Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

5. rész

AZ UTCÁKON

Kezdettől fogva Izrael és én elválaszthatatlanok voltunk. Három nappal később a szobámba jött és mondta, hogy a "Püspökök"ellen fogunk harcolni. Végre egy alkalom, hogy használhatom a revolveremet.

A Mau-Mau-k a Washington parkban gyülekeznek este kilenc órakor. 10 órakor volt a küzdelem a sportpályán.

Izrael azt mondta: "Hozd magaddal a revolveredet. Megmutatjuk a Püspököknek, ha kell ölni is tudunk. Mau-Mau-k vagyunk! Az afrikai Mau-Mau-k, vért isznak és mi is olyanok vagyunk, mint ők!"

Tíz óra felé több mint száz fiú cikázott a parkban. Közülük némelyeknek revolvere volt, legtöbbnek kése, mások baseballütőt hoztak, dorongot szögekkel, vagy bicikli láncot, ami különösen veszedelmes fegyver volt. A fegyvereket elrejtettük a fákban vagy a magas fűben, mert az mindig lehetséges volt, hogy a rendőrség közbejön.

Kis csoportokra oszlottunk, hogy észrevétlenül mehessünk el a rendőrőrszem előtt, s mikor a sportpályára értünk, Carlos megadta a jelt a támadása. A Püspökök már vártak minket.

"Rajta! Öld meg őket!" - kiáltottuk, mialatt a szabad térre futottunk, ami elválasztotta egymástól a gangeket.

Én az első sorban nyomultam előre. Hirtelen, megragadott valaki hátulról és a kemény cementre estem. Még éppen el tudtam fordulni, mikor azt hallottam, hogy egy baseballütő a fejem mellett lecsapott, s a fa szilánkokra tört a cementen.

A Mau-Mau-k nagy ordítással törtek előre. Újból talpra álltam. Izrael mellettem volt és egy fiúra mutatott, aki biztonságba akarta helyezni magát, de sebesült volt és csak csoszogott.

"Lődd le, Nicky!"

A bukdácsoló alakra céloztam és tüzeltem. Lövés után a fiú még tovább ment. Mindkét kezemmel megfogtam a revolvert és újra elsütöttem. A fiú előre bukott. Izrael megragadta a karomat, s így kiáltott. "Vágd le Nicky! A Bull-ok jönnek!"

Hallottuk a rendőrök fütyülését. Gyorsan szétszóródtunk a tér hátsó részén, majd hat-hét háztömbbel odébb futottunk.

Carlos és két másik fiú utolértek és egy tankoló állomás mögötti kanális aknájába ugrottunk. Izrael kifulladt és annyira nevetett, hogy azt hittük megpukkad. "Láttátok ezt a bolond Nickyt? Tényleg azt hitte, hogy vadnyugati filmet játszik és állandóan a levegőbe lövöldözött!"

A többiek is nevettek, s én is. Jól éreztem magam. Láttam, hogy vér folyt, lelőttem valakit, s talán meg is öltem. Azelőtt még soha nem éreztem, hogy tartozom valakihez, mint ebben az aknában. Majdnem olyan volt, mintha egy családhoz tartoznánk és éreztem, hogy szeretnek.
"Mi lenne,ha innánk valamit?" - kérdezte Carlos. "Kinek van pénze?"

Senkinek sem volt.

"Majd én szerzek!" - ajánlkoztam.

"Hogyan? Ki akarsz rabolni valakit?" - kérdezte Izrael.

"Úgy van, kicsikém. Velem jössz?"

"Igazán rendes fiú vagy, Nicky! Nincs szíved és nem tudsz érezni, te csak verekedni tudsz. Előre fiúk! Benne vagyunk!"

Carlosra pillantottam, aki végül is vezérünk volt. Már állt.

Ez volt azaz alkalom, amikor először vettem észre, hogy a fiúk mindig azt fogják követni aki a legközönségesebb, legvérszomjasabb és legbátrabb.

A blokk sarkán egy boltban, mely egész éjjel nyitva volt, égtek a lámpák. Elsőnek léptem be az üzletbe.

