|
Boldogan ünnepelt az árván maradt család
Boldogan töltötte a karácsonyt 9 testvér, akik árván maradtak.
A kunhegyesi Ollé családban 9 testvér van, akik édesanyjukat négy, édesapjukat három éve vesztették el. Pillanatok alatt árván maradtak a gyerekek, de a legidősebb testvér Józsi, aki 25 éves, magára vállalta a családfő szerepét, és hivatalosan is testvérei nevelőapja lett.
A nehéz sorsú testvéreknek nemcsak szüleik halálával, hanem a rájuk maradt kétmilliós jelzáloghitellel is meg kellett küzdeniük. Továbbá, a lakás túl kicsi volt számukra, és alig fértek el.
Józsinak hamar fel kellett nőnie a feladathoz. Hála Istennek, sikerült egyben tartania a családot, és az emberek összefogásával a házat kibővítették. Így ma már kényelmesen tágasan tölthetik együtt a karácsonyt. A mindennapokban pedig már nem nélkülöznek, és egyenesbe jött az életük.
Dicsőség Istennek, hogy az Ollé család élete rendbe jött a tragédiák sorozata után. Nagyon jó látni, hogy az emberek nem közömbösen fordultak el tőlük, hanem segítettek nekik, aminek meg is lett az áldott eredménye. Józsi pedig felnőtt a feladathoz, hogy testvéreit ellássa, így nem kerültek állami gondozásba, hanem szeretetben együtt maradhattak.
Az Úr áldja meg azokat, akik az évek alatt segítették az Ollé családot, mert ez Isten szemében nagyon kedves dolog:
„Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” Jakab levele 1:27.
B.R.
Vissza
|