|
Perverz IMF vezér
A világ bankjának is becézett IMF szervezetnek a vezére, Strauss-Kahn, a héten megpróbált megerőszakolni egy szobalányt a luxus szállodai szobájában. A hír hallatán még az euro is megingott, olyan nagy hatással volt a pénzügyi piacra.
Az eddig kiszivárgott információk szerint Strauss-Kahn meztelenül kergetni kezdte az éppen betoppanó szobalányt, és be akarta zárni a hálószobájába, hogy megerőszakolja. Végül egy nagyobb dulakodás után a 32 éves szobalány el tudott menekülni.
Az amerikai rendőrség a Párizs felé tartó gép felszállása előtt tartóztatta le az IMF vezérigazgatóját. Jelenleg szabad lábon védekezhet, de az amerikai törvények szerint lesz elítélve, és nem engedik, hogy elhagyja az országot.
Megdöbbentő, hogy ilyen nagyhatalmú embernek a lelkivilága ennyire eltorzul, és elveszíti a valóságérzetét. Mint kiderült rendszeresen rendelt luxus prostituáltakat külföldi útjain. Tehát ilyen nagyhatalmú embernek rengeteg pénze van, ami miatt egy idő után érinthetetlennek hiheti magát.
Ebben az esetben is ez történt, hogy a nagyhatalma miatt azt hitte, hogy egy kiszolgáltatott szobalányt büntelenül saját perverz játékszerének tekinthet. Hála az Úrnak, hogy a 32 éves szobalány el tudott menekülni.
Az Úr áldása nélkül mitsem ér a hatalom, mert gyarlók vagyunk, és Jézus Krisztus kegyelme nélkül a bűn eltorzítja lelkünket, amit a világ összes pénze sem tud meggyógyítani.
„Mert nincs jövője a gonosznak, a bűnösök mécsese kialszik.” Példabeszédek 24:20.
Most pedig nézzük meg az esetről készült egyik legfrissebb riportot.
B.R.
Korábbi tragédiák »
|