Hárman voltak bent, abból kettő férfi, egy nő a pult mögött. A vendég éppen felállt és fizetni akart. Odamentem hozzá és a pulthoz nyomtam. Meglepve és ijedten fordult meg, ajkai remegtek mikor meglátta a késem, amit a gyomrához szorítottam.

"Gyere öreg, add nekem" - mondtam, a kezében levő bankjegyek felé intve.

A pult mögötti férfi a telefonhoz ment. Izrael kiugratta kése pengéjét és megfogta kötényénél fogva. Aztán így szólt: "Hé, meg akarsz halni ?"Hallottam, hogy az asszony zihál és a kezét rárakja a szájára, hogy ne sikítson. Izrael a férfit rálökte egy mogyorós zsákra és levette a kagylót a villáról. "Ugye, a rendőrséget akartad felhívni?" - gúnyolódott - "No, hát itt van!"azzal kirántotta a telefont a falból és a férfihoz vágta."Hívd fel!"A férfi elkapta a készüléket és a zsinórjánál fogva a padlóra lógatta.

"Gyere öreg, nem várhatok egész éjjel!" - sürgettem. Felemelte kezét és reszkető ujjai közül kirántottam a bankjegyeket.

"Ez minden?"- kérdeztem. Felelni akart, de meg se tudott nyikkanni. Szemei kitágultak, szájából nyál csordult és furcsa hangokat hallatott.

"Gyerünk, siessünk, hogy elmehessünk innen" - mondta az egyik fiú. Carlos megragadta a kasszát és kirámolta a bankjegyeket. Ezalatt mi kimentünk a hátsó ajtón. Az öreg ember a földön kuporgott, mindkét kezét a mellére szorítva nyögött.

"Hé, várjatok!" - kiáltotta Izrael, miközben a kasszában lévő aprópénzt markolta fel. Kis érmék ugráltak szét a földön. Izrael nevetett. "Egyetlen kocsmát sem lehet borravaló nélkül elhagyni" - mondta, s mi vele együtt nevettünk.

Felvettem egy nehéz cukorszórót és az ablaktáblába vágtam.

"Te bolond vagy!" - lihegte Carlos rohanás közben. "Az egész Brooklyn-i rendőrséget fel fogja riasztani. Most aztán igazán el kell tűnnünk!"Még láttam, hogy az öreg ember az arcára bukik, aztán nevetve hazaszaladtunk.

Két hónappal később Carlost elfogta a rendőrség és félévi fogságra ítélték. Ezen az estén teljes létszámban ülést tartottunk, mégpedig az iskola aulájában. Ugyan a tanítás után senki se tehette be a lábát, de Firpo örege volt a házmester, aki a fiától való félelmében megengedte néhányszor az aula használatát.

Ezen az estén Izraelt választottuk elnökké, és én egyhangúlag alelnökké lettem kinevezve.

A gyűlés után még ünnepeltünk az iskola pincéjében. Egy csomó lány is volt ott. Az egyik fiú bemutatott a nővérének, Lydiának, aki az iskolával átellenben lakott. Ezen az éjjelen sokáig maradtunk itt, olcsó bort ittunk és marihuánát szívtunk. Ültünk a lépcsőn és csókolóztunk, mialatt néhányan régi gramofon hangjára táncoltak.

Lydiát kézen fogva magammal vonszoltam. "Gyere ki innen!" Mialatt kimentünk az ajtón, hozzám simult: "A tiéd vagyok, Nicky! Ha akarod mindig a tiéd vagyok!"

A Washington-Parkba mentünk, de ott se lehettünk egyedül. Végül is átlöktem Lydiát a láncon és ő nevetve hanyatlott a magas fűbe a lánc másik oldalán. Utána ugrottam és a gizgaz között egymás karjaiba feküdtünk. Ó kuncogott és nekem azaz érzésem támadt, hogy néznek minket. A szemközti házra tekintve láttam, hogy egy tucatnyi lány bámul minket a nővérszállás ablakaiból. Olyan volt, mintha az Operaház színpadára feküdtünk volna egymás mellé.

Fel akartam állni és Lydia megkérdezte: "Mi van veled?"

"Nézd, odaát... " - feleltem. "Ez az egész tetű város minket néz."

"Kit izgat az?" - kérdezte Lydia és ismét magához húzott.

Ezután gyakran mentünk a Parkba és nem törődtünk a szemközti házban lakó kíváncsiakkal, sem a párokkal, akik mellettünk feküdtek a fűben.

A következő négy hónapban négyszer fogott el a rendőrség, de sohasem tudtak semmit rám bizonyítani. Minden alkalommal csupán figyelmeztetéssel jöttem el.

Boldog voltan. A gang tagjai tiszteltek. Sohasem féltem, és éppen olyan bátran verekedtem nappal, mint az éj sötét leple alatt.

Egy este egy Mau-Mau azt mondta nekem, hogy Lydia egy Apaccsal rólam beszélt. Dühös lettem és megfenyegettem, hogy megölöm. Amikor a lakására mentem, beszéltem a testvérével, aki elmondta, hogy mi történt. Az Apacsok közül egy megfogta Lydiát előző este és a címemet kérdezte.

Izraellel és másik hat fiúval meglátogattuk a fiút. Egy utcasarkon találtuk meg és bekerítettük. Aztán én leütöttem egy fémcsővel. Az életéért könyörgött, de én addig ütöttem, amíg már a karját sem tudta felemelni, hogy az ütlegeket elhárítsa.

"Te koszos! Most tudod, mi történik, ha valaki hozzányúl az én nőmhöz!"Utána elszaladtunk.

Lydiához mentem, hogy elmondjam, mit tettem az ő becsületének érdekében, - bár előbb még vele is ugyanezt akartam tenni.

A nyár folyamán az utcai csatározások még hevesebbek lettek. A lakásokban olyan elviselhetetlen volt a hőség, hogy az éjszaka nagy részét az utcákon töltöttük. Alig múlt el egy éjjel, hogy ne lett volna valamilyen vállalkozásunk.

Egyikünknek sem volt kocsija. Ha valahová elakartam menni, az U-vasuttal mentem, vagy loptam egy autót. Bár nem tudtam vezetni, egy este azt mondta nekem Mannie Durango: "Gyere, szerzek egy kocsit és teszünk egy kis kirándulást."

"Választottál már valamilyent?" - kérdeztem. "Igen, ott a sarkon. Príma, és valami idióta otthagyta a kulcsot."

Mannie-nek igaza volt, az autó igazán klasszul nézett ki. Chevrolet, leeresztett tetővel. Beugrottunk és Mannie a kormány mögé ült, míg én az ülésen dőltem hátra. Cigarettáztam és a hamut az utcára szórtam, mint egy gazdag semmittevő. Mannie ide-oda forgatta a kormányt és szájával utánozta a motorzúgást. Nevettem.

"Mond csak Mannie, csakugyan tudsz vezetni?"

"Hogyne, figyeld, csak!"

Megfordította a kulcsot és a motor felbőgött. Aztán elkezdett tolatni. A Chevrolet egy teherkocsinak csapódott. Üvegcsörömpölést halottam.

"Hé!" - kiáltottam - "Te ugyan bolond vezetőnek születtél. Hátra sem tudsz rendesen vezetni, hogy fogsz előre?"

Mannie újra kapcsolt és én tartottam magam, míg a kocsi nekiugrott egy másik parkoló autónak. Újra hangos csattanás és üvegcsörömpölés.

Mind a ketten annyira nevettünk, hogy észre se vettük, hogy valaki kiabálva jön ki a házból. "Takarodjatok a kocsimból, piszkos kölykök!"kiáltotta és megpróbált engem kirángatni az ülésről. Mannie ismét hátramenetbe váltott és a pasas kilendült az egyensúlyából. Az első ülésről felkaptam egy Colás üveget és a kezére ütöttem, amivel a kocsiba kapaszkodott. Az felkiáltott a fájdalomtól. Mannie újra előrehajtotta a kocsit és végre az úton voltunk. Az üveget kidobtam és halottam, hogy szétloccsant a járdán, aztán tovább hajtottunk.

Mannie nem tudott vezetni. Még mindig csikorgó kerekekkel szedte a kanyart és a Park-Aveue helytelen oldalára ment. Hajszálon múlt két másik kocsival a karambol, és egy harmadik hangosan dudálva felszaladt a járdára, hogy elkerülje az összeütközést. Nevettünk. Mannie áthajtott egy tankállomáson és befordult egy mellékutcába.

