|
Szörnyű családi tragédia
Döbbenetes tragédia történt november elején! Egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit és testvéreit a 11 éves Erik, aki a baleset ideje alatt a nagymamájánál volt.
November 14-én hétfő este történt a baleset, az 5-ös úton Kecskemétnél. A részeg sofőr a család autójába hajtott, amiben Erik két testvére, az 5 éves Frida és a 8 éves Dóra is benne ült. A fiú a TV-ből értesült a balesetről, és felismerte édesapja autóját.
A hírekben sűrűn szerepelnek halálos kimenetelű közúti balesetek, de amikor megtudjuk egy baleset hátterét, hogy kik az áldozatok, akkor szörnyű tragédiák történetei rajzolódnak ki előttünk. Ebben az esetben Erik egy pillanat alatt elvesztette családját, és már csak nagyszüleire, nagynénjére és a nagybátyjára támaszkodhat.
Erik élete egy pillanat alatt örökre megváltozott, és olyan mély fájdalom költözött a lelkébe, amit csakis Jézus szeretete lesz képes begyógyítani a jövőben. Ilyen szörnyű tragédiáknál senki nem tud arra választ adni, hogy miért hagyta Isten ezt megtörténni. De ne háborogjunk, hanem együttérzéssel imádkozzunk Erikért és rokonaiért, hogy fel tudják dolgozni ezt a döbbenetes sokkot.
Aki pedig mélységeiben szeretné megérteni azt, hogy hogyan egyeztethető össze Isten szeretete az ilyen értelmetlennek tűnő tragédiákkal, azoknak ajánlom A Viskó című könyvet, melyről egy rövid leírás már szerepel az Elgondolkodtató írások rovatban.
Most pedig nézzük meg a Napló műsor által készített riportot az esetről.
B.R.
Korábbi tragédiák »
|