zsebe is tele van pénzzel. Vagy talán lopott is. Ha elveszem tőle, nem mer segítségért kiáltani.

A fiatalember letette a zsákot és a zsebébe nyúlt, hogy pénzt vegyen elő, mire az öreg valamit morgott és eliszkolt.

"Ördögbe is, most mit csináljak?"Ebben a pillanatban a fiatalember megbotlott, s néhány alma kigurult a zsákból. Lehajolt, hogy felszedje. Anélkül, hogy meggondoltam volna, a ház falához nyomtam. Megrémült, mikor a kést elé tartottam. "Nem akarlak bántani, de nekem pénzre van szükségem."A kezem annyira reszketett, hogy féltem, hogy leejtem a kést.

"Kérlek, vedd el mind, csak ne bánts!" - kérte, s elővette a tárcáját, még le is ejtette és én rátettem a lábam.

"Most fuss el, és legalább két háztömbnyire szaladj, mert ha nem halál fia vagy!" - mondtam. Kétségbeesett szemekkel nézett rám, s hamar eltűnt a sarkon. Gyorsan felvettem a tárcát, s elrejtőztem a park fái között. Ott leültem, hogy magamhoz térjek és vadul kapáló szívem megnyugodjon. A tárcában 19 dollár volt.

Nem is olyan rossz - gondoltam. A gangek néha még kevesebbért is megölnek embereket és én egy kísérletnél 19 dollárt kaptam. Ez a siker nem tudta elűzni a bennem levő félelmet s éjfélig a parkban maradtam. Az éjszaka hátralevő részét az U-vasuton töltöttem, de másnap reggel újra ott voltam a házmesternél, hogy a szobát kibéreljem.

Az öreg felvitt a harmadik emeletre. A szoba, az utcára nézett, pont a Technológiai Főiskolára. A házmester elmondta, hogy a fürdőszoba a második emeleten van, s hogy hogyan kell a fűtést szabályozni. Aztán ideadta a kulcsot, s aztán hozzáfűzte, hogy a bért minden szombaton ki kell fizetni, mégpedig előre.

Körülnéztem a szobában. Két ágy állt benne, s egy szék, kis asztal, mosdókagyló a falon s egy kis szekrény. Végre önálló voltam.

Később lementem az utcára. A szomszédos ház előtt egy kisfiú állt meg, s egy őrizetlen pincelejáratot latrinának használt. Összerázkódtam de nem szóltam, mert ehhez hozzá kell szoknom.

A ház elején az 54-es pince üres volt. A vasajtó leszakadt sarkairól, - belöktem és bementem, de fulladozva menekültem ki a bűz elöl, ami ott fogadott, s örültem, hogy a szobám a harmadikon van. Aztán elindultam az utcán. A házak előtti asszonyok szánalmasan néztek ki.

Két hónapja éltem New-York-ban, de még mindig nem szoktam meg. Otthon képeket láttam a szabadság-szoborról és az Egyesült Nemzetek házáról, de itt a gettóban, amerre a szem ellátott csak lakások vannak megtömve emberhússal. Minden ablak egy családot jelent, amely egy csöpp lakásban éli nyomorúságos életét. Hatszáz ablak nézett az utcára s mindegyik szegényes életről beszélt, s a legtöbb ablakon nem volt függöny.

Megfordultam és visszamentem a Washington parkba. Hogy élhetnek emberek ezen a kormos, piszkos vidéken? Ezen gondolkoztam. Nincs udvar, és nincs gyep, sőt egyetlen fa sem. Még nem tudtam, hogy ha valaki beköltözik egy ilyen betonketrecbe, rabja lesz. Soha többé nem tudja aszfaltdzsungelt.

Délután újra az utcára mentem. A St.Edward utcán a katolikus templom mögött egy olasz verklis forgatta szerszámát. Fiúk álltak körülötte, s fekete kabátjukon két piros M-betű volt. A csoport közepén egy sötét hajú, fehér bőrű fiú, körülbelül korombeli kezeivel a derekán keringett, a tánc ütemére. Fekete szemei hirtelen találkoztak az enyémmel. Megállt és az arcán levő mosolyt kemény, hideg kifejezés váltotta fel.

"Hé, kicsi, mit keresel itt? Ez Mau-Mau terület! Nem szeretjük, ha idegenek járkálnak itt."A hideg szemű fiú hozzám jött, meglökte a mellemet, és azt kérdezte: "Melyik csoporthoz tartozol?""Egyikhez sem. Csak egyszer látni akartam ezt a vurstlist. Talán ez bűn?"A csoportból előlépett egy fiú: "Mond, tudod mi ez? Ez egy kés, kicsi!Ezzel fogom a torkodat elvágni. Én ugyanis nem vagyok olyan szelíd, mint Izrael."Az Izraelnek nevezett fiú hátranézett és azt mondta: "Látod, egy spicli itt hamar meghalhat. Ha életben akarsz maradni, tűnj el gyorsan!"Dühös lettem és a saját késem után nyúltam, de megértettem, hogy helyzetem egyáltalán nem kedvező. Tehát bólintottam és visszamenetem a parkba. Hallottam, hogy a banda nevet a hátam mögött. "Jól megadtad neki Izrael, s ez a kis taknyos, hamar megértette."Megalázottnak éreztem magam és leültem a padra. Nem vettem észre, hogy egy kb. 13 éves fiú utánam jött. Mikor megfordultam akkor láttam meg. Mosolygott és leült mellém a padra.

"Gonoszak voltak, ugye?" - kérdezte.

"Hogy érted ezt?" - kérdeztem. "Egyébgént mindegyikkel könnyen elbírtam volna, de együtt nem akartam velük verekedni.""Ezen a vidéken a gangek nem kényesek," - mondta. Benyúlt az inge alá és kivett egy cigarettát. "Aki nem dolgozik velük együtt, az olyan, mint egy kitaszított. "Meggyújtotta a cigarettát, és észrevette, hogy figyelem. "Szívsz hasist?" - kérdezte. Fejemet ráztam. "Meg akarod próbálni?"

"Lehet." - mondtam. Az ingzsebéből kihalászott, egy összenyomott cigarettát.

"De jól meg kell szívnod, különben kialszik."Meggyújtotta nekem, és pöfékelni kezdtem.

"Nem úgy" - nevetett - így!"Hosszút szívott a sajátjából és a füstöt a tüdejére mélyen leszívta. "Ha csak pöfékelsz, akkor semmi hasznod nem lesz belőle. Tüdőre kell szívni!"Inhaláltam a füstöt. Édes íze volt és erős illata. "Mi van ebből az embernek?" - kérdeztem, s máris éreztem a mámorító hatást.

"Ez az anyag megnevettet. Úgy érzed, te vagy a legjobb táncos, a legjobb szerelmes, s a legerősebb verekedő. Azok a fiúk, ott a vurstlisnál, mind hasist szívnak. Ha így buzognak, mindjárt tudhatod, hogy transzban vannak.""Honnan kapják az anyagot?" - kérdeztem.

"Ó, ez egészen könnyű. Itt ezen a környéken van a legtöbb árus. A legtöbb fiúnak jó összeköttetései vannak Kubával, Mexikóval és a többiekkel. És én? Az öregem termeli az udvaron. Ott nő egy csomó gaz, senki sem törődik vele. Az öregem egy keveset a gaz közé ültetett és most a magunkét szívjuk. Igaz, nem olyan jó, mint a másik, de nem kerül semmibe.""És mennyibe kerül a kereskedőnél?" - kérdeztem. Mert tanulni akartam, és szégyelltem, hogy egy fiatalabb fiú többet tud nálam.

"Van aki egy dollárért adja, de néha 75 centért is lehet kapni. A legjobb, ha az ember egy csomót vesz.""Elszívtam a cigarettát, s hátradőltem a padban. Úgy éreztem, mintha álom felhőjén úsznék. Oldalt fordítottam a fejem, hogy a fiút lássam. Ott ült a padon és a fejét a kezébe hajtotta.

"Azt hittem, hogy az anyag megvidámít. Hogy is van az, hogy te nem nevetsz?""Mitől legyek vidám?" - mondta."Az öregem iszákos. Vagyis tulajdonképpen nem is ő az igazi apám. A múlt évben költözött az anyámhoz. Nem is tudom ki az apám. Ez az ember meg állandóan veri az anyámat. A múlt héten el akartam választani őket, mire egy üveget vágott hozzám és kitörte két fogamat. Erre én egy órát dobtam hozzá, ami a hátát találta. Akkor aztán az anyám azt mondta, hogy én egy nyomorult alak vagyok és vigyen el az ördög, mert semmi okom nem volt férjének fájdalmat okozni. Most itt vagyok az utcán és várom, hogy megöljem. Nem adom magam össze a gangekkel, csak azt várom, hogy azt a gazembert egyedül érjem. Pedig nem is szeretem az anyámat. Most hát mondd, minek örüljek?"Ekkor felnézett. Az arca elnyűtt és fájdalmas volt. Inkább hasonlított egy vén majomhoz, mint egy 13 éves fiúhoz.

"És milyen a te öreged, ő is iszik?"- kérdezte.

"Nincsenek szüleim" - hazudtam - "egészen egyedül vagyok."A fiú rám nézett. "Most én is az vagyok. Biztosan többször is látjuk egymást. Ne törődj a gangekkel.""Mi van tulajdonképpen ezekkel a gangekkel?" - kérdeztem.

"Ó, ők verekednek. Ha valahova mennek, összeakaszkodnak más gangekkel. Vagy ha otthon maradnak, védik a saját területüket. Ha nem egymással verekednek, akkor a rendőrséggel van viszályuk. Mindent fegyvernek használnak, esernyő véget leszerelnek, a cipőjük orrába szöget vernek. Ezért nem akarom, hogy valami közöm legyen hozzájuk, s kitérek előlük. Ezt majd te is megtanulod, várj csak."Felállt, elballagott a parkon keresztül, s eltűnt az alkonyatban. Én is hazamentem.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész