Olvassunk együtt!

Nicky Cruz: Bandavezérből prédikátor

Igaz történet 18 részben

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész

7. rész

AZ ÖRDÖG FIA

Mikor eljött a második nyár, úgy látszott, mintha az egész gettó a gyűlölettől és erőszaktól égett volna. A gangek a tél alatt visszavonultak és tavasszal frissen szervezett erőkkel vonultak fel. Közben engem tartottak Brooklyn legveszedelmesebb bandavezérének. A tél folyamán 30 napi vizsgálati fogságban voltam egyszer és vártam az elítélést, de az ellenem felhozott vádak nem voltak elég erősek ahhoz, hogy elítélhessenek. Tizennyolcszor fogtak el a télen.

Mikor ismét melegebb lett, olyanok lettünk, akár a vadak. Május 1-én Mingoval, a Káplánok vezérével, akinek egy ócska sörétes puska volt a hóna alatt, bementünk egy üzletbe.

"Hé, kicsi!" - mondta és fegyverével egy fiúra mutatott, aki az egyik asztalnál ült.

"Te vagy a Sawgrass?"

"Igen, én vagyok. De mi közöd hozzá?"

Mingo nem felelt. Csak felemelte a fegyvert és a másik fejére célzott. Az felállt és zavartan mosolygott. "Ne tartsd úgy azt az izét, pont rám irányítva. Még elsülhet."

Mingo heroin hatása alatt volt. Csak nézett kifejezéstelen szemekkel és elhúzta a ravaszt. A lövés a fiút éppen az orra fölött találta el és szétlőtte a koponyáját. A falra vér, csont és bőr freccsent.

Mingo megfordult és kiment az utcára. Mikor a rendőrök utolérték, kezében a fegyvert hanyagul lóbálva sétált. Felszólítást kapott, hogy tartsa fel a kezeit, de ehelyett a fegyvert feléjük fordította. Azok rögtön tüzet nyitottak és Mingo golyóktól átjárva elesett az utcán.

De mindegyikünkben egy Mingo rejtőzött. Olyan volt, mintha az egész város megbolondult volna. Ezen a nyáron hadat üzentünk a rendőrségnek. Levelet irtunk a 88. kerület parancsnokságának, melyben közöltük, hogy mostantól fogva mindegyik rendőrt ellenségnek tekintjük, aki a területünkre beteszi a lábát.

A rendőrség megkettőzte az őrszemeket és csaknem mindig hárman járták az ellenőrző útjukat. Ez nem zavart minket. A háztetőkön gyülekeztünk össze és követ, üvegeket, s mindenféle szemeteket dobáltunk le rájuk. Ha az utcán találkoztunk velük, tüzet nyitottunk rájuk. Nem éppen jól céloztunk és saját készítésű fegyvereinkkel csak közelharcban találtunk pontosan. Legfőbb vágyunk az volt, hogy egy rendőrt megöljünk.

Különösen nagy örömmel dobtunk benzinbombát. A szükséges benzint éjjel loptuk a parkoló kocsikból, majd colás és borosüvegekbe töltöttük. Ehhez jött egy lámpabél, amit meggyújtottunk és a rendőrségi őrszem, vagy teherkocsi mellet robbantottuk fel.

Néha nem ment a dolog simán, egyszer Dan Bunson, gangunk egyik tagja, meggyújtott egy benzinbombát, hogy egy rendőrre dobja. A bél túlságosan hamar leégett és az egész felrobbant a kezében. Pillanatokon belül teljes lánggal éget. A rendőrök rohanvást jöttek és a kezükkel verték szét a lángokat. Az egyikük közben súlyosan megsebesült. Aztán Dant azonnal kórházba szállították, de évek fognak eltelni, míg teljesen egészséges lesz.

Az ünnepnapokat különösen szerettük felhasználni. Húsvétkor, pünkösdkor és a "Memorial Day" /Emlékezés napja/ napján a 285 New-York-i gang legtöbbje összegyülekezett a Coney Island-en. Elhozták a legjobb dolgaikat, amikkel képességeiket akarták bizonyítani, s ez sokszor véres verekedésekhez vezetett. Ez év július 4-én a Püspökök megölték Larry Steint, az egyik fiúnkat. Csak tizenhárom éves volt és öt fickó biciklilánccal verte agyon. Holttestét elásták a homokban, s csak napok múlva találták meg.

Mikor ezt meghallottuk, a fiúk legszívesebben egész Bedfordot azonnal felgyújtották volna. Alig tudtam őket jobb belátásra bírni, de elhatároztuk, hogy megvárjuk Larry temetését.

Másnap délután a temető mellett gyülekeztünk. Két kocsi hozta a hozzátartozókat. Felismertem Larry szüleit és négy testvérét. Mindeddig háttérben maradtunk, de mikor a gyásznép megérkezett, előjöttünk. Több mint kétszáz fiú és lány, legtöbbjük fekete kabátban, a hátán vörös dupla "M" betűvel.

Oda akartam menni Steinnéhez, hogy részvétünket nyilvánítsam, de mikor meglátott, elkezdett kiabálni: "Vigyétek el ezt innen! Vigyétek ezt a szörnyeteget!" Megfordult, néhány tétova lépés után elvesztette eszméletét és összeesett. A férje fölé hajolt és a négy kisfiú kétségbeesetten nézte, amint a gang felállt a sír körül.

Mr. Stein rám nézett és azt mondta: "Te vagy az oka mindennek! Nélküled és a gang nélkül Larry még ma is köztünk lehetne!" Gyűlölettel égő szemekkel jött felém, de a temetőszolga visszatartotta.

"Kérem, várjanak a sír másik oldalán" - szólt hozzám. "Engedjék, hogy méltó módon végbevigyük a temetést. Megértették?"

Bólintottam és a sír másik oldalára vonultunk. Ezen az estén semmi sem tudott minket visszatartani. Tudtuk, hogy egy másik gang megölt egy Püspököt és holnap lesz a temetése. A fiúk megakarták akadályozni ezt a temetést, benzinbombákkal a háztetőkről. Rettenetesen vágytak rá, hogy Larry halálát megbosszulják. Marnie el akart menni a fiú ravatalához.

"Meg fogjuk égetni!" - kiabálta. "Ha holnapig várunk, már késő lehet!"

"Igen, igen, gyerünk!" - kiabálták kórusban, s vagy tizenöten a néger ravatalozókhoz futottak, koporsókat forgattak fel és letépték a drapériákat.

A gyászistentisztelet rendőri felügyelet alatt folyt le, de mi úgy éreztük, megbosszultuk magunkat.

Állat voltam, amelynek sem lelkiismerete, sem erkölcse, sem értelme nem volt, így érzékem sem volt a jóra vagy a rosszra. A gang tartott el az éjjelenként összerabolt dolgok részesedéséből és Frank bátyám is segített itt-ott. De én jobban szerettem, ha magamat tartom el.

1957 tavaszán hozzám jött Frank és megmondta, hogy mama és papa látogatóba jöttek Puerto-Ricoból. Azt akarta, hogy másnap este üdvözöljem őket a lakásán. Nem kellenek nekem, elhárítottam a meghívást. Eltaszítottak maguktól és most többé semmi közösséget nem akarok velük.

Másnap este Frank elhozta papát. Mama nem akart velük jönni, mert megtagadtam az üdvözlésüket.

Papa sokáig állt az ajtóban és nézett engem. Én az ágyon ültem.

"Frank beszélt rólad" - mondta később és hangja mindig erősebb lett, míg végül csaknem kiabált." Azt mondta, hogy bandavezér vagy és keres a rendőrség. Igaz ez?"

Nem válaszoltam. Frankhoz fordultam, aki mellette állt és ráüvöltöttem:

"Minek mondtad el ezt? Megmondtam, hogy senkiről sem akarok tudni!"

"Csak az igazat mondtam, Nicky" - felelte Frank nyugodtan. "Majd eljön az idő, hogy te is felismered az igazságot."

"Megszállta egy démon" - mondta papa és mozdulatlan szemekkel meredt rám. "Megszállott. Meg kell szabadítanom."

Papára néztem és idegesen felnevettem: "A múlt évben én is azt hittem, hogy démonok vannak bennem. De most még ők is félnek tőlem."

Apám hozzám lépett és a vállamra tette kezeit olyan hevesen, hogy le kellett térdelnem padlóra. Erős kezei szinte leláncoltak.

"Öt gonosz lelket érzek benned" - mondta. Aztán intett Franknak, hogy fogja le a karjaimat és emelje a fejem fölé.

Szabadulni akartam, de ők ketten erősebbeknek bizonyultak.

"Öt démon!" - kiáltotta apám. "Azért lett betörő, de ma kigyógyítjuk!"

Összefogott kezeimet a fejemhez nyomta rendkívüli erővel.

"Kifelé veletek!" - kiáltotta. Parancsolom nektek, takarodjatok ki belőle!" Akkor mindkét kezével erősen a halántékomra ütött s hallottam, hogy megparancsolja a démonoknak, hogy menjenek ki az agyamból.

Frank magasra tartotta kezeimet, mikor apám a kezeit a nyakamra tette, mintha meg akarna fojtani. "A nyelvében is van egy démon! Takarodj ki előle!"

Aztán felkiáltott: "Itt van! Láttam amint kijött!"

"A szívében is sötétség van!" - folytatta és ököllel többször erősen mellbe vágott úgy, hogy azt hittem, betöri a bordám.

Végül átkarolta a derekamat, felhúzott, hogy lábra álljak és megparancsolta a démonoknak, hogy menjenek ki az ágyékomból.

Akkor aztán elengedett és Frank azt mondta: "Apánk nagyon jót tett veled, Nicky! Gonosz voltál de most megtisztított."

Papa a szoba közepén állt és reszketett, mint egy falevél. Én szitkozódva kiszaladtam az ajtón és lerohantam az utcára. Két órával később láttam egy matrózt a Washington parkban aludni. Megszabadítottam a pénztárcájától. Ha papa csakugyan kiűzte volna belőlem a démonokat, akkor bizonyára hamar visszajöttek. Még mindig az ördög fia voltam.

Az én ötletem volt egy könnyen kivitelezhető rablás. Megfigyeltem, hogy minden szombaton három óra körül egy férfi fekete Cadillackel egy bizonyos ház előtt tartózkodik. Meg akartuk tréfálni. Tudtuk, hogy Jersey-ből jön és mindig vár, míg Mario Silvario munkába megy.

Minden szombaton ugyanez történt. Lezárta az autót és felment Mario lakására.

Elmondtam ezt Mannie-nek, hogy milyen könnyűnek ígérkező munkánk lenne itt és ő egyetértett velem. Willyt is beavattuk. Két órára beszéltük meg a találkozót.

Mikor a lakáshoz értünk, Willy már revolverrel várt bennünket. Először gondosan megvizsgálta, aztán újra töltötte és zsebre dugta. Úgy terveztük, hogy Mannie és Willy a ház mögött várnak, s miután a férfi kiszállt a kocsiból, én hozzálépek és kérdezek valamit. Akkor ők is odajönnek, s Willy sakkban tartja revolverével, míg mi átkutatjuk és elvesszük a pénzét.

Úgy negyed négy körül jött a Cadillac és megállt a ház előtt. Barátaim eltűntek, én felvettem az esőköpenyemet és a járdára léptem. A férfi kiszállt. Magas volt, jó negyvenes lehetett, s drága felöltője volt. Gondosan bezárta a kocsiját és a ház felé indult. Az utcán nem járt senki.

Az ember látta, hogy jövök és meggyorsította lépteit. "Kérem" - szóltam - "eltévedtem. Megtudná mondani, hogyan juthatnék a Lafayette Avenue-ra?

Az ember megállt és körülnézett: "Lépj le fiú, nem akarok semmi bonyodalmat" - mondta.

"Csak azt szeretném tudni, hol a Lafayette Avenue" - ismételtem nevetve és a zsebembe dugtam a kezem, mintha revolver lenne benne.

"Segítség! Rabló!" - kiáltotta és a kocsijához szaladt. Nekiugrottam:

"Fogja be a száját, különben baj lesz!"

Zihált és hitetlenül nézett rám, majd újra kiáltani kezdett: "Segítség! Segítség!"

Ebben a pillanatban Mannie hátulról átfogta a nyakát és a derekába nyomta a revolver csövét: "Még egy hang és megnyomom!"

A férfi úgy állt ott mint aki megkövült, mialatt mi átkutattuk. Az egyik zsebében egy nagy köteg bankjegyet találtunk, amilyent még életemben nem láttam. Össze volt göngyölve és gumival átkötve.

"Nézd csak, Willy! Mi a véleményed erről? Az ürge gazdag. Ide süss, mennyi pénz!"

Nevetve táncoltam az utcán és tréfáltam a férfivel: "Mondd csak öregem, ha minden szombaton engedem, hogy a mamával lefeküdj, még több pénzt fogsz adni?"

Mannie vette a lapot és kezdte lecsatolni az övet a férfi nadrágjáról: "Ugye nincs ellene kifogása, ha elvesszük a nadrágját, hogy minden nő láthassa, milyen pompás férfi ön?!"

A férfi összeharapta fogait és nyögött.

"Mi csak szívességet teszünk önnek. Jöjjön, vesse le a nadrágját, vagy inkább mi húzzuk le, mint egy kedves kis fiúcskának?"

Mannie kinyitotta az övét és a férfi ismét kiabált: "Segítség! Segítség!"

Nekiugrottam és behúztam neki. Hirtelen a kezembe harapott, mire én visszaugrottam és így kiáltottam: "Tüzelj oda egyet, Willy! Készítsd ki! Megharapott!"

Willy visszalépett, két kézzel ráfogta a revolvert a hátára és tüzelt. A ravasz kattanásán kívül nem hallottam egyebet. Éppen a kezemmel a férfi gyomrába vágtam teljes erővel. Előre hajolt, s ekkor a másikkal halántékon csaptam, de az annyira fájt, hogy majd elájultam. Körülugráltam, s újra azt követeltem: "Rajta, Willy, tedd hidegre!"

Willy újra megnyomta a ravaszt és megint nem történt semmi. Újra és újra megpróbálta, de nem akart sikerülni. Kitéptem a kezéből a revolvert és a férfi arcába vágtam. A sebhelyből kifehérlett a csontja, ami gyorsan vörösre vált. A férfi kiáltani akart, de újra ütöttem. Ezúttal tarkón találtam, s hangtalanul csuklott össze a járdán és az egyik keze erőtlenül csüngött le róla. Nem vártunk tovább. Ablakok nyíltak és kiáltásokat hallottunk. Lefutottunk az utcán és eltűntünk egy mellékutcába. Futás közben levettem az esőkabátomat és egy szemetes ládába gyömöszöltem.

Aztán elváltunk, s én hazafutottam. Bezártam az ajtót, aztán lihegve és nevetve álltam a tükör előtt. Micsoda élet!

Meggyújtottam a villanyt és megvizsgáltam a kezem. Világosan látszott a harapás nyoma. Borral kimostam és becsavartam egy törülközőbe.

Aztán eloltottam a villanyt és az ágyra dobtam magam. A távolból hallatszott a rendőrség szirénája és elmosolyodtam. Egy csomó pénz, gondoltam, s megtapogattam a zsebembe a pénzt. Nem volt ott!!! Felugrottam és lázasan kutattam át minden zsebemet. Hirtelen eszembe jutott, mikor menekülni kezdtem, a pénzt az esőkabátom egyik zsebébe dugtam. Most pedig az esőkabátot a szemétládába dobtam! És a revolver? Willy revolvere eltűnt. Bizonyára elejtettem útközben.

Most nem mehettem az utcára. Bizonyára hemzsegnek a rendőrök. Reggelig várnom kell, de addigra biztosan ott lesz a szemetes és eltűnik a kabát és a pénz is.

Újra az ágyra vetettem magam és ököllel ütöttem a matracot. Ennyi fáradság és nem értünk vele semmit.

Bevezető | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10.
11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. rész