"Most felgyújtjuk a skatulyát!" - indítványoztam.

"Nem! Hiszen ez egy csodaszép kocsi! Ezt megtartjuk! Gyerünk, most megmutatjuk a lányoknak!"De Mannie nem tudta megfordítani a kocsit és végül egy lámpa mellett álló teherautónak vezette. Kiugrottunk, elszaladtunk, hogy a csúnyán összeroncsolt kocsit a sorsára hagyjuk.

Mannie kedvemre való fiú volt. Még nem tudtam, milyen borzasztó sors vár rá.

Minden nap őrült izgalmas dolgokat csinált, és az éjszakák még rosszabbak voltak. Egy éjjel Tony és négy másik fiú elkaptak egy asszonyt a parkban és megerőszakolták. Később az asszony felismerte Tonyt és 17 évre ítélték el.

Nemsokára elfogtunk egy fiút, aki a területünkre lépett. Bekerítettük és leütöttük. Fölötte álltam és késemmel az ádámcsutkáját fenyegettem. A fiú káromkodva kiütötte a kést a kezemből, de Tony elkapta és áthúzta a fiú arcán. Aztán lerántotta az ingét és a hátára nagy M.-betűt vágott. "Most tudod, hogy a Mauk területére tilos lépned!" - mondta, s otthagytuk a vérző fiút.

Az újságok naponta adtak hírt gyilkosságokról a külső kerületekben, az U-vasúton, mellékutcákban és a nagy házak folyosóin. Minden éjjel csata volt.

Sok üzlettulajdonos rendőrkutyát szerzett és éjjelre az üzletben hagyták.

A bandák mind jobban szervezkedtek és újak alakultak. A mi területünkön is új banda keletkezett, a Skorpiók, a Viceroy-k és a Quento-k.

Hamar rájöttünk, hogy New Yorkban tiltva van a rendőröknek, hogy egy lányt átkutassanak. Ezért a lányokkal hordattuk a revolvereinket és késeinket, amíg szükségünk nem volt rájuk. Ha a rendőrök megállítottak bennünket és átkutattak, a lányok ott álltak mellettünk és így kiáltoztak: "Hé, te koszos zsaru, miért nem nálam keresed? Akkor a saját börtönödbe kellene rohadnod! Nem akarnád megpróbálni? No, gyere!"

Ez év július 4-én minden gang találkozót tartott Coney Islandon. Az újságok nyolcezerre becsülték az ott összegyűlt gengsztereket, akik közül egy se fizetett belépődíjat. Egyszerűen a kapun átfurakodtak és senki se mert szólni egy szót sem. Ugyanígy viselkedtünk az U-vasuton is.

Augusztus 1-én Izraelt elfogta a rendőrség. Mikor újra kijött a börtönből, elmondta nekünk, a helyzete minden, csak nem rózsás. Háttérben kell maradnia, míg minden elcsitul. Megegyeztünk.

A gang engem választott elnökké és Izrael egyenlőre a helyettesem lett. Hat hónapja voltam gangben, mikor ezt a tisztséget kaptam.

Nem tartott sokáig, míg rájöttem, hogy a Mau-Mauktól félnek és nekem különleges hírem van, mint vérszomjas verekedőnek. Ebben a hírnévben sütkéreztem.

Egy este mindnyájan táncestélyre mentünk, melyet az egyház rendezett. Az egyház minden eszközt megragadott, hogy az utcáról bevonja az ifjúságot és ezért a rendőrőrszoba közelében ifjúsági helységet nyitott.

Itt minden hétvégén táncolni lehetett. A fiúk számára minden pénteken este zenekar játszott, s az egész gang táncolni ment. Többnyire kint álltak meg, sört és olcsó bort ittak. A múlt héten berúgtunk és mikor a pap nyugalomra intett, elvertük. Akkor jött a rendőrség. Alig múlt el péntek este, amikor a tánc nem változott át riadalommá.

Ezen az estén Mannie-val és Pacoval együtt mentünk oda és mindhárman elég sokat ittunk és marihuánát szívtunk. Felfedeztem egy csinos szőke lányt és néhányszor táncoltam vele. Elmondta a fivére problémáját a Fantom-Lord-okkal.

"Hol van most a bátyád? - kérdeztem. "Senki sem árthat neki, ha én nem akarom. Beszélni fogok vele."

A kicsi Mannie-t és engem a sarokba vezetett és bemutatta a bátyját.

"Tudod mit?" - kérdeztem."A hugicád helyes kislány, vele akarok járni. Mivel tetszik nekem, veled is törődni fogok."

Megbeszéltük a lánnyal, hogy együtt megyünk el moziba és elárultam neki, hogy a Mau-Mau-k elnöke vagyok. Ő nagyon félt és azt válaszolta nekem, hogy szívesen jár velem, csak ne hagyjam, hogy a többi fiúk hozzányúlhassanak. Megcsókoltuk egymást és megígértem, hogy megvédem.

Mikor éppen befejeztük, három Fantom-Lord sétált be az ajtón. Mint mindig, a szokásos színes kabátban, kockás nadrágban és hosszú láncokkal. Az egyik fiú lóbálta a kulcscsomóját és odakacsintott a szőkére. Ő elhúzódott én meg átkaroltam. "Hé, baba, mi lenne ha mi ketten..? Odakint van a bátyám kocsija és mi teljesen egyedül lehetnénk a hátsó ülésen."

"Meg akarsz dögleni?" - kérdeztem.

"Ne vágj fel!" - mondta. "Majd meglátod, mi fog történni a részeg barátoddal, és téged is elintézünk, te büdös állat."

Ebben a pillanatban Mannie a könyökét az oldalába döfte. Az megfordította a fejét: "Ki volt az a merész?"

Mannie nevetett, éreztem, hogy a viszály a levegőben lóg és azt mondtam: "Senki." Közben néhány lépést hátráltam, de a srác Mannie-t leütötte. Izrael és Mannie voltak a legjobb barátaim. Akik nekik ártottak, olyanok voltak, mintha engem bántottak volna. A fiút hirtelen jól vesén vágtam, s az felüvöltött a fájdalomtól.

Mannie felkelt és kihúzta kését. Én is fegyver után tapogattam, míg a teremben lévő többi gyerek félkört formált körülöttünk és ellenünk jöttek. Sokan voltak és mi az ajtó felé vonultunk. Mikor éppen elértük a küszöböt, a nagy fiú nekem ugrott a késsel. Bár eltévesztett, a kés a kabátomba hatolt. Míg előttem botladozott, úgy rávertem a fejére, hogy lezúgott a lépcsőn. Két másik ugrott nekem. Mannie a kabátomnál fogva húzott és én odakiáltottam neki: "Hamar! Most hozzuk a Mau-Mau-kat és leégetjük ezt az istállót!"

A fiúk összenéztek. Nem tudták, hogy én Mau-Mau vagyok, mert ezen az estén öltönyt és nyakkendőt viseltem. Visszavonultak és hagytak, hogy elmenjünk.

Másnap kerestük Santot, a Fantom-Lordoktól, aki a kislány bátyját megfenyegette. Mannie velem együtt részeg volt, kissé sokat ittunk. Egy édességboltba bementünk, ahol egy pár Fantom tagot fedeztünk fel. "Melyik közületek Santo?" - kérdeztem. Az egyik fiú ránézett egy erős koponyájú fickóra.

Azt mondtam:"Halló, kicsi,tulajdonképpen hogy hívnak? Santo Nikolaus?"

Mannie nevetett, a nagy fiú rám nézett és egy pár szitkot mondott.

"Ne fújd úgy fel magad - mondtam. Tudod, kik a Mau-Mau-k?"

"Igen, halottam róluk, de jobban tennék, hogyha nem tolakodnának ide."

"De ma idetolakodtak, kicsi. Mi vagyunk a Mau-Mau-k. Én vagyok Nicky, a főnökük. Ezt a nevet jól jegyezd meg magadnak, kicsi."

A tulaj a telefonhoz ment. Én zsebre vágtam a kezem és ujjamat kinyomtam, mintha revolver lenne zsebemben.

"Hé, maga!" - kiáltottam. "Tegye le!"

Santora mentem és kétszer az arcába vágtam a másik kezemmel. "Talán így jobban emlékszel majd rám, kicsi!"

Hátrahőkölt és a gyomrába vágtam."Gyerünk!" - szóltam Mannie-nek. "Ezek a gyerekek félnek! Mondd meg az anyádnak, hogy legközelebb jól kösse fel a nadrágszíjad, ha kienged az utcára, hiszen még kölyök vagy."

Mikor az utcán voltunk, Mannie a zsebébe dugta a kezét és ujjával kinyomta az anyagot: "Peng! reng! Halott vagy!" - mondta és mi nevettünk, miközben tovább mentünk.

Este jött Izrael és azt mondta, hogy a Fantomok a délutáni eset miatt nagy csatára készülnek.

Izraellel elmentem Mannie-ért és együtt a Fantomok területére indultunk, hogy meglepjük készülődés közben őket. A brooklyn-i híd közelében elváltunk. Izrael és Mannie egy házblokk körül mentek, míg én egyenesen menten tovább azon az úton. Néhány pillanat múlva halottam Izraelt kiáltani és gyorsan odasiettem. Egy teljesen egyedüli Fantom-Lord-t találtak. Most ott feküdt előttük, és kegyelemért könyörgött.

"Húzzátok le a nadrágját!" - parancsoltam, amire ők leoldották az övét, lerántották a nadrágját és a csatornába dobták.

"Hamar, te meztelen béka! Fuss el gyorsan!" - rendelkeztem. Nevetve néztük, amint kétségbeesetten menekül az utcán át, s mindenféle csúfságot kiabáltunk utána.

"Gyerünk tovább!" - mondta Izrael. "A fickók közül senkit sem lehet látni. Menjünk haza."Alig indultunk vissza, mikor hirtelen vagy tucatnyi Fantom vett minket körül. Kelepce volt. A zsidó gangból felismertem néhányat közülük. Egyikük késsel jött nekem, azt leütöttem egy darab csővel. Egy másik rám ugrott, azt meg fordulásból halántékon vágtam.

Aztán valami olyant éreztem, mintha valami a fejemben, hátul, robbant volna és máris a földön feküdtem. Úgy éreztem, mintha le akart volna a fejem szakadni a helyéről. Látni akartam, hogy mi történt, de valaki más a hátamon dolgozott a lábával és közben cipővel az arcomba tapostak. Felpróbáltam állni, de ekkor egy vágást kaptam csővel a szemembe. Tudtam, hogy meg akarnak ölni, ki akartam szabadulni, de mozdulni se bírtam. Újra hasammal az aszfaltra vágódtam. A fájdalomtól elvesztettem az eszméletemet.

Csak akkor tértem magamhoz, mikor Izrael Mannie-vel egy kapualjba vonszolt. Éreztem, hogy alapos munkát végezhettek rajtam, mert alig bírtam a lábam mozdítani.

"Gyorsan! Gyorsan!" - mondták folyton. "Ezek a fattyúk újra itt lesznek . El kell innen tűnnünk!"Újra elájultam. Mikor újra feleszméltem, már otthon feküdtem az ágyamban. Egész úton hazáig, s a lépcsőn is úgy vonszoltak engem.

Az ablakod keresztül forrón tűzött a nap. Összetörve, nyomorultul éreztem magam. Le akartam húzni a nadrágomat, de össze volt ragadva. Azaz érzésem volt, hogy a bőröm is jön vele együtt . Az alsó emeleten lévő fürdőszobába vonszoltam magam, nagy kínok közt, és a zuhany alá álltam, míg a vér annyira felolvadt, hogy lassan lehúzhattam a nadrágom. A hátam és a derekam mély vágásokkal és zöldeskék foltokkal volt tele. Meztelenül másztam fel újra az ágyra, és arra a fiúra gondoltam, akit nadrág nélkül kergettünk végig az utcán.

"Ó, te fiú, ha most látnál engem!"

A nap hátralévő részét azzal töltöttem hogy a sebeimet borogattam. A Mau-Mau-k főnökének lenni, jelent valamit. Lehet, hogy sokszor halált . Ezúttal majdnem bekövetkezett.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész