Főoldal
Az Egyházról
Regisztráció
Lelki segítség
Vélemények
Írj nekünk!


Képeslapok


Társkereső - Fiúk
Társkereső - Lányok
Barátokat keres


Állást keres
Állást kínál


Segítség kérése
Ingyenes felajánlás


Ima kérése
Tanúságtételek

 

Rablókat üldözött a nyugdíjas bácsi

A 78 éves Jani bácsi fiatalokat megszégyenítő tettrekészséggel zavarta el a betörőket. Éjszaka Jani bácsira és feleségére betörők támadtak, akik zseblámpával a szemükbe világítva ébresztették fel őket. Az egyik betörő azonnal földre terítette az idős bácsit, és közben azt üvöltötték: „Adjál pénzt, vagy megöllek!”

Végül az egyik őrt állt, míg a másik elkezdte átkutatni a szobát. Ekkor Jani bácsi a szekrény mellett lévő botért nyúlt, majd azt megragadva leütötte az egyik betörőt. Erre a másik úgy megijedt, hogy elszaladt. A leütött betörő nem ájult el teljesen, hanem ő is menekülőre fogta a dolgot.

Ezután a bátor Jani bácsi hívta a rendőrséget, de a betörőket még nem sikerült elfogni. Viszont az idős házaspárnak nem esett baja, és semmijüket sem tudták elvinni, így káruk sem keletkezett.

Ritka lélekjelenléte volt ennek a 78 éves bácsinak. Belegondolni is szörnyű, hogy valakire álmában támadnak rá. Hála az Úrnak ez az eset nem végződött tragédiával.

Ezért is nagyon fontos ügyelnünk a biztonságunkra. Igaz, hogy semmi sem nyújthat 100%-os védelmet, de jól zárható biztonságos ajtó, riasztóval ellátva komoly akadályokat gördít a betörők elé.

Természetesen az Úr tud nekünk oltalmat adni, és megőrizni az alkalmatlan és gonosz betolakodóktól. Ezért imáinkban kérjük az Urat, hogy őrizzen meg minket, hogy ne kelljen olyat átélni, mint amit Jani bácsinak kellett.

Egy csodálatos ígéret pedig lebegjen minden keresztény ember szeme előtt:

„De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Zsoltárok 127:2

B.R.


Vissza

 

Napi üzenet
Mit ír a Biblia?
Bibliaolvasási kalauz


Gyerekeknek


Humor


Zene


Olvassunk együtt!

OneStudio